1972 óta június 5-én tartjuk a környezetvédelmi világnapot, ami az utóbbi években egy plusz apropót is kapott: ekkor jelentik be hivatalosan az adott évre vonatkozó túllövés napját. Mindkettő szimbolikus, mégis baljós figyelmeztetés az emberiség számára.
Valószínűleg kevesen tudják, hogy június 5. a környezetvédelmi világnap, de a túllövés napjáról már annál többen hallottak. Hogyan kapcsolódik össze a kettő? Évek óta ezen a napon jelentik be, hogy az adott évben mikor jön el a pont, amikor a fogyasztás átlépi a Föld tűrőképességét, és a jövőbeli erőforrásaink kárára élünk.
A bejelentés szimbolikus, hiszen az előző évi adatokból számítják ki a dátumot, így az már korábban is ismeretes, ugyanakkor a szomorú hír kap egy plusz jelentésréteget is. Idén pedig erre akkor kerül sor, amikor nálunk kígyózó sorok állnak egy újonnan nyílt fast fashion üzlet előtt az ötszáz forintos napszemüvegekért és a kétezer forintos ruhákért.
Valami nagyon nincs rendben
A környezetvédelmi világnap nem azért van június 5-én, mert valaki random rábökött a naptárra: 1972-ben ezen a napon kezdődött az ENSZ első környezetvédelmi témájú konferenciája „Ember és bioszféra” címmel.
Jelentősége abban rejlett, hogy ilyen volumenű nemzetközi platformon még sosem vitatták meg a világ országai a környezeti kérdéseket. Ezt megelőzően a környezetvédelem főként az egyes nemzetek szintjén létezett, és ezekben az évtizedekben indultak el a nemzetközi összefogások. Pedig a környezetpusztítás már a 19. században jelentős méreteket öltött, teljes állatfajok pusztultak ki, illetve élőhelyek tűntek el az emberi mohóság következtében. Hazánkban például az 1800-as évek végére kihaltak olyan őshonos fajok, mint az európai bölény, az őstulok vagy a viza, de 1882-ben védett fajnak minősítették a hódot, 1888-ban pedig az európai talpastyúkot. Az első átfogó, kimondottan környezetvédelmi célú törvény azonban csak 1935-ben született meg.
Inkább válasszunk más szuvenírt: miért nem jó ötlet a kagyló- és kavicsgyűjtögetés, amikor utazunk?
3 nappal ezelőtt
A 20. század közepére a pusztítás világszerte olyan mértékeket öltött, hogy az komoly aggodalomra adott okot. 1948-ban a Pennsylvania állambeli Donora iparvárosában akkora szmog alakult ki, hogy húszan életüket vesztették, közel hatezren (a helyi lakosság 40 százaléka) pedig megbetegedtek. 1952 decemberében a nagy londoni szmog áldozatainak számát négy-tízezer főre becsülik. Az 50-es években Japánnak nemcsak a két atombomba ledobásának következményeivel kellett szembenéznie, de két rendkívül súlyos környezeti katasztrófára is megoldást kellett találniuk.
1950-ben a kadmiumszennyezés miatt kialakult itai-itai-betegség okozott csontritkulást és csontlágyulást Tojama prefektúra lakosainak körében, ami extrém súlyos esetekben akár a gerinc félbe hajlását is okozhatta. Pár évvel később a Minamata-öbölben kezdtek súlyos neurológiai rendellenességeket tapasztalni, mint kiderült, a helyi vegyi üzem tisztítatlanul engedte a vizét a tengerbe, így a benne lévő kis mennyiségű szervetlen higanyt az iszap baktériumai erősen mérgező metil-higannyá alakították. Ez az anyag felhalmozódott a vízi élőlényekben, amiket a helyiek később elfogyasztottak, így alakult ki a Minamata-kór. A 60-as években Európát, különösen a skandináv országokat, állandó savas esők sújtották a légszennyezés következtében.
1972. Stockholm
A folyamatos pusztulást és környezetszennyezést látva hívta össze az ENSZ 1972-ben a stockholmi konferenciát, amely az első volt a maga nemében. A konferenciát megosztotta a fejlett és a fejlődő országok ellentéte, előbbiek próbálták volna függetleníteni a környezeti problémákat a társadalmi-gazdasági helyzettől, míg utóbbiak a szegénységre és az egyenlőtlen gazdasági viszonyokra fogták a környezeti problémákat.
A konferencia érdeme volt azonban, hogy hatására fejlődésnek indultak a környezetvédelem nemzetközi és nemzeti intézményei. A konferencia legfontosabb záródokumentuma az „emberi környezetről szóló nyilatkozat”, amely 26 környezetvédelmi alapelvet fogalmazott meg, köztük olyan, ma is érvényes alapvetéseket, mint a „szennyező fizet“ elve, a jog a megfelelő minőségű környezethez, a természetes erőforrások megőrzése a jelen és a jövő generációi számára (ebből alakul ki a fenntartható fejlődés fogalma), illetve hogy minden országnak joga van a saját területén az erőforrások kiaknázásához, de ezzel nem okozhat kárt másoknak.
A túllövés napja ma és a múltban
A túllövés napjának ötlete Andrew Simms fejéből pattant ki, aki akkoriban a New Economics Foundation nevű brit agytrösztnél dolgozott. Az alapítvány 2006-ban a Global Footprint Networkkel együttműködve indította el az első globális Earth Overshoot Day kampányt, azóta pedig mindig június 5-én jelentik be, mennyi idő alatt használjuk fel a Föld éves erőforrásait.
A harcos környezetvédő történetétől kezdve a sokkoló katasztrófafilmig: 13+1 film a környezetvédelemről
2024.5.25 10:05
A dátum meghatározásához a Global Footprint Network kiszámítja, hogy az adott évben hány napra elegendő a Föld biokapacitása az emberiség ökológiai lábnyomának biztosítására. Úgy jutnak erre az eredményre, hogy előbbit elosztják az emberiség ökológiai lábnyomával (az emberiség igénye az adott évben), és megszorozzák az év napjainak számával (az idei szökőévben pontosan 366-tal). A számításokhoz az adatokat a National Footprint and Biocapacity Accountsból nyerik, amelyeket a FoDaFo (Footprint Data Foundation) irányít és a York Egyetem üzemeltet.
Az adatok alapján a Global Footprint Network visszamenőlegesen is ki tudta kalkulálni a túllövés napját, innen tudjuk, hogy 1971-ben még december 25-ig elegendőek voltak az erőforrásaink. 1974-ben azonban már november 30-ra, 1996-ban október 16-ra, 2004-ben szeptember 2-re, 2014-ben pedig augusztus 5-re esett ez a nap.
2020-ban nyertünk egy kis időt, az előző évi augusztus 3-hoz képest, akkor augusztus 16-ig bírtuk volna, de a következő években ismét megfordult a tendencia. Tavaly augusztus 2. volt a túllövés napja, idén pedig még rosszabbak lettek az eredmények: idén július 25-e lesz a globális túllövés napja. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi fogyasztási szokásaink mellett 1,7 Földre lenne szükségünk, hogy a jövőben is fenntartsuk a fogyasztási szokásainkat és életszínvonalunkat.
Ország és ország között is van különbség
Persze a Föld nem minden lakója gazdálkodik egyformán az erőforrásokkal. Magyarországon például már május 25-én eljött a túllövés ideje, az EU-ban ez a dátum május 3-a volt. A legrosszabbul egy olajnagyhatalom, Katar teljesített, az ott élők február 11-re felélték a bolygót, de a fenntarthatónak gondolt Luxemburg is csak február 20-ig bírta. A legtovább Ecuador és Indonézia fogyasztási színvonalával bírná a bolygó, hiszen náluk november 24-e lett az idei túllövés napja.
Az ökológiai lábnyom kritikája
Bár rendkívül összetett számításokon alapszik, a túllövés napja alapvetően az ökológiai lábnyom koncepciójából indul ki, ami talán a legismertebb környezetvédelmi mutató. Ez azonban nem azt jelenti, hogy hibátlan lenne. A fogalmat William Rees és Mathis Wackernagel ökológusok alkották meg 1996-ban, és hektárban (vagyis földterületben) mutatja meg, egy adott ember vagy embercsoport a tevékenysége során mennyi energiát és anyagot használt fel és adott le. Egy fogyasztásközpontú mutatóról van szó tehát, amely egyszerű és összehasonlítható módon mutatja meg, milyen mértékben veszi igénybe az ember a bolygót.
Épp az egyszerűsége miatt érik kritikák, hiszen nem alkalmas a fenntarthatóság minden aspektusának mérésére, valamint a környezetpolitikai tervezhetőséghez sem elegendő. Mindezzel együtt az ökológiai lábnyom és a túllövés napja egy szomorú figyelmeztető jele az emberiség mind nagyobb teret öltő mohóságának, amivel bekebelezi a Földet.
