A tervezők egyértelműen deklarálták az évtized trendjét: a csúnya az új fekete. Vajon exhibicionizmus vagy egészséges kísérletezési vágy áll mögötte?
Még csak három éve léptünk be a 2020-as évekbe, de már megéltünk egy világjárványt, megjelent a majomhimlő Európában, nyaranta a fák virágok helyett lángokba borulnak Kaliforniában, Ausztráliában, Görögország és Hawaii-on, utcára és múzeumba vonultak a klímaaktivisták, több ezer áldozatot követelő földrengés rázta meg Törökországot és Afganisztánt, a valaha mért legmagasabb hőmérsékletet mérték az Antarktiszon, háború zajlik többek között Ukrajnában és Izraelben, az infláció határa már nem a csillagos ég, hanem az Androméda-galaxis.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Kellően apokaliptikus hangulatba kerültünk, így a popkultúrát megrázó haláleseteket, sztárválásokat és sztrájkokat inkább nem is taglalnám. Világunk fenekestül felfordult, bár üdvözítő aspektusait hajlamosak vagyunk megkérdőjelezni, ám a divatvilág megújulását nem lehet cinikus szemforgatással ignorálni. A dizájnerek immár a csúnya az új fekete mentalitással álmodják meg új cipőkollekcióikat, melyek a sokszínűséget és az egyént ünneplik a megfelelési kényszer helyett.
A 70-es évek divatikonjai, akik egy életre beleégtek a kollektív emlékezetbe és a popkultúrába
2 nappal ezelőtt
Jelenleg az Ugg csizmák reneszánszában élünk. Egyeseknek beköszöntött a csoszogós mennyország, míg mások tabi (két lábujjas) csizmával tüntetnek a pumpkin spice latte lányok egyencipője ellen. Nincs menekvés a vadabbnál vadabb platformos csodák, a csattogó cowboycsizmák, a mikrosarkú körömcipők elől sem, de aggodalomra semmi ok. Megjelentek az új trónkövetelők, a sneaker-balerina szerelemgyerekei is.
Az életnagyságú Polly Pocket cipők, Super Mario csizmák és társaik elsősorban az identitást ünneplik, a megbotránkoztatás csupán ennek mellékhatása. Ám a bohém sokkfaktor is ellensúlyozza a mindennapok letargiáját. A krónikus bizonytalanság létélménye elől a ruhás szekrényen keresztül, egy új típusú Narniába menekülhetünk, ahol felváltva uralkodik a Jelly-szandál, a Crocs és Dr. Scholl's papucs.
Mint említettem, a botrányos lábbelik tökéletesen illusztrálják, mennyit változott a társadalmunk, a konformizmust felváltotta a lázadószellemű individualitás. A divat az önkifejezés korlátlan médiuma lett, mediátor osztályok, kultúrák és országok között. A kreativitás utat tört magának, a dizájnerek újult erővel hánynak fittyet a szabályokra, így minket is arra buzdítanak, hogy a szabványok helyett a saját utunkat járjuk. A sokkoló események rádöbbentették nemcsak a tervezőket, hanem minket fogyasztókat is a mulandóságra, így egyre többen ruháznak be „most vagy soha“-alapon extrémebb darabokra.
Persze egészséges polgárpukkasztó hajlam is lappang a háttérben. Az íratlan szabályok mentén normálisnak könyvelt, egyszerű Converse cipő nem jelent „veszélyt“, hiszen megszoktuk, a megszokottal szemben figyelmünk egyből az újszerűségekre irányul. Ismeretlen mivolta miatt hajlamosak vagyunk – sokszor jó ízlésre hivatkozva – veszélyesnek elkönyvelni egy Fila Disruptort, egy acélbetétes bakancsot vagy egy zoknira hajazó csizmát.
„Nincs olyan, hogy férfias vagy nőies szakma” – Interjú Rózsahegyi Dániel dizájnerrel, aki Troye Sivan fellépőruháit is tervezte
2024.11.2 9:16
Egy széles tömegeket egyesítő, közösségi média és algoritmusok által uralt világban egy túl hagyományos darab láthatatlan marad, míg a „kockázatosabb“ vállalkozások felett képtelen elsiklani a tekintetünk.
Személyes elfogultságom hiábavaló lenne titkolni, számomra aligha van szebb látvány egy törpe sarkú Prada topánnál, plusz pont, ha hegyesorrú. Természetesen eltérő mértékben merjük feszegetni határainkat. Esetemben az Isabel Marant-féle éksarkú, telitalpas sneaker a vizuális tömeggyilkosság netovábbja, míg másoknak a kígyóbőr mintás combcsizma zsibbasztja le a szaruhártyáját.
Így az alábbi válogatást tekintsétek a fentebb foglaltak fényében az egyéniséget ünneplő ötletbörzének.
