Szélsőjobbos erősödés, szülési nyomás, szépségipar – a női lét 2024-ben sem egy leányálom. Hegedűs Eszter véleménycikke a nők helyzetéről a későkapitalizmusban.
Európában, vagy tágabb értelemben véve a nyugati világban, ma nőnek lenni a tankönyvi leírás szerint szinte kifogásolhatatlan létforma: szavazhatunk, szabadon dolgozhatunk, karriert építhetünk, vagy szentelhetjük az életünket az ákosi női princípium beteljesítésének, miközben elméletben semmiféle diszkrimináció nem érhetne minket a nemünk okán. Oké, a társadalmaink azért különböző mértékben, de kivétel nélkül patriarchálisak, de hát a fák sem érhetnek az égig. Egy európai nő privilégiumának teljes tudatában most mégis úgy látom, hogy valamelyest ismét kezd kilógni a lóláb.
A 21. század zűrzavarának zajában a női lét egészen új kontextusba került. Ma nemigen ildomos az európai női lét milyenségét kifogásolni vagy aggályokat felvetni, elvégre Afrikában kislányokat csonkítanak meg, Ázsiában kényszerházasságba lökik őket, mindenhol háború van, meg amúgy is kussoljon minden Európa lágy ölén nevelkedő fehér, középosztálybeli nő, akit sosem vert el a pasija úgy istenesen, hogy aztán megtanulja a kutyafittyet. Persze az kétségtelen, hogy világviszonylatban rendkívül szerencsés helyzetben vagyunk európaiként, és még magyarként is, ez mégsem elegendő ok arra, hogy csak hálát érezhessünk a sorsunkért, vagy ne mondhassuk el, hogy amúgy egy csomó dolog nem oké, vagy egyáltalán nem úgy tűnik, mintha jó irányba haladna. A következőkben ezt kísérlem meg sorra venni, szubjektíven, a teljesség igénye nélkül.
@baileyfrknboo Thanks a lot ladies 😑 #womensrights#foryoupage#ancestors#fyp♬ Funny - Gold-Tiger
Vissza a konyhába, hölgyeim!
A szélsőjobb a szemeink előtt, talajvízként tört előre az elmúlt években, a demokráciák Európa-szerte gyengülnek, és itt már nem csak a posztkommunista országokról van szó, a nyugatiakra is rájár a rúd. A szélsőséges kilengések egyes országokban (úgy itthon is) beférkőznek a mainstream narratívákba, így már főműsoridőben is nyugodtan hirdethetik az igét az országot vezető férfiak arról, hogy mi is a feladata a nagybetűs nőnek. A tateizmus tombol, a fiatal nők és férfiak között átlagban egy tenger méretű ideológiai szakadék tátong, és egyre nagyobb rétegek vallják, hogy bizony nem hiába működtek oly jól a tradicionális családmodellek – bár ugye jó kérdés, hogy kinek. Nyugtathatnánk a lelkünket azzal, hogy az inga kilengése természetes folyamat, a szélsőségek (lásd: a nők liberalizációja) szélsőséget szülnek (lásd: nőutálat), és csupán idő kérdése, hogy beálljon az egyensúly, ám valami azt súgja, hogy itt valami mélyebbről van szó.
Kihaláshoz vezet, ha a nők több tiszteletet követelnek? – Az egyre terjedő 4B mozgalom alaposan beint az elnyomásnak
2024.6.18 19:44
Egyrészt az inga kilengése itt most méretes aszimmetriát sejtet: a női emancipáció, feminizmus, vagy ha úgy tetszik, felszabadulás, sosem volt olyan erős, hogy az a berendezkedésünket vagy a férfiak helyzetét alapjaiban rengesse meg, és ennek ténylegesen kárvallottjai legyenek. Épp ellenkezőleg, a feminizmus célja, hogy mindenkinek, így a férfiaknak is kedvezzen. Itt ránézésre inkább arról van szó, hogy már egy kisebb kilengés okán sokak zsebében kinyílik a bicska, és azonnal visszaállítanák a status quót – legyen ez a „kilengés” egy generációnyi öntudatosabb fiatal nő, akik már nem táncolnak úgy, ahogy a férfitársadalom fütyül, vagy a patriarchátus kreálta nőszereptől eltérő létezés.
Félreértés ne essék, nem utálom a férfiakat, és azt sem gondolom, hogy egytől egyig mindenki rossz szándékú lenne, sőt, sok esetben még a látszólag rossz szándékúakat is inkább hamis ígéretek és remények áldozatának látom. Sokan ugyanis nem saját gyarlóságukból, hanem rendszerek rosszindulatúságának eredményeként kezdenek el hangos tateista, Barbie-filmen fröcsögő, nők-a-konyhába-hívők lenni – többek között egy olyan rendszeré, amely büszkén harsogja, hogy nőügyekkel nem foglalkozik, tartja egyenesen arányosnak a megszült gyerekek számát az értékkel vagy újfent használja politikai fogyóeszköznek saját körének hölgyeit.
New European Bauhaus díjat nyert egy magyar projekt, amely kollektív tulajdonú kollégiummal oldaná meg a fiatalok lakhatását
2024.5.5 10:20
A nők megvetésének ilyen mértékű normalizálása és beemelése a mainstreambe nem egy arányos ellenpólus a „feminácizmusra”, hanem a patriarchátus tudatos és megingathatatlan fenntartása, amelynek következtében a nők is a fejükhöz kapnak, és kérdőjelezik meg magukat, amiért úgy érzik, valami nincs helyén, hiszen egyszerűen nem érződik helyesnek a „nyafogás”. Noha hazai kontextusról beszélek, a magyar példa korántsem egyedi: a feminizmust kárhoztató narratívák határokon átívelve nyernek táptalajt kormányzatokban, véleményvezérekben és átlagemberekben egyaránt. Míg ezeket könnyű elbagatellizálni, és az egyébként nagyon is létező privilégiumainkban lelni a megnyugvást, ahogy azt a történelem már számtalanszor megmutatta, a szavaknak és narratíváknak óriási ereje van, így nem mindegy, mi harsog oly hangosan a füleinkbe hosszú éveken keresztül.
Szültél ma már még egy magyart?
Ahogy már említettem, a populista-nacionalista politikusi szólamok térnyerése okán és mentén definiált női szerepkör a főzésnél jóval fajsúlyosabb feladatokat is von maga után, hiszen végtére is a tradicionális nő ultimate önbeteljesítése a gyerekszülés. Itthon már senkinek nem kell bemutatni azokat az eszközöket és szlogeneket, amelyekkel minden nőt minél előbb és minél több gyermek kihordására venne rá a kormányzat, amin sokszor már nevetgélni sem érdemes, olyannyira haszonállati szintre helyezi az egyébként számára irreleváns társadalmi csoportot. Világos, hogy a szüléslobbi nemcsak ideológiáról szól, és egy szociálisan érzékeny, ne adj’ isten, liberális kormányzat is kénytelen lenne megkérni a nőket, hogy ugyan már, jó lenne szülni egyet-kettőt, elvégre demográfiai válságba kerülünk, a társadalom átlagéletkora lassan az ötvenet is elhagyja, és ha így haladunk, akkor könnyen a letörlődhetünk a föld színéről záros határidőn belül, azért megvan a helyzet pikantériája is.
Magyarországon nőnek lenni vegyes fogadtatású tragikomédia – szubjektív vallomás a nőnap margójára
2024.3.8 19:26
Például azért, mert a modern, dolgozó nő és az anyaszerep ötvözésének elvárásával olyan terhet rónak a nőkre, amely csak keveseknek sikerül maradéktalanul betölteniük, és az megint más kérdés, hogy milyen áron. Ha a kettő közül netalántán csak az egyik sikerülne, azt a társadalom egy része bizonyosan bukásként könyveli el – az ember lehet a gyermektelensége miatt stigmatizált, törtető, rideg karrierista, vagy a partnerén élősködő wannabe ősanya, akinek a gyereke a személyisége. Vigyázat, mindkét vonalon keményen teljesíteni sem egy életbiztosítás: a férfiak kreálta világban innen is csúszós lejtő vezethet egy bulvárműsor kanapéjára, ahol aztán kapcsolata legintimebb részleteinek kiteregetésére kényszerül az ember.
@vice you want to be a capitalist baby or no? #feminism#vicedebates#capitalism♬ original sound - VICE
A nőnek tehát szülnie kell, már ha nem akarja elveszteni a társadalmi értékét (ami egyébként a kora előrehaladtával amúgy is kikopik), így ennek megtagadását jobb híján ma már politikai aktivizmus eszközeként is használják nők, például Dél-Koreában. Itt ugyanis olyannyira alacsony a születésszám, hogy azt már vészhelyzetnek kiáltotta ki a kormányzat, emellett kedvezményekkel halmoz el mindenkit, aki gyerekvállalásra adja a fejét, ám úgy tűnik, mindez nem elég, és a gyermektelenség választásának oka másban gyökeredzik. Koreai nők beszámolója szerint például abban, hogy a valódi igények felmérése és kielégítése helyett látszatintézkedésekkel próbálják csak javítani a nők helyzetét, akik bár mára ugyanolyan magas elvárásokkal találják szembe magukat a munkaerőpiacon, ideológiai szinten nem emancipálódtak, és továbbra is alárendelt szereppel bírnak az élet egyéb területein, például a családi életben.
9 badass női karakter a világirodalomból, akik mellett a legtöbb férfi farka eltörpül
2024.3.7 20:20
Emellett az országukban honos extrém munkamorál mellett a „sikeres, dolgozó anya” (egyébként kifejezetten nyugatos) ideája egyszerűen nem realisztikus, hiszen a karrierükért napestig és olykor még hétvégenként is dolgozniuk kell, ami nehezen összeegyeztethető a szüléssel, majd a csemete gondozásával. A lakhatás és megélhetés drága, a helyzetet pedig tovább nehezíti, hogy a férfiakban nagy átlagban egyelőre nem éledt fel a vágy, hogy jobban kivegyék a részüket a gyereknevelésből és a házimunkából, ennélfogva rengeteg nő kényszerül választani a karrier és az anyaság között.
@showmetheyamz and not just for women, for everyone! mandatory participation in capitalism harms so many demographics, including the disabled, immigrants, the mentally ill, and so on. let us live the soft life and do the things were passionate about and contribute to society in an actuallt meaningful way!!!! #softlife#leftist#housewife#capitalism#socialism#empowerment♬ original sound - yamini nambimadom
Legyél szexi, de ne úgy!
A női testnek sokak szerint fő rendeltetése a szülés, a patriarchátus élősködése nem merül ki ebben. A nő ugyanis a szépséges oldalborda, a „gyengébbik nem”, a finom és illatos, meg egyébként képzeljetek ide mindent, amit a szocializációtok során hallottatok a nőiségről. Szerencsére ma már egészen sok, ám nem elég helyen prezentálhatják magukat a nők úgy, ahogy szeretnék, ám naivitás lenne azt hinni, hogy mindez független a patriarchátus és a fogyasztói társadalom nyomásaitól. Persze kétségtelen, hogy minden kontextusfüggő, így a modern kor nőit is más tényezők viszonyrendszerében lehet vizsgálni, a rájuk (ránk) nehezedő nyomás most is számottevő. A kapitalista-patriarchális társadalom végtelen mennyiségű trend, percenként változó aesthetic, számtalan szépészeti beavatkozás és mindenféle önmaximalizáló praktika útvesztőjében mentálisan és érzelmileg stabilnak maradni, egészséges önképet kialakítani embert próbáló feladat.
Az impulzusok, elvárások száma végtelen, és emancipáció ide vagy oda, nem feltétlen érzi úgy az ember lánya, hogy ma már nem a külseje határozza meg azt, hogy mit gondolnak róla. Jó példát statuálnak az olyan esetek, amikor az egyetemi professzorom Nancy Pelosi amerikai politikusnő tajvani utazása kapcsán nem az út politikai vonatkozását emelte ki, hanem a kosztüm színét (!), amit Pelosi viselt „az ő korában” – mindezt ráadásul pont nőnapon. A példa persze csupán egy a számtalan közül, amelynek a nők (és egyébként mindenki más) életük során ki vannak téve, és amely relativizálja azt, hogy kontextustól függetlenül a nő külseje és önreprezentációja határozza meg azt, hogy milyen képet raktározunk el a személyiségéről, képességeiről és alkalmasságáról.
A szerelmesek ünnepe vagy ügyes marketingfogás: miről szól a Valentin-nap 2024-ben?
2024.2.11 11:00
Bár a társadalom elvárja, hogy egy nő szép legyen, szexi, és adjon magára, azért bánjon csínján a szexualitásával, ha ugyanis szexmunkára adja a fejét, vagy belekényszerül, akkor gyorsan és könnyen számkivetetté válhat. A szexmunka kérdésköre rendkívül széles, megosztó és összetett, szóval meg sem kísérlem egy fejezetben megfejteni, ám kihagyni sem szeretném, ugyanis a női lét-patriarchátus-kapitalizmus háromszögében nagyon is releváns. A szexmunka kapcsán a feminista gondolkozók és teóriák között sincsen konszenzus. Egyesek szerint a szexmunkás a patriarchátust, a férfiak vágyait és fétiseit szolgálja ki, így radikális esetben akár ki is taszítják maguk közül, vagy tabusítják a létezését.
Mások, az úgynevezett szexpozitívabb irány képviselői, úgy gondolják, hogy a szexmunka egy autonóm, felnőtt ember döntése, és ugyanolyan legitim lehet, mint bármely más szakma, sőt, az út választásával a szexmunkások „visszaveszik az erejüket”, vagyis megtörténik a felszabadulás a társadalmi elvárások alól. Egyikkel sem tudok maradéktalanul azonosulni – utóbbi szerintem egy ideális, ám nem valóságos világot vesz alapjául, ám az előbbit még kevésbé találom célravezetőnek. Kifejezetten károsnak tartom a szexmunka idealizálását és romantizálását, hiszen akármennyire is könnyű útnak tűnhet OnlyFansen megkeresni a betevőt, a valóságban a szexiparba történő belépés óriási veszéllyel és kockázattal jár, ami akár egy életre romba döntheti az embert.
@iamrukiat Pls stop. #radfem#fyp#foryoupage#radicalfeminism#libfem#liberalfeminism#feminism#blackwomen♬ original sound - Rukiat 💕💜
Mindazonáltal azt vallom, hogy azoknak a nőknek a kirekesztése és stigmatizálása, akik sok esetben más lehetőség híján választják a szexmunkát, jó lenyomata a patriarchátus és kapitalizmus kreálta erődinamikának, amelyben a kiszolgáltatottabb, marginalizáltabb és szegényebb marad alul. Ehelyett talán célravezetőbb lenne nem azokat a nőket hibáztatni, akik a szexmunkát választják, hanem a rendszert, amely sokszor a kilátástalanság mély bugyrába taszítja őket, és ami inkább hibáztatja az áldozatot, mint azokat, akik kizsákmányolják és élősködnek rajta.
Mamahotel és függetlenség: le lehet válni a szüleinkről, miközben otthon élünk?
2024.1.24 18:01
Az alábbi cikkel nem a radikalizáció vagy a megosztás volt a célom, és azt sem gondolom, hogy mindenben igazam van, ám rá kell ismernünk, hogy a fejlődés nem lineáris, és a 21. században is bőven van még mit tenni. Úgy látom, hogy bizonyos szempontból megtorpantunk, talán vissza is léptünk, a jövő formálása pedig részben a mi kezünkben van. A szélsőjobbos előretörés, egymás hátráltatása és elnyomása, valamint a végtelen fogyasztási láz pedig nemcsak a nők életét keseríti meg hosszú távon, hanem mindannyiunkat megfoszt egy sokkal harmonikusabb és békésebb élet lehetőségétől.
