Valószínűleg sem az Adidas, sem a Puma nem szorul különösebb bemutatásra, azonban azt kevesen tudják, hogy a két rivális márka a Dassler-testvérpár halálig tartó harcából született a náci Németország árnyékában. Ennek a történetét hoztuk most el nektek.
A Dassler-testvérek története
A két testvér, Adolf és Rudolf Herzogenaurach-ban született, előbb Rudolf, 1898-ban, majd két évvel később Adolf, 1900-ban. Apjuk, Christoph Dassler egy cipőgyárban dolgozott és mindenképpen azt szerette volna, ha fiai más pályát választanak, az idősebbet rendőrnek, a fiatalabbat péknek szánta. Ennek ellenére hamar csalódnia kellett, hiszen Adolf gyerekkora óta arra vágyott, hogy cipőket készíthessen. Később a felesége nyilatkozott úgy róla halála után, hogy neki ez nem munka volt, hanem egy olyan hobbi, ami éltette.
Miután leszerelt az első világháborút követően, megnyitotta cipőjavító műhelyét. A bátyja, Rudolf – aki szintén szolgált a háborúban –, apjuk akarata szerint elvégezte a rendőrképzőt, de végül ő is csatlakozott bátyja vállalkozásához 1923-ban, majd az ezt követő évben nyitották meg cipőmanufaktúrájukat a szülővárosukban, ami a Gebrüder Dassler, Sportschuhfabrik (Dassler fivérek sportcipőmanufaktúrája) nevet kapta. A kettőjük közötti dinamikát a legjobban úgy lehet leírni, hogy ameddig az idősebb Rudolfnak az eladásokban és a marketingben volt kiemelkedő szerepe, addig Adolfnak a cipőgyártás technológiai oldalán. Állandóan kísérletezett új anyagokkal, új formatervekkel, és a potenciális bővülési lehetőségeket kereste. Ennek apropóján jött az ötlet, hogy érdemes lenne a gyártásnak a sportruházat és sportfelszerelések előállítására specializálódna, hiszen egyre nagyobb lett a kereslet ezekre a termékekre. A testvérpár így az elsők egyikeként kezdte el futball és atlétikai pályákhoz fejlesztett stoplisok vagy szöges cipők, illetve a bőrből készült focilabdák gyártását.
Havi sneakerjelentés: Lil Yachtyval, Oz, a nagy varázslóval és a sokadik Bad Bunny Adidas-kollabbal zárjuk az évet
3 nappal ezelőtt
A korábbi atléta, majd az olimpiai csapatot irányító Josef Waitzer nagy érdeklődést mutatott a Dassler-testvérek munkái iránt és az ő közreműködésének hála a cég a német olimpiai csapat számára – később pedig külföldi válogatottak számára – kezdte el a felszerelést gyártani. Többek között Lina Radke atléta is a testvérpár cipőjében nyerte meg az olimpiát 1928-ban.
A manufaktúra ekkor indult el a fejlődés útján, az atlétika köreiben meg is szerezte a maga pozíciót, de Adolf, akinek a célja az volt, hogy a márkájuk a nemzetközi piacon is meghatározó legyen, újabb várázslókörök elérését szorgalmazta. Így jött a képbe Hitler és az NSDAP, hiszen a Führer szerint a német felsőbbrendűség igazolására a sport és a sportban aratott sikerek kiválóan alkalmasak, ezért a nemzetszocialista korszakban nagy hangsúly helyeződött a sportra. A testvérpár gazdasági érdekeik miatt Hitler 1933-as hatalomra jutása után beléptek a náci pártba – Rudolf egyébként a náci nézetek mellett is elköteleződött volt – majd Adolf a Hitlerjugend sportcsapatainak beszállítója lett.
Az igazi áttörést azonban a 1936-os berlini olimpia hozta meg a vállalat számára. Adolf nagyon hamar ráébredt arra, a nemzetközi sikerekhez kevés, ha csak a német csapatot szponzorálják, ezért a nagyesélyes atlétának, Jesse Owensnek felajánlotta a cég által készített sportcipőt. Owens értette a célzást és végül a Dassler-cég által készített, két bőrcsíkkal dizájnolt cipőt viselte a játékokon, amiben négy olimpiai aranyat nyert. A cipő és a készítőik hamar nagy szenzációnak örvendhettek és ez volt az a pont, ahol a cég valósággal berobbant a köztudatba. Érdekesség, hogy a második világháború végén a hírneve mentette meg a céget, hiszen az 1945-ben érkező amerikai katonák csak azért nem rombolták le a gyárat, mert megtudták, hogy a Dassler-testvérek készítették Owens cipőit.
A kettészakadás
A második világháború kitörését követően a Dassler-fivérek kénytelenek voltak csökkenteni a termelést, hiszen nemcsak a fogyasztói igények változtak meg, de sem kellő munkaerő, sem pedig kellő nyersanyag nem állt a rendelkezésükre. Sőt, a háború egy pontján kénytelenek voltak átállni lőfegyverek készítésére.
Az elektronikus zenét éltető utcafesztivál, amit egy tömegtragédia küldött szünetre: a berlini Love Parade története
2024.11.21 11:03
Az első nagyobb konfliktus a testvérpár között – ami a továbbiakban csak eszkalálódott – akkor következett be, amikor 1940-ben Adolfot először behívták a Wehrmachtba, majd arra hivatkozva, hogy a gyárban nagyobb szükség van rá, hazaengedték. Viszont Rudolfnak 1943-ban az azt megelőző szolgálatai után újra be kellett vonulnia, miközben Adolf egyre nagyobb szeletet hasított ki a cég vezetéséből, megtéve magát a közös vállalkozásuk első emberének.
Adolf önzésének nemcsak a bátyja lett a kárvallottja, hanem a családi konfliktus azzal súlyosbodott tovább, hogy Adolf a cégen belüli hatalom monopolizálása céljából nem vette fel nővére, Marie két fiát dolgozni a gyárhoz, azzal az ürüggyel, hogy nem szeretné, ha a jobban bevonódó családi szálak még több konfliktust okoznának a cégben. Így a két fiút besorozták, és egyikük sem tért vissza a háborúból. Marie ezt sosem tudta megbocsátani öccsének.
Rudolf 1945 januárjában menekült el a Túsznyiban állomásozó csapattól, amiért cserébe az apjuk temetésének napján tartóztatták le és az amerikai felszabadításkor engedték csak, míg Adolf ezzel szemben végig szabadlábon volt. Kettejük viszonya itt pecsételődött meg visszafordíthatatlanul, hiszen a felszabadítás után a náci uralom alatt betöltött szereplésükért zajló tárgyalások során a két testvér egymás ellen fordult, a saját érdekeiket védve és bemocskolva a másikat.
Miután Rudolfot 1946-ban és Adolfot hosszas tárgyalások után 1947-ben felmentették a náci időszakból nyerészkedők vádja alól, az addigi konfliktus odáig fajult, hogy inkább felosztották egymás között a gyárakat, és soha többet nem beszéltek egymással.
A két világmárka létrejötte
A 1948-as kettészakadást követően Herzogenaurach-ban, az Aurach folyó által kettéosztott város két partján, a lehető legtávolabb egymástól hozta létre Adolf és Rudolf is a saját üzemét. A testvérek közötti ellenszenv hatása pedig mesekönyvi magasságokba emelkedett és ez a megosztottság a teljes várost áthatotta. Az ott élők annyira komolyan vették az egyik vagy másik Dassler-gyárhoz való tartozás identitásformáló erejét, hogy külön bárokat és vendéglátókat hoztak létre az Adolfnak és a Rudolfnak dolgozóknak, sőt barátkozni és házasodni is csak a „saját fajtájukkal” lehetett.
Nosferatu, a világ első okkultizmustól és démonológiától túlfűtött horrorja, amit majdnem elpusztított egy plágiumvád
2024.10.30 12:08
Egyébként Rudolf kezdetben a Ruda névvel próbálkozott, ezután váltott csak a Pumára. A cég inkább a marketing terén és a megfelelő szponzorációk megtalálásában volt kiemelkedő, aminek a vállalat igazi sikere és széleskörű felismerhetősége köszönhető.
Mind a német futballválogatott, mind pedig később az egyes olimpikonok támogatása jó befektetésnek bizonyult, hiszen a márka népszerűsége egyre csak nőtt a sportolók biztosította reklámfelületekkel. De a Puma legnagyobb húzása az 1970-es világbajnokságon volt, amikor 120 ezer dollárt fizettek Pelének csak azért, hogy mielőtt elkezdődik a Peru elleni negyeddöntő meccsük, kösse be a cipőfűzőjét. A kamerák ekkor csak azt vették, ahogy Pelé beköti a Puma King stoplisát, ezzel óriási reklámot generálva a Pumának, még úgyis, hogy a cég megszegte az Adidasszal kötött Pelé-paktumot, vagyis azt, amiben leszögezték, hogy egyikük sem fog versenyezni Pelé kegyeiért.
Armin és Gerd Dassler, Rudolf fiai végül eladták a részesedéseiket és a Puma az új tulajdonosoknak köszönhetően tőzsdére került és a harmadik legnagyobb sportszergyártóvá nőtte ki magát a világon.
Adolf Dasslernek a háborút követő nehéz körülmények miatt – legyen szó munkaerőről vagy éppen a kellő anyagokról – lassan indult a talpra állás és ebben az időben Adolf inkább arra helyezte a hangsúlyt, hogy cipőinek a rendelkezésre álló technikai feltételekhez képest a legjobb minőséget tudja biztosítani, szemben bátyjával, akinek a márka hírneve volt a prioritás. Ennek eredménye lett az azóta ikonikussá vált három csík is, hiszen Adolf a cipő oldalának jobb tartását és strapabíróságát kívánta megoldani azzal, hogy hevedereket varrt – szám szerint hármat – a cipő oldalára. A három csík használatának jogait pedig végül a Karhu márkától vásárolták meg.
Havi sneakerjelentés: A Messi-Bad Bunny kollab mellett Halloween és Hello Kitty hívószóra érkeztek október legizgalmasabb cipői
2024.10.15 12:24
Adolf ezután tovább kísérletezett a futballcipőkkel, aminek eredményeként megszületettek azok a stoplik, amiknek különböző méretű szegecsei kicsavarhatóak és variálhatóak lettek az adott időjárási körülményeknek megfelelően. Így történt, hogy az 1954-es világbajnokság döntőjében az addig nem túl meggyőzően játszó német csapat 3-2-re verte a magyarokat a sáros, csúszós talajon. Ennek a sikernek (legalábbis német oldalon) köszönhetően a csodájára jártak a cipőnek, ami ezek után bejárta a világsajtót.
Viszont az Adidasnál később már nem volt annyira rózsás a helyzet. Miután Adolf 1978-ban elhunyt, a leszármazottjai már nem tudták kellően menedzselni a világmárkává bővülő céget, így 1990-ben eladták Bernand Tapie francia üzletembernek, akit végül a csőd széléről barátja, Robert Louis-Dreyfus mentett ki. Dreyfus milliárdos bevételeket hozó céggé tette az Adidast, amely a nehéz évtizedek ellenére is a folyamatos megújulásban és technológiai fejlesztésekben hisz (gondoljunk csak a boost-technológiára, a Yeezyre, a Y3 és Stella McCarthy-kollekciókra vagy a Parley-val közös együttműködésre) a mai napig ápolva Adolf Dassler folytonos innovációra törekvő örökségét.
Bár a harag ritkán szokott jó dolgokat eredményezni, a német kisvárosi cipőjavító boltot üzemeltető testvérpár háborújának mégis két sportszergyártó világmárka, az Adidas és a Puma születése köszönhető, a cégek közötti rivalizálás pedig valahol tovább őrzi a Dassler-fivérek elválaszthatatlan kötelékét.
