Nem volt könnyű dolgunk videójátékok terén idén, de most, hogy lassan véget ér az év, ideje számot vetnünk ezen a fronton is. Cikkünkben összegyűjtöttük azt az öt címet, amely szerintünk nem csak az évet határozza meg, de a gamertörténelmet is.
A világjárványt követően igen nehezen tért csak észhez a játékipar – mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy voltak olyan esztendők, amikor nem hogy öt, de még egy-egy kiemelkedő címet is nehéz lett volna kiválasztani a felhozatalból. Szerencsére az ínséges időknek vége: bár még decemberben az Ubisoft-féle Avatar okozhat meglepetést, de nélküle is szinte minden hónapra jutott valami, amire jó eséllyel nem csak az elkövetkezendő hetekben, de az elkövetkezendő években is emlékezni fogunk. Lássuk hát szubjektív listánkat 2023 legjeiről!
5. The Legend of Zelda: Tears of the Kingdom
A Nintendónak relatív könnyű dolga van, már ha az év játékai listára való felkerülésről van szó. Kis túlzással elég csak kiadniuk egy játékot, hogy biztosítsák a helyüket a legjobbak között. Az új Zeldával kapcsolatban akadtak ugyan kevésbé biztató előjelek (drasztikus, az elődtől totálisan elrugaszkodó új felvonás helyett egy közvetlen folytatást kaptunk, ami nagyon ritka a széria életében), de ahogyan az lenni szokott, a japán játék- és konzolgyártó ezekre mind rácáfolt.
A Tears of the Kingdom, ha lehet, még kreatívabb, még grandiózusabb és még ötletesebb, mint elődje volt – ha valamit muszáj felrónunk neki az az, hogy bár igyekezett mindent kihozni az immáron igencsak öregnek számító Switch hardverből, korunk játékaihoz képest igencsak baltával faragottnak tűnik. De sokszor kiderült már, hogy a látvány csak másodlagos, ha élményről van szó, márpedig az új Zelda pontosan ezt kínál: hiába az újrahasznosított – bár alaposan megbolygatott – helyszín és az ismerős karakterek, a Tears of the Kingdom egy olyan csoda, amelyben nyugodtan el lehet veszni több tíz, de akár több száz órára is, akár otthon, akár a vonaton ülve. A Nintendo nyugodtan megtehette volna, hogy egy nagyra hízott DLC-t ad ki teljes játékként, de becsületükre legyen mondva, nem bliccelték el a feladatukat, a végeredmény pedig minden idők egyik legjobb, legnagyobb és legtartalmasabb Zelda-játéka lett, amely pont annyi újdonságot tartalmaz, hogy nyugodtan lehet folytatásnak nevezni.
4. Hogwarts Legacy
Míg a Harry Potter-könyvek (az elsőt leszámítva) és az ezek alapján készült filmek valóságos diadalmenetként törtek előre a sebzett homlokú árva történetét elmesélve, a videójátékos adaptációknak sajnos nem volt ekkora szerencséje. A jogokat egyes források szerint fillérekért szerezte meg az akkoriban a játékipar egyik, ha nem a legnagyobb kiadójának számító EA, hogy aztán középszerűbbnél középszerűbb, vagy akár rosszabbnál rosszabb adaptációkkal próbálja meg kitölteni a rajongók szívében az űrt a varázsvilág után. Nagyon sokáig úgy tűnt, hogy J.K. Rowling eposzi meséje nem kap méltó videójátékos változatot, és bár a Hogwarts Legacy jóval a regények története előtt veszi fel a fonalat, nem kisebb feladatot vett a vállára, mintsem hogy kiköszörüli a csorbát, amely ezen a szérián digitális fronton esett.
A játék természetesen nem váltja meg a világot: nyílt terepe (amelyben a Roxfort kastély melletti környéket is bejárhatjuk) meglehetősen önismétlő, grafikája helyenként elmaradott, története pedig – bár érdekes időszakot mesél el a varázsuniverzumból – sablonos, de az elvitathatatlan tőle, hogy elsőként a videójátékos adaptációk történelmében tökéletesen ragadja meg Rowling történeteinek esszenciáját. A Hogwarts Legacy egy időtlen mese, amelyben a jók és a rosszak között éles falak húzódnak, amelyben minden egyes folyosó, minden egyes eldugott útvesztő izgalmas titkokat rejthet, és ahol minden egyes ellenféllel szemben kizárólag a tanult varázslataink segítségével vehetjük fel a harcot. Hazudnánk, ha azt mondanánk, hogy tökéletes játék lett – van még hová fejlődni minden tekintetben –, de az biztos, hogy a legjobb dolog, amely a varázsvilággal történt videójátékos fronton, márpedig ez már önmagában is hatalmas fegyvertény.
3. Resident Evil 4 Remake
Sokan úgy gondolják, hogy egy-egy remake-nek nincs helye egy az év játékait tömörítő listán, de ha az a remake minden idők egyik legjobb túlélőhorrorjának szinte hibátlan újragondolása, akkor bizony muszáj megemlékezni róla, mi több, díjazni is. A történet nagyjából maradt azonos: Leon, miután túléli a Resident Evil 2-ben történt borzalmakat, egy titkos küldetésre indul, hogy megmentse az elnök lányát valahol Európában, ám a dolgok hamar rosszra fordulnak, hősünk pedig, ha lehet, még nagyobb pokolban találja magát, mint korábban – szerencséjére azonban az elmúlt évek nem múltak el nyomtalanul, így jóval felkészültebben eshet neki a rá váró feladatoknak.
A Resident Evil 4 Remake tökéletes mintapéldája annak, hogyan is kell felújítani egy legendás videójátékot: grafikája, atmoszférája pazar, az apróbb finomhangolások pedig – amelyek azt segítik elő, hogy egy kicsivel kevésbé legyen groteszk, egy kicsivel kevésbé legyen „japán” – nemhogy elvesznek belőle, de inkább hozzátesznek. Mikami Shindzsi eredetileg GameCube-ra debütált horrorhullámvasútja a mai napig tökéletesen működik: szinte minden percben történik valami őrület, soha, egyetlenegy pillanatra nem érezhetjük magunkat biztonságban, és még csak azt sem sejthetjük, hogy milyen rémségek várnak ránk a következő sarkon. Kevés tökéletes remake létezik, de a Capcom immáron a másodikkal áll elő, hiszen a negyedik rész újragondolása legalább annyira jól sikerült, mint a második fejezeté – ha nem lett még jobb az eredeti alapanyag miatt. Nem csak horrorrajongóknak kötelező!
2. Baldur’s Gate III
Amikor hat évnyi fejlesztést és korai hozzáférést követően a Baldur’s Gate III megjelent, valósággal megremegett az internet. Ez nem volt véletlen: a játékot látva a különböző, a műfaj különféle darabjain dolgozó szakemberek egymást túllicitálva igyekeztek jelezni, hogy attól még, hogy a fejlesztőstúdió, a Larian össze tudott hozni egy ilyen komplex szerepjátékot, nem szabad elvárni, hogy a benne alkalmazott megoldások ipari standarddá váljanak. Nem volt véletlen az ijedelem: a Baldur’s Gate III ugyanis úgy folytat egy legendás szériát, hogy közben nincs olyan eleme, amelybe bele lehetne kötni.
Története a kezdetektől fogva lebilincselő, döntéseinknek olyan súlya van, amelyet első blikkre nem is biztos, hogy felfogunk – előfordulhat, hogy egy apró-cseprőnek tűnő választás a végjátékban vág minket arcon – ráadásul a szabályrendszerként felhasznált Dungeons & Dragonsnak köszönhetően olyan közel áll az asztali szerepjátékok világához, amelyre még nem volt példa. Szerethető – vagy éppen gyűlölhető – karakterei, izgalmas útvesztői, ötletes küldetései azonban mind semmik az egész lelkét adó taktikai harcrendszerhez képest, amelyben ezúttal már teljesen körökre osztva kell lerendeznünk az életünkre törő különböző rémségeket, de úgy, ahogyan azt a Divinity alkotóitól már megszokhattuk, hihetetlenül interaktív módon. Nemcsak a csapatunk speciális képességeit vehethetjük be ugyanis az összecsapások során, de a környezet adta lehetőségeket is ki kell használnunk a siker érdekében – ráadásul tervezhetünk bármennyire is előre, ha a „kocka istene” úgy dönt, hogy ellenünk van, azonnal stratégiát kell váltanunk. A Baldur’s Gate III minden, amire egy régivágású szerepjátékrajongó vágyhat, és sokkal több annál: egy interaktív D&D-kaland, amely mesés helyekre kalauzol el bennünket, izgalmas szereplőket vonultat fel – akiket aztán bármikor el is tehetünk láb alól –, és olyan magabiztossággal lavíroz a videójátékok és az asztali RPG-k határmezsgyéjén, ami már-már művészetnek számít.
1. Alan Wake II
Előfordulhat, hogy klasszikus értelemben vett videójáték volt jobb, mint a finn túlélőhorror, de hogy élményben nem volt egy sem, amely képes lett volna akár csak megközelíteni az Alan Wake folytatását, az nem vita tárgya. A rajongók 13 éven keresztül várták, hogy mi is történt pontosan az árnyakkal hadakozó, a sötétségbe egyre jobban elsüllyedő íróval, a történet pedig pontosan ennyi idő után veszi fel a fonalat, és bár a felvezetés meglehetősen komótos, alaposan belerángat a hangulatba, hogy aztán teljes gőzre kapcsoljon és ne is eresszen el akár húsz óra után sem. Alan mellett egy új főhőst, Saga Andersont is kapunk – ők ketten két különböző helyen, de itt-ott egymást segítve próbálják meg túlélni az egyre abszurdabb helyzeteteket, miközben szó szerint minden megtörténhet. Az egyik pillanatban egy musicalban találjuk magunkat, ahol az Old God’s of Asgard álnéven tevékenykedő – szintén finn – Poets of the Fall foglalja össze interaktív formában, zúzós zenére az első rész történetét, a következőben szürreális szörnyetegekkel küzdünk, miközben válaszok helyett egyre inkább csak a kérdések szaporodnak.
A bevallottan a Twin Peaks, a Blair Witch Projekt és Lynch munkái által ihletett őrület nem csak horror- és akciójáték, de ugyanúgy rockopera, interaktív rémálom és klasszikus nyomozós játék is, amely bizony nem spórol az ijesztegetéssel sem. Több évtizedes pályafutásom alatt nem vagyok benne biztos, hogy találkoztam valaha olyan folytatással, amely annyit változott volna az elődjéhez képest – előnyére –, mint a Remedy új klasszikusa, amely szerencsére nem csak megoldásaiban, de játékmenetében is mer változtatni. Végre nemcsak az elemlámpánkkal és a fegyvereinkkel kell érvényesülnünk (bár azok is visszatérnek persze), de az eszünket is használnunk kell: Alan képes átírni a könyvet, amely kijuttathatja a helyről, ahová 13 évvel ezelőtt került – ezzel pedig szó szerint megváltoztathatja a valóságot maga körül –, míg Saga különleges megérzéseivel kiváló érzékkel kötheti össze a történet szálait, miközben egyre nagyobb és nagyobb a tét mind a két karakter számára.
Az alkotó Remedy nem is titkolja, hogy egy univerzumba próbálja betömni egykori játéksikereit, így kikacsintásokból sincs hiány: az egyik pillanatban a Controlból megismert takarítóba botlunk, a következőben pedig már az első Max Payne arcát viselő és annak a hangján megszólaló Alex próbál meg felgöngyölíteni egy képzelt ügyet. (A karakter hangját adó James McCaffrey nemrég halt meg.) Miközben zúzós rockzenét hallgathatunk, egy őrült koncerten vehetünk részt – ahol a rajongók kissé túlságosan is agresszívek –, vagy csak megnézhetünk egy 15 perces (!) finn művészhorrort egy moziban bandukolva. Kell még más a tökéletes élményhez?
Mi úgy gondoljuk, ezek voltak az év játékai és a döntés nehézségét jól jelzi, hogy ki kellett hagynunk egy rakás címet, amelynek ugyanúgy lehetett volna helye ezen a listán – elég csak a Marvel’s Spider-Man 2-re, a Super Mario Wonderre vagy akár a Dead Space Remake-re gondolni. Szerintetek mik voltak a legmeghatározóbb játékok 2023-ban? Írjátok meg nekünk kommentben!