A pizsamapartik rémtörténeteitől kezdve a true crime podcastokon át a legkeményebb horrorfilmekig számtalan olyan helyzet van, amiben az emberek tudatosan teszik ki magukat ijesztő helyzeteknek. De vajon mi magyarázza a rettegés iránti vágyunkat?
Gyerekkorom óta szörnyen ijedős vagyok. Összerezzenek, ha valami leesik a hátam mögött, ha hirtelen szólal meg az utcán egy mentőautó, vagy ha viharos időben dörög az ég. Valószínűleg épp ezért nem vagyok lelkes horrorrajongó, mégis időről időre én is beteszek egy hátborzongató filmet. És bár a legrémisztőbb jeleneteknél elfordulok, vagy nemes egyszerűséggel lenémítom a tévét, félhetek bármennyire, becsülettel végigülöm a filmet. Furcsamód a horrornézés egyszerre rémisztő és izgalmas élmény, amit magunk előtt is nehéz megmagyarázni. Senki nem kényszerít arra minket, hogy démonokról vagy sorozatgyilkosokról szóló sötét és nyomasztó mozikra üljünk be, mégis rengetegen imádják a műfajt. És nem csak a horrorral van ez így. Mindenki hallgatott (vagy épp mesélt) rémtörténeteket az iskolai ottalvós táborokban, sokan szeretik az ijesztő szabadulószobákat, és vannak, akik true crime podcastok hallgatásával ütik el az időt. De mégis miért szeretünk ennyire megijedni, és mitől függ, hogy valaki imádja a horrort vagy nem bírja elviselni a műfajt?
A horror paradoxona
Bár a mai speciális effektek és profi jelmezek új szintre emelték a horrorfilmeket, maga a horror egyáltalán nem új műfaj. Már az ókori görögök is démonokról és különös lényekről szóló, rémisztő történetekkel szórakoztatták egymást, Drakula grófról a középkor óta folyamatosan keringtek a borzasztóbbnál borzasztóbb legendák, és a 18. század végén az első horrorregény is megjelent. A mozgókép megjelenése után pár évvel, 1896-ban az első horrorfilm, Az ördög kastélya is elkészült. Ma már pedig nemcsak a horrorfilmek, hanem a kedvenc fantasytörténeteink is tele vannak undorító szörnyekkel, ijesztő alakokkal és rengeteg jump scare-rel.
Hogy miért vált ennyire népszerűvé a horror és miért tesszük ki magunkat direkt rettegésnek, azt pszichológusok, film-és irodalomkutatók és filozófusok évtizedek óta vizsgálják. A horror iránti rajongást a horror paradoxonaként is szokták emlegetni: miért keressük a fikció világában azokat a negatív érzelmeket, amelyeket a valóságban elkerülünk?
Mi alapján válasszunk pszichológust?
2024.11.16 9:41
Noël Carroll amerikai filozófus, A horror filozófiája című könyv szerzője szerint a horrorban alapvetően két érzelem keveredik: a félelem és az undor. Egyszerre rettegünk és undorodunk a csúnya, nyáltól csöpögő szörnyetegektől. Azt, hogy miért szeretünk félni, könnyű megmagyarázni. Miközben horrorfilmet nézünk, az agyunk a veszélyt valósnak érzékeli, és adrenalinnal árasztja el a testünket. Az adrenalin mellett boldogsághormonként ismert dopamint is termelünk, így a két anyag hatására izgatottnak, feldobottnak, jókedvűnek fogjuk érezni magunkat.
Az undort azonban nehezebb megmagyarázni. Caroll szerint azok a dolgok, amiktől undorodunk, szokatlanok, nem hétköznapiak, emiatt pedig lenyűgözőnek találjuk őket. Hiába érzünk taszítónak egy véres jelenetet, szokatlansága miatt megragadja a figyelmünket. A horrorfilmek a kíváncsiságunkat is kielégítik, olyan dolgokat láthatunk, amelyek a mindennapokban elképzelhetetlenek, lehetetlenek.
És mitől lesz valakiből horrorrajongó?
A konzervatív álláspont szerint a horror káros dolog, hiszen az emberek agresszívak lesznek az erőszakos tartalmaktól, a horror iránti rajongás pedig abnormális, sőt perverz dolog. Valójában az izgalmat és a mesterséges rettegés különböző formáit mindenki szereti, csupán van, akinek az ejtőernyőzés, és van, akinek a horror jön be.
Az adrenalinfüggők a horror fiziológiai hatásait élvezik. Szeretik azt a felfokozott állapotot, amit a rettegés vált ki bennük a saját otthonuk biztonságából. Ők tényleg az élményt keresik a horrorfilmekben, és kimondottan kedvelik a rémisztő helyzeteket.
Ezzel szemben a fogvacogtatók és a megküzdők inkább önmaguk megismerésére és saját határaik feszegetésére használják a horrort. A fogvacogtatók élvezik a horrorfilmeket, de próbálják racionalizálással vagy viccekkel oldani az ijesztő jeleneteket. Ezzel képesek szembenézni a saját félelmeikkel, illetve felülkerekedni azokon, ami sikerélményt jelent számukra.
Kamu kopogószellem-sztorik, nevetséges horrorfilmek, szórakozó képzelet – De akkor miért hiszünk ma is a szellemekben?
2024.10.31 11:37
A megküzdők a saját életükben található ijesztő helyzeteket és szorongásokat cserélik le a filmbeli jelenetekre. Számukra a horrortól való rettegés ad valami konkrétumot, amitől félhetnek, és amivel szembenézhetnek az irracionális gondolatok helyett. Ez hosszú távon segít nekik abban, hogy ne csak a film előtt ülve, de a való életben is megküzdjenek a negatív érzelmeikkel.
