Félelem, hogy nem vagy elég jó, állandó szorongás, hogy mások is rájönnek a hiányosságaidra, a saját sikereid lekicsinylése – többek között ezek jellemzik az imposztorszindrómát. De mi is ez a szindróma, illetve mit tehetünk ellene?
Egy barátom nemrég új állást kapott. Egy meglehetősen hosszadalmas és alapos, többfordulós felvételi folyamat során választották ki őt sok más jelentkező közül. Annak ellenére, hogy nagyon vágyott a pozícióra, mikor értesítették, hogy megkapta az állást, egyáltalán nem volt felhőtlen az boldogsága.
Amikor az új munkáról mesélt nekem, azt vettem észre rajta, hogy az öröme mellé szorongás és aggodalom társul. „Mi van, ha nem vagyok elég képzett a pozícióhoz? Vagy ha nem tudom elvégezni megfelelően a feladatokat? És ha úgy gondolják majd, hogy rosszul választottak?” Ilyen gondolatok kezdték el nyomasztani rögtön azután, hogy egy egyébként teljesen pozitív és az érdemeit elismerő hírt kapott.
De nem ő az egyetlen, akit szorongással tölt el a megfelelés kérdésköre. A legtöbb felnőtt élete során megtapasztalja az úgynevezett imposztorszindrómát, ami a fiatal, karrierük elején járó felnőttek körében még inkább gyakori. De mi is pontosan ez a szindróma, milyen típusai vannak, és mit tehetünk ellene?
Az imposztorszindróma: a lebukástól való félelem
Az imposztorszindróma egy pszichológiai jelenség, amiről először 1978-ban írt két amerikai pszichológus, Pauline Clance és Suzanne Imes. A kutatók, akik magas státuszú, karrierjükben sikeres nők pszichéjét vizsgálták, észrevették, hogy a kutatásban résztvevők közt nagy arányban voltak olyanok, akik úgy érezték: nem érdemlik meg az elért sikereiket, és attól tartanak, hogy előbb utóbb lebuknak, kiderül, hogy valójában alkalmatlanok, csalók, „imposztorok“.
A korai vizsgálatok elsősorban nőkre és a munkaerőpiaci teljesítményre fókuszáltak, de későbbi kutatások során kiderült, hogy nemtől, életkortól függetlenül és az élet bármely területén jelentkezhet a szindróma. A munkahelyen, tanulmányok során, de akár családi és baráti kapcsolatokban is megjelenhet. A lebukástól való félelem erős szorongást és túlkészülést eredményezhet, ami aztán még inkább megerősíti az imposztorszindrómában szenvedőt arról, hogy csak azért fogadják el a teljesítményét, mert 120 százalékot nyújt.
Az imposztorszindróma nem mentális betegség, sokkal inkább egy állapot, amelyet az élete során az emberek 70 százaléka megtapasztal egy ponton. Az imposztorszindrómában szenvedők nem ismerik el saját érdemeiket, gyakran úgy érzik, hogy a sikereiket szerencsének, véletlennek vagy mások tévedésének köszönhetik. Épp ezért attól tartanak, hogy egy ponton majd fény derül a titokra, mások is rájönnek arra, hogy nem elég jók, tehetségesek, képzettek. Ez gyakran társul alacsony önértékeléssel, önbizalomhiánnyal, valamint azzal, hogy az egyén állandóan másokkal hasonlítja magát össze.
Az ötféle imposztor
Bár az imposztorszindrómának számos jellegzetessége van, egyénenként nagyban eltér, hogy mi váltja ki a szindrómát, és milyen motivációkkal társul a megfelelés iránti vágy. Az imposztorszindrómát kutató dr. Valerie Young öt fő imposztor személyiségtípust különböztetett meg. Ezek megismerése és megértése segíthet az állapot leküzdésében.
A perfekcionista
Az imposztorszindróma és a perfekcionizmus gyakran kéz a kézben jár egymással. A perfekcionista imposztor nagyon magas elvárásokat támaszt maga elé, így bármilyen apró kudarc, negatív visszajelzés, kritika hatalmas súllyal telepszik rá. A perfekcionista személyek hajlamosak folyamatosan megkérdőjelezni a kompetenciáikat és az eredményeiket. Ami mások szemében nagy teljesítmény, számukra alapvetés. Ez a hozzáállás könnyen átfordul imposztorszindrómába, abba, hogy a perfekcionista személy folyamatosan attól tart, hogy egyszer mégiscsak kiderül, nem annyira jó, mint ahogyan azt kifelé mutatja.
A perfekcionizmusra megoldást jelenthet, ha tudatosan kezdesz el megbarátkozni a hibáiddal. Meg kell tanulnod elfogadni, hogy – bármilyen klisésen is hangzik – senki nem tökéletes, és ahogy mindenki más, te is tévedhetsz és hibázhatsz néha. Hallgass bele a How to fail with Elizabeth Daycímű podcastbe, amiben hírességek mesélnek a kudarcaikról és arról, hogy hogyan sikerül túllépniük azokon. Ünnepeld meg a sikereidet, és légy magadra büszke, ha valamit elértél!
A zseni
A „zsenik“ anélkül voltak osztályelsők, hogy tanulniuk kellett volna, iskoláskorukban a siker könnyen jött számukra, ritkán érte őket kudarc. Aztán idővel egyre több olyan helyzettel találkoztak, amiben már nem volt elegendő a tehetség és automatikus a siker. Ezek az emberek nem szoktak hozzá a kudarchoz, ezért ha a tehetségük nem elég és küzdeniük kell a céljaik eléréséért, hajlamosak azt érezni, hogy valójában imposztorok, akik átvernek másokat.
A „zseniknek“ fontos tudatosítaniuk, hogy a legtöbb sikeres ember nem csupán tehetség, kemény munka, rengeteg tanulás és kudarc árán jutott el oda, ahol van. Próbálj meg olyan dolgokat gyakorolni, amikben nem vagy természetes tehetség, tapasztald meg, hogy milyen az, amikor valamit hosszú és kemény munka árán kell elsajátítani, megtanulni. Mindenki kezdi valahonnan, nem leszel attól imposztor, hogy energiát fektetsz valamibe.
Jól elk*rtátok az életemet azzal, hogy elhitettétek velem, különleges vagyok! – Mindent a gifted child syndrome-ról
2023.4.4 16:11
A magányos harcos
Képtelen vagy segítséget kérni? Ha nem egyedül érsz el valamit, azt nem tudod saját sikerként elkönyvelni? Ha ezekre a kérdésekre igen a válasz, valószínűleg te is egy „magányos harcos“ vagy. Az ilyen típusú imposztorok úgy érzik, hogy minden egyedül kell megoldaniuk és elérniük, azt gondolják, hogy mások segítsége a saját képességeik hiányosságát tükrözi.
Ha te is a magányos harcos típus vagy, segíthet, ha megnézed a körülötted lévő embereket és az ő sikereiket. Beszélj valakivel, akire felnézel, és kérdezd meg, hogy miben, hogyan járultak hozzá mások a sikereikhez? Biztos, hogy senki nem fog arról mesélni, hogy ő bizony teljesen egyedül, bármiféle külső segítség nélkül jutott el oda, ahol van.
A szakértő
A szakértők szívesen mélyednek el egy-egy témában, szeretnek minél több információt és tudást gyűjteni egy projekt vagy munka előtt. A szakértővé válás igénye azonban előidézheti az imposztorszindrómát, úgy érezheted, hogy soha nem tudsz elég alapos lenni, vagy hogy csak akkor vagy megfelelő jelentkező egy munkára, ha mindenhez értesz. Attól félsz, hogy nem vagy elég tájékozott, úgyhogy inkább meg sem szólalsz az órán, és háttérbe húzódsz a csoportos feladatok során.
Hidd el, rövid idő alatt is lehet ismereteket szerezni, és senki nem fog lenézni azért, mert nincs a világ összes tudása a birtokodban! Jelentkezz olyan munkákra is, ahol nem felelsz meg tökéletesen minden kritériumnak, gyakorold annak felvállalását, hogy nem értesz mindenhez.
A szuperhős
A szuperhősök azzal próbálják bebizonyítani, hogy nem imposztorok, hogy mindenki másnál keményebben dolgoznak. Magukkal szemben hatalmas elvárásokat állítanak, úgy érzik, az élet minden területén sikeresnek kell lenniük ahhoz, hogy elfogadják őket. Ha valamiben nem annyira jók, mint minden másban, könnyen felütheti a fejét az imposztorszindróma.
Próbálj meg a külső elismerés helyett a belső elismerésre koncentrálni. Gondold végig, hogy mik azok az értékek, tulajdonságok, területek, amelyek számodra fontosak, és ezekre fókuszálj. Ne akarj a világon mindennek és mindenkinek megfelelni, inkább azt találd meg, hogy mi az, ami téged és a környezetedet is boldoggá teszi.
