A Procter & Gamble-nél igyekeznek vonzóvá tenni magukat a fiatal generáció számára, és több példa is mutatja, hogy sikerül is nekik.
A fiatal generáció munkaerőpiacra lépése számos kihívást hozott a munkáltatók számára, hiszen preferenciáik jelentősen eltérnek a korábbi korosztályokétól. Azok a cégek, akik nyitottak a Z generáció igényeinek megértésére, és kellő rugalmassággal beépítik azokat a vállalat működésébe, saját javukra fordíthatják a megváltott munkaerőpiaci igényeket. A Procter & Gamble jó példa arra, hogyan lehet egy munkahely vonzó a fiatalok számára.
Az 1997-2012 között születettek számára rendkívül fontos, hogy munkájukban értelmet és célt találjanak, ugyanakkor prioritásként kezelik a fejlődési lehetőségeket, a rugalmasságot és a támogató környezet meglétét az anyagi juttatások mellett.
A PwC Legvonzóbb Munkahely díj nyertesei a munkavállalók között végzett felmérések alapján kerülnek kihirdetésre, ahol a P&G nevével évek óta találkozhatunk. Azt vallják, hogy a mai munkaerőpiacon nem csupán az ígéretek számítanak, hanem az is, mennyit tudnak ebből megvalósítani és megfelelni a pályakezdő fiatalok elvárásainak. Két Z generációs munkavállalójuk segítségével keressük a választ arra, mitől jó a Procter & Gamble vállalatnál dolgozni.
István Bálint még egyetemistaként, gyakorlatra érkezett a P&G-hez, ahol megtalálta a számításait, és most már teljes munkaidős alkalmazottként erősíti a budapesti iroda logisztikai csaptát. Elmondása alapján a megfelelő cégkultúra, ideális munka-magánélet egyensúly és nem utolsó sorban a karrierút tervezhetősége volt számára a döntő tényező, ami miatt megtalálta számításait a vállalatnál. „Az első naptól kezdve nagyon segítőkész közeg vett körül, igazi csapatszellemben dolgozunk, sok időt töltünk munkaidőn túl is egymás társaságában, azaz már-már baráti közösséggé formálódtunk.”
Bálint azt is megerősíti, hogy a korosztálya által támasztott igényeknek a P&G maximálisan igyekszik megfelelni.
Elmondása szerint a folyamatos tanulás abszolút biztosított, illetve az előrelépés is elérhető, mégpedig egy kiszámítható és tervezhető karrierút alapján. A hibrid munkavégzés pedig kellő rugalmasságot enged számára a mindennapokban. A fiatal munkavállalókra jellemző pénzügyi tudatosság szemszögéből nem elhanyagolható számára a versenyképes fizetés és a vállalat által biztosított kompenzációs csomag megléte sem.
Kollégája, Szigedi Bence logisztikai szakértőként csatlakozott a P&G-hez közel egy évvel ezelőtt. Neki volt már más cégeknél munkatapasztalata, így van összehasonlítási alapja. Ő is kiemeli, hogy már az első munkanapjától kezdve saját projekteken dolgozhatott, amelyek során, ha nehézségekbe ütközött, természetes módon számíthatott kollégái nagyfokú segítségére, akikkel az idő előrehaladtával szinte baráti társasággá formálódtak. A pozitív légkör és közösségi szellem mellett a kiszámíthatóság és visszacsatolás jelenti számára a különbséget korábbi tapasztalataihoz képest.
„Számomra a leginkább pozitív élmény, hogy biztos alapok szerint dolgozhatok, kiszámítható folyamatok mellett és megtapasztalhatom a munkám eredményeit is.”
A fejlődési lehetőségek kapcsán hozzáteszi, hogy mind vertikálisan, mind horizontálisan van lehetőség előre lepni, megismerni más területeket és más szinteket, melyek a karriertervezés elengedhetetlen lépései.
A vállalat feladatorientált szemlélete és a kötetlen munkaidő pedig megadja számára azt a rugalmasságot, aminek köszönhetően saját életmódjához tudja igazítani munkaidejét, emellett ő is határozottan kiemelte a versenyképes jövedelmet és az egyéb juttatási csomagot.
Példájukat látva elmondhatjuk, hogy amennyiben a munkáltató értő és tenni akaró szemlélettel közelít a fiatal munkavállalók csoportjához, nem csupán bevonzani tudja a korosztály tehetségeit, de megtartani is képes lehet őket hosszabb távon.