2022.12.14 10:55
Olvasási idő 0:27
Szöllősi Anna

Adele válásakor volt, hogy napi ötször járt terápiára – most más okból kezdte újra

ARCOK ADELE TERÁPIA

Adele megajándékozta a világot korunk egyik legnagyobb szakítós soundtrackjével: elég csak a Someone Like You-ra vagy a Send My Love-ra gondolnunk. Az énekesnő maga is sok megpróbáltatáson ment keresztül, hogy ezek a számok megszülethessenek.

Az énekesnő még 2018-ban kezdett el szakemberhez járni, amikor elvált akkori férjétől, Simon Koneckitől, a legrosszabb időkben pedig volt, hogy napi ötször is felkereste a terapeutát. A Grammy-díjas énekesnő a színpadon kívül is próbál őszinte lenni a közönséggel, mégsem teljesen kiteregetni a magánéletét. Adele egy Las Vegas-i bulin jelentette be, hogy hosszú szünet után újra belevág a terápiába. 

Azért csinálom, mert biztos akarok lenni benne, hogy minden héten feltöltődöm, és oda tudom tenni magam  

– magyarázta, és hozzátette: imád zenét csinálni, de perfekcionizmusa miatt az élő fellépés sokszor megrémíti és szorongást okoz benne. 

Kiemelt tartalom
„Az elmém és én nem mindig jövünk ki egymással” - Selena Gomez mentális betegségéről beszélt „Az elmém és én nem mindig jövünk ki egymással” - Selena Gomez mentális betegségéről beszélt 2022.10.31 16:37

„Mindig is hatalmas nyomást helyeztem magamra, hogy mindennek tökéletesnek, tökéletesnek kell lennie. Nyilvánvaló, hogy ennek a show-nak k*rvára tökéletesnek kellett lennie, ezért halogattam megint“ – mondta.