Ebből a cikkünkből megtudhatod, hol kóstolhatod meg az animék mellékszereplőit, vagyis az ikonikus japán ételeket.
Onigiri
Az onigiri (お握り) a japánok szendvicse, a „fogalmam sincs mit főzzek“-napok megmentője, a rohanó egyetemisták, irodai alkalmazottak – vagy bárki – praktikusan zsebre vágható és tradicionális elesége, éppen ezért nem hiányozhat a legtöbb animéből. A fővárosban több helyen is megkóstolhatjuk ezt az ezerarcú rizsgolyót, de ha igazán autentikus élményre vágysz, akkor érdemes betérned a Lövőház utcában található Snack Masako snackbárba.
A japánul szunakku néven emlegetett bárok neve kissé félrevezető lehet, ezeken az otthonos kis ivóhelyeken nem chipset, ropit vagy kekszet csipegethetünk. Az éjszakai élet sokféle és nehezen definiálható oázisaiban a gyakran mama néven emlegetett női tulajdonos kényelmes és nyugodt környezetet biztosít a vendégeknek az italozáshoz, beszélgetéshez, olykor karaokezáshoz.
Okonomijaki
Az okonomijaki (お好み焼き) egy rostlapon sült, nagyon érdekes tésztaétel, amit gyakran sós palacsintához hasonlítanak. Szinte bármilyen hozzávaló kerülhet a nyers tésztába, a hústól és tenger gyümölcseitől kezdve a wasabin át a sajtig bármilyen feltét kerülhet a kész ételre. Ezt a változatosságot tükrözi az étel neve is; az okonomi szó szerint azt jelenti: tetszés szerint.
A Hirosimában és Oszakában különösen népszerű okonomijaki otthon is könnyen elkészíthető, lisztből, vízből, tojásból, káposztából és bármiből, mi szem-szájnak ingere. Ha nem kísérleteznél a konyhában, akkor érdemes ellátogatnod az Okonimiyaki Tatsuba, ahol a Hirosima módra elkészített verziót kóstolhatod meg. Az Oppenheimer-rajongók és az atombombasztikus humorú olvasók kedvéért tisztáznám, hogy nem radioaktív adalékok teszik különlegessé.
A hozzávalókat nem a tésztába keverik, hanem egy vékony tésztarétegre pakolják, tetejére tojás és pirított szoba tészta kerül, így a végeredmény magyar kontextusba helyezve egy sós, serpenyős, csúsztatott palacsintatortára emlékeztet. A hagyományos, kevert tésztás verziót pedig a Sushi Oceansben találod.
Donburi
A donburi (丼) a japán mélytányér általános elnevezése, a köznyelvben egy tál főtt rizses ételre utal, amely a feltétektől függően rengeteg változattal rendelkezik. A legnépszerűbb a tojásos, csirkehúsos ojakodon (szó szerint anya-gyerek tál), a japán rántott sertéshúsos kacudon és a marhasúsos gjudon.
Az ojakodont és a kacudont a Kitsune Japán Kávézó és Étteremben, míg a gjudont a Sushi Oceansben és a DON DOKO DON - Japan Street Foodban kérhetjük ki. Utóbbiban egyébként a vegákat naszudon, vagyis padlizsános rizstál várja. Különböző tengeri fogásokkal, többek között lazaccal, nyers tonhallal és lazacikrával megpakolt rizstálakat pedig a Sushi Seiben találhatunk.
Gyoza
A kínai csiaoce (餃子) közeli rokonát a legtöbb kelet-ázsiai töltött batyuval, gombóccal, táskával egyetemben kissé macerás elkészíteni. Így teljesen érthető, ha kulináris kalandjait az ízlelésre szűkítenéd le, ráadásul rengeteg opció közül lehet válogatni.
A hagyományos darált sertéshússal töltött, serpenyőben pirított gjózát (餃子) a Kertész utcai Komachi Bistroban, a Fuji Étteremben és a Bambuszliget Japán Étterem és Sushi Bárban, míg bő olajban sütött és újhullámosnak is nevezhető vegán verzióját a Senbazuruben találjuk.
Karaage és tenpura
A japán konyha bővelkedik bő olajban sütött ételekben, ilyen a tenpura (angolos átírásban tempura) és a karaage (唐揚げ vagy 空揚げ). Utóbbi írásmódtól függően szó szerint jelenthet a kínai Tang-dinasztia idejéből származó sült ételt vagy folyékonyabb tésztaburok nélküli rántott ételt is. Az első olvasat (唐揚げ) az eredeti kínai fogásra utal, ami valójában egy 600 és 900 között feltalált tofuétel volt. Ha a proto-karaagét nem is, de a hagyományos japán verziót több helyen és formában is kipróbálhatjuk, akárcsak a tenpurát, például a már említett Komachi Bistroban, és Snack Masakoban, valamint a Sei Sushiban, a Sushi Oceansben és a Fuji Étteremben.
A tenpuranem burgonyakeményítő, kukoricakeményítő, rizsliszt és búzaliszt keverékével készül, mint a japán sült csirke, hanem egy könnyű, folyós tésztával és pankomorzsával burkolják be a zöldségeket és a tenger gyümölcseit. Egyébként a 16. században a szigetországba érkező portugál misszionáriusok ismertették meg a mélysütéses technikákat a helyiekkel, ugyanis a böjti időszakban gyakran sütöttek zöldségeket. Így nem meglepő, hogy a tenpura kifejezés valójában a latin tempora, böjti időszakra utaló szóból ered.
Nikuman
A nikuman a kínai baoze japán testvére. Akárcsak a már említett csiaoce, a nikuman és a baoce is töltött tésztabatyu, azonban előbbi kisebb és kovászmentes tésztából készül, míg utóbbiak pufibbak, mivel kelt tésztából készülnek, gőzöléssel. Nikumant talán nem, de rengeteg fajta baocét találhatunk a budapesti kínai negyedben, a Dabao Jiaozi és Tai He Lou éttermekben. Ha mellőznéd a 9-es busz használatát, akkor a város több pontján is felkeresheted a Biang Bisztrót.
Omurice
Ez a Japánban népszerű, maradékmentő jósoku (洋食), tehát nyugati stílusú, japán étel lényegében omlettes pirított rizst jelent, amit currys változatban is megtalálunk a Kitsune Japán Kávézó és Étteremben. A ketchuppal, csirkével és zöldséggel serpenyőben pirított rizst vékony vagy éppen folyós, felhőszerű rántottába csomagolják. Persze otthoni elkészítés során bármilyen maradékkal elkészíthető, ideális hóvégi vacsora vagy ebéd lehet.
A virális, rezgős, késsel látványosan felvágható és lávamód szétfolyó kicsi kicsi omuraiszu egyébként a kiotói Kichi Kichi Omurice étterem szakácsának, Motokicsi séf keze munkáját és elméjét dicséri.
Szoba és udon
A szoba klasszikus japán tésztaféle, mely általában hajdinaliszt és fehér búzaliszt keverékéből készül, de a gluténérzékenyek örömére 100 százalékban hajdinalisztből is készülhet, teljesen gluténmentesen. Hidegen és melegen is fogyasztható, így minden évszakban tökéletes. Állítólag Közép-Ázsiából származik, és valamikor i.e. 10 000 és i.sz. 300 között került Kínából Japánba, de 8. században már a japán köznép alapvető táplálékaként jegyezték fel. Számos hagyomány köthető hozzá, például újévi szokás szerint december 31-én este kerül asztalra a tosikosi szoba, mely a hosszú és egészséges életet szimbolizálja.
A jellegzetes, fehér udon tészta a legvastagabb japán tésztatípus, csodálatosan rágós, ruganyos állagú. Búzalisztből készül és lapos vagy kerek formára is vágható. Általában forró levesben tálalják, erre és a forró szobára is több variációt találunk a Komachi Bistróban, a Sei Sushiban és a Kitsune Japán Étterem és Kávézóban.
Curry
Szintén a már sokat emlegetett Komachiban, Kitsunében és Bambuszligetben is kipróbálhatjuk a japán curryt. A karé (カレー) olyan távol áll a tradicionális indiai konyhától, mint Makó, nem is Jeruzsálemtől, hanem a sztratoszférától, és pont ettől olyan különleges. A japán curry inkább pörköltszerű étel, burgonyából, hagymából, sárgarépából, lisztből, rengeteg fűszerrel, és legtöbbször hússal tálalják.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Japánban először a brit királyi haditengerészet vezette be a már nyugati ízléshez igazított ételt a 19. században, és a korábban említett nyugati stílusú japán ételek közé sorolták. Ezeket az eltérő kultúrákból átvett ételeket a japán szokásokhoz igazították, akárcsak a krokettet, az omlettet és a hamburgert is.
Inarizusi
Szerintem az inarizusi (いなり寿司) a legalulértékeltebb szusifajta, melynek története egészen az Edo-korszakig nyúlik vissza. Az édes-sós, bő olajban sült tofutáska neve a sintó kánonban szereplő rizs, gabona, aratás kamijára (istenére) utal. A japán néphit szerint Inari hírnökei a rókák, és kedvenc ételük a bő olajban sült tofu, az aburaage. Az inari pedig ennek egyik variánsa. Az isteni eledel napjainkra megfizethető közönségkedvenc lett, talán mert elkészítéséhez nem kell sem konyhatündérnek, sem Julia Childnak, sem Gordon Ramsaynek lenni.
A magyar szusiéttermekkel már Dunát, Tiszát, sőt Amazonast is lehetne rekeszteni, de az igazi japán ízélményért érdemes a Bambusziget, a Fuji, Sushi Sei és a Sushi Oceans éttermek egyikét felkeresni.
