Újabb nevekkel bővült a rendszerkritikus zenei rendezvény fellépőinek listája.
Sisi, Mehringer Marci, a Központi Hatalom, a Kozmosz, Keleti András (Colorstar), Füstös, NB feat. LoT, Detto, Brumiko, Imre Fia Imre, a Puszi Együttes és Pajor Tamás is színpadra áll az április 10-re tervezett Rendszerbontó Nagykoncerten a Hősök terén.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Polgári Ellenállás civil mozgalom grandiózus koncertet szervez a Hősök terére, a politikai aktivitás növelése és a választási részvétel ösztönzése érdekében. A korábban bejelentett fellépők között szerepel Azahriah, az
Ivan & the Parazol, Molnár Tamás és Co Lee.
A mozgalom egyik alapítója, Puzsér Róbert a bejelentés kapcsán arról beszélt, hogy a magyar közéletet jelenleg nem a kultúra, hanem a kultúrharc határozza meg, amely identitáspolitikai törésvonalakat és egyfajta hideg polgárháborús állapotot eredményezett. Szerinte ebben a helyzetben a zene eszközként szolgálhat a társadalmi feszültségek becsatornázására és a politikai aktivitás növelésére.
Bal és jobb: mit jelentenek a politikai oldalak, és ki kicsoda Magyarországon?
2026.3.15 9:25
A koncert Facebook-eseményénél a Polgári Ellenállás azt írta, hogy „a rendezvény infrastrukturális megvalósítása közösségi finanszírozásból történik, ezért felajánlásokra van szükségük. „Kérjük, ha lehetőségetekben áll, a kommentmezőben található opciók valamelyikén járuljatok hozzá a megvalósuláshoz! Minden beérkező forintot a koncert technikai megvalósítására (színpad, hang, fény) fordítunk!“ – fogalmaztak a szervezők.