2024.4.30 15:23
Olvasási idő 1:29
Szécsi Krisztián

Többen HIV-vel fertőződtek meg egy amerikai gyógyfürdő kozmetikai kezelései során

ÉLETMÓD BETEGSÉG HIV KOZMETIKA SZÉPSÉGÁPOLÁS

A Drakula-terápia is szerepelt az új-mexikói gyógyfürdő szépészeti beavatkozásainak listáján, az intézmény azonban nem rendelkezett erre vonatkozó engedéllyel, a vérampullákat is többször használhatták.

2018-ban legalább három nő fertőződött meg HIV-vírussal egy új-mexikói gyógyfürdőben az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (CDC) egy friss jelentése szerint.

A megbetegedésekre vélhetően az intézmény Drakula-terápia nevű kezelései során került sor. A BBC cikke szerint ezek lehetnek az első olyan dokumentált, HIV-fertőzésről szóló esetek az Egyesült Államokban, amelyek szépészeti beavatkozáshoz köthetőek. 

Az ügy úgy derült ki, hogy a CDC tudomására jutott, hogy egy negyvenes éveiben járó amerikai nő egy külföldi tartózkodása alatt pozitív HIV-tesztet produkált. Az illetőnek a teszt előtti időszakban nem volt a partnerén kívül mással szexuális kapcsolata, és intravénásan sem használt kábítószert. Arról azonban beszámolt, hogy az év elején egy új-mexikói gyógyfürdőben részt vett egy Drakula-terápián.

A Drakula-terápia (angolul: vampire facial) során leveszik a páciens vérét, majd centrifugával leválasztják belőle a vérlemezkékben gazdag plazmát. A plazmát ezután apró tűszúrásokon keresztül visszafecskendezik az arcba. A terápia állítólag segít helyreállítani a bőr védőrétegeit azáltal, hogy serkenti az új kollagén és elasztin termelését – ez pedig csökkentheti a ráncok és az aknés hegek megjelenését. A kezelés ára ezer és kétezer dollár (360 és 730 ezer forint) között változik. Hollywoodban többen előszeretettel nyúlnak ehhez a szépészeti beavatkozáshoz, Kim Kardashian például 2013-ban osztott meg egy vampirefacile-szelift kezelése után. 
Kim Kardashian is részt vett egy drakula terápián. Forrás kimkardashian/ Instagram

Miután a CDC vizsgálatot indított a gyógyfürdőben, kiderült, hogy a létesítmény nem rendelkezett injekciós kezelésekre vonatkozó engedéllyel – többek között botoxos beavatkozásokat is végeztek a fürdőben –, továbbá nem megfelelő higiéniai körülmények között tárolták a szépészeti beavatkozáshoz szükséges eszközöket. A „felcímkézetlen fiolákat és orvosi injekciós készítményeket” egy konyhai hűtőszekrényben tárolták az élelmiszerek mellett, a fiókokban és a pultokon „csomagolatlan fecskendők” hevertek szétszórva. A Drakula-terápia alatt használatos vérampullák némelyikén az újrafelhasználás jelei is látszottak, és a CDC legalább egy olyan ügyfelet azonosított, akinek a HIV-tesztje pozitív volt, mielőtt a fürdőbe látogatott volna.

Kiemelt tartalom
„A szépség hitelességgel kezdődik” – Interjú Bauer Évivel, a megújult Krémmánia főszerkesztőjével „A szépség hitelességgel kezdődik” – Interjú Bauer Évivel, a megújult Krémmánia főszerkesztőjével 2024.8.12 8:16

Az egészségügyi ügynökség azóta öt HIV-esethez kötötte a gyógyfürdőt, köztük négy nőhöz, akik mindannyian részt vettek hasonló terápián 2018 májusa és szeptembere között, valamint egy férfihoz, aki romantikus kapcsolatban állt az egyik nővel. A HIV-fertőzés késői stádiuma a kapcsolatban élő férfi és nő esetében azt jelezte, hogy a betegséget az arcpakolás előtt kapták el.

A fürdőt 2018 végén bezárták, korábbi tulajdonosa, a 62 éves Maria de Lourdes Ramos De Ruiz három és fél éves börtönbüntetést kapott. A nő 2022-ben bűnösnek vallotta magát abban, hogy engedély nélkül végzett orvosi eszközökkel szépészeti beavatkozásokat.