Tavaly nyáron mindenhol a kánikula miatt leálló kórházi légkondikról lehetett olvasni, s bár a nyár rég elmúlt, a magyar egészségügyi rendszer hiányosságai továbbra is fennállnak.
Mielőtt fejest ugranánk a magyar egészségügy rosszul fertőtlenített labirintusába, hadd éljek egy popkulturális referenciával a cím által sejtetett pesszimista feszültséget oldandó: 2024 volt az én 2007-em.
Különösen egészségügyi szempontból, ugyanis nem telt el hónap orvosi vizsgálat nélkül, sőt még egy műtét is becsúszott az év végére. Annak rendje és módja szerint a testi kihívások mentálisan is megterheltek. Az sem segített a helyzeten, hogy már-már patologikus hipochonder vagyok. Esetemben ez annyit tesz, hogy majdnem mindennap észlelem magamon valamilyen elváltozás vagy betegség tüneteit, emiatt órákon át szorongok a halálfélelemtől és attól, hogy orvosok közelébe kell mennem.
Utazás egy hipochonder elméjébe
Mindez nyolcéves koromban kezdődött, amikor egy tengerparti nyaralás előtt elvakartam a jobb alkaromon egy anyajegyet. Nem sokkal azelőtt halt meg a keresztanyám rákban, így hallottam erről a rengeteg típussal rendelkező betegségről, de fogalmam sem volt, mi is az pontosan, és hogyan alakul ki. Nem vagyok Sheldon Cooper, tehát feltételezem, valamilyen beszélgetés során vagy műsorban hallottam, hogy köze van a sejtburjánzáshoz.
REFRESHER-TESZT: Te a magyar egészségügy melyik ikonikus, rohadó szegmense lennél?
2025.2.23 8:38
Amíg a család többi tagja napozott és fürdött az Adriai-tengerben, addig én 50 faktoros naptejben ázva ültem a napernyő alatt abban a hiszemben, hogy ha nap éri azt a sebes anyajegyet, meg fogok halni bőrrákban. A hipochondriám és a napiszonyom azóta is fennáll, utóbbi leginkább, mert magamon (valamint nem politikai ideológiától vezérelve) a sápadt bőrt tartom esztétikusnak. Előbbin pedig a rosszul ellátott és alulfinanszírozott magyar egészségügy sem segít. Sőt, a helyzet e téren csak rosszabb lett az elmúlt egy másfél évben, ugyanis abban a kiváltságban részesültem, hogy több egészségügyi intézmény folyosóján is retteghettem attól, hogy meglévő problémám mellé egy újat is kapok ajándékba, ha hozzányúlok a kilincshez.
Tizennégy éves koromban a debreceni gyermeksebészet főorvosa lelkesen kísérelt meg elvégezni rajtam egy „rutinműtétet”. Csak évekkel később tudtam meg, hogy az operációnak semmi értelme nem volt azon kívül, hogy elállítsák a vérzést, ugyanis az orvos olyan vehemenciával vágott bele az karomban lévő érdaganatba, mint Rambo a machetéjével a burmai junta tagjaiba. A következő, már sikeres műtét pedig azért húzódott el, mert az érsebésznek rendbe kellett tennie azt, amit a családom által csak Mengele néven emlegetett orvos elrontott. Tehát a magyar egészségügyi ellátás iránti szkepticizmusomnak régóta van miből táplálkoznia.
Traumadömping
Kálváriám akkor vette kezdetét, amikor anyajegy-eltávolítás után az egyik, már összeforrtnak hitt sebem alvás közben kiszakadt. Hozzáteszem, én is hozzájárultam ahhoz, hogy nem gyógyult be rendesen, de ettől függetlenül nem kéne gyomorgörccsel bemennem az ügyeletre, hogy vajon méltóztatnak-e ellátni. Amikor reggel 6-kor elmentem egy általam csak vágóhídnak titulált budapesti kórházba, a kimerült és ingerült nővér fintorogva kérte, hogy mutassam meg a sebet. Miután látta, hogy nem egy felszíni karcolásról van szó, fitymálva elém rakott egy beleegyező nyilatkozatot, miszerint akár 12 órát is várhatok az ellátásra. Kétségbe esve és tehetetlenül aláírtam.
REFRESHER-TESZT: te a MÁV mindennapjainak melyik szánalmas pillanata lennél?
2025.2.15 10:11
Meglepetésemre – mivel a mellettem várakozó lány már hajnali 3-4 óta várt neurológiai problémákkal – fél órán belül jött egy orvos, hogy összevarrjon. Örömöm addig tartott, amíg eszembe nem jutott a varratszedés. A doktor úr ígéretet tett, hogy megbeszélte a kollégájával, nyugodtan jöjjek egy hét múlva az ambulanciára. Az évek alatt sajnos minden közegészségügybe vetett bizalmamat elvesztettem, így a biztonság kedvéért odatelefonáltam előző este. Akárcsak máskor, a diszpécser most is minősíthetetlen hangnemben ugatva közölte, hogy az ambulancián nem varrnak. Ehhez akkor is ragaszkodott, mikor sokadjára próbáltam megértetni vele, hogy márpedig engem ott varrtak össze. Végül dühöngve kapcsolta az ügyeletet, ahol némi pusmogás után – arról, hogy a sebészetről biztos elzavarnának – azt mondták, nem lesz gond.
Vannak még csodák és megbízható emberek, mert tényleg a megbeszéltek szerint jött az ügyeletes orvos végezni a dolgát. Igaz, minimum 15 percig kellett keresnie, majd egy másik osztályról kölcsönkérnie egy ollót.
Félelmeimet táplálták az akaratom ellenére elkapott horrorsztorik is. Kilencedik osztályban azzal intett minket óva a kórházi szakrendeléstől a biológiatanár, hogy a nőgyógyász ismerőse csak minden harmadik beteg után cserél gumikesztyűt, mert nincs elég raktáron. (Mondjuk ugyanez a tanár fejtegette, hogy szeret madarakkal és a halott férjével beszélgetni, akiről később kiderült, hogy nagyon is él.) Nemrég pedig a gasztroenterológián egy mellettem ülő néni azt ecsetelte, hogy fekvőbetegként valamilyen húsevő baktériumot szedett össze, és nevetségesen alacsony kártérítést kapott. Hogy később mi történt vele, azt nem tudom, mert ezután jó pár sorral odébb ültem.
Csepp a tengerben
Vaskos könyvekre elegendő (valós) rémtörténetet tudnék még elregélni, de ez sem a szorongó olvasó, sem a baktériumfóbiás szerző megviselt mentális egészségének nem tenne jót. Ráadásul meglehetősen egysíkú reprezentációja lenne egy komplex társadalmi és egészségpolitikai problémának. Hogy belülről is megvizsgáljam a rozsdás rendszert, egy már rezidensként dolgozó barátnőmet kérdeztem, akire a cikk további részében M.-ként utalok, milyen ma egészségügyi dolgozónak lenni Magyarországon Egyáltalán miért akar bárki is orvos lenni?
TikTok vs. hagyományos hírforrások 1:0 – már a híreket is 60 másodperc alatt fogyasztanánk?
2025.2.8 9:17
M. biológia és kémia iránti érdeklődése korán kialakult, nem csak orvos apukája hatására. Úgy 7-8. osztályban tudatosult benne, mennyire érdekli az emberi test működése, s innen fárasztó út vezetett az orvosiig.
Erőforrások
Hangsúlyozta, hogy a kitartás elengedhetetlen ezen a területen, hisz nincsenek szünetek, hétvégék vagy ünnepnapok, csak a tanulás létezik. Azonban az évek alatt nemcsak a hormonháztartás mechanizmusait tanulta meg, hanem azt is, hogy nem létezik lehetetlen, és ha nem úgy sikerülnek a dolgok, ahogy terveztük, annak oka van.
Az egyetemen eszközökben – terem, projektor, kesztyű, vetítő, működő fűtőtest (!) – sosem szenvedett hiányt, tehermentesített tanárokból azonban nagyon is. Az órákat ugyanis olyan orvosok tartották, akiknek aznap még be kellett menniük az adott osztályra dolgozni. Most rezidensként M.-nek is ezzel a kihívással kell szembenéznie.
Elmondása szerint a tanárok általában letudták az órákat: gyorsan elhadarták a tananyagot, és rohantak dolgukra. Az első 3 évben még az alapozó tárgyakat jól oktatták, de az utolsó 3 évben, a klinikai tárgyak és gyakorlatok esetében már hiányzott a humán erőforrás, amely kihasználhatta volna a kedvező körülményeket.
A szerencsejáték-függőség szerencsétlen magánéletet vonz be, és egyre könyörtelenebbül csap le a fiatalokra
2025.2.2 9:25
Sokszor hiába mentek órára: az orvosok elküldték a hallgatókat, mondván, hogy „sok a dolguk és csak láb alatt vannak.” Így történhetett meg, hogy a háromhetes belgyógyászat gyakorlat alatt M. mindössze 2 órát töltött az osztályon, és akkor is azt érezte, hogy csak útban van, és zavarja az orvosokat.
Vidék vs. város
M. szerint hatalmas különbség van egy kórház és egy klinikai centrum, illetve vidék és város között. Azon a megyeszékhelyen található klinikán, ahol ő tanul és dolgozik, nincs olyan, hogy valamilyen infúzió, tűfogó, gyógyszer hiányzik, szinte bármilyen eszköz és vizsgálat rendelkezésre áll a nap 24 órájában. (A várakozási idő mértéke már mellékes.)
Ezzel szemben másik munkahelyén, egy északkelet-magyarországi kórházban a speciálisabb gyógyszerek nem elérhetőek, azokat a hozzátartozóknak kell megvenni. Nem tíz, hanem háromfajta infúzió érhető el, a papírtörlőt, WC-papírt pedig a dolgozók szerzik be. A klinikán viszont a központi gyógyszertárból már aznap minden elérhető.
Pozitívumok, mert azok is vannak
M. elismerte, hogy sok sebből vérzik a magyar egészségügy, de vannak érdemei is, mint a magyar tb-rendszer, mely állami egészségügyi ellátást biztosít: a mentő ingyen kimegy, és a kórházban ingyen meggyógyítják a beteget. Szerinte a magyar rendszer sokkal humánusabb, mint például az amerikai, amely azon alapszik, hogy mennyi pénze van az embernek. M. szavaival élve:
Az USA-ban, ha nincs biztosításod, kitolnak a kórház elé és hagynak meghalni.
M. szemében minden beteg egyenlő, ugyanolyan CT-t készít a szegény emberről is, mint a gazdag emberről. Persze, a kórházak között hatalmas különbségek vannak, de még egy rosszul felszerelt kórházban is ingyen ellátják az embert, szocioökonómiai státuszától függetlenül.
Filantróp egy fekélyes rendszerben
Sokat kell várni, nagy a várólista, nem tiszták és nem újak az épületek, de státusztól függetlenül mindenkit ellátnak. M. személy szerint naponta több hajléktalant, időst és szegényt megvizsgál, akiknek ránézésre az összvagyona 2000 forint lehet.
Az emberség pont abban rejlik, hogy ugyanúgy bánsz a gazdaggal meg a szegénnyel is. A gazdaggal nem kivételezel, csak azért, mert gazdag. A szegénybe meg nem rúgsz bele, csak azért, mert szegény.
A szomszéd füve mindig zöldebb?
Személy szerint pozitív tapasztalatokat szereztem külföldön. Féléves tajvani tartózkodásom alatt meglepő módon nem nekem kellett mentőt hívni, hanem a mérsékelten komikus körülmények között megsérült barátnőmnek, nevezzük most J.-nek. Zokszó nélkül beülhettem hozzá a mentőautóba, pedig itthon gyakran a hozzátartozókat sem engedik be. (Amikor az egyik gimis osztálytársamat egy buliban bedrogozták, az unokatestvérének taxival kellett utána mennie, mert a mentősök nem engedték, hogy velük tartson.) Sőt, még maszkot is adtak, mivel a sajátomat a nagy rohanásban a koliban hagytam.
Ki az a Volodimir Zelenszkij?
2025.1.25 9:31
Tíz perccel később már a kórházban vették fel J. adatait, öt perccel később már a röntgenre vártunk, mire észbe kaptunk, már össze is varrták a lábát. A baleset és hazatérésünk között maximum 2 óra telt el, és sürgősségi ellátásért, gyógyszerekért, kötéscseréért, valamint két varratszedésért összesen 49 ezer forintnak megfelelő összeget kellett fizetnie.
M. egyik rokona már évek óta az USA-ban él és dolgozik, biztosítással is rendelkezik, ráadásul nem is rosszal. Azonban évekkel ezelőtt sürgősen meg kellett műteni vakbélgyulladással, és még biztosítással is 60 millió forintnak megfelelő összeget kellett kifizetnie. Saját zsebből persze nem tudta megengedni magának, így hitelt kellett felvennie. Nagyjából élete végéig kénytelen havi több százezer forintos törlesztőrészleget fizetni egy olyan egészségügyi beavatkozásért, amire teljesen önhibáján kívül került sor. De még így is a szerencsésebbek közé tartozik, mert sokaknak esélye sincs még csak közelébe se kerülni egy kórháznak.
Miért ébredünk fel minden éjjel ugyanakkor?
2024.12.26 8:51
M. szerint hiába nagyobb a tisztaság mondjuk egy német kórházban, a körülmények nagyon hasonlók. Egyik kollégája öt éven át dolgozott Németországban belgyógyászként, és arról számolt be, hogy egy szebb épületben működik ugyanaz a rendszer: a várólista hosszú, sok a beteg, kevés az orvos, és mindenki túlterhelt.
Nem az USA az egyetlen fejlett ország, ahol nincs sztetoszkópból a kerítés. A Trash Taste podcast, melyet három Japánban élő youtuber vezet, egyik epizódjába az AnimeMan néven ismerté vált Joey Bizinger felidézte, hogy egyszer egy orvos cigivel a kezében, vígan pöfékelve fogadta, mintha mi sem lenne természetesebb.
Az élménybeszámolót 12:00-tól tudjátok meghallgatni, de az egész beszélgetés nagyon tanulságos és groteszk.
M. sok történetet hallott a betegeitől, egyikük az Egyesült Királyságban él, mégis mindig a magyar háziorvosához fordul, a nyelvi akadályokon kívül azért is, mert panaszaitól függetlenül csak paracetamolt (láz és fájdalomcsillapító) ír fel neki az angol orvosa. Tapasztalata szerint sok külföldön élő magyar inkább visszajár Magyarországra, főleg ha nem tudják megengedni maguknak az ottani kórházi ellátást.
Hibák és hiányosságok
M. meglátása szerint elsősorban az alapellátást kéne erősíteni, ugyanis kevés a körzet, még kevesebb a háziorvos, ráadásul legtöbbjük vagy nem dolgozik, vagy rosszul végzi a munkáját, például még egy beutalót sem tudnak szakszerűen megírni.
M. szerint egy erős, stabil alapellátó rendszer nagyon is tehermentesítené a kórházi dolgozókat. A már említett kisvárosi kórház sürgősségijére egyik nap 50 beteg érkezett, melyből csupán 15-20 embernek volt indokolt az ottléte. Az orvosok azért is kimerültek, és azért is kell órákat várni minden osztályon, mert rengetegen indokolatlanul fordulnak a szakambulanciákhoz.
Ha nem 50 embert kéne megvizsgálnom, hanem 15-öt, akkor rájuk több időt tudnék szánni, nekik kevesebbet kéne várni, az egészségügyi dolgozók nem lennének leterhelve, a betegek is kevésbé lennének feszültek, ha lenne egy bázis, és nem a kórházakra hárulna a háziorvosok terhe.
A szociális hálózat hiányosságai
A szociális alapszolgáltatások ugyancsak sürgős reformokat igényelnek.
Ami ezekben a szociális intézetekben zajlik, felháborító. Pont ma (az interjú napján) jött egy idős, demens néni, két napja engedték ki a belgyógyászatról, ott ahogy kellett, kikupálták, és hazaküldték (az otthonba). Két nap alatt úgy kiszárították, hogy olyan ioneltérései lettek, hogy csoda, hogy még életben volt. Kontaktusba nem volt vonható, nem volt magánál, a szája és a nyelve olyan csontszáraz volt, hogy szinte kopogtatni lehetett rajta. Ez azt jelenti, hogy két napig, miután hazaengedték, ez a néni egy csepp vizet nem ivott, de még ételt sem kapott.
Nem ő az egyetlen ilyen beteg, akit többhetes kezelés után pár nappal később elvisz a mentő az otthonból, amelyért a hozzátartozók több százezer forintot fizetnek. M. elmondása szerint legtöbbször olyan állapotban, gyakran rühesen érkeznek ezek az idősek hozzájuk, mintha nem idősek otthonában, „hanem egy disznóólban élnének”.
Ez az emberi méltóság földbe tiprása. Mintha nem a 21. században lennénk, hanem a középkorban.
Egy másik idős beteg többhetes kórházi ellátás után másfél héttel később tért vissza a kórházba, ugyanabban a kórházi pelenkában, amiben hazaengedték. Feltehetően másfél hétig nem mosták meg, és azt sem ellenőrizték, volt-e egyáltalán széklete.
„Az egészségügyeseknek most megint szarból kell várat építeniük”
A világjárvány kitörésének ötödik évfordulóján ildomos feleleveníteni, hogy roppant bele a magyar egészségügy a világjárványba. A fenti idézet ugyancsak M.-től származik, aki akkor még orvostanhallgatóként előbb a kormányhivatal, majd a honvédség utasítására ment országszerte több kórházba oltani és gyógyítani.
Bármelyik pillanatban csöröghetett a telefonja, hogy holnap már az egri, vagy az ország bármely másik kórházába kell mennie, és naponta kapta a fenyegető hangulatú e-maileket.
Az oktatási rend teljesen felborult, elmondása szerint „az egész ment a kukába”, ugyanis össze-vissza utalgatták az orvosokat, a nővéreket és az orvostanhallgatókat, akik így nem tudtak haladni a saját képzésükkel. Akkor épp renzidensképzését töltő testvérét bármelyik pillanatban hívhatták, hogy más városokba menjen „0 szakmai tapasztalattal“, így több hónapra abbamaradt a képzése. Egyik este 7 órakor hívta fel az egyik klinikai igazgató, hogy holnaptól a covid-részlegre kell mennie.
Orvos apukája mindeközben napi 80-100 beteget is ellátott, a váróban olyan tömeg volt, hogy még a rendelő ablaka előtt is állt a sor. M. elmondása szerint félve ment dolgozni, mert amint lerakta telefont, máris újra csörgött.
Hogy néz ki egy rezidens napja?
M. esetében a rezidensképzés ötéves. Az első két évben a sürgősségi és egyéb osztályokon elsajátítják azokat a képességeket, melyeket minden általános orvosnak tudnia kell. A sikeresen részvizsgázókból szakorvosjelöltek lesznek, akik a hátralévő időben szakmaspecifikus (fizetett) gyakorlatot végeznek.
Ismerd meg az ünnepi traumabingót, ami segíthet eloszlatni a karácsonyi vacsora miatti szorongásod
2024.12.22 9:31
Általánosságban hétköznap reggel 8-tól délután 4-ig az ambulancián vagy a fekvőbeteg osztályon dolgozik. Ezenfelül ügyelnie is kell, hétköznapokon délután 4-től másnap reggel 8-ig, hétvégén és munkaszüneti napokon pedig reggel 8-tól másnap reggel 8-ig.
Bár egy hétköznapi ügyelet csak 16 órás, de ezt 8 órás munkaidő előzi meg, tehát 24 órán keresztül kell készenlétben lennie. Az ügyeletek száma munkahely függvénye, de általában havi 4 napot kapnak az orvosok, amit pihenőnap követ. Ez még vállalható mennyiség, de volt olyan hónap, amikor M.-nek hétszer kellett ügyelnie.
A végére már csillagokat láttam.
Hogy mennyire megterhelő az ügyelet, teljesen kiszámíthatatlan. Bizonyos estéken csak fél óra, máskor 8 óra alvás is belefér betegek hiányában. Általános szabály, hogy éjszaka kevesebb a beteg, így kevesebb a rezidens is, nappal pedig nagyobb a betegforgalom, de többen is vannak bent.
A leírtak éles kontrasztban állnak kormányzati narratívával. Orbán Viktor szerint „Magyarország a Harcosok klubja”. Nos, amennyiben ezt az állítást úgy értelmezzük, hogy valamennyi magyart ért annyi megrázkódtatás a defektes egészségügyi rendszerben, hogy hajlamos Edward Norton karakteréhez hasonló mentális állapotba kerülni, igazat kell adnom a miniszterelnöknek.
