Filozófiai elmélkedés arról, hogy miért vicces neked az, ami anyukádnak nem.
Teljesen természetes, hogy egyes generációk számára megvannak a specifikus humorfaktorok, mert más élményekből táplálkozunk, más társadalmi kontextusban nőttünk fel, ez pedig befolyásolja azt is, mit tartunk viccesnek. A mémkultúra nagyon jól megmutatja ezeket a különbségeket, és nem arról van szó, hogy egy 40 éves nem élvezheti egy 18 éves ember mémjeit és fordítva, pusztán láthatók általános tendenciák, hogy mely korosztályok (amelyek között jól tudjuk, hogy nincs egyenes határvonal húzva) milyen esztétikai minőségeket tartanak szórakoztatónak.
Amikor Z generációs humorról beszélek, nem az a célom, hogy erőszakosan szeparáljam az egymással amúgy is kultúrháborús viszonyban lévő korosztályokat, pusztán az utóbbi években észrevettem, hogy a mi generációnknak más vicces az interneten, mint az eggyel felettünk lévőknek. Ami néhány éve fintorgás, konstans millenniálozás volt, az a felnövéssel (?) tudományos kíváncsisággá finomodott, és utánamentem kicsit, hogy hogyan is lehet meghatározni, mitől más a GenZ-humor, és szerencsére a YouTube – meglepően analitikus hozzáállású, abszolút komolyan vehető – tartalomkészítői segítségemre is siettek. Fontos hozzátenni, hogy ez még mindig borzasztó nagy általánosítás, de nyilván tisztában vagyunk vele, hogy ezt máshogy nem lehet. Szóval a kérdés: mitől speciális a Z generáció humora?
Az irónia rétegei
Azt nagyjából tudjuk, hogy az irónia nagyjából micsoda, viszont a filozófus-youtuber JREG egy egészen új (és egyébként kifejezetten zseniális) megközelítést és kategorizálást alkotott meg a közlésmóddal kapcsolatban. Három (vagy inkább négy) szinten helyezte el az irónia formáit. Ne ijedj meg az überbölcsészül hangzó kifejezésektől, ugyanis sokkal könnyebb megérteni őket, mint elsőre gondolnád. Nézzük meg ennek a cikknek a példáján keresztül: az alapvető igazság az, hogy ezt a cikket jónak gondoljuk. A kérdés: hogyan fejezzük ezt ki az irónia négy különböző formáján keresztül?
1. Őszinteség
Nincs több rétege, nincs benne semmi csavar, kimondom, amit gondolok, tehát:
„Ez egy jó cikk.“
2. Irónia/szarkazmus
Egy darab rétege van, legletisztultabb formája az iróniának: a tökéletes ellentétét mondod annak, amire gondolsz, tehát:
„Tesó, megint jó szar cikket írtál...“
A legtöbb „boomer mém“ vagy „normie mém“ erre épül, a fiatalabb generációk számára nem kifejezetten viccesek, különösen amiatt, mert ők többször találkoztak az irónia komplexebb (nem jobb, csak komplexebb) formáival.
3. Posztirónia
Két rétege van, a lényege ennek is egyszerű: úgy csinálsz, mintha ironizálnál, de közben mégsem. Én például akkor csinálom ezt, amikor valami szépet akarok mondani valakinek, de azt érzem, hogy őszintén megdicsérni őt abban a helyzetben kicsit bizarr lenne, ezért „vicceskedve“ mondok neki szépeket. Jelen esetben:
„Cahh... Csajos, nagyon jó a cikked, halloood...“ (Borzasztó nehéz ezeket írásban visszaadni, de azért remélem átjön, mire gondolok.)
4. Metairónia
Na ezt a legnehezebb elmagyarázni, viszont ez számunkra most a legfontosabb. Lényegében arról van szó, amikor úgy ironizálsz, hogy senki nem tudja, viccelsz-e vagy sem, sőt, igazából te sem tudod, hogy komolyan gondolod-e, amit mondasz vagy sem.
„Ah, jó szar ez a cikk :'d, viccelek, am kurva jóxd, csak szar, vágod“
A Gen Z használja a posztiróniát, viszont az meg-megjelenik még a korábbi generációk tárában is, a metairónia viszont kifejezetten Z generáció-specifikus. Annak a szórakoztató értékét, hogy nem tudod eldönteni valamiről, hogy vicc-e vagy sem, a szüleink és nagytesóink korosztályának egyaránt elég nehéz elmagyarázni.
A „Schrödinger-mém“ fogalma
Ezt a fogalmat tulajdonképpen egy kreatív YouTube-kommentelő alkotta meg.
Lényege, hogy, ahhoz, hogy tisztában legyünk azzal, egy adott megnyilvánulás mennyire ironikus, tudnunk kell a forrását. Tehát a posztoló kilététől függ, hogy egy vicces TikTok-videóról azt gondoljuk-e, hogy ironikus vagy komoly. Az irónia nem magában a kontentben van, hanem a forrásában. Ha egy normie oldal egy minyonos mémet posztol, abban nincsen irónia, cserébe, ha a Lil G Lábfotók nevű dank oldal osztja meg ugyanazt, akkor az az irónia „2-es szintjétől a 4-esig“ bármelyik lehet.
Autotune és gátlástalanság végtelen mennyiségben: A stand-up éppen átalakul, és Morgan Jay lehet a műfaj egyik új csillaga
2024.11.10 8:38
A Z generáció mémkultúrájának nagyon fontos része, hogy ennek a zavarára épít, a Schrödinger-mém jelenségét teljesen irrelevánssá téve. Vegyük például a @2006_wii_remote nevű felhasználót, akinek a „művészete“ annak az esztétikai értékén alapul, hogy a befogadónak halvány lila gőze nincs, hogy mikor őszinte és mikor ironizál. Sőt elég nagy esélyt látunk rá, hogy magának az alkotónak sincsen.
@2006_wii_remote psycho girlfriends are just girlfriends with passion
♬ original sound - martin
A Martin keresztnevű felhasználó a metaironikus online perszóna tökéletes prototípusa. Míg más legalább egy „POV“ feliratot odarak a videói mellé, hogy legyen valami kapaszkodó, ő teljesen elengedi ezt, ettől – számomra, aki 1997-ben született – eszméletlen szinteken vicces. De ha megmutatnám édesanyámnak, vagy akár csak a nővéremnek, biztosan elkezdenének aggódni a mentális egészségemért.
A metairónia jelensége millenniálok körében szignifikánsan ritkább, aminek részben az lehet az oka, hogy az Y generáció a zoomerekkel ellentétben még jelentős éveket töltött abban a világban, ahol nem volt internet, és nem rendelkezik az „intim exhibicionizmusként“ definiált tulajdonsággal. Ez azt jelenti, hogy annyira komfortosan érezzük magunkat az interneten, hogy bármit, sőt akár többet is megmutatunk magunkból online, mint élőben, elvégre abban nőttünk fel. Az intim exhibicionizmus jelenségét egyébként Scott Fogel, a Fast Company digitális ügynökség munkatársa fogalmazta meg 2015-ben.
A jövő nagy filmesei köztünk járnak: Jön a Cinemira, Magyarország egyetlen gyerekeknek és fiataloknak szóló filmfesztiválja
2024.10.4 14:05
A millenniálok nem szívesen mutatkoznak cringe-nek az interneten, mert nem kockáztatnák meg, hogy az emberek azt higgyék róluk, hogy ők ilyenek való életben. A Gen Z számára kifejezetten vonzó, ha furának, goofy-nak, silly-nek, zavarba ejtőnek látszódhat.
Máshogy abszurd
Az abszurditás mindkét generáció mémkultúrájában fontos szerepet játszik, mégis, ha jobban megnézzük, erőteljes különbségek vannak annak mértékében.
Elég, ha az Office-ra vagy a néhány évvel ezelőtti SNL-skitekre gondolunk, amelyek – akkori mércével nézve – durván rámentek az abszurditásra, ugyanakkor továbbra is volt bennük egy jól követhető, értelmes storyline, logikus tér- és időviszonyok, átgondolt karakterek. „Értelmetlen“ ugyan, de bőven felfedezhető benne az értelem.
Ezzel szemben a Z generáció azt élvezi, ha egy videó kétszeresére-háromszorosára van gyorsítva, indokolatlan bass boosted zajokkal és trash képszerkesztéssel nyomja őket, az abszurditás határait sokkal kijjebb tolva annál, ahogy tették ezt például a fenti, korszakalkotónak tekintett SNL-jelenetben.
@j.de.beer#memes#memesforyou#funny#foryou#fyp#lol#😂♬ original sound - j.de.beer
Az Eric Andre Show jeles képviselője az abszurdizmusnak, és tökéletesen példázza, hogyan ment el a jelenség végletesebb irányokba. Ha megnézzük a műsor adásait, ahogy telt az idő, egyre inkább alkalmazkodni kezdett a Gen Z-féle abszurdizmushoz, és egyre szélsőségesebben állt bele az „értelmetlen hülyeségekbe“.
„Iskolai lövöldözés xdd sirat“
Nem a Z generáció az első olyan korosztály, ami viccet csinál az egzisztenciális krízisből. A 9/11 és a 2008-as gazdasági világválság hatásait magán viselő millenniáloknál is nagyon erősen beszivárgott a humorba a kilátástalanság és a reménytelenség. Ezzel szemben az őket követő Z generációsok úgy beszélnek ezekről a tragédiákról, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. Nem életük során érték őket ezek a hatások, hanem kvázi beleszocializálódtak, amitől sokkal felszabadultabban, kevesebb reménytelenséget sugározva tudnak hozzáállni a problémákhoz.
A millenniálok feketehumort tartalamzó mémjei általában az egyént járják körbe. Olyan üzeneteket tartalmaznak, hogy „nem találok munkát“, „sose lesz saját ingatlanom“, „négy éve nem beszéltem a legjobb barátommal“. A Z generáció ennél sokkal messzebbre megy: olyan tragédiákból csinál mémet, mint az iskolai lövöldözések vagy egy potenciális harmadik világháború. Valószínűleg ennek a fent említett tényező az oka: ők beleszülettek egy olyan világba, ami tele van tragédiákkal. Nem a boldog 90-es években nőttek fel, amit egyszer csak megtört a terrorizmus, a klímakatasztrófa vagy a gazdasági válság. Számukra a feje tetejére állt világ normalitása.
Mivel a Z generáció számára nem egyik pillanatról a másikra tört össze minden, ezért – bármilyen hihetetlen – sokkal több reményt is táplál a világban. A kutatások szerint ennek a korosztálynak nagyobb igénye van az aktivizmusra, mint az idősebb generációknak, de nem kell statisztika ahhoz, hogy érezzük, mennyire fontos a Gen Z-nek a klímaváltozás vagy a rasszizmus elleni harc. Gondoljunk csak a Fridays For Future mozgalomra vagy a Black Lives Matter újraéledésére.
Sokaknak meglepő, de kutatások alapján leszűrhető, hogy a Z generáció sokkal magabiztosabb abban, hogy a világ negatív folyamatai megváltoztathatók, mint amennyire igaz ez az előtte lévőkre. Mondhatjuk tehát, az, hogy ez a korosztály sokkal szélsőségesebb vicceket enged meg magának, az nem annak a jele, hogy el vannak cseszve, sokkal inkább annak, hogy – a körülmények miatt, amiben felnőttek – lazábban kezelik a kollektív tragédiákat, ezzel együtt pedig bizakodóbbak is.
Veszélyes lehet a metairónia?
A Z generáció metaironikus tartalomgyártói nem ismerik a „túl messzire ment“ kifejezést, ugyanakkor felmerül a kérdés: lehet, hogy óvatosabbnak kéne lenni, ha a feketehumor és metairónia keveréséről van szó?
Tényleg ennyire használhatatlanok lennénk? – Utánajártunk a munkahelyi sztereotípiáknak, amikkel a Z generációt illetik
2024.9.5 11:30
A Schrödinger-mém fogalmat alapul véve ugyanis veszélyes is lehet, ha a közönség nincs tisztában azzal, hogy ilyen esetekben az alkotó viccel-e vagy sem. Elég, ha azokra az esetekre gondolunk, amikor az iszlámról szóló karikatúrákat félreértették, és ennek tragikus kimenetelű eredményei is lettek. Ez mutatja, hogy vannak bizonyos témák, amelyek igénylik, hogy tisztán és érthetően kommunikáljunk róluk, vagy legalábbis akkor ironizáljunk velük, ha tudjuk, hogy olyan emberekhez jut el, akik érteni fogják.
Érdekesség, hogy a 2001-es tragédia után nem gondoltuk volna, hogy az irónia újabb lendületet kap. Roger Rosenblatt Az irónia korának vége című esszéjében arról írt, hogy az egyetlen pozitívuma a 9/11-es horrornak, hogy annyira arcon csapja az embereket a valóság, hogy kikopik az irónia a társadalomból. Utólag látjuk, hogy nem lett igaza, sőt. Az irónia sosem volt jelen ilyen hardcore módon.
Persze, más oldalról is vitatják, hogy ez jól van-e így. Marc Fisher a Kapitalista realizmusban például azt fogalmazza meg, hogy a mindent elviccelés jelensége káros, és konzerválja a késő kapitalizmus kizsákmányoló és romboló rendszerét, mert a vicc életleníti a rendszer felé irányuló kritikákat.
Egy biztos, hogy mit tartunk viccesnek és mit nem, annak valós társadalmi hatások állnak a hátterében, és jó eséllyel a Z generáció humora is azért olyan, amilyen, mert a nyugati világban élő fiatalok egy nagyon más nyilvánosságba születtek bele, mint az előttük lévők. Az viszont biztos, hogy minden generációnak empátiával kell a másikhoz fordulnia, és nem valamiféle világvége-tendenciát a mögé látni, hogy ki min szeret nevetni.
(A cikk elsődleges forrása oliSUNvia what makes gen z humor so interesting?
című videóesszéje volt. Érdemes ránézni.)
