A 2025-ös Sziget utolsó napjának egyik legprominensebb fellépője lesz a londoni The Last Dinner Party zenekar, ami tavaly robbant be első lemezével, és hamar kultikus státuszra tett szert. Na de miért?
„Szerencsére tartunk már ott, főleg ha a gitárzene trendjeit nézzük, hogy nem azt kell írnunk a Last Dinner Party nevű bandáról, hogy »a következő nagy csaj rockzenekar«. Nyugodt szívvel írhatjuk inkább, hogy »a következő nagy brit rockzenekar«“ – fogalmaztunk a brit csapat első és máig egyetlen lemeze, a Prelude To Ecstasy megjelenése napján 2024 februárjában. Az album népszerű volt a kritikusok között, és a közönség körében is több dalból sláger lett, többek között a Nothing Matters vagy The Feminine Urge című számok is nagyot mentek.
A banda már jó pár éve működött az első lemezmegjelenés előtt, de úgy tűnik, megérte a türelem, mert a Prelude To Ecstasy instant a legfelső polcra rakta őket. Ennek köszönhető, hogy idén a Sziget zárónapján is fellépnek majd a nagyszínpadon, és a fesztivál célközönsége számára kifejezetten prominens produkciónak számítanak. Cikkünkben azt vizsgáltuk, miért tudott ilyen gyorsan berobbanni a Last Dinner Party, és emellett miért látunk esélyt arra, hogy ez a népszerűség nem lesz „gyors lefolyású”.
Türelem rózsát termett
A zenekar 2018-ban kezdett alakulgatni, amikor Abigail Morris énekes, Lizzie Mayland énekes-gitáros és a basszeros Georgia Davies megismerkedtek a főiskolán. Emily Roberts multi-instrumentalista egy közös barát ajánlására csatlakozott hozzájuk, majd a billentyűs-énekes Aurora Nishevci is belépett. Dobosuk nincs és sose volt, legalábbis állandó tagként, Casper Miles jelenleg session zenészként jár velük koncertezni.
A nagy 2025-ös fesztiválkörkép: végigmegyünk az ország és a régió legizgalmasabb nyári eseményein
2025.6.4 14:34
A kovid miatt nem igazán sikerült összeszervezniük a próbákat, így csak 2021-ben jöhetett létre első koncertjük, de 2022-ben már a Rolling Stones előtt léptek fel a Hyde Parkban, illetve Benee előzenekara voltak a turnéjának londoni állomásán. Ekkor még The Dinner Party volt a nevük, ami „egy hatalmas, züllött vacsoraestből jött, ahol az emberek hedonista bankett módjára ünnepeltek együtt”.
Ezt követően leszerződtette őket az Island Records, akkor már The Last Dinner Partyként. Azért váltottak, mert létezett már egy Dinner Party nevű jazz-supergroup, így jogi okokból voltak kénytelenek az utolsó vacsora motívumához fordulni. Csak a kiadóhoz szerződésük után, 2023-ban jelent meg az első stúdiós daluk, amit már James Ford hangszerelt. Neki köszönhetjük az Arctic Monkeys legendás lemezeit vagy épp a legfrissebb Fontaines D.C.-albumot is.
Öt év kellett tehát az indulástól kezdve, hogy megérkezzen az első single, aminek (illetve a néhány hónappal később érkező nagylemeznek) a színvonala, koncepciózus megvalósítása sokkolóan hatott a zenei közvéleményben, és – ahogy erről még említést teszünk – egyfajta kritikát is generált a zenekarral szemben. Az biztos, hogy jelenleg úgy tűnik, megérte várni a megjelenésekkel, ugyanis a Prelude to Ecstasyt már eléggé felcsigázva kapta meg a közönség, és láthatóan jól sült el az, hogy csak akkor érkeztek meg az első stúdiós dalokkal, amikor már kompromisszumok nélkül meg tudták valósítani elképzeléseiket.
Nagyon ki van találva a pacek
A Last Dinner Party egyik titka egyértelműen a köréjük felhúzott, következetesen alkalmazott, a viktoriánus kort idéző megjelenés, ami a videóklipektől a koncertes outfitekig mindenhol visszaköszön.
Nem kell hozzá marketingesnek lenni, hogy értsük, hogy ez a tudatos esztétikai koncepció mennyire meg tudja boostolni a zenekar brandjét, ráadásul önazonos helyről érkezik: Abigail Morris és Georgia Davies is irodalmat tanultak az egyetemen, a Rollling Stonesnak azt mesélték, hogy rengeteget foglalkoztak 19. századi művekkel, és nagyon közel áll hozzájuk ez a világ. De nem csak az említett korszak, hanem más zenészek megjelenése is hatással volt rájuk, ilyen például David Bowie vagy az Alice in Wonderland.
Izgalmas a zene
A tavaly februári Playback Péntekben úgy fogalmaztunk: „Miközben dalaik néhol a punk nyers attitűdjével vannak hangszerelve, teátrális jellegük miatt mégis dísztermekbe illenek jobban, mint szagos kocsmákba.”
Playback Péntek: The Last Dinner Party, Beton.Hofi és Nicki Minaj a hét megjelenései között
2024.2.2 18:46
Barokk popként, art rockként és indie rockként szoktak hivatkozni a zenéjükre, ami utal arra a hangzást átszövő klasszikus zenei hangulatra. Nyílt titok, hogy inspirálja őket Kate Bush, az ABBA, David Bowie életműve, csakúgy, mint Lana Del Rey, a Queen, Chappell Roan és St. Vincent.
A sokoldalú hangszeres tudás segít, hogy ebből a vegyes zeneiségből valami komplex egység alakuljon. Mindezt úgy, hogy a hangzásban tényleg ott van a punk nyersesége és ereje, persze ha valaki, akkor James Ford képes ezeket a világokat egységes sounddá összegyúrni.
Szellemes és tartalmas
A zene ugyanakkor nem dominálja le a Last Dinner Party szövegeit sem, ami legalább annyira fontos komponens a sikerben, mint a fülbemászó dallamok. Ezekben nagyon erősen érződik az irodalmi háttér, ugyanis minden történetmesélés túlmutat önmagán, és képes általános érvényű témákban messze nem klisés gondolatokat adni. A nyelvileg alapvetően romantikus kapcsolatokat megidéző dalszövegek folyamatos megkérdőjelezik a nemi normákat, és egyszer provokatívan, máskor azonosulhatóan képesek reflektálni ezek megélésére.
A főként Abigail Morris frontember által írt sorok mégsem érződnek tolakodónak vagy szájbarágósan feministának, ugyanis egyedi humorral és szellemességgel tudja átadni a gondolatait. Magától értetődő példa erre a Feminine Urge, ami egy ismert mém kiforgatásával beszél arról, hogyan készteti a társadalom a nőket arra, hogy a lányaiknak ugyanazt az elnyomott szerepet „tanítsák meg”, amibe maguk is kényszerültek.
Túl szép, hogy igaz(i) legyen?
A zenekar tagjai ugyan jelen tudomásunk szerint nem híres vagy magas státusszal bíró szülők gyermekei, ugyanakkor tanult zenészek, akik a jelek szerint már kapcsolati úton közel kerültek az establishmenthez. Manapság erre nagyon érzékeny az internet, és még ha nepo babységgel nem is, úgynevezett industry plantséggel szokták őket vádolni, amivel azokat illeti a közvélemény, akik nem járták meg a híres zenésszé válás ranglétráit, hanem első pillanattól fogva mögöttük voltak iparági szereplők, és azok erőforrásokat tettek abba, hogy a projektet beindítsák.
A Last Dinner Party egyszerűen olyan színvonalon és olyan erős koncepcióval robbant be, amit nem tehet meg magának egy egyszerű feltörekvő zenész. Más kérdés, hogy ők nem is próbálják eladni, hogy DIY-ok. A megjelenésükből, a nyíltan kommunikált produceri háttérből adódóan nem kérdés, hogy magasabb költségvetésből dolgoznak, mint általában egy kezdő projekt, de ez csak akkor tenné őket hiteltelenné, ha „hálószoba-zenészeknek” próbálnák eladni magukat, amiről szó sincs. Azt meg, hogy milyen művészi potenciál rejlik bennük, úgyis az idő fogja eldönteni, meg persze az, hogy hogy szólnak élőben – ezt mi is lecsekkolhatjuk majd augusztusban.
