Az év utolsó péntekjén mi mást is tehetnénk, mint hogy megmutatjuk, mik voltak a REFRESHER Magyarország szerkesztőségének kedvenc magyar albumai 2024-ben.
Ajsa Luna: Illeg*lis partyk
„Minden kislány játszik, minden nagylány maszturbál” – talán ez az a sor, ami tökéletesen összefoglalja Ajsa Luna második albumának, meg úgy egyébként Ajsa Lunának a művészi ars poeticáját. Egyedi zenei atmoszféra, néhol house-ba hajló elektronikus hangzásvilág, amihez tökéletesen passzol Luna vokálja, és az ehhez társuló, provokatív, sokszor szemtelen és szexualitással fűtött dalszövegek. Az albumot pedig olyan nevek erősítik, mint Beton.Hofi, Beatrick, Anubii$, Toldyuuso és a feltörekvő Schëri Luxio.
Szinte biztos, hogy az előadónak – aki egyébként nagyon tudatosan és rendkívül szórakoztatóan építi fel a saját imázsát – nem én vagyok a primer célközönsége, de az Illeg*lis partyk zeneileg és témáiban is egy annyira szerethető és egységes lemez, hogy szinte egész áprilisban csak ezt hallgattam, és mindenkinek szeretettel ajánlom az ünnepi időszakra is, hogy ne bolonduljon meg Last Christmastől. (Sz.Z.)
Beton.Hofi: 0
Nagy kérdés, hogy ha évtizedek múltán visszatekintünk majd a Beton.Hofi-életműre, akkor hol helyezzük majd el a 2024-es 0 című albumot. Azt el tudom képzelni, hogy a rajongók rankingjében nem lesz elől, miközben azt is látom magam előtt, hogy a szakmai diskurzusban a legjobb albumaként hivatkoznak majd rá, ugyanis se a Playbánián, se a Comic Sinsen nem tudtunk meg annyit Schwarz Ádámról, mint itt, és nem azért, mert ott nem volt személyes, hanem mert a szükséges alkotói fejlődésben hallhatóan most jutott el oda, hogy a lehető legrétegeltebben képes rappelni a küszködéseiről, az örömeiről, fájdalmairól, illetve a saját helyéről a (zenei) világban. Nem hátrány az sem, hogy a klubzenéből merítkező produceri munka (amiben Anubii$ vállalt vezető szerepet) sötét és atmoszférikus környezetet ad ezeknek a gondolatoknak, hogy azok végérvényesen rátelepedjenek a hallgatóra, és a biztosított szórakoztatás mellett magunkkal vigyük egy emberi sors alakulásának hullámvölgyeit. (M.P.)
Blahalouisiana: Sötét villám
Mostanra egyértelműen stabil relevanciával bíró zenekar lett a Blahalouisiana, amely ráadásul kifejezetten aktív időszakát éli, idei albumuk pedig kétségtelenül az egyik legfontosabb gitárzenei megjelenés volt idehaza. A Sötét villám alapvetően egy lendületes rocklemez, amin ugyanakkor nagyon sok folk- vagy éppen pophatás felfedezhető, Schoblocher Barbi szempontjából mondjuk ez teljesen mindegy, mert bármit úgy énekel el, ahogy konkrétan senki ma Magyarországon. A Blaha zenéje jó értelemben magyaros, ugyanis mind énekesnőjük stílusából, mind zenei megoldásaikból sugároznak hazánk könnyűzenéjének nagy klasszikusai, ugyanakkor karrierjük haladásával egyre több modernséggel kísérleteznek, ami miatt nem véletlen az a kitüntetett szerep, amit mostanra kiérdemeltek a hazai zenekarok között. (M.P.)
Co Lee, Blaize: La Promenade
A Co Lee jelenségnek úgy része a külcsín, mint a tartalom, megfér benne a menőség és a sebezhetőség, és ez – az eddigi életművet figyelembe véve – egyértelműen La Promenade című albumán csúcsosodik ki. Halász Kolos az underground hiphopból érkezik ugyan, de nyilvánvaló adottságai megmagyarázzák, miért emelkedett ki a rétegelőadó szerepből. Slágerérzékeny dalszerzővé avanzsált, ráadásul ebből a lemezből sugárzik az alkotói magabiztosság, ami indikálja a műfajok széles skálája közti ugrandozást, vagy az olyan megmozdulásokat, mint a Szomorlányok éles váltásai. Ez a kiemelkedő ihletettség persze nem valósulhatna meg Blaize nélkül, aki idén a legmagasabb polcra helyezte fel magát munkáival. Ezen a lemezen is nyúl mindenhez, afféle kaméleon módjára, ami egy producer esetében sosem hátrány. Az album slágere egyértelműen a Beton.Hofival közös Olyan gyerek – okkal –, de kvalitásaiban nem emelkedik ki különösen, ugyanis az egész egy nagyon konzisztens dalcsokor, ráadásul változatos is. (M.P.)
Cserihanna: Hirtelen mélyül
Cserihanna második albuma a címéhez hűen tényleg jó hirtelen mélyül: amellett, hogy helyet kapott rajta a gyerekkor álmodozós, súlytalan hazugságokkal teli világa, feszeget szorongató, nagyon is súlyos felnőtt problémákat. A fogtündér és a boszorkány helyére bekúszik az előadótól már megszokott humorral tálalt halálfélelem, a megfelelési kényszer, vagy a kérdés, hogy mégis miért nem engedheti meg magának az ember, hogy néha egy „dagadt, lusta kurvának” érezze magát. Az album legnagyobb slágere egyértelműen a 90-es éveket idéző Sörseggű lány – már várjuk, hogy a fülbemászó tinipopot egy Sopronival a farzsebünkben üvölthessük egy nyári éjszakán. (Sz.A.)
Elefánt: Semmi
Kevés nagyobb szenzációja van most a magyar gitárzenének az Elefántnál, ami folyamatosan fiatalodó közönségét annak köszönheti, hogy Szendrői Csabi szokatlan, mégis befogadható karaktere kiváló, kísérletező és egyszerre slágerérzékeny zenészekkel társul. A Semminek – elég ránézni a címekre – az alapvető emberi érzések adják a sarokköveit, ezekről pedig olyan letisztultan, egyúttal hatásosan beszél Szendrői, mint talán még sosem. Teszi ezt úgy, hogy zeneileg egyszer kifejezetten poppos, máskor szuggesztíven punk, és egész biztosan annyira sokszínű, amit jelenleg kevés zenekar tud így megengedni magának. (M.P.)
Figura: Ismersz
Be kell, hogy valljam, itt azért történt egy kisebb csalás, hiszen az az igazság, hogy az Ismersz album tavaly december legvégén debütált a Spotifyon, viszont a tavalyi listánk megjelenése után érkezett, így idén kell megemlékeznünk róla, hisz kihagyni nem lehet. Aki szereti a trap műfaját és ismeri a hazai közeget is, annak Figurát biztosan nem kell bemutatni, hiszen egészen a kezdetektől az egyik legmeghatározóbb előadó itthon, és lehet velem vitatkozni, de a 2020-ban debütáló Kapu2fa7 című duplalemeze messze az egyik legjobb és legfontosabb a műfajban. A nem túl fényesre sikerült második album után Figura hosszabb időre eltűnt, hogy aztán a 2023-ban készült Ismerszszel berobbantsa a 2024-es évet. A lemez gyakorlatilag tökéletesre sikerült, a sokszor újító és kísérletező zenei alapokhoz tökéletesen passzol az az iszonyatosan szórakoztató, cinikus és abszurd szövegvilág, amit Figura képvisel. Az Ismersz teljes egészében, egy albumként meghallgatva ad igazán koherens zenei élményt, amiről nem csak a lemez felépítése, hanem az AI segítségével generált összekötő szövegek is gondoskodnak, hiszen olyan ikonok „szólalnak meg” a számok között, mint Korda György, Tiv Tivy, Sváby András vagy éppen Dögös Robi.
PREMIER: Moody elektropoppal folytatja bemutatkozását Szőke Abigél és Szilágyi Máté duója, a Rút
tegnap 13:00 -kor
Egy barátom egyszer azt mondta nekem, hogy a nárcizmus két embernek áll jó, Figurának és Orbán Viktornak. És szerencsére ezen a lemezen megszületett az évszázad kollabja, össze is állt az iconic duo, hiszen a magyar miniszterelnök is „tiszteletét teszi“ a Tenet című számon. De ha valaki nem érné be őméltóságával, annak se kell búslakodni, hiszen Ekhoe, Gyuris és Beton.Hofi is emeli az album színvonalát. Még5milliárd, a Belga zenekar egyik tagja fogalmazott úgy, hogy náluk valójában a szórakoztatás a lényeg, a zene inkább csak egy eszköz erre, és valahogy Figura karakterére és zenei munkásságára is ez az, ami inkább ráragadt. Szerencsére az Ismersz sokkal jobban árnyalja ezt a képet, hiszen a klasszikus, kötelező figurás elemek mellett mély és őszinte számok is helyet kapnak. (Sz.Z.)
Franko: 23101075
Már többször írtunk arról, hogy a Wavy mekkora frissességet is hozott a hazai rapszintérre a tavaly májusban megjelenő Babel albummal. A kollektíva egyik legnagyobb húzóneve az a Franko, aki egészen addig kizárólag angol nyelven alkotott Chris Villon néven. A váltásért a műfajt szeretők elég hálásak lehetnek, különösen a lemez miatt, aminek a cím két irányítószámból áll össze. Ha már irányítószámok, az album egyik legnagyobb erőssége az, hogy elképesztő önazonosságot közvetít, mert a szövegek nemcsak, hogy iszonyatosan kreatívak, de pont attól válnak igazán hitelessé, hogy a dalokban vissza-visszatérnek az előadó számára fontos és az identitását meghatározó témák. Például ilyen a szülővárosához, Szigetszentmiklóshoz fűződő szoros viszonya, vagy a foci és ezen belül is a Real Madrid szeretete, vagy egyszerűen csak az, amikor a saját emberi gyengeségeiről és fájdalmairól beszél. Ezek mind olyan témák, amikhez így vagy úgy, de mindannyian tudunk kapcsolódni, ezért is annyira bennsőséges az elkészült anyag.
Playback Péntek: Mac Miller második posztumusz albuma mellett nem lehet csak úgy elsétálni
2025.1.17 11:47
De nemcsak ezek, hanem a zeneisége miatt is nagyon ajánljuk Franko debütáló albumát, ami leginkább tényleg egy svédasztalra hasonlít, hiszen az újvonalasabb flow, a UK garage és a bólogatós oldschool is tökéletesen elférnek rajta egymás mellett. Persze ez nem véletlen, hiszen a zenei alapokhoz Franko is úgy válogatott a legtehetségesebb prodok közül (WaTa, Blaize, SilkSilver) mint ahogy egy svédasztalról szokás. Ugyanez igaz a közreműködőkre is, hiszen Co Lee, Kapitány Máté és Indigo is tiszteletüket teszik. Az egész albumot nagyon ajánljuk, de személyes kedvenceimet muszáj kiemelnem: Nem tudok semmit, Zorro, Hegyek, és a slágerré váló Idekint. (Sz.Z.)
Indigo, Blaize: Nárcisz
Arról, hogy Blaize milyen sokszínű producer, már ódákat zengtünk feljebb, de az, ahogyan két teljesen különböző megközelítésből sikerült jóérzékkel hozzányúlnia a Halász testvérek dalaihoz, az egészen figyelemreméltó. Halász Emese, avagy Indigo zeneileg azért egészen más dolgokból érkezik, mint rapper bátyja, és nagyon sok újdonságot hozhat a magyar zenei életbe, hiszen egyszerre klasszikus és modern az, amit csinál, egyaránt irodalmi és közérthető, egyaránt különc és trendi, és aki ezek között az ellentmondások között egérutat talál, az nagyon sok embernek tud nagyon sok mindent adni. (M.P.)
Kristoaf: Enso
„Hozzám szólnak a szövegek, annyi hang van bennem, egy csapatot is kiteszek“ – énekli Kristoaf Játszom című dalában, ami összefoglalja az Enso önvizsgáló jellegét. Maga a dalszerző-énekes is kiemelte a megjelenéskor, hogy rengeteg önmegszólítás van a szövegekben, amik ehhez a kaotikus, mégis összefogott dalcsokorhoz íródtak. Rengeteg ötlet és kísérletezés van belesűrítve ebbe nyolc számba, hála az új és izgalmas formátumokat kereső producereknek. Erre jönnek a topline-ok egy popérzékeny és képzett énekestől, aki az önmegkérdőjelezésből csinált magabiztosságot. (M.P.)
Péterfy Bori & Love Band: Medúza
Vannak életművek, melyek fáziskéséssel találnak meg. Idén a Péterfy Bori & Love Banddel volt egy elegánsan elkésett afférom a Medúza című album révén. Annak ellenére, hogy életem első egyik legkartaktikusabb koncertje egy Péterfy Bori koncert volt a Campus Fesztiválon, úgy 10 évvel ezelőtt, valamiért a formáció egyik albuma sem adta vissza nekem Péterfy Bori ősenergiáit annyira, mint a szintis, lüktető hangzású Medúza. Persze talán az antikvitás iránt érzett erős vonzalmam is közrejátszhat ebben, meg talán az is, hogy az album az összes romantikus tapasztalásom összefoglalja. Szóval sokat spóroltam a pszichológuson ezzel a dalcsokorral. (K.P.)
Pogány Induló: Vagy mindent vagy semmit
Legyünk kategorikusak: nincs semmi, amit Pogány Induló érdemtelenül ért volna el az utóbbi néhány évben. Nem megsértve senkit, de nehéz egy-két előadónál többet mondani, akinél ilyen szinten álltak volna az adottságok, a mondanivaló, a karakter, az orgánum és az egyedi hangvétel. Ez önmagában nem jelenti, hogy mindennek, amit a rapper kiad a kezéből, fénylő aranynak kell lennie, de az kétségtelen, hogy a Vagy mindent vagy semmit ott van az év legfontosabb magyar lemezei között. Egy zeneileg sokszínű anyag, amit mégis egységes atmoszféra kísér végig: ez Pogány Induló szobája, egy üres tér, ami nem azért üres, mert tartalmatlan, hanem azért, hogy bármit beleképzelhess. Tök mindegy, honnan érkezel, lehetsz te Ekhoe vagy a Parno Graszt, ebben a térben helyet találsz, és nem mész haza üres kézzel. (M.P.)
Szalai: Ez
A tavalyi évhez képest idén jóval gyengébbre sikeredett a hazai rapfelhozatal, ami nem az albumok számára, hanem sokkal inkább azok minőségére, összetettségére értendő. Ez alól a legnagyobb kivétel az Ibbigang egyik fele, Szalai, aki hat aktív év után jutott el oda, hogy megcsinálja első szólólemezét. A végeredményre pedig még úgy is megérte várni, hogy az Ez zeneiségében nagyon mást képvisel, mint a korábbi Ibbigang-lemezek, vagy Szalai eddigi szólószámai. A könnyed, melankolikus beatek helyett többségében zúzos, nagyon újvonalas alapok, vagy éppen a jól működő „zongora-trapdob-basszus” kombók dominálnak. A dalszövegek Szalai saját élményeiből táplálkoznak, de a „csár-pénz-kurvák” triója mellett meglepően személyes hangvételű trekkek is helyet kaptak az albumon (Nemén). Az egyik legerősebb szám így is az a Buzi vagyok, ami a provokatív alapfelütésével és fülbemászó dallamával szerintem kétségkívül az év egyik legjobb magyar rapdala. De az albumon minden szám szerethető valamiért, mindegyikben van valami olyan egyediség, ami azt az inspirációként szolgáló amerikai minták meg sem tudnak közelíteni. Pláne akkor nem, ha olyan featdömping érkezik egy albumhoz, mint az ehhez, hiszen Figura, Gyuris, Grasa, Valter, 2roo, Atka, Gosha és a francia Zaddyllusion is hozzáad a lemez unikalitásához.
Biztos mindenki ismeri annak az érzését, hogy milyen, amikor nagyon ráfüggünk egy albumra és megállásnál nélkül csak ezt hallgatjuk és egyszerűen levakarhatatlanul hozzátapad így egy fontos életszakaszunkhoz. Nekem az Ez a májust és a nyarat jelenti, a záróvizsgámat, a Boston Celtics bajnoki és a Real Madrid BL-győzelmét és a harmonikus, hosszú sétákat a Mechwart-ligetnél. (Sz.Z.)
Szlimmy: Röppenjünk
A magyar könnyűzene már évek óta úgy virágzik, mint a mezei katáng júliusban, és e virágkor alatt a Soundcloud DJ-k és rapperek országa lettünk. Természetesen egyik előadótípusra vagy műfajra sem neheztelek, viszont véleményem szerint a trap, a rap és az elektronikus zene kissé elnyomja a poposabbb hangokat a hazai zeneiparban. (Persze, könnyen megeshet, hogy én tájékozódok rosszul a Spotify magyar kínálatában, de ha ez bárkit megnyugtat: a valóvilágban is mindenhol eltévedek.) Ezért is ért kellemes meglepetésként Szlimmy új albuma, amivel búcsút intett a trapnek. Továbbra is úgy érzem, hogy a magyar popzene lappangó negatív konnotációval él a köztudatban, pedig már rég maga mögött hagyta a Crystal magyar vándor hangzású életművének sátándobos Nox-hangulatát. A Röppenjünk sokszínű, okosan felépített és megírt, fülbemászó és kreatív, tehát jól reprezentálja a pop erejét. (K.P.)
Wavy: Menni mixtape
Termékeny év áll mögöttünk: novemberben újabb anyagot dobott ki a Wavy hiphopkollektíva is Menni mixtape címmel. Az albumon jobbára a Wavytől megszokott nevekkel találkozhat a kedves hallgató – Co Lee szerepe igencsak domináns, de sokat hallani Frankót, és kellemesen ellensúlyozza a hiphop vonalat a lágyhangú Indigo, illetve a frissen visszatért Kolibri. A Wavy az új albumon is jól hozza, amihez már hozzászoktatta a közönséget, nevezetesen a budapesti underground (mára inkább mainstreammé váló?) szcéna életérzését. A majd’ félórás album kilenc dalában Budapestre viszi haza a hallgatót a kollektíva, de nyilván semmi urizálás, nem Budán, sokkal inkább a nyolcban találjuk magunkat – Kisfuvaros-Nagyfuvaros, utána kebab a Népszínházban. A Wavy új albumára (is) könnyű rákapcsolódni: Co Lee-hoz hasonlóan nekem is sokat „korog a szívem”, és valószínűleg más is eltöpreng olykor, hogy menni-menni muszáj menni, de meddig menni? Na, szóval, a Menni mixtape-et is érdemes bekapcsolni (akár mendegélés közben), a beatek jók, némi bölcselkedés is megjelenik a szövegekben, ám a tavalyi Babel nyomába aligha ér – és valószínűleg nem is ez volt a célja. (H.E.)
