Számtalan TikTok-videó mellett sok szakirodalom is született a slow living kapcsán, de ez a létforma valóban válasz lehet a stresszre és a munkahelyi kiégésre, vagy csak egy újabb elérhetetlen kiváltság, amit a tehetősebbek engedhetnek meg maguknak?
Egy évig se e-mailcunami, se teljesítménykényszer, nincs heti meeting és főnök se elvárásokkal – sokaknak talán már a gondolat is szorongató lehet egy olyan világban, ahol a munka státusz, a pénzkeresés teljesítmény, a folyamatos elfoglaltság és leterheltség pedig legalább annyira megszokott, minthogy felkel a Nap.
Az ezredfordulósok felkarolták a #slowliving koncepcióját – a hashtaget több mint hatmilliószor használták az Instagramon, és a Z generáció tagjai és a milleniálok a YouTube-on számos videóban magyarázzák, hogy miért választják a lelassult életet a munkaalkoholizmus, vagyis hustle culture helyett. Számos trendhez hasonlóan – például a lusta lányok munkája vagy a csendes kilépés – a slow living is mást priorizál, mint a kötelező teendők: az emberek a minimumot hozzák a munkahelyeiken, hogy az energiáikat az élet más területeire összpontosítsák, legyen az hobbi, szociális kapcsolatok vagy öngondoskodás.
A fiatalabb generációkra nézve látszik, hogy egyre kevesebbet és rugalmasabban akarunk dolgozni, nem meglepő hát, hogy sok országban a gyakorlatba is átültették a négynapos munkahét koncepcióját. A slow living arra ösztönöz, hogy a munkánk részmunkaidős, szabadúszó vagy alkalmi legyen, és olyan, amit elvégezhetünk a napi teendők mellett, így valamivel távolabb helyezhetjük magunkat a felgyorsult, nyüzsgő világtól. Bár a lassú életmód nem új keletű (sőt, a digitalizáció előtt sokkal inkább így éltünk), a mozgalom egyre nagyobb teret hódít, mivel az emberek a sztahanovista teljesítményen és munkán túl is értelmet, célt és – ami a legfontosabb – békét keresnek a technológia vezérelte világban.
Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás: miért dolgozunk negyven órát egy munkahéten?
2024.8.26 13:28
Munkahelyi kiégés
A megélhetési költségek és a bérleti díjak drasztikus emelkedése közepette szükségszerűen még mindig virágzik a „munkának élünk, és nem azért dolgozunk, hogy boldogan éljünk" szemlélet. Egy BBC által hivatkozott, friss felmérés szerint az ausztrál munkavállalók 61%-a kiégett, de az USA-ban, Kanadában és Ausztráliában is extrán sok embert érint a jelenség. Ezek a számok az Egészségügyi Világszervezetet is arra késztették, hogy 2022-től kezdve az orvosok hivatalosan is diagnosztizálhatják a pácienseket kiégés-szindrómával, amit a WHO „krónikus és nem sikeresen kezelt munkahelyi stressz következtében fellépő szindrómaként” definiált.
Women In Male Fields: a nők a toxikus férfiaknak, a férfiak meg a toxikus nőknek mennek neki a TikTokon
2024.12.8 10:36
A 35 éves brit író és podcaster, Emma Gannon a nyár elején adott ki egy nagysikerű könyvet A Year of Nothing (Egy év semmittevés) címen. Gannon számára ez a lelassulás nem egy trendi hóbort volt, hanem abszolút szükségszerű lépés, mert súlyos munkahelyi kiégésben szenvedett.
Visszatekintve, sok volt a red flag: zavart voltam, lüktetett a fejem, nem tudtam összpontosítani a szobában lévő dolgokra, elég ijesztő volt
– mesélte Gannon a BBC-nek, aki azt tapasztalta, hogy a teste kvázi leállt normálisan működni a munkahelyi és magánéleti stressz miatt.
„Arra terveztek minket, hogy szundikáljunk, és a parkban sétáljunk. Hogy úszni menjünk, és bámészkodjunk az égen. Ezek a dolgok nagyon fontosak” – mondja Gannon, aki szerint semmi sem ér annyit, hogy rámenjen az egészségünk. Hozzátette: a krónikus stresszben szenvedőknek sokszor kell eljutniuk erre a pontra, mielőtt elmennének szabadságra, mert a társadalom arra kondicionál, hogy a végsőkig kell nyomni.
Privilégium?
A Gannon által megfogalmazott, kiégésre ajánlott tevékenységek közül is sok kerül pénzbe: elvonulások, reflexológia, életvezetési tanácsadás, sok-sok nyaralás és faházban csillelés hétvégente. Jogosan merülhet fel, hogy mennyire kell kiváltságos helyzetben lenni ahhoz, hogy egy kiégés után kevesebbet dolgozz és többet pihenj? És mi van akkor, ha két munkahelyed van, hogy megélj, és nem tudsz egyszerűen csak úgy alkotói szabadságra, vagyis sabbaticalra vonulni?
Gannon is elismeri, hogy szerencsésnek mondhatja magát, mert felhagyhatott a munkájával, de szerinte már az is segíthet, ha csak néhány napot vagy egy hét pihenőt engedélyezünk magunknak. Emellett emlékeztetett a régi mondásra, miszerint a legjobb dolgok az életben ingyen vannak. „Igazából nem az a lényeg, hogy hova mész, vagy mit látsz, csak csinálj valamit, ami feldobja a hangulatod. Mindannyian tudjuk, hogy ez nem kerül pénzbe.”
Rengeteg szakirodalom született a témában
Az utóbbi években nagy üzletnek számított a munkahelyi kiégéssel foglalkozó szakirodalom, ami a kiégés társadalmi-politikai okait is próbálja feltárni. Anne Helen Petersen Can't Even: How Millennials Became the Burnout Generation (Hogyan váltak az ezredfordulósok kiégett nemzedékké) című könyvében például azt vizsgálta, hogy a kapitalizmus, a profitra és a termelékenységre való törekvés hogyan sodorta az ezredfordulósok generációját a teljes kimerültség és kiégés szélére, míg Emily és Amelia Nagoski Burnout: Solve Your Stress Cycle (Kiégés: Megoldás a stresszciklusra) című könyve gyakorlati megoldásokat is kínál.
Gannon a milleniálok szüleit hibáztatja ezért a generációs jelenségért:
A baby boomerek nagyon fogyasztásorientáltak, statisztikailag ők fektetnek a legtöbbet a technológiába, ők birtokolják a legtöbb ingatlant, ők szeretik a legjobban a tárgyi dolgokat, a pénzt és a sikert. És azt hiszem, a baby boomerek gyerekei, az ezredfordulósok alapvetően őket akarták lenyűgözni. Azt mondták nekik a szüleik: »menjetek, érjetek el valamit, legyetek sikeresek, és akkor majd büszkék leszünk rátok.« Ezt pedig nagyon nehéz kibogozni.
Jenny Odell How to Do Nothing: Resisting the Attention Economy (Hogyan ne csináljunk semmit? – Szabadulás a figyelemgazdaság rabságából) című könyve 2019-ben jelent meg, és összefüggésbe hozta a fáradt agyat azzal, hogy a profitéhes technológia és a közösségi média hogyan vonja el a figyelmünket. Odell szerint a legértékesebb tulajdonságunk, a figyelmünk árucikk lett, és a könyvében azt szorgalmazza, hogy még ha nem is tudunk teljesen függetlenedni a figyelemgazdaságtól, időszakosan szakadjunk ki belőle, és forduljunk tudatosan a minket körülvevő természeti világ és saját belsőnk felé.
Odell is részese annak az írói hullámnak, amely aktív ellenállásra buzdít a „célorientált” elvárással szemben, miszerint „egy olyan világban, ahol értékünket a termelékenységünk határozza meg, minden óránkat és percünket jól kell hasznosítani.“ Oliver Burkeman hasonló álláspontot képvisel 2021-es Four Thousand Weeks (Négyezer hét) című művében, ahol arra emlékeztet, hogy az élet rövid, és soha nem fogunk tudni mindent lehúzni a teendők listájáról. Szerinte ahelyett, hogy a hatékonyság kimaxolására törekednénk, le kell mondanunk a maximalizmusról, és a jelenben kellene élnünk.
A munkamániától a slow livingig
Hogyan jött el ez a fordulat a nyugati világban, és miként jutottuk el a hustle-kultúrától a radikális pihenésig és a lassú életmódig, amiben az északi országok egyébként élen járnak a holland niksen és a dán hygge életérzéssel?
A technológia fontos tényező: attól, hogy a telefonunkon is válaszolhatunk az e-mailekre, nem lettünk hatékonyabbak, csak még többet dolgozunk. A közösségi média jelenléte az élet minden területén arra ösztönöz bennünket, hogy dokumentáljunk és folyamatosan potenciális tartalmat gyártsunk. A nyomkövető alkalmazások a szabadidős tevékenységeket, a testmozgást – sőt, még az olyan alapvető szükségleteket, mint az evés és az alvás – is digitális adatokká változtatja: nyomon követhetjük az alvásunkat, naplózhatjuk a reggelinket és a kalóriákat, monitorozhatjuk a futásunkat, rögzíthetjük, milyen filmeket néztünk meg.
New York, London, Milánó, Párizs: a legjobban öltözött sztárok a divathetek első soraiból
2024.10.8 16:18
A világjárvány alatt sokan kerültek először home office-ba, az emberek életében megszűnt az ingázás és kiiktatódtak a zavaró irodai tényezők. Nekik nem volt más választásuk, mint adaptálódni a helyzethez, tehát lelassítani, és számtalan munkavállaló jött rá, hogy soha többé nem is akar visszatérni a régi kerékvágásba.
