2022.12.28 14:14
Olvasási idő 1:01
Maier Péter

James Cameron 10 percnyi jelenetet vágott ki az új Avatarból – tőle meglepő okokból

FILMEK + SOROZATOK AVATAR

A rendezőnek az évek során megváltozott a hitvallása az akciófilmes jelenetekről.

Elég szépen növekszik James Cameron új, Avatar: A víz útja című filmjének nézőszáma és bevétele. A 24.hu szerint 855,4 millió dollárt hozott eddig a film globálisan, Újévig pedig az egymilliárd dollárt célozták meg az Avatar új részének forgalmazói – ezt az álomhatárt idén csak az új Top Gun és az új Jurassic World tudta elérni. Mindemellett a film több Oscar-díj kategória rövidlistáján is szerepel

Úgy tűnik tehát, hogy a moziba látogatókat nem igazán zavarja az Avatar: A víz útja 192 perces hosszúsága, amely akár több is lehetett volna James Cameron szerint, aki egy Esquire Middle Eastnek adott interjúban elárulta, tíz percet vágott ki a filmből amiatt, mert úgy érezte, hogy azokban a jelenetekben túl nagy szerepet kap a fegyveres erőszak. 

James Cameron az új Avatar-film egyik sajtótájékoztatóján Londonban Forrás Gareth Cattermole/Getty Images for Disney

A legendás rendező túlzásnak érezte a jelenetek erőszakosságát, és úgy gondolta, túl nyomasztóvá teszik a filmet. „Az erőszak és az akció lényegében egyazon dolgok, ha úgy nézzük. Ez egy állandó dilemma, amellyel minden akciófilm-rendező szembenéz, én pedig voltaképpen akciófilm-rendezőként vagyok ismert.“ – mondta Cameron.

Kiemelt tartalom
Kate Winslet lenyomta a világ legcukibb lelkesítőbeszédét Kate Winslet lenyomta a világ legcukibb lelkesítőbeszédét 2023.1.11 15:16

Mindez azért meglepő, mert rendezőként és íróként is kifejezetten legendás akciófilmeket jegyez, amelyek ikonikus jeleneteiben megjelenik a fegyveres erőszak. Elég, ha a Terminátorra vagy a Rambo-filmekre gondolunk.

„Visszanézek néhány filmet, amelyeket én készítettem, és nem tudom, hogy megcsinálnám-e őket újra. Nem biztos, hogy a mai világban szeretném úgy fetisizálni a pisztolyokat, mint ahogy néhány Terminátor-filmben 30 évvel ezelőtt. Felfordul a gyomrom attól, ahogy ma a fegyverekhez állunk társadalmi szinten.

Örülök neki, hogy Új-Zélandon élek, ahol pár éve betiltották a lőfegyvereket két héttel a borzalmas mecsetlövöldözés után.“ – tette hozzá James Cameron, az új Avatar-film rendezője.