Az egyházfő a mozit „a remény műhelyének“ nevezte, és a film erejéről, valamint arról az aggasztó jelenségéről beszélt, hogy egyre kevesebben járnak moziba. A találkozó célja a párbeszéd erősítése volt a filmművészet és az egyház között.
Hollywoodi sztárok találkoztak XIV. Leó pápával a Vatikánban, ahol az egyházfő a filmszínházakat „a remény műhelyének“ nevezte, és sajnálatát fejezte ki, hogy a moziba járók száma egyre csökken.
A november 15-i találkozón olyan Oscar-díjas színészek és rendezők vettek részt, mint Cate Blanchett (Elizabeth, A Gyűrűk Ura trilógiája, Aviátor), Spike Lee (Malcolm X, Csuklyások – BlacKkKlansman), Monica Bellucci ( A passió, Drakula), Adam Scott (Különválás) és Sergio Castellitto (Konklávé). A vatikáni apostoli palotában tartott audiencián minden jelenlévő személyesen is találkozhatott a pápával, Lee még egy New York Knicks mezt is átadott a történelem első amerikai származású egyházfőjének.
„Az Egyház nagyra becsüli önöket, amiért fényből és időből, arcokból és tájakból, szavakból és csendekből alkotnak“ – idézi XIV. Leó pápa szavait a CNN. Majd a pápa a katolikus egyház támogatásáról biztosította a jelenlévőket: „Szeretném megerősíteni ezt a barátságot, mert a mozi a remény műhelye: egy hely, ahol az ember újra rátalálhat önmagára és a saját hivatására.“
A Vatikán közleménye szerint a találkozó célja a „párbeszéd elmélyítése a filmművészet világával“, illetve annak vizsgálata volt, milyen lehetőségeket kínál az egyházi küldetés számára az alkotói kreativitás. A rendezvény időzítése sem véletlen, hiszen egy friss Gallup-felmérés szerint 17 százalékponttal csökkent az amerikai felnőttek körében azok aránya, akik szerint a vallás fontos szerepet játszik a mindennapjaikban.
A Chicagóban született pápa előzetesen egyébként meg is nevezte kedvenc filmjeit. Top filmjei között olyan alkotások szerepelnek, mint a Csoda a 34. utcában, A muzsika hangja, az Átlagemberek és Az élet szép. Ezekről Antonio Spadaro atya, a találkozó egyik vatikáni szervezője úgy fogalmazott, hogy a pápa kedvenc filmjeiben a jóság mindig törékenynek és kissé naivnak tűnik, olyasminek, ami „mintha nem illett volna oda“, mégis éppen ezért válik forradalmivá.
