A vintage ruhák, kiegészítők talán soha nem voltak annyira népszerűek, mint manapság. De vajon miért van az, hogy egy vintage darab sokszor jóval drágább, mint egy új, márkás termék? A válaszon a tokiói shopping élményeim tükrében gondolkoztam el.
Régen minden jobb volt?
Kezdjük az elején! Milyen ruhákra mondjuk azt, hogy vintage? A kifejezés hivatalosan – és az általánosan elfogadott álláspont szerint – a legalább 20 éves, vagy annál idősebb ruhadarabokat, kiegészítőket jelöli. De a kor, ahogy mindig, ebben az esetben is csak egy szám, ennél többről van szó. Habár fontos kiemelni, hogy a fogyasztói világ markáns megjelenése előtt, vagyis a rendszerváltást megelőzően egészen másként zajlott a ruhagyártás, mint a tömegtermelés virágkorában, azaz ma. Minőségi, tartós anyagok, hosszú élettartamot szavatoló technológiák, időtlen design jellemezte a legtöbb márkás vagy épp noname cuccot. Persze, akkoriban is voltak silány öltözékek, de a legtöbb esetben a 20-40 évvel ezelőtt készített ruhaneműk kiállták az idő próbáját.
Ugye nem én vagyok az egyetlen, aki a szülei, de még a nagyszülei ruhatárából is kölcsönzött/örökölt pulcsit, kabátot, farmereket? Miközben ezeket viselem, azt érzem, hogy talán még én is tovább adhatnám majd őket, és a következő, harmadik, negyedik életciklusukat is túlélnék.
Ahogy manapság egyre inkább nő az érdeklődés a sajátos önkifejezést, az egyediséget, a fenntarthatóságot és a múlt értékeit képviselő dolgok iránt, úgy lett egyre keresettebb a vintage. Ez természetesen az árakra is kihat. A valódi kincsek felkutatása és beszerzése komoly idő-, energia- és tudásbefektetést igényel, amit természetesen a kereskedők is beáraznak. Ráadásul, ha az online vásárlást is számba vesszük, az olyan platformok, mint az Etsy vagy a Depop, akár 40%-os jutalékot is levonhatnak az eladóktól, amit azok kénytelenek beépíteni az árakba.
Olajfoltos Carhartt 80 ezerért, maradhat?
A vintage ruhák, kiegészítők értéke nem csupán a korukon múlik, hanem az adott darabok állapotán és ritkaságán is. Például, egy 80-as évekbeli Levi’s farmer, ami hibátlan állapotban vészelte át az elmúlt négy évtizedet, nemcsak egy ruhadarab, hanem egy valóságos időutazás. Egyfajta viselhető emlék, aminek sajátos karaktere, története van. És minél unikálisabb egy ruhadarab, annál többet ér, főleg, ha divattörténeti jelentősége is van – ilyen lehet egy 60-as évekbeli Dior blézer, vagy egy újkorában munkaruházatként funkcionált Carhartt kabát.
Utóbbival többféle variációban is találkoztam legutóbbi Tokióban tett látogatásom során. Az ára az újéhoz konvergált – annak ellenére, vagy éppen azért, mert látszódtak rajta a használat jelei. Sőt, talán az sem mindegy, hogy ezek a jelek milyen természetűek: egy olajfolt például kimoshatatlanul őrzi a kabát talán legfontosabb életszakaszának emlékeit és rendeltetésének jellegzetes mementóját.
A vintage Mekkája: Tokió
Tokió leghíresebb vintage lelőhelyeit járva több olyan márkás vintage holmiba botlottam, ami köröket vert az újonnan elérhető kistestvéreire – már ami az árát illeti. Elsőre talán furcsa lehet azzal szembesülni, hogy egy használt ruhadarab többtíz- vagy többszázezer forintnak megfelelő yenbe kerül, de a japán fővárosban, ahol egyébként is virágzik a second hand és vintage divat, ez egyáltalán nem meglepő. (És ahol a helyiek átlagkeresete jóval a miénk felett van, a hasonló öltözékekért szintén rajongó amerikai és nyugat-európai turistákéval egyetemben.)
A szigetországban a logós luxusmárkák éppúgy képviseltetik magukat, mint a DIY punk, a túlburjánzó kawaii, a laza streetwear vagy épp a klasszikus európai és amerikai vintage stílus. Ebben az eklektikus környezetben a másodkézből származó, többtízéves ruhák és kiegészítők nem (mindig) a legolcsóbb alternatívák, ellenben önálló stílusnyilatkozatok, és jó befektetésnek számítanak.
Shimokitazawában, Koenjiben, Harajukuban vagy épp Kichijojiban elevenedik meg leginkább a second hand és vintage kultúra, ugyanakkor Tokióban ez a színtér nemcsak olyan független boltokból áll, mint a Little Brothers, a Goofys vagy a New York Joe Exchange. Több használtruhára szakosodott üzletlánc is fellelhető a városban, különféle árszinteken. A Tanpopo House, a Kinji, a Bazzstore, a Flamingo, a Chicago, a RagTag vagy épp a Komehyo mind-mind fontos helyeket foglalnak el a megapolisz vintage térképén. És akkor még nem említettem az elképesztően változatos régiségeket és egyéb múltidéző tárgyakat, amik a ruhák mellett egy teljesen más vintage univerzumba kalauzolnak.
Megéri vintage-t vásárolni?
Ez egy összetett kérdés. Ha csak szigorúan az árakat nézzük, akkor a válasz az lenne, hogy nem, hiszen egy új darabot töredékéért is meg lehet venni, főleg, ha az fast fashion. De! Azzal, hogy a vintage-be fektetünk, valójában a tartósság, az emlékmentés, a markáns stílus mellett tesszük le a voksunkat, és a fenntarthatóbb jövőbe vetett hitünket fejezzük ki.
A vintage nem arról szól, hogy megoldja a mindennapi ruházkodást, hanem arról, hogy feltegye a koronát arra. És bár olykor drágább, mint egy új ruha, éppen ettől válik különlegessé: mert nem a tömegtermelés nyomait hordozza, hanem történeteket mesél – rólad, az előző viselőjéről, a korról, amiből származik, és még sok minden másról.
Ha pedig az adott darab a szüleink vagy a nagyszüleink hagyatéka, az értéke valójában felbecsülhetetlen.
