Dörög a "Brat" hype, ami messze többről szól, mint egy jól felépített marketingkampányról. Azért tud így működni, mert egy zseniális művész van mögötte, aki ugyanannyira hisz az őszinteségben és a kísérletezésben, mint a rádióbarát refrénekben.
Az utóbbi hetek egyértelműen Charli XCX-ről szóltak a popzene világában. Új lemeze tökéletes időzítéssel landolt a sztratoszférában, beindítva a Brat girl summert, az énekesnő előtt térdre borítva a nagyközönséget és zenekritikusokat is. Magyarországról csak szűrt mértékben érzékelhető, mekkora kulturális hatása is van az Egyesült Királyságban. De hogyan lett Charli XCX-ből egyszerre egy mainstream popsztár és az underground által is körberajongott alkotó? Mit tud ő, ami miatt egyensúlyozni képes a két világ szűk határterületein? És, ha már Brat, mitől több ez az album egy átlagos elektronikus poplemeznél?
Charli XCX újabb kulturális értéket teremtett, amit akár te is meglátogathatsz
2024.7.12 12:19
„Still a young girl from Essex“
Charlotte Emma Aitchison 1992 augusztusában született Cambridge-ben, majd az essexi Start Hillben nevelkedett. 2008-ban kezdett dalokat posztolni a MySpace-re, ami felkeltette egy buliszervező figyelmét, aki meghívta fellépni különböző rave partikra.
Playback Péntek: Moriones, Ótvar Pestis és Franko lemezeivel búcsúztatjuk a nyarat
tegnap 12:35 -kor
2010-ben szerződtette le az Asylum Records, a nagy áttörést pedig a 2012-es – ki ne ismerné? – I Love It hozta meg neki, amit az Icona Pop nevű svéd popduóval készített közreműködőként.
True Romance című debütáló lemeze 2013-ban jelent meg. Már akkor is hallatszott, hogy Charli XCX igyekszik kísérletezőbb irányokat venni a saját popzenéjében, ami megalapozta kritikai elismertségét, de a kommerciális siker váratott magára. Nem sokáig, ugyanis az ezt követő érájában – amit a 2015-ös Sucker című album fogott össze – jelentek meg olyan slágerei, mint a Boom Clap, a Break The Rules vagy a Doing It Rita Orával. Ki lehet jelenteni, hogy ez volt az egyik legrádióbarátabb érája (a 2022-es Crash mellett), ami azért érdekes, mert Charli XCX azon kevesek közé tartozik, aki úgy tudott váltogatni, hogy egyszer épp lakossági jellegű popzenét csinál, máskor épp valami kísérletit, hogy a saját renoméját minden oldalról megtartotta.
A fiatal popsztár mögött megbúvó formabontó művészre végül az A. G. Cook vezette PC Music kiadó körüli kollektíva is felfigyelt, és 2015-től elkezdett együtt dolgozni az „avantgárd popzene“ legnagyobb neveivel: Cook mellett például az azóta elhunyt producerlegenda Sophie-val vagy a márciusi Boiler Roomján is tiszteletét tevő EasyFunnal.
Az experimental pop hercegnője, aki nagyon jól választja meg a barátait
Charli XCX az az előadó, akiről egy megjelenés előtt sosem lehet tudni, hogy most éppen valami nagyon fura dologgal készül vagy a legbasicebb táncos popszámot fogja kiadni, ezzel gyakorlatilag mindig úgy tudja pozícionálni a zenéit, hogy egyik-másik közeg is értékelje azt, függetlenül attól, hogy egyébként hogyan is szólal meg.
Miért teheti meg ezt? Valószínűleg azért, mert egy szimpatikus ember, aki jó kapcsolatot ápol az iparág mainstream képviselőivel, és nagyon jó a viszonya azzal a közeggel, akik sokkal inkább művészetként fogják fel a könnyűzenét. Ezek a zenészek pedig értelemszerűen hatással vannak a hallgatóságukra is, Charli integritása miatt pedig a különböző zenei réteg képviselőin keresztül tudja mindenhova pozícionálni magát. Ez most úgy hangzik, mintha valami számító opportunistaként akarnám ábrázolni, de abszolút nem így értem. Inkább csak arra gondolok, hogy óriási természetességgel teremt barátokat és szakmai kapcsolatokat mindenhonnan. Mert jó fej.
Charli, George and Matty - the trio. pic.twitter.com/Y5wIr1Dk3L
— /ˈtinɑ/ ⎕ (@hazyheadbigcity) June 8, 2024
Mindemellett mindig van egy ideális mértékű irónia, humor és önreflexió abban, amit csinál, ez pedig gyakorlatilag elengedhetetlen a mai könnyűzenében. Elég, ha megnézzük honnan jön a neve: az XCX rövidítés azt jelenti, hogy „Kiss Charli Kiss“, ez volt ugyanis az MSN-neve tinédzserkorában.
Von Dutch, cult classic but I still pop
– énekli a Brat egyik dalában, és, hát nehéz vele vitatkozni.
Mitől olyan nagy szám ez a Brat?
A Brat egyértelműen a globális könnyűzene idei évének egyik legfontosabb termése. Nemcsak TikTokon és Spotify-on pörgetik rommá, de a műértők is Charli lábai előtt hevernek a Pitchforktól a Guardianig, ahogy a nemzetközi szcéna talán legnagyobb jelentőséggel bíró (a mi generációnk számára biztosan) kritikusa, Anthony Fantano is a maximális 10 pontot adta a lemeznek.
A 2024-es lemez azt a Crash-t követte Charli XCX diszkográfiájában, amely – néhány kiváló slágert kitermelve – talán a leginkább lakossági, legkevésbé karakteres albuma volt a brit énekesnőnek. Így aztán nehéz volt belőni, hogy pontosan mire számítsunk a Brattől, amiről már előzetesen tudni lehetett, hogy egyfajta főhajtás lesz a '90-es évek Nagy-Britanniájának rave- és klubzenei kultúrája előtt, ami napjainkban abszolút reneszánszát éli olyan zenészek áttörésével, mint Fred Again, PinkPantheress vagy Nia Archives.
A Brat zeneiségét színes producergárda határozza meg: az énekesnő mellett többek A.G. Cook, EasyFun, George Daniel (Charli vőlegénye, a 1975 dobosa, aki eléggé jártas az elektronikus zenében is) és a Weeknddel sokat dolgozó francia Gesaffelstein voltak az ismertebb nevek, aki dolgoztak az anyagon. Ezek, a különböző zenei világokból érkező producerek feleltek azért, hogy a lemezen keveredjen a house, a garage, a hyperpop, a szintipop, és sok minden más is. Zeneileg pedig egy rettenetesen sokszínű és egyedi kohézió jött össze a kísérletezésből, amit Charli jellegzetes és széles spektrumon ugrándozó előadói stílusa egységesít.
Ez az album azért készült, hogy táncoljanak rá. Meg, hogy sírjanak
– fogalmaz videós kritikájában Fantano, rávilágítva a Brat édes kettőségére.
Charli XCX-et a vallomásosságra való affinitása teszi iskolakülönbségekkel komplexebbé azoknál, akik egyébként tök hasonló partygirl-zenét csinálnak. A Brat tele van intenzív érzésekkel, amikről nagyon őszintén beszél, és a személyes perspektívákból való megközelítés miatt borzasztóan erős hatással bírnak a hallgatóra: egy percig nem hat giccsesnek, amikor Charli arról énekel, hogyan találta meg a boldogságot George Daniel mellett, sajátos megközelítésből énekel a bulizásról, és ezek a „könnyedebb“ témák azért tudnak megélni, mert mellettük ott vannak olyan súlyos topikok, mint Sophie halála (a So I című dalban), vagy az előadőművészeti iparágan jelenlévő nők közti irigység és rivalizálás. Utóbbi témáról tök önreflexíven szólal meg a Girl Confusing anélkül, hogy magát felmentené ez alól, ráadásul készült belőle egy remix Lorde-dal közösen (The Girl, So Confusing Version With Lorde), amiből kiderül, hogy ez a fajta versengés kettejük közé is éket vert korábban.
Elképesztően rétegelt az egész úgy, hogy a felszínen egyszerűen befogadható és élvezhető. Az, hogy valaki ezeket a dolgokat meg tudja énekelni, ilyen érzelmi hatást keltve úgy, hogy közben táncolható és fülbemászó a zene, az olyan tehetséget feltételez, ami elképesztően ritka. Csak a legkiválóbb ízléssel megáldott művészek képesek erre, olyanok, akikből tízévente egy születik. Márpedig olyan, mint Charli XCX tényleg tízévente egy születik. Ő egy generációs tehetség, akiből sokan csak annyit látnak, hogy egy vicces, szép, dögös csaj, aki catchy dalokat énekel. De ez se baj, mert akik csak ennyit látnak belőle, azok is tudják szeretni.
