Miért döntött úgy egy feminista ukrán csoport, hogy ledobja a textilt, és saját javára fordítja a női test tárgyiasítását, és ki volt Okszana Sacsko, aki haláláig a nők szexuális kizsákmányolása ellen harcolt a művészet eszközével?
A Femen radikális feminista aktivistacsoport 2008-ban alakult Ukrajnában, és topless (félmeztelen) tüntetéseiről vált világszerte ismertté. A női testet tudatosan használták politikai fegyverként, harcolva a patriarchális rendszerek, a nők szexuális kizsákmányolása, a vallási elnyomás és az autoriter hatalmak ellen. A szervezet szándékosan provokatív, médiaorientált módszerekkel állt ki fontos ügyek mellett, amivel a nemzetközi sajtó és a közvélemény figyelmét, – illetve a hatóságok haragját – is kivívta.
A Femen kezdete
A mozgalmat három fiatal nő, Anna Hutsol, Alexandra Sevcsenko és Okszana Sacsko alapította Kijevben, és eleinte az országon belüli problémák – például prostitúció, emberkereskedelem és korrupció – ellen tiltakoztak. A tüntetések szerényen kezdődtek, és rózsaszínt viselő nők nagy tömegeiből álltak, akik egyre merészebbek lettek, és 2009-ben megrendezték az első topless rendezvényüket. Az évek során számtalanszor kerültek a címlapokra radikális akcióikkal, a szexturizmus elleni kiállásuktól kezdve a szabad sajtó korlátozása elleni fellépésükig.
„Megnéztük, mit csinálnak más feministák, és megpróbáltuk ugyanezt plakátokkal, nagy transzparensekkel az utcán, és kiabáltunk, ahogy csak tudtunk” – mondta el egy interjúban Inna Sevcsenko, aki kijevi egyetemistaként csatlakozott a feminista mozgalomhoz.
De senki sem reagált. Amint levettük a pólóinkat, másnap már a világ minden minden nyelvén láttuk a híradásokat a tiltakozó ukrán nőkről
– emlékezett vissza.
2012-ben Oroszországban a Pussy Riot feminista punkegyüttes elleni büntetőeljárás miatt tüntettek, ami csak egy volt azon alkalmak közül, amikor szembeszálltak Vlagyimir Putyin rezsimjével. Más vezetőket is éles kritikával illettek, például felléptek Silvio Berlusconi volt olasz miniszterelnök és Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök ellen.
Nem Sabrina Carpenter kurválkodik, csak te vagy prűd – Arról, miért nem a kutyapózban kúszó énekesnők hozzák el az apokalipszist
2025.6.18 13:48
A Femen harcát erőszak, fenyegetések és rendőri retorziók kezdték beárnyékolni, és nem minden tüntetés végződött jól. Miután 2011-ben demonstrációt szerveztek Lukasenko ellen, a KGB Minszkben rabolt el három aktivistát, akiket az erdőbe vittek. Elmondásuk szerint az ügynökök levágták a hajukat és vetkőzésre kényszerítették, olajjal öntötték le őket, azzal fenyegetőzve, hogy felgyújtják a testüket. Az aktivistákat végül magukra hagyták, ahonnan sikerült elmenekülniük egy közeli faluba.
Már nem csak Ukrajnában aktívak
A Femen hamar nemzetközi színtérre lépett. Franciaországban az iszlám saría törvények és a muszlim nőkkel való bánásmód ellen tiltakoztak, Milánóban pedig a Versace bemutatója előtt jelentek meg „a modell nem megy bordélyházba” és a „divat = fasizmus” feliratú transzparensekkel.
Inna Sevcsenko 2012 augusztusában levágott egy ortodox feszületet a kijevi Függetlenség tere közelében, ezért kirúgták a városházáról, ahol sajtóreferenseként dolgozott. Ezután elhagyta az országot és Párizsba ment, ahol a mozgalom francia szócsövévé vált, és létrehozta a Femen France-t, az aktivisták nemzetközi képzési központját, ami 2012. őszén nyitotta meg kapuit.
A mozgalom arca, Okszana Sacsko
A Femen-alapítók közül az egyik legmeghatározóbb a képzőművész végzettségű Okszana Sacsko volt, aki gyerekként kezdett el vallási ikonokat festeni, később az ortodox egyház megbízásából készített műveket. Eleinte mélyen vallásos volt, apácának készült, majd egy pálfordulással az ateizmus felé fordult – korai élménye, hogy a papok mennyivel jobban élnek, mint a gyülekezeteik. Művészetét felnőttként tiltakozásaiba is beleforgatta, nemcsak résztvevője, hanem vizuális formálója is volt a mozgalomnak, ő festette a testekre kerülő üzeneteket, készítette a virágkoszorúkat és alakította ki a Femen ikonikus stílusát, amely a szimbolikus meztelenség és a vizuális sokk erejére épített.
A modern kori, ukrán Jeanne d'Arc-ként is emlegetett Sacsko 2013-ban Franciaországba emigrált, és Párizsban kért menekültstátuszt, de már egyre kevésbé értett egyet a mozgalom módszereivel. Néhány másik társával együtt úgy érezte, hogy Inna és a francia aktivisták felhígították, és csak a sajtó miatt működtetik a mozgalmat, ami egyre inkább egy divatos árucikknek számított, mintsem valódi lázadásnak. Sacsko a Femen tagjaként még egy évig folytatta a munkát, majd a francia Crashnek adott interjújában úgy nyilatkozott a csoportról: mint ideológia, létezik, de mint struktúra, már nem, mert senki sem dolgozik rajta igazán.
2014-ben otthagyta a szervezetet, és szenvedélyére, a festészetre koncentrált. Ahogy korábban fogalmazott, vallásellenes ikonokat kezdett festeni, ami egyfajta tiltakozás volt az egyház ellen. 2016-ban megtartotta első önálló kiállítását Párizsban, és 2017-ben beiratkozott a párizsi képzőművészeti egyetemre. 2018-ban, harmincegy évesen saját kezével vetett véget az életének – a tragédia szélesebb körben mutatott rá a mozgalmon belüli kiégésre és az aktivizmus lelki terheire is.
Több film is feldolgozta
Az Alain Margot rendezésében készült, svájci–francia I Am Femen című dokumentumfilm a Femen belső világába és dinamikájába enged betekintést. Középpontban Okszana Sacsko áll, akinek személyes motivációi, művészi megnyilvánulásai és belső vívódásai rajzolódnak ki a vásznon. A 2014-es produkció bemutatja a szervezet születését, akcióit Ukrajnában és Európában, és feltárja a mozgalom vizuális arculatának alakulását is.
Idén júliusban pedig itthon is premierezett az Oxana című életrajzi film, ami a már emigrációban élő Sacsko (Albina Korzh) szemszögéből, visszaemlékezéseken keresztül tekint vissza a Femen-időszakra. A produkció túlmutat egy aktivista portréján és a mozgalom történetének bemutatásán, Charlène Favier rendező a belső vívódásokat és a hősiesség mögött meghúzódó törékenységet is kellő érzékenységgel ábrázolja, kirajzolódik, hogyan válik egy tehetséges, idealista nőből nemzeti szimbólum, akit a világ igazságtalanságai taszítanak a magányba és a depresszióba. A filmnek fontos aspektus az otthonról hozott minta bélyege: az alkoholista, bántalmazó apa mellett felnövő főszereplő nem akar férjhez menni, és a haláláig az elnyomó férfiak ellen, a nők egyenjogúságáért harcol.
