Hódít a retró játékfronton is, de miért érzi úgy rengeteg fiatal, hogy megint menő a Tamagothchi, a Tetris, vagy éppen a fénypisztolyos kacsavadászat? Talán a nagyobb sikerélmény és kevesebb stressz, vagy az egyszerűsége teszi? Utánajártunk!
Tény, hogy vannak dolgok, amelyek kimennek a divatból, hogy aztán X idő múlva újra felfedezze őket magának a közösség, de a videójátékok esetében sokáig úgy tűnt, hogy erre nem fog sor kerülni. Mégis ki akarna magának egy dínóforma Tamagotchit, amely folyton visít az övén vagy a zsebében, ha éhes, ha maga alá piszkított, vagy ha épp unatkozik, és játszani akar velünk? Nos, a jelek szerint egyre többen. Írásunkban arra próbálunk választ keresni, mi lehet ennek az oka.
Mit értünk egyáltalán retró játékok alatt?
A dedikált gépben létező Tamagotchiról már beszéltünk, de a kínai oldalakat és a magyar webshopokat elárasztották a „gagyi Nintendók” is, és szintén nagy divatja van mostanság a kizárólag a Tetrist futtató gépeknek – annak idején általában a legtöbb csóróbb gyereknek ilyenje volt, miközben ők mindennél többet adtak volna valamelyik Game Boyért, sőt, később Nintendo DS-ért.
Egy egész generáció gondol könnyes szemmel a kütyükre, amelyek ugyan „csak” nyolc bites kalóz-játékokat futtattak, és a kazettára pofátlanul ráhazudott „999 in 1” programból jó, ha tíz-tizenkettő volt különböző. Ezeket általában kínai üzletekből, illetve az akkor még Józsefvárosban leledző kínai piacról lehetett beszerezni alacsony áron. A „gagyi Nintendo” mellett sűrűn nevezték még „sárgakazettás” Nintendonak is, egész egyszerűen azért, mert néhány kivételtől eltekintve zömmel ugyanolyan méretű, a különböző modellekkel kompatibilis „kazetták” valójában sárgák voltak.
A COVID alatt lett nagyon népszerű
Erre elég nehéz lenne hivatalos magyarázatot adni. Felkerestük egy kifejezetten ilyen gépek forgalmazásával foglalkozó egykori weboldal üzemeltetőjét, aki azt kérte, se a nevét, se pedig a webshopjának elérhetőségét ne írjuk ki, de elmondta, hogy a tendencia nagyjából a Covid alatt kezdődött. Neki kapcsolatai lévén még a teljes kínai zár előtt sikerült több, ottani webáruházból – amelyeknek van európai raktára, így elkerülhető a vám például – berendelnie nagyjából 750-800 darab gépet.
„A NES és SNES Miniket elég drágán árulták, a Sony a saját PlayStation Minijét pedig túlárazta és még rossz játékokat is rakott rájuk.” (Ezek a gépek olyan „retrómasinák”, amelyek segítségével legálisan játszhatunk pár régi legendával – a szerk.) Ezekkel ellentétben a kínai verziók szinte filléres tételek voltak még a nyereséget rápakolva is, de nem volt könnyű munka, és ennyi darabnál már mélyen a zsebbe kellett nyúlni. Egy-egy üzlet átlag 20-30 darabot tart európai raktáron, ráadásul hiába azonos a webshopjuk felülete, ha azon milliónyi kisebb cég árulhat – egyesével kellett levadásznom a készleteiket, megbizonyosodva arról, hogy eleve létező vállalatról van szó, ami Kínával kapcsolatban közel sem olyan egyszerű dolog“
– mondta.
„A megtakarításom egy jelentős részét még az olcsó ár ellenére is sikerült beleölni a dologba, volt, hogy 60-70 darab eltűnt a semmiben például az eladóval együtt, tehát megszenvedtem vele. Úgy voltam vele, látva, hogy amennyire reklámozzák ezeket, ebből lehet pénzt csinálni. Aztán beütött a COVID és hirtelen azon kaptam magam, hogy hetek alatt elkapkodták a készlet 90%-át – a maradék tízet magamnál tartottam, mert semennyire nem értek ezekhez, így, ha egy tönkrement, inkább cseréltem, amíg tudtam” – osztotta meg a tapasztalatait.
Érkezik az Office spin-offja, de mitől lett ekkora siker az eredeti széria, és egyáltalán újraéleszthető-e?
tegnap 10:41 -kor
Amikor újra szabadabb lett a piac és megint könnyebb lett ilyen gépeket beszerezni, már azt látta, hogy hirtelen tele lett az internet a Kínából rendelt „gagyi Nintendókkal” így végül eladta az üzletet.
Jól jöttem ki belőle. Nem mondom, hogy meggazdagodtam, de például megtanultam leprogramozni egy korrektül működő webshopot – ma ilyenek elkészítéséből és üzemeltetéséből élek – és azért elég sok pénzt sikerült keresni. Akkoriban az emberek be voltak zárva, sokan bizonytalanok voltak, komfortfilmeket, komfortsorozatokat kezdtek el nézni, én pedig komfortjátékokat kínáltam nekik.
„Egyszer-kétszer még felhajtottam pár tucattal – ezek már ilyen hibrid gépek voltak, tévére kötve is lehetett őket nyúzni, de nagy előnyt jelentett, hogy hordozni is lehetett őket a beépített kijelzőnek köszönhetően, végül aztán a piac mintha kezdett volna túllépni a dolgon. Egyre több Androidos rendszerű kütyüt kezdtek el retró játékgépként árulni. Én ezektől ódzkodtam – modernebb masinákat emuláltak velük, a beszerzési áruk is drágább volt és én rizikósabbnak is éreztem, hogy mondjuk PS1-es, vagy N64-es, szinte teljes játékkínálattal szerelték őket. Az ezeken futó sorozatok zöme a mai napig aktív, nem is beszélve a Sonyról, vagy akár a Nintendóról.”
De miért érdekesek számunkra apáink-anyáink játékai?
Lehet, hogy még túl kicsik voltunk, hogy megfogjuk a kontrollert és becsatlakozzunk, de az is simán előfordulhat, hogy leültünk a gép elé és bár nem nagyon értettük, mi, miért történik, csak próbálkoztunk velük újra meg újra, amíg lehetett, vagy, amíg valaki a családból ránk nem szólt, hogy „ennyi tévézés tönkreteszi a szemedet”. Benne lehet az első kooperatív élmény is egy családtaggal: még a régi, nyolc bites videójáték között is akad számtalan, amelyben nem egymás ellen, hanem együtt kell megpróbálnunk eljutni a célig, elég csak a Contrára, a Tankra, vagy akár a kooperatív-Tetrisre gondolni. Bizonyos időszakokban kifejezetten jól esik újraélni ezeket az emlékeket és a már említett COVID-para tökéletes alkalom volt erre.
Öt magyar sorozat, amit az egész ország nézett, de ma már kihívás leülni elé
2 nappal ezelőtt
És ha már szóba került a kooperáció: megfigyelhető, hogy minden olcsóbb „gagyi Nintendo” alapból két irányítóval kerül forgalomba, nem véletlenül. A 999 darabnak hazudott játék jelentős részében van klasszikus multiplayer, vagyis az a fajta, amikor leülünk egy kanapéra és nem a világhálón, fejünkön egy fejhallgatóval, szánk előtt pedig egy mikrofonnal lépünk kapcsolatba a másikkal, hanem fizikailag ott vagyunk mellette. Sajnos a klasszikus kanapés-multi az előző, illetve az aktuális konzolgenerációból már kihalófélben van – elvileg igény sincs már nagyon rá.
Egyszerű, de nagyszerű?
Nagy varázsa még a régi játékoknak, legyen szó a „gagyi Nintendóról”, a Tamagotchiról, és a Tetrisről, hogy elképesztően könnyű őket kezelni, maximum mesterré válni nehéz néhány címben. A Tetris rekordját például nem is olyan régen sikerült megdönteni, és nem egy 60 éve a címet gyakorló boomernek, hanem egy 13 éves srácnak, bizonyítva írásunk igazságát, miszerint tényleg újra divat a retró, méghozzá a fiatalabb korosztály számára is.
Napjaink videójátékai elképesztően bonyolultak: még az olyan, általunk az év játéknak választott és gamerek számára talán egyszerűbbnek tűnő Alan Wake II-nek is akadnak olyan mechanikái, amelyeknek a megértéséhez idő kell, ráadásul, ha csak úgy átrohanunk rajtuk, pont a lényegről, a sztoriról maradunk le.
Nagyobb sikerélmény és kevesebb stressz?
Bár a telefonos piacterek tömve vannak egyszerűnek tűnő játékokkal, valójában jóval bonyolultabbak, mint a régi idők címei, ráadásul a legtöbbnél ahhoz, hogy haladni tudjunk velük, fizetnünk kell, nem egyszeri összeget. Persze könnyen berántanak, de hamar rutinszerűvé tudnak válni és valójában a sikerélmény zömét pénzzel szerezhetjük meg, nem pedig egy ügyes ugrással a sárkány felett, vagy négyes elem tökéletes lehelyezésével, amelyre olyan régóta vágytunk.
Brutális leépítések zajlanak a játékiparban, magyar szakmabelieket kérdeztünk arról, mennyire vészes itthon a helyzet
2024.4.27 9:46
Arról nem is beszélve, hogy ezek a régi kis csodák tökéletesen alkalmasak arra, hogy csak 10-20 percet töltsünk el velük. Nem állítjuk, hogy nem stresszesek (amikor az ember hússzor vét el egy ugrást a Mega Manban, valószínűleg elég sok cifra káromkodás hagyja el a száját), de mégis más ez a fajta stressz, mint mondjuk amit a FromSoftware (Dark Souls-trilógia, Bloodborne, Elden Ring) bármelyik darabja nyújt. Ha pedig ráununk a dologra, már a pályakódok felírásával sem kell szenvednünk, hiszen már létezik gyorsmentés, nem úgy, mint régen: a kazettákon nem lehetett menteni, így egy-egy új pályát egy kód jelölt, amit érdemes volt leírni, különben kezdhettük a kalandot elölről. A legtöbb ilyen gépből már bőven akad hordozható változat is, ami rendelkezik a gyorsmentés mellett a gyorstöltés vagy idő visszacsévelés funkcióval is – ezt életbe léptetve 5-10 vagy akár 15 másodpercet ugorhatunk vissza, és lehetőséget kapunk az újrapróbálkozásra.
