Szeptember 19-én debütál Szimler Bálint első nagyjátékfilmje, ami bár a kortárs oktatási rendszerről szól, valójában annál sokkal mélyebben gyökerező problémák törnek felszínre a "Fekete pont" című alkotásban.
Piros pont
Lássuk be, 2024 Magyarországán semmi meglepő sincs abban, hogy arról kell írnunk, egy újabb, nemzetközileg is elismert és díjazott magyar film készült el adományokból, szívességekből, kitartó gyűjtögetésből és szolidaritásból, mindenféle állami támogatás nélkül. Sőt, azt is mondhatnánk, hogy egy friss magyar film művészeti értékét és társadalomkritikai relevanciáját (de az utóbbit biztosan) az mutatja meg igazán, hogy mennyire áldatlan körülmények között kellett elkészülnie. Ameddig a Nemzeti Filmintézet olyan ígéretes alkotásokat támogat, mint a gombfociról szóló Lepattantó című vígjáték, vagy a Hogyan tudnék élni nélküled című zenés komédia, addig azok a filmek, amiknek gondolata is van a világról és arról a mikro- vagy makrókörnyezetről, ami minket körülvesz, kegyvesztetté válnak és csak a kitartó produceri fáradozásoknak köszönhetjük, hogy végül beülhetünk rájuk a mozitermekbe.
Nem véletlen az sem, hogy erőteljes párhuzamok fedezhetőek fel a Fekete pont és a tavalyi év legsikeresebb magyar filmje, a Magyarázat mindenre között. Nemcsak azért, mert egyik film férfi főszereplője sem profi színész vagy gyerekszínész, hanem sokkal inkább, mert mindkét alkotás ugyanakkora ellenszélben, hasonlóan alacsony költségvetéssel és hasonlóan feszes tempóban készült el, na és persze leginkább azért, mert mindkettő, így vagy úgy, de az oktatási rendszeren keresztül mutatja be azt a kortárs Magyarországot, aminek a kulturális-politikai-gazdasági összeomlását pont ugyanúgy nézzük végig, mint ahogyan az erről szóló két alkotást a moziteremben – de erre még visszatérünk.
Ahogy a Magyarázat mindenre, a Fekete pont létrejötte is sokkal inkább egy ügy, mintsem pusztán egy filmalkotás, amelyet egy hosszú és bizonytalan út előzött meg az ötleteléstől a megvalósításig. A rendező, Szimler Bálint éppen egy másik filmtervén dolgozott, amit visszadobott az NFI, és ekkor, illetve az ebben az időben zajló SZFE-modellváltása körül kialakult helyzet miatt döntött úgy, hogy a nehezebbik úton, állami támogatástól függetlenül készíti el első nagyjátékfilmjét. A filmet először a Boddah produkciós cég (aminek Szimler mellett Osváth Gábor és Rév Marcell is a tulajdonosa) kezdte el finanszírozni saját forrásból, majd végül 19 producer és 10 filmgyártó cég ritkán látott mértékű összefogásának köszönhető az, hogy ez a projekt megvalósult.
„Rend a lelke mindennek”
„Van egy mondás: ha meg akarsz ismerni egy társadalmat, nézd meg, hogyan bánnak a gyerekeikkel. Azt érzem, hogy az az elnyomó rendszer, amiben most élünk, egyenes következménye annak az oktatásnak és neveltetésnek, amit az iskolákban mindannyian elszenvedünk. Az, hogy fegyelemre tanítanak, és csendben maradni, valójában az identitásfejlesztés ellensége. Akkor vagy jó gyerek, ha nem szólalsz meg, és nem kérdezel, hanem némán, mozdulatlanul hallgatod, amit mondanak az »okosok«. Részben ebből következik az, hogy nem merünk kiállni magunkért, és meghunyászkodunk“
– nyilatkozott Szimler Bálint a magyar oktatási rendszerről.
A Fekete pont történetét a rendező saját gyerekkora ihlette. A filmben Palkó Németországból költözik haza, hogy az új tanévtől egy állami fenntartású általános iskolában kezdje meg az ötödik osztályt. Szimler maga is hét éves koráig élt az Egyesült Államokban, majd ahogy hazatértek a családjával, megdöbbenve érte őt a hazai oktatási rendszer állapota és az az attitűd, ami ezt az egész légkört körülveszi.
Saját traumatikus élményei miatt is szívügyévé vált az oktatási rendszer kérdése és a már fent említett közéleti események, illetve az erre rárakódó tanártüntetések és elbocsátások miatt is úgy érezte, hogy érdemes első nagyjátékfilmjét a témának dedikálni.
A rendezőnek személyesen is nagyon fontos volt, hogy a film a magyar oktatási rendszerről valós és hiteles képet adjon, ezért a stáb minden tekintetben mély és alapos kutatói munkát végzett, ami a vásznon tökéletesen és hitelesen visszaköszön. Szimler rengeteg jelenleg is aktív és már elbocsájtott pedagógussal, intézményvezetővel és oktatási szakértővel is beszélgetett, iskola- és óralátogatásokat tett, visszanézte a videós formátumban elérhető iskolai ünnepségeket, valamint fővárosi és vidéki általános iskolában járt, felmérve azok kondícióit, mire megtalálta a filmbéli fiktív iskola beazonosítatlan helyszínét, amelynek elsődleges célja az volt, hogy bármilyen nagyvárosi milliőben elképzelhető legyen az a heterogén iskolai közeg, ami aztán a produkcióban megjelenik.
Paul Mescal Rómát és a szívünket is meghódítja, de ez még kevés ahhoz, hogy a Gladiátor II. kiemelkedő alkotássá váljon
2024.11.15 15:38
A filmben a címszereplő Palkóhoz hasonlóan nemcsak kezdő vagy eddig a vásznon keveset látott színészek, hanem amatőrök is dolgoztak, mind a felnőtt, mind a gyerekszerepekben. Kiemelten ügyeltek arra is, hogy a forgatókönyv sokkal inkább csak egy flexibilis vázként, vagy gerincként szolgáljon és a tartalom sokkal inkább olyan improvizatív játékkal teljen meg, ami visszaadja egy állami intézmény autentikus atmoszféráját és működését. Ez a törekvés abszolút bejött, sőt, kissé túlságosan is reális (dokumentarista) képet kapunk egy általános iskola mindennapjairól. Még rám is rám tört a PTSD, mikor a bordásfalak és a lambéria felbukkant a tornateremben, mikor megláttam az ebédlőt, vagy mikor éppen megszólalt a „Jóóóónaaaapoooot Kíííívááánook” a tanóra előtt, és a Himnusz a lelkes énektanár előadásában a tanévnyitón.
Vagy megszokod, vagy megszöksz
Amikor augusztus közepén megjelent a film előzetese és kirajzolódott, hogy a történet párhuzamosan fog szólni a Németországból ötödik osztályra hazaköltöző Palkó iskolai szocializációjáról és a pályakezdő tanárnő, Juci beilleszkedéséről is, a legfontosabb kérdés az lett a Fekete ponttal kapcsolatban, hogy mondanivalójában képes-e megugrani „az itthon minden szar” szellemi szintjét, lesz-e annyira rétegelt és komplex a látásmódja, hogy releváns rendszerkritikaként szolgáljon.
Arra mi most nem fogunk választ adni, hogy sikerült-e ezeket az elvárásokat teljesítenie, majd mindenki maga döntse el, miután kijött a moziteremből. Az viszont biztos, hogy az alkotás legalább két rétegben próbálja meg az általa feltett kérdéseket boncolgatni. Ennek az egyik rétege a két főszereplő szocializációs útjának a bemutatása, ahogyan a saját élményanyagukkal, prekoncepcióikkal és esetleges ambícióikkal megérkeznek egy számukra ismeretlen rendszerbe, értelmetlen, rugalmatlan és elavult struktúrák közé, majd azt veszik észre maguk körül, hogy a beletörődés és a meghunyászkodás az egyetlen lehetőség a közegben való túlélésre. A másik rétege (vagy rétegei) az, ahogyan a történet előrehaladtával egyre több kérdés vetődik fel a tananyagról, az iskolai problémák kezeléséről, a tanárok leterheltségéről, a kiszolgáltatottságról, a megfélemlítésről és az igazságtalanságról.
Például kinek a hibája az, hogy a tízéves gyerekek unják a 45 perces órák felépítését és nem köti le őket Petőfi Sándor hosszú és nehéz versei vagy éppen a virágok külső és belső felépítése? Mitévő legyen egy fiatal, pályakezdő tanár, ha minden diákján ezt a motiválatlanságot látja? Van-e kapacitása még bármiféle kreativitásra egy leterhelt tanárnak a fegyelmezésen és az anyag leadásán túl is? Mit tehet egy pedagógus, ha azt látja, hogy az egyik diákját bántalmazták? Vagy hogyan tudja egy osztályfőnök feloldani azt a feszült helyzetet, ha a szülők és a családok között jelentős anyagi egyenlőtlenségek vannak?
Kritika a Pingvin című sorozatról: ismét kiderült, hogy Batman nélkül is képes izgalmas lenni Gotham
2024.11.13 12:48
Szimler Bálint mozija egyrészt egy iszonyatosan szórakoztató játékfilm a maga saját, groteszk humorával, viszont a másik oldalról egy olyan ijesztően pontos korlenyomatát mutatja meg az iskolai mindennapok által nemcsak az oktatási rendszernek, hanem annak a mérgező és elnyomó szociokulturális környezetnek is, ami mindenkit egyesével tesz tönkre. Talán az alkotók sem kérik ki maguknak, ha azt mondjuk, a Fekete pont társadalomkritikai szempontból jelentősebb is, mint filmművészeti értelemben (bár sem a rendezésre, sem a színészi játékra, pláne Rév Marcell operatőri munkájára nem lehet panaszunk), és akarva-akaratlanul is inkább egy alapos szociológiai terepmunka, mint egy fiktív alkotás, ami nem kioktatni szeretne minket, hanem megértetni velünk, hogy a folyamatosan romló viszonyokat mi magunk termeljük újra a meghunyászkodásunkkal.
A film – nagyon becsülendő módon – nem nagy igazságokat puffogtat, nem kínálja fel az általa feltételezett megoldásokat sem és ahelyett, hogy az oktatási rendszer akármelyik alkotóelemét, a szülőket, a gyerekeket vagy a tanárokat tenné meg bűnbaknak, felhívja arra a figyelmet, hogy valójában mindannyian csak áldozatai a korszerűtlen és átgondolatlan „oktatáspolitikának” és annak a rendszernek, ami ezeken a kiszolgáltatott és megfélemlített tanárokon, szülőkön és gyereken keresztül a saját jövőjét tiporja földbe.
(Szimler Bálint nagyjátékfilmjét, a Fekete pontot szeptember 19-étől láthatjátok majd a hazai mozikban.)
