2023.8.16 16:58
Olvasási idő 3:25
Kremmer Magdi

A karcsúság igazságtalan gazdaságtana – Ezért jársz jobban, ha vékony vagy

A karcsúság igazságtalan gazdaságtana – Ezért jársz jobban, ha vékony vagy
Forrás 20th Century Fox / Intercom
ÉLETMÓD MUNKA MUNKAERŐPIAC MUNKAHELY

Hisszük vagy sem, még az irodában, a munkahelyünkön is találhatunk olyan eseteket, amikor súly alapján pozícionálják be az embereket. Mit jelent ez a fizetésre nézve?

Amióta az eszemet tudom, tisztában voltam azzal, hogy lányként karcsúnak kell lennem. Sosem voltam duci, de nem is voltam kimondottan vékony kisgyerek. Kamaszként zavarni kezdett, hogy nem tökéletesen lapos a hasam, így életemben először, 12 évesen diétázni kezdtem. Azóta több, mint tíz év telt el, ami alatt sokat változott a testem. Voltam kerekebb és vékonyabb, erős és gyenge, volt amikor szerettem, amit a tükörben láttam, de legtöbbször úgy éreztem, hogy sosem lehetek igazán elégedett a testemmel. Nem csoda, hogy irreális elképzeléseim voltak a női testről, hiszen minden ismert és sikeres nő, akire felnézhettem vékony és gyönyörű volt.

Julia Roberts az Ízek, imák, szerelmek főszerepében. A jelenetben elmondja, hogy Olaszországban meghízott, de nem érdekli. Forrás Columbia Pictures

Abban a korban nőttem fel, amikor a heroinsikk egészségtelenül sovány trendje már a múlté volt, de Bridget Jones még mindig kövérnek számított. Emlékszem, mennyire szerettem kiskamaszként az akkor megjelent Ízek, imák, szerelmeket, én is szerettem volna körbeutazni a világot, mint Julia Roberts. Mégis borzasztóan éreztem magamat attól, hogy a filmben két tök vékony nő panaszkodik arról, hogy meghíztak. Ha ők rosszul érzik magukat a hasukon lévő feleslegtől, én mit gondoljak?

Kiemelt tartalom
„Az irodisták nem születnek, csak kilépnek a liftből „Az irodisták nem születnek, csak kilépnek a liftből" – Irodai mémoldalak, amiktől garantáltan jobban fog menni a GDP-lapátolás 2024.1.29 17:17

Bár ezek egyéni élmények, mégis univerzálisak: nem nagyon van olyan barátnőm, női ismerősöm, akinek élete során ne lett volna valami problémája a külsejével, vagy ne próbált volna meg diétázással vagy épp edzéssel drasztikusan változtatni magán. Az ideális testről alkotott kép folyamatosan változik, azonban kortól függetlenül nők életét, mindennapjait és önbecsülését befolyásolja negatívan. Az elmúlt évszázadokban domináns vékonyság-kultusz a Kardashian-féle homokóra alakkal lazulni látszott, azonban a “slim thick” trend is csak bizonyos testrészeken megengedő a kerekebb idomokkal szemben. A melled és a feneked lehet nagy, de a hasad vagy épp a karod még véletlenül sem.

Az aktuális trendek szerint néhány helyen lehetnek teltebb idomaid, de közel sem mindenhol! Forrás Instagram/ Kylie Jenner

Minden nő érzi a nyomást, amit a társadalom a testünk kapcsán ránk helyez és bár elsőre azt gondolnánk, hogy ezek az elvárások leginkább az előadóművészekkel, modellekkel és influenszerekkel szemben vannak jelen, valójában bármilyen szakmában fontos, sőt előnyt jelent a vékonyság. A fejlett világban általános trendnek tűnik, hogy az alsó társadalmi rétegekhez tartozók kövérebbek, hogy az elhízás és a szegénység kéz a kézben jár egymással. Ezt leginkább azzal szokták magyarázni, hogy az alsó osztályok nem tudják megengedni maguknak az egészséges ételeket, helyette feldolgozott, gyors kajákon élnek. Nincs idejük és forrásuk főzni és edzeni, a rosszul fizető állások sok túlórával járnak és sokan kénytelenek párhuzamosan több munkát vállalni. A megfelelő edukáció hiánya is gyakran felmerülő érv, sokan nincsenek tisztában azzal, hogy hogyan tudják megőrizni egészséges testsúlyukat.

Meglepő módon azonban a fejlett országokban a testsúly és a jövedelem közti összefüggés szinte kizárólag csak a nőkre jellemző. Az Egyesült Államokban és Olaszországban a férfiaknál nincs korreláció a súly és a jövedelem között, míg a nőknél a két mutató fordítottan arányos egymással. Tehát, minél magasabb jövedelemmel rendelkezik egy nő, annál alacsonyabb a testsúlya.

Franciaországban a férfiaknál is kimutatható ez az összefüggés, azonban a nőknél sokkal erőteljesebb. Dél-Koreában pedig a férfiak súlya a jövedelemmel párhuzamosan nő, míg a nőknél jelentősen csökken. Nagyon leegyszerűsítve: a fejlett országokban a gazdag nők sokkal vékonyabbak, mint a szegények.

„Soha nem lehetsz elég vékony vagy elég gazdag.” – Wallis Simpson,VIII. Eduárd brit király felesége, a 20. században rengeteg nő példaképe volt. Forrás GETTY IMAGES

Felmerül a kérdés, hogy miért ennyire jelentős az eltérés a férfiak és nők között? A szegénység önmagában mégsem magyarázza az elhízást? Gondolhatnánk, hogy a nők inkább végeznek olyan munkát, amelyben követelmény a vékonyság vagy, hogy a férfiak több alulfizetett, fizikai munkát végeznek. Az adatok mégsem ezt mutatják. Az Amerikai Munkaügyi Hivatal Statisztikai Központja szerint az amerikai állampolgárok csupán 3,5%-a végez intenzív fizikai munkát és ennek egy jelentős részét nők végzik – nővérek, személyi edzők, táncoktatók. Ezzel szemben a népesség csupán 0,1%-a dolgozik előadóművészként, olyan szakmákban, amelyekben gyakran tényleg előírják, hogy hogyan kellene kinéznie valakinek. 

Kiemelt tartalom
Nők vs. férfiak – Hol áll a nemek közötti egyenlőség az EU-ban, és hogy jutottunk idáig? Nők vs. férfiak – Hol áll a nemek közötti egyenlőség az EU-ban, és hogy jutottunk idáig? 2023.12.22 17:51

David Lempert amerikai antropológus kutatási területe az elhízás gazdasági okai és következménye. A kutató úgy gondolta, hogy ahogy növekszik a túlsúlyos emberek száma, úgy a társadalom elfogadottabbá válik majd az elhízással szemben.

Azonban ennek pont az ellenkezője történt. A kövér emberek negatív megítélése a munkaerőpiacon egyre erősödött az elmúlt évtizedekben, ezzel párhuzamosan pedig a vékony munkavállalókat egyre pozitívabban látták a munkaadók és ez főként a nők körében jelenik meg. A középkorú, elhízott nők sokkal nehezebben kapnak munkát és előléptetést, mint a vékonyabb, fiatalabb kollégáik.

Az Egyesült Államokban ez szorosan összefügg a magánbiztosítási rendszerrel, mivel a cégeknek magasabb biztosítási díjat kell fizetniük a túlsúlyos munkavállalók után. Ennek ellenére a jelenség nem csak az USA-ban, de Kanadában és Európában is jellemző. A vékonyságot a munkaadók automatikusan pozitív tulajdonságokkal azonosítják, egy vékony nő biztosan egészségesebb, jobban terhelhető, kitartóbb és összességében jobb munkaerő.

Emlékszünk még, milyen megjegyzést kapott Anne Hathaway alakjáért, és mennyire figyelt oda testére Emily Blunt Az ördög Pradát visel című filmben? Forrás 20th Century Fox / Intercom

Becslések szerint egy vékony nő jelentősen jobban keres, mint egy túlsúlyos kollégája. Ha egy közepesen elhízott, átlagos magasságú nő 30kilogrammot fogyna, nagyjából 10%-al kereshetne jobban. Ezzel szemben egy mesterdiploma megszerzése megközelítőleg 18%-kal növeli meg egy nő bérét. Hogyha a befektetett időt és pénzt nézzük, egy nőnek gyakorlatilag jobban megéri lefogyni, mint továbbtanulni, ha jobban szeretne keresni. A továbbtanulás egy gazdasági szempontból racionális döntés, hiszen a munkaerőpiacon és a jövőbeli bérek szempontjából egyértelműen megtérül az oktatásra fordított idő. Úgy tűnik, hogy a nőknek ugyanígy gazdaságilag racionális döntés, hogy vékonyak legyenek. Vagyis nem csupán a társadalmi elvárásoknak és a férfitekintetnek kell folyamatosan megfelelnünk – a kinézetünk arra is hatással lesz, hogy hogyan tudunk elhelyezkedni a munkaerőpiacon, és milyen lesz a bérünk.

Kövessétek a REFRESHER-t, iratkozzatok fel közösségi csatornáinkra is, hogy ne maradjatok le a folyamatosan frissülő tartalmainkról: @refresherhu néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!