A „NEM NÉMÍTHATTOK EL” a kampányzajban született, és azokat az indulatokat sűríti össze két és fél percben, amit a dalszerző már hónapok óta hordoz.
Molnár Tamás új dala nem burkol, a választásokhoz közel megjelenő punk-rock track nyíltan beszél korrupcióról, propagandáról, politikai képmutatásról, és nem próbálja metaforák mögé rejteni az indulatot. A szöveg nem hagy sok teret a félreértésnek. Sorai konkrétak, kemények, időnként kíméletlenek. A refrén épp úgy ítéli el a repedező rendszer hiányosságait a gyermekvédelemben, mint a háborús bűnösökkel parolázó vezetőinket.
Tamás korábban már jelentkezett hasonló közéleti frusztrációból táplálkozó zenével. 2022-ben Majkával közösen „Azt beszélik a városban” címmel az elsők között fogalmaztak meg explicit rendszerkritikát a fősodorban. A különbség azonban az, hogy a „NEM NÉMÍTHATTOK EL” dühösebb és konfrontatívabb mint bármi, amit a dalszerző korábban kiadott.
„Ahogy ’22-ben, úgy most is a választások közeledtével ránk zúduló, Goebbels-szintű propaganda hívta elő bennem azokat az indulatokat, amelyeket ezúttal már nem akartam versszerű képek mögé rejteni. Anno, a punk elemi ereje és zsigeri szembenállása nyomta meg bennem azt a gombot, aminek hatására zenélni kezdtem, az új dalom szókimondó, kritikus hangja pedig önkéntelenül ezekhez az alapokhoz húzott vissza. A NEM NÉMÍTHATTOK EL nélkülöz minden szépkedést, és nem akar több lenni annál, ami. Ez egy vegytiszta, nyílt sisakos punk dal, ami talán segít még magasabbra emelni azokat a harmadik ujjakat. Azoknak a hangja ez, akiknek már elegük van a kontrollált, minden érzékszervünkre hatni próbáló félelemkeltésből, a plakátok előre csomagolt hazugságaiból és az ellentmondások relativizálásából.”
Molnár Tamás már több mint két évtizede meghatározó alakja a hazai zenei színtérnek. A 2010-es évek elején még frontemberként vált országosan ismertté, majd 2022-ben indított szólókarrierjével egyre sötétebb, személyesebb és konfrontatívabb irányba mozdult. A „NEM NÉMÍTHATTOK EL” ennek a folyamatnak az eddigi legélesebb állomása, amit a Refresheren láthattok elsőként. Az énekes márciusban turnéra indul, Győrbe, Kecskemétre, Szegedre, Pécsre és Debrecenbe is ellátogat, majd májusban a Kobuci Kertben ad koncertet Budapesten.