Június a Pride hónapja, amikor világszerte az LMBTQ-személyeket és a mozgalom által elért eredményeket ünnepeljük. Most mi is mutatunk nektek néhány olyan sorozatot és filmet, amit érdemes megnézni idén júniusban.
A filmvásznon sokáig tabunak számított az LMBTQ-emberek és -kapcsolatok ábrázolása. Szerencsére ma már nem ez a helyzet, de sok esetben még mindig csak mellékszerepekben, kidolgozatlan tokenkarakterekként láthatunk queer szereplőket. Most a Pride hónap alkalmából összeszedtünk 10 olyan filmet és sorozatot, amiben a másság nemcsak mellékszál, és amit érdemes megnézni, ha nem csak heteronormatív románcokat szeretnénk látni a tévéképernyőn.
Fiúk a klubból (2000–2005)
A 2000-ben induló Fiúk a klubból sokak számára határozta meg az LMBTQ-tévézést. A sorozat egy pittsburghi melegközösség mindennapjait mutatja be öt évadon keresztül. A Fiúk a klubból volt az első olyan sorozat, ami kimondottan queer emberekről és az őket érintő nehézségekről szólt. Amellett, hogy a nézők imádták a műsor humorát és a kibontakozó romantikus szálakat, a sorozat rengeteg komoly, gyakran tabudöntögető témát is feldolgozott. Nyíltan és hitelesen mutatta be a mindennapi homofóbiát, a melegeket érő atrocitásokat, valamint azt is, hogy mit jelent HIV-fertőzöttnek lenni. Ha szeretnél elmerülni a 2000-es évek meleg bulikultúrájában, és kíváncsi vagy, hogy milyen volt az Egyesült Államokban 25 évvel ezelőtt melegnek lenni, mindenképp nézd meg.
Pose (2018–2021)
A Pose vitathatatlanul az elmúlt évek egyik legnagyobb dobása, és nem csak az LMBTQ-sorozatok között. A műsor New York ballroom kultúráját mutatja be a 80-as és a 90-es években. Az afroamerikai és latin queer-közösség sajátos szubkultúrája mellett az AIDS-krízist is átfogóan ábrázoló történetet azért is érdemes megnézni, mert nemcsak a karakterek, hanem a színészek is LMBTQ-személyek és -aktivisták.
Deadloch (2023–)
A Deadloch nem egy átlagos krimi: amellett, hogy a sötét humorú sorozat tele van fájdalmas és frappáns poénokkal, izgalmas plot twistekkel, a műsor főszerepében egy leszbikus nyomozónőt láthatunk. Az Amazon átírja a tévézés szabályait azzal, hogy egy megszokottan heteronormatív és férfiközpontú történetbe leszbikus női karaktereket helyez. Ha szeretnél látni egy jó krimit, amin lehet hasfájósan nevetni, és örülnél, ha végre nem csak heteró románcokat adnának a tévében, a Deadloch neked való.
L Word (2004–2009)
Az L Word akár a Fiúk a klubból leszbikus megfelelője is lehetne, főleg, mert mindkét sorozat a Showtime gyártásában készült. A műsor egy Los Angeles-i leszbikus közösség életét mutatja be hat évadon keresztül. A sorozat igazi klasszikus a leszbikus tévéműsorok között, 2019-ben egy háromévados folytatást is kapott.
Love, Victor (2020–2022)
A Love, Victor a népszerű Kszi, Simon világában játszódik, és egy középiskolás srác, Victor történetéről, saját szexualitásának megértéséről és elfogadásáról szól. Egy igazi szívmelengető tinidráma, amit érdemes bármikor megnézni, amikor egy feel-good sorozatra vágyunk.
Görögdinnye (1996)
A Görögdinnye Cheryl Dunye részben fiktív önéletrajzi alkotása. A film egy fiatal, videótékában dolgozó nőről szól (a rendező alakításában), aki dokumentumfilmet készít egy 30-as évekbeli fekete színésznőről, aki a stáblistán csak Watermelon Womanként szerepel. Dunye alkotása volt az első olyan film, amit egy fekete leszbikus nő rendezett, és ami egy fekete, leszbikus nőről szól. Éppen ezért a Görögdinnye meghatározó mérföldkő volt az LMBTQ-filmezésben, és nekünk is érdemes megnéznünk idén júniusban.
Csodálatos dolog (1996)
Két fiatal srác, akik eleinte barátok, de egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Együtt próbálják kitalálni és megérteni a saját szexualitásukat, miközben családi problémákkal és a fiatal felnőtt lét nehézségeivel is szembe kell nézniük. Ismerős, nem? A Csodálatos dolog című 1996-os mozit a 90-es évek Fülig beléd zúgtamjaként is emlegetik. A film tökéletes választás, ha egy kedves, vicces és romantikus LMBTQ-filmélményre vágysz.
Portré a lángoló fiatal lányról (2019)
Kosztümös dráma a tiltott szerelemről? A Portré a lángoló fiatal lányról minden Jane Austen- és Bridgerton-rajongó számára kötelező. A dráma egy fiatal festőnő és egy gróf lányának szerelméről szól a 18. századi Franciaországban. Ha érdekel, hogy milyen lehetett leszbikusnak lenni 300 évvel ezelőtt, vagy csak szereted a kosztümös-szerelmes filmeket, ez a mozi neked való.
Isten országa (2017)
Egyesek azt mondják, hogy a Túl a barátságon brit változata, mások viszont önmagában is meghatározó LMBTQ-alkotásnak tartják az Isten országát. A film egy fiatal gazda, Johnny és egy román vendégmunkás, Gheorghe kapcsolatáról szól, de olyan témákat is feszeget, mint önmagunk elfogadása, a migráció vagy a társadalmi különbségek.
Rocky Horror Picture Show (1975)
„Sokféle filmet láttál, de olyat még biztos nem, mint a Rocky Horror Picture Show“ – ezzel a mondattal indít a 70-es évek klasszikusa, és mennyire igaz. Az RHPS tényleg egy egyedülálló alkotás, amit mindenkinek látnia kell egyszer az életben. A film elsők között mutatta meg a nagyközönségnek a transzközösséget, gender-bending, drag és transz karakterei a mai napig ikonikussá teszik az LMBTQ-mozi világában. Horror, zene, tánc, humor, romantika és drag. Kell ennél több?