A magyar közvéleményhez talán alig jut el információ arról, mekkora szegénység sújtja Brazíliát, ahol több mint tízezer favelát, azaz sűrűn lakott nyomornegyedet találunk. A legnagyobb Rocinha Rio de Janeiróban, ahol kétszázezer ember küzd a túlélésért.
A társadalom szélére szorultak lakóhelyeként szolgáló favelákban a többemeletes otthonokok egy domboldalon tornyosulnak, ami a beavatatlanok számára talán festőinek is tűnhet. A legnagyobb favelában, Rocinhában is szegénység és nyomor van jelen, a bűnözés mértéke miatt a turistákat óva intik, hogy idegenvezető nélkül látogassanak el ide, de emellett nagy diverzitás is jellemzi: a brazil kultúra számos ága gyökerezik itt, a szambától a funkig, a capoeirától a futballig.
Az oktatás és egészségügy hiánya
A magyar közvéleményhez talán alig jut el információ arról, Brazíliát mekkora szegénység sújtja: a dél-amerikai országban 11 403 favela található, és bennük körülbelül 16 millió ember él. A legnagyobb, Rocinha egy meredek hegyoldalon terül el Rio de Janeiro déli övezetében, területe kevesebb mint egy négyzetkilométer, és körülbelül kétszázezer embernek ad otthont, akik egymásra épült, gyakran nyolc-kilenc emelet magas – ma már betonból és téglából épült – vityillókban élnek. Rocinha egy urbanizált favela, ami Brazília két leggazdagabb negyede, São Conrado és Gávea között fekszik, és más nyomornegyedekhez képest fejlettebb infrastruktúrával rendelkezik: mára már találhatók itt bankok, gyógyszertárak, buszjárat, és egyes családoknál kábeltévé, de a legtöbb ember már azért is hálás, ha vízhez és áramhoz juthat.
Flordelis de Souza, az 55 gyerekes családanya, politikus és gospelénekesnő, aki adoptált gyerekeivel ölette meg a férjét
2024.4.7 10:33
Az edukáció hiánya miatt az itt élőknek kevés esélyük van a kitörésre, nincsenek eszközeik egy jobb élethez, ezért sokan a bűnözés, kábítószer vagy prostitúció felé fordulnak. 2000-ben Rocinha a 126 riói közigazgatási régió közül a 6. legrosszabb helyen végzett Rio De Janeiróban az emberiség fejlettségi indexét (HDI - Human Development Index) tekintve – az ENSZ még 1990-ban vezette be a mutatót, ami a társadalmi jólétét méri. Az ott élők sokszor nem jutnak egészségügyi ellátáshoz; a 2000-es népszámlálás szerint Rocinhában 6000-ből legalább 1 ember fogyatékkal él. A megfelelő oktatás hiányában a lakosoknak kevesebb mint 1 százaléka szerez az érettségi végzettségnél magasabb képesítést, holott Brazíliában a megélhetést biztosító munkahelyek főleg a felsőfokú végzettséggel rendelkezők számára vannak fenntartva.
Rocinha, a „senki földje“
Rocinhát 1800 körül alapították, abban az időben a favelát főként rabszolgák népesítették be, akik a környékbeli ültetvényeken dolgoztak. Az 1800-as évek közepére megjelentek azok a bevándorlók, akiknek nem volt elég pénzük arra, hogy más városrészekben éljenek, és elkezdtek letelepedni a dimbes-dombos környéken. Mivel egyre több ember volt kilátástalan helyzetben, alternatívák híján Rocinha nyomornegyede egyre nagyobbra kezdett nőni.
A hatóságok 1933-ra már 354 kunyhót számoltak Rocinhában, amik a Castro Guidon vállalat tulajdonában lévő telken állt. Az évek során a törvények megváltoztak, és a hatóságok elkezdték megkövetelni a tulajdonosoktól, hogy infrastruktúrát, például vízhálózatot építsenek ki. A cégnek komoly pénzügyi gondjai támadtak és képtelen volt eleget tenni ezeknek a feltételeknek, a tulajdonosa pedig végül öngyilkos lett. Leszármazottjai nem voltak érdekeltek abban, hogy megpróbálják újraéleszteni a csődbe ment vállalkozást, ezért feloszlatták azt, így a földterület, amelyen ma Rocinha található, mondhatni senkihez nem tartozik.
Kényszerkilakoltatások és felcsillanó remény
Az 1950-es évekre a favela heves politikai viták színterévé vált: az elkövetkezendő évtizedekben megkísérelték Rocinha egyes részeit felszámolni, és kényszerkilakoltatásokat eszközöltek. Válaszul egyre több helyi szervezet alakult, akik nem voltak hajlandók elhagyni az otthonukat, és a favela urbanizálását követelték a kormánytól.
„A kormány sokkal kevesebb pénzt költene a favela urbanizálására, mint arra, hogy 150 000 embert kilakoltasson a perifériára“ – értékelte a helyzetet José Martins aktivista, idézte a szlovák Refresher.
Rocinha sokat köszönhet annak, hogy az 1970-es években megépült a Dois Irmãos alagút és a Lagoa-Barra autópálya. A javulás szikrája Julio Coutinho kormánya alatt is felgyúlt: a '80-as évek elején, amikor Rocinhát választották ki egy kísérleti, rehabilitációs programhoz, a favelába vizet és áramot vezetettek. A fejlettebb infrastruktúra kiépítése egybeesett az társadalmi mozgalmak elterjedésével Brazíliában, a '80-as, '90-es években egyre több lokális és külső nonprofit szervezet, közösségi iskola és egészségügyi szolgáltató is jelen lett, egy jobban működő szociális rendszer kezdett kialakulni a közösségeken belül.
Drogok az emberi élet felett
Az 1980-as évek előtt a favelák marginalizált szegénynegyedek voltak, de még nem jelentettek akkora problémát a bandaháborúk és a drogkereskedelem, ami mára teljesen átvette az irányítást Rocinha felett. A kábítószerkereskedelem fellendülésére hatással volt az USA 1971-ben kezdődő drogellenes háborúja, és a kolumbiai drogkereskedelemre gyakorolt nyomása, ami arra „kényszerítette“ a kereskedőket, hogy új útvonalak után nézzenek. Brazíliát, ezen belül is a favelákat alkalmasnak találták a feladatra, ahonnan ma is nagy mértékű kábítószer áramlik az USA-ba és Európába.
A leghírhedtebb brazil bűnbanda, a Comando Vermelho (Vörös Kommandó) is megjelent az utcákon, és szépen lassan elkezdett párhuzamos hatalomként tekinteni magára. Az elmúlt évtizedekben Rio de Janeiro faveláit ezek a drog- és fegyverkereskedelemben utazó, totalitárius rezsimek irányítják: fiatal férfiak talpig felfegyverkezve járőröznek a környéken, ahova a hatóság emberei sem szívesen merészkednek be.
A kialakult helyzetért sokan a baloldali Leonel Brizolát, a Demokratikus Munkáspárt alapítóját okolják, aki két cikluson át kormányozta Rio de Janeirót. Brizola számos olyan programot valósított meg a fővárosban, ami a szegénység felszámolására irányult, de bírálói szerint közvetve és akaratlanul megteremtette azokat a feltételeket, amik lehetővé tették a riói drogkereskedők számára, hogy teljesen átvegyék az irányítást a közösségek felett. Brizola komoly erőfeszítéseket tett a gyakori, erőszakos rendőri behatolások ellen, amik az 1985-ig tartó diktatúráig rendszeresen voltak a favelákban. Az 1980-as évek végén, 1990-es évek elején (nem korrupt) rendőri jelenlét egy időre gyakorlatilag felszámolódott, ami hozzájárult a bűnözés zavartalan virágzásához – a megfelelő közszolgáltatás esetén ezek a „párhuzamos erők“ valószínűleg nem tudták volna jelentős hatalomhoz juttatni magukat.
A pacifikációs program sikere és bukása
2008-ban egy pacifikációs program keretein belül speciális egységeket (Unidades de Polícia Pacificadora, azaz UPP) hoztak létre a rendőrségen, azzal a céllal, hogy csökkentsék a favelákon belüli és kívüli erőszakot, új modellt alakítsanak ki a közösségek és hatóságok kapcsolatában, és korrigálják a rendőrségről alkotott korábbi képet, amely erőszakos, korrupt és militarista volt. (Nyilvánvaló, hogy a motivációk közül nem hiányzott a 2014-es labdarúgó-világbajnokság és a 2016-os olimpiai játékok rendezésének lehetősége sem.)
A különleges egységek feladata a 24 órás jelenlét, amit elsőként kis vagy közepes méretű favelákban teszteltek, ahol az utcai konfliktusok kevésbé voltak kiélezettek, és könnyebben ellenőrizhetők voltak. A cél nem az volt, hogy minden drogot eltüntessenek – amit irreális célkitűzés lett volna –, hanem hogy megszüntessék a kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos erőszakot, és felszabadítsák a közösségeket az erősen felfegyverzett és tekintélyelvű drogbárók hatalma alól.
A 2008 és 2011 közötti első UPP-tapasztalatok mindent összevetve ígéretesnek bizonyultak, viszont az egységeknek túl nagy falat volt a nagyobb és erőszakosabb favelákon belüli munka, ami a pacifista egységek által elkövetett megnövekedett erőszakot és túlkapásokat is jelentette.
A politikai és gazdasági válság, valamint a megszorító intézkedések rombolóan hatottak a rendőrség moráljára és működésére
– mondta Robert Muggah, a riói erőszakos bűncselekményeket figyelő Igarape nevű intézmény vezetője.
Volt néhány jó év, amikor Brazília gazdasága felfele ívelt, és Rocinhába is elkezdte betenni a lábát a középosztály, gyorsétteremláncok nyíltak, és a világ nagyvárosaiból érkeztek művészek, hogy ihletet merítsenek a város hangulatából. Mára a helyiek mobilapp segítségével követik nyomon a lövöldözéseket, az iskolák bezártak vagy lerövidítették a tanórákat. A helyzet tehát az olimpia előtti néhány évben enyhült, de hosszú távon a törekvések ellenére sem javult: 2016-ban rekordszámú, 61 000 erőszakos haláleset történt az országban (több mint ugyanabban az évben a szíriai polgárháborúban), 2017-re ez a szám 3%-kal megnövekedett, és ugyanebben az évben csak a brazil fővárosban 120 rendőrtisztet öltek meg.
„Régebben minden más volt: senki sem zárta be a házát, el lehetett menni éjszaka a gyógyszertárba, be lehetett ülni a büfébe... már nem ez a helyzet” – írta le a Washington Postnak Samantha Almeida, akinek a lányát álmában lőtték le.
A favelák erőszakos helyekként lettek elkönyvelve, ahol bűnözők és drogbandák garázdálkodnak, viszont fontos látni a lakosok többségét, akik amellett, hogy a mindennapi csatáikat vívják a veszélyes utcákon, az ország gerincét is adják, és működtetik a fogaskerekeket. Sokan nem akarják, vagy nem is tudják feladni az ottani életüket, és úgy élnek, hogy sohasem tudják, melyik nap lesz az utolsó.
„Hasonlít a közel-keleti harcokhoz, amiket a tévében látunk, csak itt még rosszabb. Rocinha ismét háborúban áll“ – mondta Marcos Alfredo Guedes de Oliveira, egy hentesüzlet tulajdonosa, akit szintén többször raboltak ki fegyveresek.
