Kényes kérdések, lebilincselő témák, regénybe illő életutak vagy egészen drámai sorsok a világ mintegy negyven országából. 2022 őszén is bivalyerős programmal startol el a Verzió dokumentumfilm-fesztivál.
Idén is baromi izgalmas programmal jelentkezik Magyarország egyetlen emberi jogi dokumentumfilm-fesztiválja, azaz a Verzió, amely ezúttal hetvenöt alkotást mutat be mintegy negyven országból. A magyar versenyprogramban idén tíz friss dokufilm lesz látható.
A 2004 óta létező nemzetközi dokumentumfilm-fesztivált november 8. és 20. között rendezik meg: Budapesten november 9. és 16. között lehet megnézni a programban szereplő filmeket, de további öt vidéki város – Debrecen, Szombathely, Pécs, Szeged és Kecskemét – mozijaiban is tartanak vetítéseket. Sőt, a fesztiválnak online filmtára is van, így akár otthonról, a kanapén ülve is választhatunk magunknak néznivalót.
2022-ben a világégés nem csak metafora vagy a régmúlt konfliktusaira való utalás. (...) Egy gondolkodó és elkötelezett ember nem nézhet félre vagy húzódhat el e problémáktól. Kezükben kamerával, a dokumentumfilmesek a világ legégetőbb kérdéseit igyekeznek megválaszolni
– írja köszöntőjében Oksana Sarkisova fesztiváligazgató.
Sarkisova kiemeli: a Verzió idén is megrázó történeteket mutat be többek között bátor újságírókról, az erőszak traumáját feldolgozni képes nőkről, komplex családtörténetekkel és identitásokkal szembenézni akaró fiatalokról, a diktatúrákkal és nemzetközi vállalatokkal dacoló aktivistákról, vagyis olyan emberekről, akik azért küzdenek, hogy egy befogadóbb, békésebb jövőt építsenek.
A nyitófilm például a belarusz Ruslan Fedotow Budapesten játszódó, Távol című munkája lesz, amelynek középpontjában két ukrán kamasz áll, akik a harkivi bombázások elől menekülnek Magyarországra. Iskola után ukrán gyerekeknek tartanak rajzfoglalkozásokat, majd az otthon maradt családtagjaiktól érkező híreket várják.
Az alábbiakban a program több mint hetven alkotása közül emelünk ki, illetve mutatunk be ötöt:
Michelle vagyok (Ukrajna, Hollandia)
Az idei Verzió egy külön szekcióval reagál az Ukrajnában dúló harcokra: a Szolidaritás UA tematikus program célja, hogy bemutassa az ukrán társadalom sokféleségét, és egyben emléket állítson a 46 éves korában meggyilkolt Mantas Kvedaravičius litván filmrendezőnek, akivel Mariupol ostroma alatt végeztek az orosz megszállók idén áprilisban.
A szekció továbbá négy friss ukrán alkotást tartalmaz, ezek egyike a Michelle vagyok, amely egy 20 éves transznemű lány történetét meséli el. A Kijevben élő Michelle álma, hogy egy nap modell lehessen, de a film nem a divatfővárosokhoz és a kifutókhoz vezető útját követi végig, hanem a nyugat-ukrajnai szülőfalujába kíséri el, ahol felkeresi rokonait és barátait, akik elsőként fogadták el identitását.
A filmet Olena Siyatovska rendezte, akinek a Michelle vagyok az első rendezése, de egy ösztöndíjnak köszönhetően jelenleg is a háború elől menekülő ukrán nőkről készít dokumentumfilmet.
F@ck this job (Egyesült Királyság, Németország)
Az erős női témák a fesztivál programjának egészében jelen vannak, de a nemzetközi verseny filmjeiben különösen nagy súlyt kapnak. Ezek közé a munkák közé tartozik a beszédes F@ck this job címmel útnak indított doku, amely annak a Natalja Szindjeva nevű nőnek a történetét beszéli el, aki egy nap úgy döntött, hogy független tévécsatornát indít Vlagyimir Putyin Oroszországában.
A Dozhd TV (más néven TV Rain) volt sokáig az egyetlen független csatorna, amely az orosz állami médiában tabuként kezelt témákról tudósított. Szindjeva a rendszerrel szemben kritikus, illetve LMBTQ-munkatársakkal vette körbe magát, majd az oroszországi események nyomán az eredeti tervek szerint kultúrára és életmódra fókuszáló tévéállomás a politikai és szexuális szabadság szigete lett.
Ám a modern történelem vihara a Dozhd TV-t is utolérte: néhány nappal a csatornáról szóló film moszkvai bemutatója előtt az orosz katonai erők megszállták Ukrajnát, a putyini propagandagépezet pedig szúrós szemmel figyelte, ahogy a csatorna az invázióról tudósít, mígnem a stáb március elején a politikai nyomásnak engedve bejelentette, hogy határozatlan időre felfüggeszti működését. A Dozhd TV júliustól a szomszédos Lettország fővárosából, Rigából sugározza adását.
A filmet az orosz csatorna társalapítója, Vera Krichevskaya díjnyertes televíziós rendező jegyzi, aki márciusban a Varietynek nyilatkozva kijelentette: a független újságírás minden társadalom gerince, amit Oroszország és a Dozhd példája is erősít. A F@ck this job című filmet a Verzión láthatja először a magyar közönség.
Elmúlt, oszt jól van (Magyarország)
A fesztivál természetesen nemcsak a külföldi dokufilmekre, hanem hazánkra és a magyar alkotókra is odafigyel: ezt talán az jelzi legjobban, hogy az egyik vidéki városunk, az egykor sokkal szebb időket látott Ózd önálló miniszekciót (Ózd: a munkásosztály alkonya) kapott a programban.
A legnagyobb magyar dokumentumfilmesek közé tartozó Almási Tamás még 1987-ben kezdett el forgatni a városban, mikor már láthatóvá vált, milyen változásokat és konfliktusokat fog hozni a vas- és acélgyártás megszűnése a városban. (Csak címszavakban: a lakosságszám bezuhant, a munkanélküliek aránya kilőtt.) Almási a monumentális Ózd-sorozatában több mint tíz éven keresztül követte az Ózdi Kohászati Üzemek és munkásai sorsát.
A Verzió egyik nagy dobása, hogy levetítik a sorozat első részét, de talán még ennél is izgalmasabb, hogy itt lesz az Almási grandiózus vállalkozására reflektáló Elmúlt, oszt jól van magyar premierje. A filmet jegyző Debre Zsuzsa maga is Almási-tanítvány, aki csaknem 35 év távlatából azért tért vissza Ózdra, hogy egy eddig háttérben maradt szemszögből – az egykori munkásnők oldaláról – vizsgálja meg, milyen emlékeket, berögződéseket, nosztalgiát hagyott a gyár múltja a városon.
Minden, ami lélegzik (India, USA, Egyesült Királyság)
A fesztivál Antropocén szekciójába ebben az évben is a környezetünket érintő kérdésekkel foglalkozó filmeket válogatták be. A blokk egyik legjobban várt darabja a Minden, ami lélegzik, amely számos díjat bezsebelt már, köztük az idei Sundance legjobb nemzetközi dokumentumfilmjének járó elismerését, valamint Cannes-ban a Golden Eye díját.
Az Új-Delhiben élő Shaunak Sen filmje egy testvérpárról szól, akik egy fenséges ragadozómadár, a barna kánya védelmének szentelik az életüket, amelynek példányai riasztó ütemben hullik le holtan az égből. A környezetszennyezéssel és a társadalmi feszültségekkel küzdve a testvérek éjjel-nappal a madarakkal foglalkoznak egy általuk rögtönzött DIY-madárkórházban.
Egy újságíró meggyilkolása (Dánia, Csehország, USA)
A magyar közönség szintén a Verzión láthatja először a négy évvel ezelőtti Ján Kuciak-gyilkosságnak emléket állító Egy újságíró meggyilkolása című dokumentumfilmet. Az Aktuality.sk oknyomozó újságíróját 27 éves korában, a menyasszonyával, Martina Kušnírovával együtt ölték meg nagymacsédi (szlovákul: Vel'ká Mača-i) otthonukban.
Haláluk a kommunizmus bukása utáni legnagyobb tiltakozáshoz vezetett Szlovákiában. Az egész országot – és régiót – megrázó eset aztán újabb fordulatot vett, miután egy forrás kiszivárogtatta a gyilkossági ügy titkos aktáját a meggyilkolt újságíró kollégáinak. Mint kiderült, Kuciak több külföldi kollégájával már hónapok óta dolgozott egy anyagon, amelyben azt szándékozott bemutatni, hogy egy olasz maffiaszervezet hogyan hálózta be egész Szlovákiát, a szálak ráadásul egészen a nagyobbik szlovák kormánypártig, a Robert Fico vezette szociáldemokratákig vezettek.
A filmet jegyző Matt Sarnecki maga is oknyomozó újságíró, előbb politikatudományból és történelemből szerzett BA fokozatot a Columbia Egyetemen, majd a kaliforniai Berkeley-n végzett mesterképzést újságírásból. Noha amerikai, közel tíz éve Romániában él, így valamennyire ő is kelet-európainak érzi magát. Másik jelentős munkája, a Killing Pavel egy másik európai újságíró meggyilkolásának körülményeit járja körbe: a minszki születésű, orosz állampolgárságú Pavel Seremet halálát egy autójába rejtett pokolgép okozta Kijevben.
Utálom, hogy jobb és baloldali hírek és valóságok vannak. Én középen szeretek lenni. Lehet, hogy ez manapság egyre nehezebb, de én akkor is törekszem rá
– nyilatkozta nemrég a Népszavának a Kelet-Európára szakosodott amerikai újságíró és dokumentumfilmes, aki jelenleg is a román állampolgárságra vár, az álma pedig az, hogy egy transzparens Európai Unió polgára lehessen.
