2022.12.6 15:37
Olvasási idő 1:13
Szöllősi Anna

Durva állatkísérletekkel vádolják Elon Musk cégét

TECH-TUDOMÁNY ELON MUSK

Fél év múlva már embereken is tesztelnék Elon Musk cégének a chipjét, ami rengeteg állat életét követelhette.

Egy 2017 és 2020 között zajló kaliforniai tanulmány során 17 majom agyába ültettek - a Neuralink által fejlesztett - chipeket, az állatok közül viszont 15-en elpusztultak. Ezt az információt a Physicians Committee for Responsible Medicine (PCRM) állatjogi szervezet vizsgálata után hozták nyilvánosságra még februárban, akik több mint 700 oldalnyi dokumentumot nyálaztak át. Most újabb megrázó részletek láttak napvilágot, ami miatt a vállalat hamarosan szövetségi vizsgálat elé néz. 

Az Elon Musk nevéhez is köthető, orvosi eszközöket gyártó Neuralink 2016-ban indult, és egy olyan agyi implantátumot fejlesztenek, ami a jövőben segíthet járni a lebénult embereknek, és a neurológiai betegségek kezelésében is hatásos lehet. Bár a cég körül áll a bál az állatkísérletek miatt, Musk a napokban bejelentette: fél éven belül megkezdődhet az embereken történő tesztelés is.

Hatalmas a nyomás 

A Reuters friss jelentése szerint a Neuralink munkatársai aggályokat fogalmaztak meg a vállalat állatkísérleti eljárásaival kapcsolatban, arra utalva, hogy sok vizsgálatot vezetői nyomásra „elsietnek“, ami viszont szükségtelen halálesetekhez és rengeteg szenvedéshez vezet. Az elképesztő dokumentumok szerint 2018 óta a Neuralink mintegy 1500 állatot ölhetett meg, köztük 280 juhot, sertést és majmot, emellett patkányon és egéren is végeztek vizsgálatokat. 

Kiemelt tartalom
Mi lesz az autóval, ami meg akarta váltani a világot? Újabb kínos videók jelentek meg a Tesla Cybertruckról Mi lesz az autóval, ami meg akarta váltani a világot? Újabb kínos videók jelentek meg a Tesla Cybertruckról 2024.1.9 18:03

Musk agresszív vezetői attitűdjére nemcsak a Twitter körüli botrány a jó példa: a világ leggazdagabb embere néhány évvel ezelőtt megfenyegette a Neuralink alkalmazottait, hogy csődöt jelent, ha nem gyorsítanak a fejlesztések ütemén. Az állatkísérleteken dolgozók közül öten belső panaszt is tettek a tarthatatlan tempó miatt, és azt javasolták, hogy egyszerre csak egy alanyt teszteljenek, majd vonják le a következtetést, mielőtt további állatkísérleteket végeznének. Muskék ezzel szemben több vizsgálatot futtattak szimultán, ami nyilván több halálesethez is vezetett.

Kiemelt tartalom
Létezne a MeToo vagy a Black Lives Matter mozgalom a kék madár nélkül? - 5 alkalom, amikor a Twitter megváltoztatta a világot Létezne a MeToo vagy a Black Lives Matter mozgalom a kék madár nélkül? - 5 alkalom, amikor a Twitter megváltoztatta a világot 2022.11.28 17:02

Valószínűleg Musk türelmetlenségén nem segít, hogy a Neuralink konkurense, a Synchron már megkapta az FDA (amerikai Élelmiszer- és Gyógyszer engedélyeztetési Hivatal) engedélyét az emberi kísérletek 2021-es megkezdésére. Bár ők is végeztek állatokon kísérletet, a dokumentumok szerint csupán 80 birka esett áldozatul, szemben a több mint ezres számmal. 

(Via Dazed, 24.hu)