Adekvát a kérdés: csak azért, mert valaki 4-5000 évvel ezelőtt hunyt el, nem jár ki neki ugyanúgy a végtisztesség? Az Egyesült Királyság legnívósabb múzeológusai pont emiatt nem használnák többet a „múmia“ kifejezést.
Elöljáróban érdemes leszögezni, hogy nincs értelme azonnal gender-lobbit, gyíkembereket, meg nemátalakító műtéten átesett óvodásokat látni a hír mögött. Amiről ezesetben szó van, az inkább a politikailag korrekt (PC) és az inkluzív nyelvhasználat (annak a kérdése, hogy mondhatja-e egy nem afroamerikai ember, hogy „nigga“) létjogosultságát érinti, ami valóban fontos és amiről amúgysem érdemes vitatkozni: ha nem képezzük egy adott csoport elemét, nem érezhetjük át teljességében, hogy annak a közösségnek nyelvhasználata hogyan is működik és mi számít sértőnek vagy sem. Egy kis odafigyeléssel – meglepő módon– kevesebbeket bánthatunk meg...
Például: a holtakat.
Régies kifejezéssel élve, a „múmiák“ egykori emberi méltóságára a brit múzeumok kezdték el felhívni a figyelmet. Több neves intézmény mint a londoni British Museum vagy a Newcastle-ben található Great North Museum: Hancock is inkább a „mumifikált személy“ kifejezést helyezné előtérbe a prezerváció alatt átesett holttestekkel kapcsolatban, hiszen a „múmia“ szóval, amellett hogy alááshatjuk az egykoron élő emberek emberi mivoltát, azonnal elátkozott, kígyólepte sírboltok, Brendan Fraser izmos mellkasa és főként a britek által kolonizált Egyiptom jut eszünkbe.
A már említett Hancock múzeumigazgatója, Adam Goldwater nyilatkozatában az intézmény egyik állandó lakója, Irtyru mumifikált személlyel kapcsolatos élményeit mesélte el, miszerint a kiállított holttestről sok látogató fel sem fogta, hogy egykoron húsvér, érző és lélegző ember volt:
„Reméljük, hogy a látogatóink úgy fogják látni Irtyrut, mint ami valójában is volt - nem egy érdekesség tárgynak, hanem egy valódi embernek, aki valaha élt, és akinek nagyon sajátos hite volt arról, hogyan kell bánni a testével a halála után“ – mondta Goldwater a CNN-nek.
A hír furcsasága valószínűleg abban rejlik, hogy nem is gondoljuk úgy, hogy emberi aggyal felfoghatatlan távlatban élő embereknek ugyanúgy kijár a tisztelet, mint azoknak az embertársainknak, akik kortársaink, nemzetünk hősei voltak.
A kezdeményezés érdekes, de nem alábecsülendő, főleg nem a britektől, akik az elmúlt hetekben azzal is meglepték a nagyérdeműt, hogy több mint 200 év után végre hajlandók visszaszolgáltatni Görögországnak a Parthenón gyarmati idők alatt elórzott márványszobrait.
