- terméket vagy szolgáltatást 18 éven felüliek számára
- szex, meztelenség vagy más felnőtt tartalom
- erőszakos, véres vagy arra érzékenyek számára nem megfelelő tartalom
Az elmúlás és a túlvilág mindig is izgatta az emberiség fantáziáját. Világszerte számos kísértethistória kering, melyek megmagyarázhatatlan jelenségekre próbálnak meg válaszokat adni, kevés sikerrel.
Itt van ősz, s vele együtt a spooky season is beköszöntött, amikor a Halloween-tagadó tradicionalisták és nyugati hagyományokra nyitott reformerek összecsapnak. Amennyiben utóbbiak táborához tartozol, vagy belefáradtál abba, hogy minden második ismerősöd Ken/Barbie bőrébe bújva köszön rád a fizikai- és kibertérben, és változatosság kedvéért a hiperglikémián és BKV-s baktériumtenyészeten kívül mástól szeretnél rettegni, jó helyen jársz.
Cikkünkben a túlvilágra menet közlekedési dugóba keveredett, földön ragadt lelkekről szóló kísértettörténeteket mutatunk be. Álmatlan éjszakáidra, könnyű esti olvasmánynak nem ajánlanánk őket, a horrorfilmek helyett viszont annál inkább.
Robert, a baba
Eugene Robert Otto egy kézzel készített egyedi babát kapott a családjának dolgozó cselédtől. A kisfiú, akit mindenki csak Gene-nek hívott, elnevezte a babát Robertnek, akiben új barátra talált. Bár átlagos játékbabának tűnt, hamar egyértelművé vált, hogy gonosz atmoszféra lengi körül őt. A tízéves Gene egy éjjel arra ébredt, hogy a baba az ágya végében üldögélve bámulja. Később az édesanyját a fiú segélykiáltásai és a gyerekszobában felboruló bútorok hangjai ébresztették fel. Nagy nehezen felfeszítették az ajtót, és az ágy végében kuporgó rémült Gene és romokban heverő szoba fogadta a riadt szülőket. Robert, a baba az ágy lábánál ül.
„Robert tette“
– mondta a kisfiú később is, minden furcsa incidenst követően.
A szülők beszámolói szerint hallották Gene-t egy idegen hanggal társalogni, sőt szemtanúi voltak, amint a beszélő baba arckifejezése megváltozik, rohangál a lépcsőn, vagy kibámul az ablakon. Gene egész életét végigkísérte Robert, szülei halála után feleségével, Anne-nel éltek hármasban. Robert baba saját szobát kapott az emeleten, melynek ablakából figyelte az iskolába tartó környékbeli gyerekeket, sőt, gúnyolódott is velük. Mivel Anne kényelmetlenül érezte magát a baba miatt, megkérte férjét, hogy zárja be a padlásra, ahol nem árthat senkinek.
Robert azonban nem érezhette túl otthonosnak új lakhelyét, mert a vendégek ördögi kacagást és léptek zaját hallották leszűrődni a padlásról. Mindezek ellenére Gene egykori szobájában találta az ablak melletti hintaszékben ülő Robertet. Hiába lakoltatta ki újra és újra, a baba mindenig visszatért emeleti szobájába.
Gene Otto 1974-ben meghalt, és hamarosan új család költözött az Eaton Street-i házba. Az új család tízéves gyereke boldogan talált a babára a padláson, de öröme addig tartott, míg a baba az életére nem tört. Gyakran arra ébredt, hogy Robert mozog a szobában. Az állítólag fekete mágiával elátkozott babát elajándékozták, napjainkban pedig East Martello Múzeumban él, üvegvitrinbe zárva. Bár állítólag még ez sem akadályozza meg a riogatásban.
Az őt fotózó látogatók elbeszélései szerint fényképezőgépük működésképtelenné vált a múzeum elhagyása után azonban rejtélyes módon megjavult. A személyzet tagjai szerint Robert arckifejezése gyakran megváltozik, démoni vihogást hallanak, és volt, hogy Robert a szemük láttára emelte kezét az üveghez.
Madame Marie Delphine LaLaurie
A hírhedt Madame Marie Delphine Macartyt egyesek Amerika első női sorozatgyilkosaként tartják számon. A New Orleans-ban álló 12 000 négyzetméteres kastélyt 1831-ben emelték Madame LaLaurie és harmadik férje, a francia származású Dr. Louis LaLaurie számára. Előző két férje rejtélyes módon veszítette életét. Hamar felröppentek a pletykák, miszerint a Madame, akit harmadik hitvese őrületbe kergetett, durván bántalmazza rabszolgáit és saját lányait is.
A család híres volt a extravagáns partijairól, azonban néhány évvel később fény derült a fényűzés mögé rejtett borzalmakra. 1834 április 10-én Delphine és Louis pazar partit adtak a New Orleans-i felső osztály crème de la crème-jének, amikor a konyhában tűz ütött ki. A lángok gyorsan átterjedtek a rabszolgák lakrészére, a LaLaurie házaspárt azonban nem izgatta a dolog. Arra utasították vendégeiket és az estélyen dolgozó rabszolgáikat, hogy minden mozdítható értéket menekítsenek ki az utcára. A mulatság zenekari kísérettel tovább folytatódott az utcán, miközben odabent éppen a rabszolga szállások égtek.
Tíz éve nem sikerült megválaszolni a nyomasztó kérdést: mi történt a Malajziából Kínába tartó repülővel?
2024.3.30 11:07
A tűzoltók egy idős rabszolganőt találtak a konyhában a tűzhelyhez láncolva, aki bevallotta, hogy LaLaurie asszony elől menekülve, öngyilkossági szándékkal gyújtotta a tüzet. A nő elvezette a férfiakat az emeletre egy kilincs nélküli tölgyfaajtóhoz, ahol megcsonkított rabszolgákat találtak. A The Bee című New Orleans-i újság másnap megjelent kiadványa szerint a nyelv erőtlen és alkalmatlan arra, hogy megfelelően érzékeltesse a végletesen kifeszített és félig letépett végtagú emberek borzalmas látványát.
A beszámolók szerint az áldozatok egyaránt voltak férfiak, nők és gyermekek. Egy ketrecbe zárt nő végtagjait eltörték, természetellenes szögben állították be, hogy rákra hasonlítson, egy megcsonkított nőn nemváltoztató műtétet hajtottak végre, végtagjait eltávolították, és furcsa, kör alakú bőrdarabokat vágtak ki, így emberi hernyóra hasonlított. Néhány rabszolga arcából darabokat távolítottak el, hogy vízköpőre hasonlítsanak. Hét embert súlyosan megcsonkítva, nyakuknál fogva akasztottak fel. A LaLaurie család Franciaországba menekült, ahol Delphine hátralévő napjait párizsi luxusban töltötte, egészen 1853-ban bekövetkező halálig.
A feldühödött tömeg szinte teljesen lerombolta az épületet, a romokban álló kastély azonban hamar kísérteties események színhelyévé vált. A környékbeliek arról számoltak be, hogy bántalmazott rabszolgák elkínzott sikolyai visszhangoztak az utcákon. Az 1850-es években a kúriát felújították, de a múlt továbbra is kísértette. Az 1870-es években bevándorló munkás családok költöztek a bérházként működő egykori kúriába. A gyerekek nyögéseket, sikolyokat, kaparást, láncok zörgését hallották. Megmagyarázhatatlan okokból égő emberi hús szaga áradt a falakból. Mindezeket a gyermeki fantáziának tulajdonították, mindaddig, míg egy későn hazatérő dokkmunkást egy nagydarab, láncokkal megkötözött fekete fogadott a lépcsőn.
A ház tulajdonosai gyors egymásutánban váltották egymást. Egyikük egy rövid életű kísértetkocsmát nyitott, az emeleti lakosztályt egy öregembernek adta ki, aki pár nappal beköltözése után meghalt. Szelleme azóta folyosón keresi elveszett vagyonát. Egy másik tulajdonost állítólag őrületbe kergetett a ház és elmegyógyintézetbe került, egy másik kómába esett egy kocsmai verekedés után. Nicholas Cage közvetlenül a Katrina hurrikán lecsapása után vásárolta meg a házat, melyet pár évvel később csődeljárás során elvesztett.
A Jerome Grand Hotel
Az Arizona egyik paranormálisabb helyeként ismert Jerome Grand Hotelben egykor a United Verde Kórházként működött. A kórház fennállása alatt közel 9000 ember halt meg az épületben, így érthető módon vált a természetfeletti jelenségek melegágyává a szellemvadászok szerint.
Kezdetben szkeptikusak voltunk, és nem hittünk benne. Eleinte csak hat szobát nyitottunk ki, és a vendégek azonnal elkezdték jelenteni, hogy hangokat hallanak és egy kórházi beteghordágyat láttak a folyosón, de semmi és senki nem volt ott. Egyszer egy üres szobából telefonhívást kaptam a recepción, és hallottam, hogy egy hölgy mond valamit, de nem értettem. Visszahívtam, de senki sem vette fel. Odamentem, és a szoba üres volt.
– mondja Chris Altherr, a Jerome vezérigazgatója. Apja és nagybátyja 1994-ben vásárolta meg az addig 40 éven át elhagyatottan álló 30 000 négyzetméteres komplexumot.
Exploring the haunted hallways of the Jerome Grand Hotel.
— Moth Ma'am 🦋 (@XGlamourGhoul) June 13, 2020
👻👻👻#SaturdayScreams#GhostHuntingpic.twitter.com/BzlrBA3StB
A lobbiban kihelyezett vendégkönyvekben évente 300 oldalt töltenek meg a vendégek paranormális élményeikkel. Válogatott tárgyak repültek szét a szállodai szobákban minden magyarázat nélkül. A tévék és asztali lámpák arról is ismertek, hogy maguktól kikapcsolódnak. Szellemszerű alakokról, furcsa hangokról és fénygömbökről számoltak be. A legtöbb megjegyzést a 32-es számú balkonnal rendelkező szoba kapta, mely számos öngyilkosság helyszíne lehetett. Egy kerekesszékbe kényszerült bányász állítólag a korláton átmászva vetette magát a halálba, egy üzletember pedig ott lőtte főbe magát.
Különösen intenzív túlvilági energiát tulajdonítanak a harmadik emeletnek, ahol állítólag a legtöbb haláleset is történt. A kórházi hordágy hangja, a padlón végiggördülő kerekek megijesztik az avatatlanokat. A tuberkulózisban elhunyt betegek köhögését, zihálását vélték hallani az üres szobákból. Két kórházi alkalmazott és egy beteg szellemét is látták a szállodában bolyongani: egy férfi orvost, írótáblával a kezében, egy ápolónőt és egy női beteget. Szintén visszatérő jelenség egy 4-5 évesnek tűnő kisfiú szelleme, aki gyakran rohangál a folyosókon, de megesik, hogy az ágy lábánál bámulja az ott alvókat.
Claude Harvey, a rejtélyes körülmények között elhunyt kórházi karbantartó szintén ott kísért a harmadik emeleten. Holttestét lift alá szorítva találták meg 1935-ben, bár bizonyítékokkal nem tudták alátámasztani, de feltehetően meggyilkolását balesetnek álcázták. Szkepticizmusra ad okot, hogy a helyszíni vizsgálatok szerint nem a lift okozta a halálát, azonban az üzemeltető engedélyének hiányában boncolást nem végeztek.
A éjjeli műszakban dolgozó személyzet gyakran látja Claude Harvey szellemét a kazánház közelében, a lépcsőn sétálgatni, vagy éppen régi munkáját végezni. Árnyékként jelenik meg a falon, teljes jelenést még senki sem látott. A mosókonyhában felbukkanó sötét alak mellett köhögést és tüsszögést is észleltek, azonban a helyiséget mindig üresen találták.
Mielőtt a szálloda megnyitotta volna kapuit, két különböző médium is kapcsolatba lépett a főnővér szellemével, akit meglehetősen felzaklatott, hogy a gyógyszertári pultokat eltávolították. Később a szálloda tulajdonosa elhelyezte a bútorokat a társalgóban, ezáltal egy másik médium szerint a főnővér szelleme megbékélt.
Egy macska szelleméről is többen beszámoltak, jelenlétére nemcsak dorombolás, nyávogás és kaparás enged következtetni. Sokan érezték, mintha egy szőrös állat dörgölőzne a lábukhoz, odabújna hozzájuk az ágyban, kísérteties "lenyomatot" hagyva maga után. 2008-ban egy vendégnek sikerült egy képet készítenie a macskáról, amint egy asztalon üldögél. A fényképet más szellemekről készült fotók mellett a recepción őrzik.
Hanako, a WC szelleme
Japán számos fürdőszobaszellemnek is otthont ad, mind közül a leghíresebb Toire no Hanako szán, vagyis WC-s Hanako. A legtöbb eredettörténet szerint a fiatal lány az 1940-es vagy 1950-es években halt meg iskolája 3. emeleti mosdójának harmadik fülkéjében.
Egyes elbeszélések szerint bántalmazott gyermek volt, akit agresszív nevelője végül az iskola mosdójában ölt meg. Mások szerint a második világháború idején a diákok bújócskáztak, ő pedig a mosdóban rejtőzött el, itt érte a halál egy váratlan bombatámadás során. A kortárs elméletek szerint öngyilkosságot követett el a lánymosdóban. Megidézéséhez csupán be kell kopognunk háromszor egy iskola harmadik emeleti lányvécéjében a harmadik fülkébe. Majd fel kell tennünk a kérdést:
Ott vagy Hanako?
Egy vékonyka hangon elhangzó igent követően az ajtó kinyílik, és a paranormális élményekre vágyó diákot egy rövid hajú, piros ódivatú ruhás kislány lehúzza a vécén keresztül a pokolba. Ugyanakkor megeshet, hogy a japán Hisztis Mirtill megpróbál barátkozni a mosdóba járókkal. Ha az illető igennel felel, Hanako szelleme feljön a vécén keresztül és újfent leviszi magával pokolba. Az ajánlat elutasítása is halálos következményekkel jár, a szellem feldarabolja barátságtalan látogatóit. Egyesek szerint háromfejű gyíkot is rájuk szabadíthat.
