2024.8.13 12:11
Olvasási idő 7:31
Szabó Anna

Ilyen az élet balkézzel: genetika vagy véletlen, és mennyire károsodhat az agy, ha erőltetve próbálnak átnevelni a jobbkezességre?

ÉLETMÓD BALKEZESSÉG TEST TÉMA VILÁGNAP

Ma már szinte mindennek van világnapja, augusztus 13-án például a balkezeseknek.

Nagyjából harmadikos lehettem, amikor egy magyardolgozat során szembesültem azzal, hogy valamiért nem tudom a szavakban pótolni a hiányzó j-t vagy ly-t, mert valahogy a gólyában, meg a papagájban is összevissza sorrendben vannak a betűk, és nem ott van kihagyva a hely a hiányzóknak, ahol számomra logikus lenne. Emlékszem, hogy mennyire erőlködtem, hogy összerakjam, mi történik előttem a lapon, még a madarakat ábrázoló kis piktogramokat is látom magam előtt mind a mai napig. Amikor a tanárok is észrevették a problémát, hamar kisült, hogy tükörírással írok, ami általában a balkezeseknél fordul elő – például Leonardo da Vinci is gyakran írt tükörírással, és ő is balkezes volt.

Ennek ellenére végül mégis jobbkezes „lettem”, de a miértekkel akkor nem igazán foglalkoztam – pedig nagyon érdekes, hogy mi is áll az egész jobb- és balkezesség-kérdés mögött.

Augusztus 13. a balkezesek világnapja
Sokakat nevelnek gyerekkorukban jobbkezesnek annak ellenére, hogy valójában bal kézzel kellene írniuk. Forrás Luca Sage/ Getty Images

Az egész genetikai háttérből indul

Kezdjük azzal, hogy körülbelül az emberek 90 százaléka jobbkezes és mindössze 10 százalék balkezes. Egy idén áprilisban megjelent tanulmány szerint pedig az egészet egy ritka genetikai módosulás okozhatja: a kutatásban több mint 350 ezer embert vizsgáltak meg, és arra jutottak, hogy a TUBB4B nevezetű génben van egy bizonyos genetikai variáns, ami gyakoribb a balkezes embereknél.

Kiemelt tartalom
Így legyél magabiztos fürdőruhában  – Mert tényleg minden test bikinitest Így legyél magabiztos fürdőruhában – Mert tényleg minden test bikinitest 2023.7.8 9:15

A Nature Communications című folyóiratban publikált tanulmány azt mondja, hogy az agyunk aszimmetriájának eredménye az, hogy melyik kezünk a dominánsabb: a balkezesek esetében a jobb agyfélteke a hangsúlyosabb, míg a jobbkezeseknél ez fordítva igaz. Ez az aszimmetria a méhben alakul ki, és különböző módokon nyilvánul meg. (Érdekesség, hogy Peter Hepper, egy északír pszichológus több száz ultrahangfelvételt tanulmányozott arról, ahogy a méhben lévő babák az ujjukat szopták. A babák körülbelül 90%-a a jobb hüvelykujját használta erre, és 12 éves korára szinte mindegyikük jobbkezes lett. Ezzel szemben a bal hüvelykujjukat szopó babák háromnegyede balkezes lett.) Azt azonban még a szakértők sem tudják, mi az a mechanizmus, ami előidézi az agyféltekék eltérő fejlődését.

Miért lesz valaki balkezes?
Még a kutatók között is rejtély, mitől lesz valaki balkezes. Forrás selimaksan/ Getty Images

Ha valakit érdekel a tudományosabb háttér, a tanulmány szerzői azt is megjegyzik, hogy egyes korábbi kutatások több olyan gént is találtak, amelyek látszólag összefüggenek a balkezességgel. Ezek közül némelyek a tubulin nevű fehérjékkel kapcsolatosak – ezek azok a fehérjék, amelyek a sejtek szerkezetét biztosítják. Ezek a korábbi tanulmányok azonban tipikusan csak gyakori genetikai variánsokat vizsgáltak, míg az új kutatás inkább a ritkább variánsokra helyezte a hangsúlyt. Emellett olyan variánsokat is tanulmányoztak, amelyek fehérjéket kódolnak. Az új tanulmányban azonosított TUBB4B gén szintén kapcsolódik a tubulinokhoz.

A csapat a UK Biobank – egy hatalmas biomedikai adatbázis – adatait vizsgálta, elemezve 38 043 balkezes és 313 271 jobbkezes ember génjeit. A TUBB4B variánsai a népesség kevesebb mint 1 százalékában voltak jelen, de 2,7-szer nagyobb valószínűséggel fordultak elő a balkezeseknél, mint a jobbkezeseknél. A mikrotubulusok tehát minden bizonnyal összefüggésben állnak azzal, hogy valaki a jobb vagy bal kezét részesíti előnyben. Ennek egy lehetséges okát is felvetették: a mikrotubulusok támogatják a ciliumok szerkezetét és mozgását, amelyek a sejtekből kiálló szőr-szerű organellumok, és amelyek irányíthatják a környező folyadék áramlását. A folyadékáramlás egyenetlensége pedig a szakértők szerint szerepet játszhat az agyi aszimmetria kialakulásában.

Ennek ellenére a kézdominancia sok esetben csupán a véletlenen múlhat. „Úgy gondoljuk, hogy a balkezesség a legtöbb esetben egyszerűen a magzati agy fejlődése során bekövetkező véletlenszerű változások miatt alakul ki, specifikus genetikai vagy környezeti hatások nélkül” – nyilatkozta Clyde Francks, a tanulmány társszerzője és a hollandiai Max Planck Pszicholingvisztikai Intézet genetikus kutatója.

„Balkezes vagy? De jó neked!”

Azt kijelenthetjük, hogy ma jobbkezes világban élünk, nem véletlenül léteznek olyan kifejezések, mint a „kétbalkezes”: a gyerekeknek nehezebb dolguk van az iskolában, amikor írni tanulnak, de számos eszköz – például az ollók – is általában a jobbkezesekre vannak szabva. De azért vannak jó oldalai is annak, hogy valaki nem a „jobb” kezét használja.

@aidan_princee

Left handed people love to think they’re better

♬ original sound - Aidan Prince

 

Oké, nem a miénk az, de léteznek olyan kultúrák, amelyekben a balkezességet egyenesen spirituális áldásnak tekintik, azt gondolják, hogy ez különleges erőt az embernek. Az észak-amerikai zuni törzs például a balkezes embereket a szerencse jelének tekinti: úgy gondolják, hogy a test jobb oldala az impulzivitást, a bal oldal pedig a szemlélődést és a bölcsességet képviseli. Az eszkimók pedig egyenesen varázslónak tekintették a balkezeseket.

Kiemelt tartalom
A lázadás jelképéből trendi kiegészítő – Így lett testünk része a piercing A lázadás jelképéből trendi kiegészítő – Így lett testünk része a piercing 2023.7.3 17:10

Sokan biztosan előnyként tekintenek arra is, hogy balkezesként az ember másképp gondolkodik, mint az emberek többsége. Egy 2009-es Stanford Egyetemen végzett kutatás jobb- és balkezes résztvevőket vizsgált: két oszlopot mutattak meg nekik absztrakt illusztrációkkal, és megkérdezték, melyik tűnik intelligensebbnek, boldogabbnak, őszintébbnek és vonzóbbnak a számukra. A jobbkezesek nagyobb valószínűséggel választották a jobb oldali oszlop képeit, míg a balkezesek épp fordítva. Ezzel a balkezesek implicit módon kifejezték: szerintük a jó dolgok a bal oldalon vannak – mindezt annak ellenére gondolják így, hogy a nyelvünkben és a mai kultúráinkban szinte minden épp ennek ellenkezőjét mondja nekik.

Abban a legtöbb szakértő egyetért, hogy van egy terület, amiben a balkezesek kétségtelenül nagy előnyt élveznek: ezek pedig az egyéni sportok. A legtöbb sportoló ugyanis jobbkezes ellenfelekkel edz, így ha élesben egy balkezes ellenféllel kerül szembe, az hátrányt jelent a számára, mivel nem tud olyan könnyen alkalmazkodni az ellenfél mozdulataihoz – a balkezeseknek viszont ez könnyen megy. (Gondoljunk csak Muhari Eszter bronzérmére, ami a magyar csapat első érme volt az idei párizsi olimpián. Muhari is balkezes, és párbajtőrözésben szerezte az érmét.)

És mivel ez sokak számára szintén pozitívum, azt is elmondjuk, hogy jó néhány világszintű vezető és híresség is balkezes. Bill Clinton és Barack Obama is ebben a cipőben jártak, csakúgy, mint David Cameron, Winston Churchill vagy Vilmos herceg. És ha már hírességeket is ígértünk: Jimi Hendrix, Paul McCartney, Morgan Freeman, Keanu Reeves, David Bowie, LeBron James, Justin Bieber, Lady Gaga, Julia Roberts és Bill Gates is balkezesek – csak hogy néhányat említsünk.

Vagy mégsem?

A balkezességet gyakran azonosítják a kreativitással, az intuícióval és a független gondolkodással  – bár ezt egyelőre egy tanulmány sem tudta alátámasztani –, a pszichológiában pedig a non-konformitás és az önálló gondolkodás jelének tekintik. De azért vannak hátrányai is.

Kiemelt tartalom
Gondolkodtál már azon, milyen érzés lehet meghalni?  Most elmondjuk, mi történik a testünkkel halálunk előtt Gondolkodtál már azon, milyen érzés lehet meghalni? Most elmondjuk, mi történik a testünkkel halálunk előtt 2023.5.23 15:31

A balkezes gyerekek például sokkal többet küzdenek az iskolában: rosszabbul teljesítenek, ami az olvasást, az írást és a motoros készségeket illeti, de még a szociális készségeik sem alakulnak ki olyan gördülékenyen, mint a jobbkezes társaiknak. (Náluk rosszabbul csak a vegyes kezű gyerekek teljesítenek.)

Mit érdemes tudni a balkezesekről?
Az iskolában is nehezebb dolguk van a balkezeseknek. Forrás Peter Finch/ Getty Images

De az idő előrehaladtával sem biztos, hogy könnyebb dolguk lesz: ez a tulajdonság ugyanis összefügg a mentális egészségügyi problémák kialakulásának nagyobb kockázatával is. A Yale Egyetem 2013-ban végzett tanulmánya szerint a balkezes embereknél nagyobb eséllyel jelennek meg olyan pszichotikus rendellenességek, mint például a skizofrénia. De a tanulmányok összefüggést találtak a balkezesség és a diszlexia, a figyelemhiányos hiperaktivitási zavar és néhány hangulati rendellenesség között is. Emellett balkezesként nagyobb eséllyel alakul ki náluk PTSD, valószínűbb, hogy alvási zavaraink lesznek, sőt lehet, hogy nagyobb ivók is lesznek.

Átszoktatás mint megoldás?

Biztosan mindenki hallott legendákat arról, hogy a magyar iskolákban milyen módszerekkel – és milyen indokokkal – próbálják leszoktatni a gyerekeket a bal kezük dominanciájáról. Egy tanár ismerősömet kérdeztem a témában, aki azt mondta, hogy „nem a középkorban vagyunk”, ma már ilyesmi nem jellemző. (Tény, hogy ő nem is állami iskolában tanít.) A Magyarországi Balkezesek Egyesületének elnöke viszont nem látja ennyire optimistán a helyzetet. Kiss Erzsébet már többször is nyilatkozott a témában, és elmondta: ők az egyesületnél általában havi szinten két-három megkeresést kapnak kétségbeesett szülőktől, akiknek a gyerekeit megpróbálják átszoktatni az iskolában.

Hogyan lesz valaki balkezes?
Forrás Rebecca Nelson/ Getty Images

Ebben természetesen elsősorban a szülőknek és a tanároknak van felelőssége: tudatosítani kellene mindannyiukban a tényt, hogy nincs olyan, hogy a gyereknek a „szép kezét” kell használnia. Azt kell használnia, amelyiket természetesebbnek érzi.

Kiemelt tartalom
Macskakilövő versenyt akartak tartani gyerekeknek – A betiltás miatt a szervezők akadtak ki Macskakilövő versenyt akartak tartani gyerekeknek – A betiltás miatt a szervezők akadtak ki 2023.4.19 17:49

Ha ebbe beleavatkoznak, az igen komoly következményekkel járhat: van, aki dadogni kezd, van, akinél diszlexia vagy diszgráfia jelentkezik, de akár agykárosodást is eredményezhet. De sok érintett arról is beszámol, hogy az átszoktatás teljesen elvette a térbeli tájékozódóképességét, ami a mindennapokban is jelentős hátrányt jelenthet, például ha parkolni szeretnének egy autóval.

Hogyan élitek meg ti?

Az ismerőseim körében is végeztem egy kisebb felmérést, ha már a statisztikák szerint körülbelül a 10%-uk balkezes. Mindenkinek különböző élményei vannak ennek kapcsán, de szinte teljes mértékben lefedik azt, amit a kutatások is sugallnak.

Volt, akit egyáltalán nem ért emiatt hátrányos megkülönböztetés és semmilyen negatív élménye sincs a balkezessége kapcsán, de vannak olyanok is, akiket „sete-sutának” vagy „kétbalkezesnek” hívtak az iskolában a társai. Sőt, aki régebben járt általános iskolába – 1976-ban volt első osztályos –, annak a tanára mondta azt, hogy ez csak „egy rossz szokás”, amiről le kell őt nevelni.

A szülők hozzáállása is egészen különböző tud lenni: akad olyan, akinek a szülei egyenesen kérték az iskolában, hogy ne próbálják a balkezességről leszoktatni, míg másnak minden közös étkezésnél áttették a jobb kezébe a kanalat és a villát, hogy a „rendes kezével” egyen.

@sunwayuniversity Only Lefties will understand the struggles 🥲 Happy Left-Hander's Day! #lefthanded#MostHappeningCampus♬ original sound - Sunway University

 

Nehézségeket azért szinte mindenki tapasztalt a kézhasználata miatt. Először az iskolában: a legtöbben a technika órát említették, ahol alig tudtak a jobbkezeseknek gyártott ollóval dolgozni. De volt, aki azt jegyezte meg, hogy ő balkezesként teljesen kimaradt a zseléstoll-trendből, mert azt mindig teljesen szétmaszatolta a kezével. Idővel aztán más téren jelentkeznek a megpróbáltatások, volt, aki a vezetést említette: „a váltós vezetésnél nagyon fura volt, hogy az »ügyetlenebb« kezemmel kellett váltani, de sok gyakorlással megoldottam”. Az egyik interjúalanyom pedig épp fodrásziskolába jár, ahol szintén nincs könnyű dolga: „sokkal nehezebb megtanulni hajat vágni, vagy festeni, mert jobbkezesek tanítanak, de ugyanígy nekik is nehezebb a tanítás, nem egyszerű átállítani magukban, amikor meg akarnak mutatni valamit”.

Kiemelt tartalom
50 éves lett a világ leghíresebb horrorja, amit a valóság szült – Mi lett Roland Doe-val, Az ördögűző című film megihletőjével? 50 éves lett a világ leghíresebb horrorja, amit a valóság szült – Mi lett Roland Doe-val, Az ördögűző című film megihletőjével? 2023.4.16 10:32

Azért a pozitív vonatkozásokról se feledkezzünk meg: ma már a „kétbalkezes” bélyeg helyett ugyanis inkább az az elképzelés dominál, hogy aki balkezes, az sokkal alterebb, az sokkal kreatívabb, szóval hogy összességében menőbb.

Az egyik interjúalanyom operatőr, tehát egy erősen kreatív szakmában dolgozik, de korábban vívott is, ahol nagy előnyt jelentett a fordított alapállás. Egy másikuk profi labdarúgó, amiben szintén jól jön, hogy a balkezesség miatt kiszámíthatatlanabb az ellenfelek számára, illetve könnyebben alkalmazkodik bizonyos játékhelyzetekhez. De volt a megkérdezettek között olyan is, aki szinkronszínész, vagy éppen „mindenes” a filmes szakmában.

Végül pedig, visszatérve az átnevelésre. A fent említett megkérdezettem – akinek a tanára „rossz szokásként” aposztrofálta a balkezességet –, szerencsés volt, mert harmadikos korában kapott egy fiatalabb tanárnőt, aki egészen másképp látta a dolgot, és bátorította, hogy mégis bal kézzel írjon. De nem mindenki ilyen szerencsés: volt, akit „sikeresen” átszoktattak. Őt nem is az iskolában, hanem már az óvodai évek során átnevelték arra, hogy a jobb kezével dolgozzon – és ennek a negatív hatásait a mai napig érzi. Persze nem egyértelmű, hogy emiatt, de kialakult nála az ADHD, illetve a pszichiátere is megerősítette, hogy az átszoktatás nagyon rossz hatással tud lenni a fiatal agyra. Elmondta, hogy a mai napig rendszeresen előfordul vele, hogy elgondolkodik, hogy melyik kezében kell lennie a késnek vagy a villának, hogy az övét melyik oldalról kellene befűznie vagy hogy melyik kézzel csavarja le egy üveg tetejét. Összességében még ma, a harmincas éveihez közeledve is zűrzavar van benne emiatt.

@itskeyes Only Left-Handed People Will Understand These Struggles #lefthanded#musicaltheatre#arts#lefty♬ original sound - Jordan Keyes

 

Itt lenne tehát az ideje, hogy a magyar oktatás is felérjen oda, ahová az emberek nagy részének már sikerült: elfogadni a balkezességet. Az oké, hogy még ma is a legtöbben – az egyik ismerősöm szerint 100-ból 99-en – csodálkozva kérdeznek rá, hogy „juj, te balkezes vagy?!”. Az viszont már nem oké, hogy ha ezt a másodlagos szocializációs közegben nem kezelik helyén, és inkább diszgráfiát, diszlexiát, fejlődési rendellenességeket, esetenként pedig egész életükre kiható traumákat okoznak az érintetteknek.

Kövessétek a REFRESHER-t, iratkozzatok fel közösségi csatornáinkra is, hogy ne maradjatok le a folyamatosan frissülő tartalmainkról: @refresherhu néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on, Spotify-on és a Facebookon is!