Most, hogy a szomszédban háború dúl és bizonyos oldalak hetente vizionálnak nukleáris apokalipszist, talán ideje, hogy összegyűjtsünk öt olyan videójátékot, amelyekkel felvértezve nem biztos, hogy nőnek a túlélési esélyeink, de jól fogunk szórakozni.
Amióta a világ egyik legnagyobb atomhatalma területszerző háborúra indult Ukrajna, közvetlen szomszédunk irányába, szinte nincs olyan nap, amikor valamelyik sajtóorgánum ne riogatna a közelgő világvégével, lehetőleg atombombák bevetését is belengetve, hiszen ha már lúd, legyen kövér. Hogy erre mekkora a valós esély, azt nem tudjuk és nem is akarjuk megbecsülni, viszont az elmúlt hónapok során annyiszor hamvadhattunk volna már el a nukleáris tűzben, hogy akaratlanul is sokat gondoltunk a témára – így merült fel egy cikk ötlete, amelyben öt, posztapokaliptikus videójátékot ajánlunk a figyelmetekbe. Ezek zöme persze nem túlélési kézikönyv, vagyis ha beüt a krach, jó eséllyel csak arra lesz időnk, hogy különleges pózban hagyjuk meg a csontvázunkat egy arra kolbászoló túlélőnek.
S.T.A.L.K.E.R.
Bár a S.T.A.L.K.E.R.-t fejben sokan – már akik hallottak róla – a csernobili atomkatasztrófával kötik össze, valójában sem a regénynek (Arkagyuj és Borisz Sztrugackij: Piknik az árokparton), sem az abból készült, ismert és elismert filmnek (Tarkovszkij rendezésében) nem volt hozzá köze. A mozgóképes verzió 1979-ben debütált, a csernobili atomerőmű balesete szűk egy évtizeddel később következett be. Ettől függetlenül a videójátékos változat, amely szűk időn belül trilógiává bővült, hogy aztán idén megkapja hivatalos második részét, kellően hátborzongató, realisztikus (már amennyire ez számonkérhető a témától magától), karakterei pedig érdekesek és izgalmasak. Arról már nem is beszélve, hogy – néhány tucat rajongói patchet beizzítva – mind a Shadow of Chernobyl, mind a Clear Sky, mind pedig a Call of Pripyat az irodalmi és filmes anyaggal ellentétben, amelyen alapul, igenis Csernobilban, egy alternatív történelembe helyezi el a cselekményét, ahol aztán játékosként mutánsokkal küzdhetünk meg, különleges anomáliákat kerülgethetünk, valamint belecsöppenhetünk jó néhány frakció küzdelmébe is. A számozott második rész elvileg még idén debütál, a sors különös fintora, hogy ezúttal is az ukrán GSC Game World fejleszti, ami így egész konkrétan a háború árnyékában szőhette tovább a történetet.
Fallout-sorozat
A sorozatverzióról nem is olyan régen írtunk, de azért nem szabad elfeledkezni a gyökerekről, azokról a videójátékokról, amelyeken alapul. Fogalmazzunk úgy, hogy az ötvenes évek giccsébe fagyott, majd jól leatombombázott Amerikai Egyesült Államokban játszódó történet nem egy túlélési kézikönyv, de a szerepjátékos elemekkel alaposan teletömött, groteszk karakterektől hemzsegő szériában mindig is volt egy mélység, a téma komorsága, amely az egészet körbelengi. Az első két részt – és a Brotherhood of Steel címet viselő taktikai játékot – ma már csak azoknak mernénk tiszta szívvel ajánlani, akik képesek felvenni a retrószemüvegeket, de a Bethesda által felépített, 3D-s verziók meglepően korrektül öregedtek, legyen szó a harmadik vagy a negyedik részről, illetve a kettő közé beékelt, az eredeti alkotók zömével megvalósuló New Vegasról. Ha pedig inkább a barátainkkal tennénk próbára magunkat, arra a sírból visszahozott Fallout 76 lehet ideális, amitől túl sok mélységet ne várjunk, de ahhoz képest, ahogy indult, igencsak helyrepofozták a texasiak.
Mad Max
Ha már a posztapokaliptikus témában megkerülhetetlen alapmű a Mad Max-széria, muszáj szót ejteni annak játékváltozatáról, amely a tökéletestől ugyan távol áll, de a maga nemében pokolian szórakoztató. A fejlesztését az az Avalanche Studios végezte, amelynek a Just Cause-szériát is köszönhettük, a feladatunk benne pedig pontosan annyi, mint az első három filmben. Max bőrébe bújva csapathatjuk a pusztán, természetesen nemcsak gyalogosan, de akár járgányunk volánja mögé is pattanva. A varázslatát is ez adja: nem csak külső nézetből lövöldözhetünk a hatalmas, nyílt világban, akár autós csörtékben is részt vehetünk. A korszellemnek megfelelően (2015-ös játékról beszélünk) ezerféle dolgot gyűjtögethetünk össze, amelyekkel fejleszthetővé válnak a lehetőségeink. Nem mondjuk, hogy sztorija, megvalósítása vagy bármilye kiemelné az átlagból, ha nem adná át olyan pokolian jól a Mad Max-filmek világát. Az ember még azt is hajlamos elnézni neki, hogy a főhőse sem az első Mad Maxre (Mel Gibson), sem a másodikra (Tom Hardy) nem hasonlít. Ennyi belefér.
The Last of Us Part 1 & 2
A klasszikus zsémbes-zombis műfajt kerültük idáig, és igazából most sem tettünk kivételt. Az HBO-n is nagy sikerrel vetített tévésorozat alapjául szolgáló videójátékos szériában ugyan akadnak tényleg félelmetes, zombiszerű lények (gombafertőzöttek), a fókusz mégsem rajtuk van, hanem azon, hogy mivé válik és mit képes feláldozni az ember a túlélésért, és hogy ezt követően is méltó-e még, képes-e még embernek maradni? Drámából sokkal többet kapunk, mint horrorból, de ez így is van jól: valószínűleg nem az összetartozás lesz fajunk jelszava, árulásokból, csalódásokból, bosszúból pedig alaposan kijár a Last of Us összes szereplőjének. Nem könnyű darab, de a téma sem az. Ráadásul a tény, hogy a rettegett világvégét nem bombák, de még csak nem is vírusok, hanem a velünk élő gombák hozzák el, valahogy teljesen egyedi ízt kölcsönöz az egész mitológiának.
7 days to Die
Hogy egy klasszikus, túlélős zombijáték is felkerüljön a listára, azoknak, akiknek a műfaj a meglehetősen bekorlátozott és gyakran igencsak kdrindzs sztorit elmesélő Resident Evilnél kezdődik és végződik, érdemes egy pillantást vetniük a 7 days to Die-ra. A több mint 10 év után a korai hozzáférésből épp csak most távozó játékban egyikét alakítjuk azon kevés túlélőknek, akik egy meg nem nevezett esemény miatt egy zombikkal ellepett világban találják magukat. Feladatunk nem egyszerű: ennünk, innunk, pihennünk kell, figyelnünk kell a testhőmérsékletünkre, arra, hogy ne fertőződjünk meg (és most nem feltétlenül a zombikórra gondolunk). Ráadásul az éjszakai égboltot hétnaponta beborítja a vérhold, és egyre növekedő zombihorda talál ránk. Hogy ezt megússzuk, kénytelenek leszünk építkezni, méghozzá nem vidám kis házat, hanem szó szerint erődítményt. Persze nem leszünk feltétlenül egyedül, a 7 Days to Die egyik varázsát az adja, hogy elvileg kooperatív módban is játszható, gyakorlatban viszont az ismeretlen szervereken bármelyik, élő játékosokból álló csapat a vesztünkre törhet. Nagyon megszenvedtek vele az alkotók (a korábbi konzolos verziókat nem is érdemes elővenni, azoknak a forráskódja elveszett, amikor a kiadó becsődölt), de most már sínen van a projekt, és az egyik legnyomasztóbb a maga műfajában.
