Alice Evans szerint a mai harminc év alattiak mindjárt két különálló generációba sorolhatók, annyira nagy az eltérés a nemek politikai preferenciái között.
Nem kérdés, hogy a világ társadalmai egyre polarizáltabbak. Legyen szó a koronavírusról, különböző háborúkról, vagy éppen arról, hogy milyen színű legyen egy pad Ferencvárosban, mindig lehet okot találni arra, hogy két (vagy több) tábor esztelenül a másik torkának ugorjon. A szélsőségek, amelyek az elmúlt néhány évben rendre sokasodtak, egyre kevésbé engedik meg, hogy az ember valamelyest semleges maradjon, hiszen a boldog békeidőkkel és a gondtalan jóléttel szemben itt most nem csupán absztrakt, „valahol távol valaki ismeretleneket” érintő eseményekről van szó, hanem rólunk – arról, hogy milyen minőségű oktatásban részesülünk, mennyiért tudunk bevásárolni, vagy éppen milyen lehetőségeink vannak a munkaerőpiacon.
Az valahol természetes, hogy életkor, vallási meggyőződés vagy etnikum szempontjából egy csoportba tartozó emberek politikai szinten is jobban tudnak kapcsolódni egymáshoz, és az sem feltétlen meglepő – ám nem is törvényszerű –, hogy a nemek között is van egy kis eltérés. De mégis mennyi az a kicsi? Lehetséges, hogy az elmúlt néhány év fényévnyi távolságra sodorta volna a fiatal nőket a férfiaktól a politikai meggyőződéseket illetően?
A Financial Times egy friss cikkében a Z generációs nők és férfiak közötti ideológiai különbségre mutat rá, amire clickbaitesen akár azt is mondhatnánk: sokkoló. Míg a nyolcvanas évekig jellemzően a férfiak voltak liberálisabbak a nőknél – egyébként nem jelentősen –, addig mára több vizsgált országban is kész szakadékok húzódnak a nők és a férfiak között: a nők szép számmal libsik, a férfiak pedig jellemzően egyre konzervatívabbak.
@arghavansallesmdphd The author also suggested “bridging the gap will have to come more from men than women.” “A new global gender divide is emerging” by John Burn-Murdoch, Financial Times, January 26, 2024. #greenscreen#gender#culture#genz♬ original sound - Dr. Arghavan Salles
A témát kutató szakértő, Alice Evans (akinek egyébként The Great Gender Divergence címmel könyve is várható a témában) úgy véli, hogy a mai harminc év alattiak nem egy, hanem két különálló generációba sorolhatók, annyira távol sodorta őket a világnézetük. Hogy néhány számot nézzünk: az Egyesült Államokban az elmúlt mindössze hat évben 30 százaléknyi különbségre távolodtak el egymástól a fiatal nők és férfiak, előbbiek a liberális-progresszív, míg utóbbiak a konzervatív irányba tolódnak vehemensen.
A jövő nagy filmesei köztünk járnak: Jön a Cinemira, Magyarország egyetlen gyerekeknek és fiataloknak szóló filmfesztiválja
2024.10.4 14:05
És nemcsak az óceánon túl, hanem Nagy-Britanniában és Németországban is hasonlóan erős távolodás látszik, valamint az is, hogy egyre inkább nyitott fülekre lelnek a nemzeti radikális, erősen jobboldali pártok és véleményvezérek a fiatal férfiak körében – saját régiónkban például a lengyel szélsőjobboldali, Ukrajna támogatását és a nőket is bíráló Konföderáció párt örvend nagy népszerűségnek.
Andrew Tate… most komolyan?
Az egész jelenséget jól igazolja a majd’ párhuzamosan megjelent felmérés, amely ugyan az Egyesült Királyságban készült, valamelyest azért tekinthetjük reprezentatívnak, főleg úgy, hogy a Financial Times kutatása egyéb helyeken is ugyanarra a jelenségre mutat rá.
Az ominózus felmérésben 3716 főt vizsgáltak, ez alapján pedig arra derült fény, hogy a Z generációs férfiak boomer (60 év feletti) férfitársaiknál nagyobb arányban (!) gondolják úgy, hogy a feminizmus többet árt, mint amennyire hasznos, míg a Z-s férfiak 16 százaléka vallja, hogy a feminizmus ártalmas – ez eggyel barátibb, 13 százalékra igaz a boomer pasik között.
Négyből egy fiatal férfi véli úgy, hogy ma nehezebb férfinak lenni, mint nőnek, és az őt ismerők ötöde kedveli a notóriusan nőgyűlölő Andrew Tate-et, aki mellesleg éppen Romániában áll bíróság elé embercsempészet és nemi erőszak vádjával. Tate-et kifejezetten kedvelik az etnikai kisebbséghez tartozó férfiak, akik több mint harmada szerint „felhívja a figyelmet a férfi identitásra fenyegetést jelentő dolgokra”.
Miért, miért, MIÉRT?
A Guardian egy reakciócikkében felsorakoztat néhány olyan tényezőt, ami minden bizonnyal szerepet játszhat a fentiekben, ám az okfejtés aligha vezethet teljesen kézzelfogható, konkrét megoldásokra, pláne nem az egyének szintjén. Mindenesetre abban megegyezhetünk, hogy a szakadásban szerepet játszik a gazdasági stagnálás és a közösségi média is – utóbbi aligha érhet bárkit meglepetésként. Míg néhány generációval ezelőtt a gazdasági gyarapodás nem egy elrugaszkodott álom volt a huszonévesek számára, addig ma rengeteg fiatal ragad hosszú évekig a mamahotelben, és érzi úgy, hogy egy helyben toporog.
Ami a közösségi médiát illeti, a magyarázat adja magát: az internet azon az úton visz tovább, és ne adj’ Isten húz bele a végén a nyúlüregbe, amelyre az első napon rálépsz. A szuperérzékeny algoritmusok másodpercek alatt feltérképezik, hogy milyen tartalomra fogékony a felhasználó, majd dömpingszerűen dobálják elé mindazt, amivel – legalább látszólag – rezonál. Ezért is van az, hogy sok fiatal férfi belecsöppen a radikálisan hímsoviniszta, több száz évvel ezelőtti normákat sirató internetbugyorba, még ha ez soha nem is állt szándékában, míg a nők a másik, sok esetben szélsőségesen baloldali vagy hiperfeminista, akár ténylegesen férfiellenes oldalon kötnek ki. Azzal, hogy a két nem hasonlóan magas képernyőidővel, ám két teljesen ellentétes digitális térben tölti az idejét, máris kialakul a helyzet, amelyben egyszerűen nem találják – és talán nem is akarják megtalálni – a közös hangot.
@the_inconvenient_truth88 Gen-Z makes no sense and is two generations in one. #genz#millennial#genx♬ News / Truth Investigation / Investigation / Suspicion / Consideration(1013150) - A.TARUI
Az eltávolodás talán abban is tetten érhető, hogy a fiatalok közötti házasságok is kifejezetten csökkennek, habár fontos hozzátenni, hogy ezt valószínűleg a nehéz gazdasági helyzet és a változó trendek is bőven befolyásolják.
Ahogy a férfiak, úgy a nők is bele tudnak csúszni a szélsőséges eszmékbe, a két véglet pedig kölcsönösen tovább gerjeszti a másikat és szítja és frusztrációt. A férfi és női identitás változása a mainstream diskurzusban valahol érthető módon tölt el sokakat szorongással, ahogy az is nyilvánvaló, hogy a gazdasági küszködés és a közösségi média sem a kölcsönös empátiát erősítik.
Ugyan a felmérések nem Magyarországon készültek – hazai kontextusban nem találtam hasonlót –, feltételezhető, hogy minket sem kerülnek el a hasonló tendenciák. Alighanem sokunknak nem kell a szomszédba mennie olyan sztorikért, amikben megjelenik egy nemzeti radikális „Árpád vére“-fiú vagy egy kapitalizmust kárhoztató, vadfeminista lány alakja. Rengeteg fiatalnak itthon is dealbreaker lehet Andrew Tate, és jó hazai példa Dúró Dóra személyének megítélése is. Némileg igazolhatja a fiúk jobbra tendálását a Medián egy tavalyi felmérése, amely szerint a nemzeti radikális Mi Hazánk párt szavazóbázisának több mint egyötöde 30 év alatti (további 24 százalék egyébként negyven alatt van), a teljes szavazóközönségének 60 százaléka pedig férfi – ez az arány a Fidesznél és más ellenzéki pártoknál nem ennyire egyenlőtlen. Természetesen még így sem biztos, hogy érdemes messzemenő következtetéseket levonni, azért a probléma adott, az pedig, hogy mit kezdünk vele, jobbára rajtunk, Z generációsokon múlik.
