Csütörtökön debütált a mozikban a kultikus zombifilmpáros folytatása, a 28 évvel később. Fő spoilerektől mentes kritikánk következik.
A 28 nappal később és a 28 héttel később a 2000-es évek elején bebizonyították, hogy lehet kezdetleges kameraeszközökkel is igényes posztapokaliptikus, disztópikus zombihorrort forgatni. A műfaj kultfilmjeivé nőtték ki magukat, a vérpezsdítés mellett ugyanis súlyos mondanivalóval bírtak: kritizálták a militarista berendezkedést, az ahhoz köthető patriarchális, autoriter önkényuralmi rendszert, valamint az individualizmus kérdéskörét a törékeny lábakon álló társadalmakban. A fertőzöttek éppúgy gázoltak át a menekülőkön, mint a kapitalista világrendben megszokott, szüntelen törtetés során ember az emberen. Emlékezhetünk az első filmből a hadnagy szavaira: „A fertőzés óta eltelt négy hétben emberek embereket ölnek. Ami nagyjából ugyanaz, mint amit a fertőzés előtti hetekben láttam.”
A nyers képi világ, a pszichedelikus trippel felérő vágástechnika és a hangsúlyos emocionális felhang miatt megkerülhetetlenné váltak a zsánerben – ezért is örültünk, mikor tavaly bejelentették, hogy készül a folytatás Danny Boyle rendező és Alex Garland író koprodukciójában, ami egy új trilógia rebootjaként funkcionálhat. Nem kis nevekről van szó a szakmában: Boyle Oscar-díjat kapott a Gettómilliomosért, de többek közt ő rendezte a Trainspottingot, a 127 órát, az első 28-filmet, a Sekély sirhantot és a Steve Jobs-biográfiát; Alex Garland nevéhez pedig olyan projektek köthetők a direktori székből, mint az Ex Machina vagy az Expedíció.
A Squid Game záróévada az egyik kezével ad, a másikkal hasba szúr – Kritika
3 nappal ezelőtt
A 28 évvel később premisszája a következő: 28 év telt el a dühvírus kitörése óta, az Egyesült Királyság továbbra is karantén alatt áll, elzárva a külvilágtól. A skót felföld tőszomszédságában létezik egy sziget, ahol túlélők kisebb kommunája él, saját lakóházaikkal, közösségi tereikkel, jól bevált metódusaikkal. A közösség prominens figurája, Jamie (Aaron Taylor-Johnson) fiával, Spike-kal (Alfie Williams) és súlyos beteg feleségével, Islával (Jodie Comer) él együtt. Spike számára elérkezett az idő arra, hogy a beavatási rítus részeként édesapjával együtt részt vegyen az első vadászútján, melynek során egyre elvetemültebb fertőzöttekkel találják szemben magukat. A kissrác mindeközben eltökélt, hogy gyógyírt keressen édesanyja betegségére, a hírek szerint ugyanis él a közelben egy egykori orvos, aki talán segíthet rajta.
Szia uram, iPhone 15-tel felvett mozifilm jöhet?
Sokáig abban az ábrándban ringathattuk magunkat, hogy azért bénák a videóink, mert csupán egy okostelefon áll a rendelkezésünkre. Többek közt ezt a mítoszt is ledöntötte az első film, amit enyhe túlzással élve olyan camcorderre vettek fel, mint amivel nagyszüleink az anyák napi ovis műsorunkat rögzítették. Danny Boyle-ék a 28 évvel később felvétele során iPhone 15 Pro Max-ot használták, alkalomadtán egyszerre húszat is. Természetesen objektív adapterekkel felszerelve, a kívánt mélységélesség eléréséhez.
A céljuk nyers, érdes, kissé amatőrfilmes képi világ megteremtése volt, ami autentikusabbá teszi az élményt, és közelebb hozza a nézőt a cselekményhez. Ez maradéktalanul sikerült: sajátosan egyedi, kellemesen pszichedelikus a vibe, megspékelve a szériában megszokott földöntúli hatású villámgyors zoomolásokkal, gyorsításokkal, és jól ütemezett képhibákkal, akadásokkal, amik bitang mód különlegessé, unikálissá teszik. A tetőpontokon absztrakciókat is felvonultat a film, amik izgalmasan és művészien mossák össze a valóságot a megelevenedő rémálommal.
Bőven van még kakaó a nagyöreg verdájában – Kritika Brad Pitt új Forma 1-es filmjéről
2025.6.25 11:57
Az atmoszféra eszméletlenül jól működik és üdítően friss hatású. Az előzetesekben elhangzó hipnotikus, varázsigeszerű Rudyard Kipling-vers már a film legelején megalapozza a libabőrös, kísérteties hangulatot. A sound designra sem lehet panasz: főként természetes hanghatásokkal, felerősített zörejekkel, nyugtalanító ambianciákkal operál, de mivel Boyle-filmről van szó, a megfelelő pillanatban felcsendülő, profi érzékkel kiválasztott soundtrackek sem maradnak el.
Mi a helyzet a sztorival?
A cím nem túlzó, hiszen Danny Boyle és Alex Garland dönthettek volna úgy is, hogy az előző két kultfilm árnyékában biztonságos, megúszós fanszervizzel átitatott és minden bizonnyal sikeres folytatást készítenek – Cillian Murphyvel, telis-tele visszautalásokkal, a szokásos hollywoodi eljárásrend szerint. Ízig-vérig újító filmesekről van szó, épp ezért az elődöktől teljesen független történetet és karaktereket kreáltak, lore-építéssel, friss üzenettel és közlésmóddal. A nézőket, rajongókat megoszthatja a cselekmény jó értelemben vett randomitása, a filmszakmát kedvelő cinefilek számára viszont igazi csemege.
10 meglepő fun fact Spielberg horrorklasszikusáról, A cápáról, amit legalább egyszer látnod kell
2025.6.20 10:33
A storytelling abszolút nem konvencionális, de ezért szeretjük annyira ezt a filmsorozatot. Nem követ műfaji toposzokat, karakterépítési szabályokat, ide-oda dobálja az embert – és pont ezért életszerű. Alfred Hitchcock büszke lenne: a legendás horrorrendező híres volt arról, hogy kihúzza a néző alól a talajt azáltal, hogy a filmjeiben akár többször is perspektívát vált, lecseréli a főszereplő(ke)t, és teljesen váratlan irányba kormányozza a történetet. A 28 évvel később esetében sem tudhatod, még a számottevő expozíció ellenére sem, hogy mikor, mely karakter kezét kell hirtelen elengedned, és merre sodródik a zombikaland. Aminek köszönhetően végig a karfáját szorítja, éber, és résen van a néző.
Az üzenet ezúttal emberközelibb, mint valaha: nagyító alatt szól az emberről a pusztulás, az armageddon közepette, ahol hiába veszik körbe vérszomjas, dühvírustól tomboló fertőzöttek főhőseinket, a legrémisztőbb dolog még így is a felnövés, a saját utunk és identitásunk megtalálása, a közeli szeretteink elvesztésének fájdalma, illetve traumáink feldolgozásának folyamata. A film kicsiben apa-fia és anya-fia kapcsolati viszonyrendszerről, nagylátószögben emberségről szól az embertelen időkben – profi dramatizációval, átélhető karakterekkel, átérezhező motivációkkal, és bátor, vakmerő történetvezetéssel.
A 28 évvel később leleményesen játszik a tónusaival, felüdülésként ható, jól ütemezett humoros dialógokat is beékel a kaszabolások közé. Egyetlen apróság, ami nem elhanyagolható, hogy a központi, perspektívaváltó konfliktus gyenge lábakon áll, súlytalan és elkapkodott. Nagy kár érte, mert a már így is nagyon jó filmet egy kicsivel aládúcoltabb dramatizáció a horrorzsáner legjobbjai közé repíthette volna.
Világi cameo és cenzúrázott meztelenkedés
Ralph Fiennesről ismét csak szuperlatívuszokban beszélhetünk. Az elnyújtott cameója az Apokalipszis most Kurtz ezredesét, Marlon Brandóját idézi meg: minden porcikájában sztoikus, az őket körülvevő tébolytól kissé meghasadt, de mélyen emberi figurát alakít. Méghozzá csodálatosan, ahogy azt tőle megszokhattuk. Vele teljes a film utolsó harmada, kár, hogy nem jutott még ennél is több képernyőidőhöz.
Ami az öldöklést illeti, talán minden eddiginél brutálisabb, de nem exploitatív vagy hatásvadász – indokolt pillanatokban, dramatizációs célzattal borzaszt el. Feltűnően gyakori a meztelenkedés a filmben, a fertőzöttek ebben a felvonásban finoman fogalmazva a szabadelvűség, a naturizmus hívei. Ezzel kapcsolatban Klág Dávid kiderítette a Telexen, hogy Magyarországon valószínűleg a film cenzúrázott verzióját vetítik.Többszöri megkeresésükre, miért a cenzúrázott változat megy a mozikban, a filmet forgalmazó Intercom eddig nem adott választ.
Honnan ered a tükröktől való félelmünk?
2025.6.1 11:05
Visszatérve a színészi játékra, nem csak Fiennes zseni, Aaron Taylor-Johnson is meggyőzőbb a vártnál, százszázalékosan hozza a szigorú apafigurát. A Spike-ot alakító, mindössze 14 éves Alfie Williams nem kis terhet kapott a vállára, de profi módon helytállt a szerepében. Egyedül az anyuka, Jodie Comer játssza túl néha a szerepét, főként a film első felében.
Arról már volt szó, hogy nem a trilógia lezárásaként funkcionál a film, épp ellenkezőleg, egy új filmhármas nyitóakkordjaként. A kasszasikert látva pedig nincs kétség afelől, hogy elérte célját a reboot.
A 28 évvel később szakmai szempontból remekül sikerült; bátor, friss és egyedi hangnemmel bír. Szervesen kapcsolódik elődeihez, de mert 19-re lapot húzni, újítani, és különbözni a korábbi filmektől. Mindenképp javasolt a megtekintése – minél nagyobb vásznon, minél ütősebb hangtechnikával, annál jobb!
