Lassan minden második férfisztárt el lehet kapni szoknyában. Vajon van rá esély, hogy a klasszik női darab lecsorog az utcai férfidivatba? Mit gondol minderről egy rendszeres férfiszoknya-viselő? Utánajártunk az egyik legizgalmasabb divatrendnek.
Pár hónapja egy párizsi Dior-bemutatón a márka egyik arca, Robert Pattinson ellopta show-t: megjelent egy csokibarna szőrmében és egy csillogós gyapjúszoknyában. A divatvilág felhördült, de leginkább pozitív felhanggal, hiszen mégiscsak arról a Pattinsonról van szó, akit manapság mindenki szeret. Olyan nagy kockázatot mondjuk nem is vállalt, ma már nem annyira szokatlan ugyanis, hogy egy ciszheteró férfi sztár szoknyában jelenik meg valahol.
Ez egy ilyen dolog most?
Mondhatnánk, hogy semmi újdonság nincs abban, hogy egy-egy híresebb művész férfi azzal provokálja a közvéleményt, hogy szoknyát visel. Sőt, voltak olyan korok, olyan kultúrák, ahol tök természetes férfiviseletnek számított a szoknya. Az 1800-as évek Skóciájától Törökországig, több kép is előkerült, de visszamehetnénk az ókorig, ott is látnánk ilyesmit. Az utóbbi években azonban újabb trend kezd kirajzolódni, aminek Pattinson messze nem előhírnöke, de annál inkább egy újabb mérföldköve lehet.
Tavaly júliusban egy másik színészikon, Brad Pitt jelent meg szoknyában A gyilkos járat című akció-thriller berlini bemutatóján. Amikor megkérdezték tőle, miért tette ezt, csak annyit mondott, „nem tudom, úgyis mind meghalunk, szóval legalább rázzuk fel a dolgot“.
Arról persze beszélni sem érdemes, hogy férfi zenészek David Bowie óta milyen gyakran lépnek fel szoknyában. Yungbludot egy időben szinte csak így lehetett látni, a 1975-os Matt Healy-nek volt egy nagyon emlékezetes szettje egy tévéműsoros fellépésükön sárga The North Face-kabáttal és fehér szoknyával, illetve Remington Leigh a Palaye Royale zenekarból is feltűnően sokat turkálhat édesanyja régi ruhái között.
De azért jóval meglepőbb arcok is megjelentek szoknyában itt-ott, David Harbour, aki minden, csak nem egy „feminim karakter“ (elég avítt kifejezéssel élve), egy GQ-fotózásra vállalta be, hogy afféle szoknyás öltönyszettel áll a kamerák elé.
david wearing a skirt was one of the best things for us in 2021
— best of david harbour | fan account (@bestofharbour) December 30, 2021
photos by Tina Barney pic.twitter.com/njns72GZJW
Jól látható tehát, hogy hiába hírességekről beszélgetünk, akik bármit megtehetnek, nem csak olyan arcokról van szó, akiket „feminim férfiként“ tart számon a közvélemény. Brad Pitt neve például a Harcosok klubja óta egész biztos egybeforrt az úgynevezett maszkulinitással. Persze, ezek olyan fogalmak, amelyeknek a létjogosultsága is eltűnni látszik, és a határaik is módosulnak. De azért jól látható, hogy függetlenül a queer-kultúrától ott van a szoknya a férfi divat részeként, és a kultúránkban elindult annak a folyamata, aminek a végén nem csak női viseletként lesz számon tartva. Még ha ez egy hosszú, rögös folyamat is, valami történni látszik ez ügyben.
Az egyetlen kérdés az, eljön-e a nap, hogy a férfiszoknya a rocksztárok és a magasdivat világából leszivárog az egyszerű utcai viseletek közé. Megtörténhet-e, hogy teljesen nemtől független ruhadarabbá válik, és az utánunk lévő generációk fiúi számára tök magától értetődő lesz, hogy nincs semmi a lábuk között. Mármint, hogy a két nadrágszárat elválasztó varrás nem nyomja a heréjük alját.
Young Thug óta tudjuk
Jómagam aztán tényleg nem hiszek a nemi alapon elkülönített ruhadarabokban. Egy barátom mondja mindig, „Young Thug óta tudjuk, minden ruha uniszex“, és bármennyire hot take, sosem vitattam ezt.
De a szoknya? Azzal mai napig nem sikerült megbarátkoznom. Emögött nincs tudatos „nemi megkülönböztetés“ vagy ilyesmi, egyszerűen rendkívül nehezen tudom elképzelni magam benne. Nem komfortos a gondolat, hogy alulról „befúj a szél“, hogy nem tárhatom szét a lábam (amit amúgy sem kéne persze), és van egy egyébként megmagyarázhatatlan része is ennek az ódzkodásnak. Mindemellett, ahogy korábban említettem, teljes mellszélességgel hiszek abban, hogy átjárhatóság van a különböző ruhadarabok és a nemek között, úgyhogy eltökéltem, nyitok a férfiszoknya-viselés felé. Elsőként pedig egy kollégámhoz fordultam, a Nosalty-nál dolgozó Lakos Benedekhez, aki eltökélt a szoknyaviselés mellett, és rendszerint „rokkolja a rokolyát“.
„A nap végén ez tényleg csak ugyanúgy egy darab textil, amit magamra veszek, egyedül a szabása más“
Beni elmondása szerint „amúgy is szeret furcsán öltözködni“, részben ez, részben pedig néhány menő szoknyás outfit inspirálta, amelyeket férfiakon látott (fentebb kiderült, hogy ezekből nincs hiány). „Aztán szépen ráfixálódtam, és már fejben terveztem a jó kis outfiteket, míg végül meg nem vettem az első szoknyámat egy turkálóban“ – mondja.
Szerinte fizikai értelemben egyébként jóval kényelmesebb viselet a szoknya, mint a nadrág, főleg melegebb nyári napokon esik jól egy lengébb, könnyedebb alsó viselet. Diszkomfortérzetet maximum az okozhat, hogy az embert kinézik miatta, de ő mostanra képes helyén kezelni ezt, és háttérbe szorítani a kellemetlen érzést.
@egeszalakos Actually it was quite liberating. #skirt#menskirt#budapest#outfit#outfitcheck#fyp♬ eredeti hang - egeszalakos
Benit arról is kérdeztem, mennyire volt fura az elején szoknyát hordani. „Abszolút“ – mondja. „De meglepően gyorsan hozzászoktam. A nap végén ez tényleg csak ugyanúgy egy darab textil, amit magamra veszek, egyedül a szabása más.
A hátsó cipzárok néha még kifognak rajtam, illetve, a férfi mosdókba is elég vicces belépni ilyen outfitben.
De alapvetően már a hétköznapjaim részévé vált ez az élmény“ – tette hozzá.
Engem az is nagyon érdekelt, nem frusztráló-e férfiként, hogy nem élhet a patriarchális társadalomtól kapott privilégiummal, miszerint bárhol bármikor széttárhatja lábát. A válaszával mondjuk elég nehéz lenne vitatkozni: „Amúgy sem hiszek a manspreading intézményében, szerintem mindenki vehetné a fáradtságot, hogy illedelmesen üljön más emberek társaságában. Egy-két férfitársamnak fejlesztő-terápiás jelleggel emiatt ajánlanám is a szoknyaviselést. Hátha tanulnának belőle.“
Beni nem igazán tud beszámolni bármilyen bántó vagy agresszív élményről, ami a szoknyaviselés miatt érte volna az utcán vagy nyilvános helyen. Szerinte ez annak is betudható, hogy leginkább a belvárosban, a 13. kerületben vagy Óbudán szokott megfordulni. Pozitív élménye viszont volt: „az egyik első alkalommal, amikor sétáltam munkába, egy hölgy megkért, hogy segítsek neki felhúzni az üzlete előtti vasrácsot.
Meglepett a dolog, mert alapból sem vagyok az az ember, akit meg szoktak kérni ilyen maszkulin jellegű feladatokra, főleg nem akkor, amikor éppen szoknyában battyogok az utcán.
De a hölgy, mintha észre sem vette volna: az interakció rengeteg önbizalmat (és bizalmat az emberekben) adott aznap reggel“ – meséli.
A nagy kérdésre, miszerint van-e esély, hogy a szoknya széles körben is a férfidivat részévé válik, nem válaszolt ennyire derűlátóan. Hazánkban kevés esélyt lát arra, hogy a közeljövőben a férfidivat részévé váljon a szoknya.
„Amit viszont remélek, hogy egyre több »sorstárssal« fogok majd találkozni az utcákon.”
Én úgy gondolom, hogy a fiatalabb generációk ezeket a dolgokat már sokkal nyitottabban kezelik, nincsen bennük annyi ellenszenv, így valamilyen szinten a stigma enyhülésére számítok.
Talán egyre többen érzik majd, hogy, ha őket boldoggá teszi a szoknya, akkor teljesen rendben van a viselete, nemtől és mindentől függetlenül.“
