Hét évet kellett rá várni, de végre megérkezett a népszerű horror-komédia, az Aki bújt második része. Spoilermentes kritikánk következik a filmről.
Az Aki bújt a 2019-es moziszezon egyik meglepetése volt: Matt Bettinelli-Olpin és Tyler Gillett rendezése, valamint Guy Busick és R. Christopher Murphy forgatókönyve energikus, kellemesen morbid, alapötletében egyedi és szórakoztató horrorkalandnak bizonyult. A film hatmillió dolláros büdzséje ötvenhét milliót hozott a konyhára – borítékolható volt tehát, hogy idő kérdése a következő etap. Az első felvonás sikerét követően a rendezőpáros dirigálhatta a 2022-es Sikoly-rebootot, az egy évvel későbbi Sikoly VI-ot, és az Abigail című szatirikus horrorfilmet is. Az eredeti alkotócsapat visszatért az Aki bújt 2: Jövök!-re, illetve Busick és Murphy mellett a két direktor ezúttal írói kapacitásban is közreműködött.
A folytatás premisszájában közvetlenül azután, hogy Grace (Samara Weaving) túléli a Le Domas család pokoli bújócskáját, kiderül, hogy pusztán a rémálomba illő játék következő szintjére jutott el, amelyben négy befolyásos rivális família küzd a világot irányító titkos csoportosulás trónjáért. A második körben elhidegült húga, Faith (Kathryn Newton) is vele tart, hogy együtt próbáljanak meg élve kievickélni az infernális játszmából.
Attól még, hogy valami sikeres, nem muszáj folytatni
Az első rész amellett, hogy feltámasztotta hamvaiból a horror-vígjáték zsánerét – és hatására sorra készülnek a Sikoly-filmek, sőt még a Horrora akadva-franchise is visszatér a nyáron –, enyhe társadalomkritikai attitűddel is rendelkezett.
A folytatás azonban már a cselekmény legelején elköveti legsarkalatosabb hibáját: az első rész átélhető és egyáltalán nem arcba tolt háttérüzenetét súlytalan testvérkonfliktusra cseréli le. A játékidő felében a két főszereplő, vagyis az egymástól elidegenült lánytestvérek, Grace és Faith drámáját sulykolják az írók, holott pont nem ezért ülnek be a nézők egy ilyen filmre – különösen akkor, ha érdektelen a karakterizáció. Lássuk be: poénokra, vérfürdőre és bűnös élvezetre éhezik a nagyközönség, de ehelyett a tesók önismétlő acsarkodását kell figyelemmel kísérnünk.
Van azért durvulás, de közel sem olyan mértékben és minőségben, mint azt a 2019-es előd esetében. Ami viszont a legirritálóbb, hogy az unalomba fulladó rémmesét a horrorfilmkészítők legolcsóbb trükkjével, vagyis folyamatos jump scare-ekkel igyekeznek felpaprikázni. Valószínűleg realizálták a rendezők is, hogy hiába tűnik papíron vérpezsdítő kalandnak, valójában semmiféle feszültséget nem hordoz magában a cselekmény, ezért plafonlyukasztó hangerejű puskalövésekkel próbálják kierőszakolni a megemelkedett adrenalinszintet a nézőből.
A Hail Mary-küldetést minden háborús pszichózisban szenvedő világvezetőnek látnia kellene – Kritika
2026.3.19 8:48
Filmünk ráadásul meglepően vontatott is – ha nem húzol le egy erős kávét a vetítést megelőzően, még az is megeshet, hogy belealszol a közepére, ami meglehetősen lesújtó ítélet egy horrorprojekt esetében.
Az első felvonás kardinális erénye volt továbbá a hatásos atmoszférája és mélysárgás színárnyalatokat vegyítő, lidércnyomást idéző fényképezése. Vizualitásában a sequel viszont ötlettelen és rideg. Azért is különös fejlemény ez, mert mindkét felvonásnak Brett Jutkiewicz az operatőre. Kétségtelen, hogy ebben a részben is fellelhetők impozáns snittek, de olykor kifejezetten csúnya, kevéssé cinematikus és zavaróan kontrasztmentes beállítások váltják egymást.
Tény, hogy a guilty pleasure-élményre kalibrált filmekben nem a karakterépítés a leglényegesebb faktor, de azért az nem járja, hogy az egyébként jócskán túlméretezett szereplőgárdában, a főhős kivételével szinte mindenki antipatikus és idegesítő – Grace húgát is beleértve.
Samara Weaving maximálisan elkötelezett: apait-anyait belead, és egymaga rántja be a filmet a kibírható, ha muszáj-kategóriába. Nem is a színészekkel, hanem a felületes jellemábrázolással van probléma; példának okáért A Gyűrűk Ura-trilógiából világhírűvé vált Elijah Wood is lelkiismeretesen játszik, de olyannyira súlytalan a karaktere, hogy kvázi biodíszletként funkcionál.
Amikor életed bulija életed utolsó bulijává változik – megnéztük a Keleti Blokkot, a Sirokkó Szövetkezet legújabb előadását
2026.3.18 12:58
És ez Sarah Michelle Gellarre, Kathryn Newtonra, Dan Beirne-re, Varun Sarangára, Shawn Hatosyra, Nestor Carbonellre, és a többiekre is igaz. Felsorolni is nehéz mindenkit, annyi felesleges figurával van dolgunk. A cinefilek számára a legnagyobb örömöt a testhorrorfilmes legenda, David Cronenberg rövid cameója fogja okozni – bár tényleg kérészéletű a jelenléte, Weavinggel karöltve még így is ő nyújtja a legmeggyőzőbb alakítást.
Humorát tekintve is kudarcot vall a projekt: a 2019-es film valódi báját szellemesen komikus pillanatai adták, de a második rész egy-két korrekt poén kivételével túl komolyan veszi önmagát, és ahelyett, hogy „fullban nyomná a kretént", javarészt faarccal tálalja egysíkú, monoton történetét. Amikor pedig vicces szeretne lenni, többnyire rettentően erőltetett és fantáziátlan.
Így ért fel Hollywood csúcsára Paul Thomas Anderson, aki egy pornószínészről szóló elborult sztorival robbant be
2026.3.18 10:48
A címben feltett kérdés, miszerint bűnös élvezetről vagy trashről van-e szó, sajnos az utóbbi felé hajlik: az Aki bújt 2: Jövök! indokolatlan és élettelen továbbgondolása elődjének, amely anno friss hangvételt hozott a horrorfilmes palettára. Az a rendeltetésű film, amely legfeljebb otthonról streamelve, baráti társasággal, péntek esti iszogatás mellé lehet ideális Zs-kategóriás választás. Kizárólag az első etap kolosszális fanatikusainak érhet meg egy misét nagyvásznon, ellenkező esetben nyugodt szívvel skippeld.
