A társadalmi erőviszonyok könyörtelen manifesztálódása vagy ártalmatlan folyamat, amikor egy szegényes környék hirtelen menő lesz? Horváth Norbival, az UCCU Roma Informális Oktatási Alapítvány aktivistájával a 8. kerületi dzsentrifikációról beszélgettünk.
Organikus borozó, menő vintage butik, cuki kávézó – megtévesztő lehet ugyan, de az alábbi felsorolással nem a város egy előkelő, budai kerületére gondolok. A szóban forgó helyek mára olyan környékeken is jelen vannak, amelyekre néhány évtizeddel, sőt, évvel ezelőtt sokan azt mondták volna, hogy be sem tennék a lábukat oda, de legalábbis a telefonjukat biztosan nem vennék elő az utcán. Hiába, a városi dinamikák könyörtelen gyorsasággal változnak, ami valahol pozitív, ám hátrányai is akadnak bőven. De mégis miért történhet mindez?
A dzsentrifikáció szót az angol gentrificationből fordítjuk, amelynek töve a ’gentry’-re utal – ebbe a csoportba tartoztak a jómódú, tanult köznemesek, tehát akár a szóban forgó réteg kiterjedésének, bejutásának is fordíthatnánk. A gentrification kifejezést először 1964-ben használta Ruth Glass brit szociológus, ezzel pedig megteremtette a szót annak mai értelmében.
@sanilarena Gentrifying another country 🫠 Moving to another country to take advantage of the cheap cost of living. #gentrification#birthtourism#reversegentrification♬ Funny - Gold-Tiger
A demográfiai folyamatot meglovagolják és előre is mozdítják az ingatlanfejlesztők, akiknek az elmúlt évtizedek tanulságai alapján mára nem kihívás megjósolni és alakítani, hogy mely városrész legyen divatos, így akár már idejekorán tehetnek lépéseket, hogy megvessék a lábukat amott, különösebb tekintet nélkül arra, hogy ezzel milyen károkat okozhatnak a helyi közösségnek. Ők a dzsentrifikáció haszonélvezői, ahogy mindazok a középosztálybeliek is, akik a gazdag környékeket már nem tudják megfizetni. Ezzel párhuzamosan lesz súlyos kárvallottja az a kispénzű, sok esetben kisebbséghez tartozó munkásosztály, akik emiatt kiszorulnak az addigi életterükből. A folyamatot elsősorban akkor serken fel, amikor a lakáskínálat csökken, és az ingatlanárak megnövekednek az adott városban.
A dzsentrifikáció világszerte jelentkező jelenség. Az Egyesült Államokban a fekete közösségek kiszorításával csíphető nyakon a jelenléte, de Mexikó fővárosában, Mexikóvárosban ma is a gyarmatosítás új formájaként emlegetik a gazdag(abb) amerikaiak beáramlását. Ide ugyanis óriási számmal özönlenek a home office-oló digitális nomádok az Egyesült Államokból, és élvezik a nekik alacsonynak számító árakat és a gazdag kultúrát. Ami nekik jó móka, az a helyieknek emelkedő infláció és kiszorulás. Hiába serkentenek valamelyest a helyi turizmuson és gazdaságon, bizonyos vélemények szerint a kár nagyobbra rúg, mint a haszon. Mexikóváros példája egyébként nem egyedi: a legfejlettebb gazdaságú országokból mostanra számos kevésbé fejlett gazdaságú ország városaiba áramlanak a digitális nomádok, és élvezik magas otthoni keresetükből a helyi kínálatot.
@ajplus Mexico City locals are fed up with Americans moving to their city. #gentrification#moderncolonialism#cdmx♬ Minimalistic Electronic Background - OnPointMusic
A dzsentrifikáció tehát nemcsak országhatárok átlépésével valósul meg, hanem városok „falain” belül is gyakori a kiszorulás jelensége, amelyben a gazdagabb réteg veszi birtokába az adott területet. Ez hazai kontextusban jelenleg jól látszik Budapest nyolcadik kerülete esetében. A „nyócker” évtizedek óta viseli magán a gettó bélyegét, asszociálják bűnözéssel, és gondolják a roma kisebbség telephelyének széleskörűen – mindezt persze nem ilyen píszí módon megfogalmazva.
Az elmúlt néhány évben azonban mintha némi változás bontakozott volna ki: a nyolcban menő romkocsmák, kulturális terek, sőt, egészen előkelő italozók is nyílnak, az utcákon nem bűnözéssel, hanem fiatal értelmiségiekkel találkozik az ember – egyszóval a kerület (legalábbis egy része) virágozni látszik. A jelenségről Horváth Norbival, az UCCU Roma Informális Oktatási Alapítvány egyik aktivistájával beszélgettem, aki munkája részeként rendszeresen tart közösségi sétákat a nyolckerben, amely során a kerület romatörténelmi vonatkozásáról beszél a résztvevőknek, és válaszol bármilyen kényes kérdésre. A cél, hogy egy stigmáktól levetkőztetett, őszinte párbeszéd alakuljon ki a cigányság sok esetben tabusított kérdéseiről.
10 éves a Láthatatlan Tanoda: bulizz egy nagyot, szerezz menő cuccokat a tombolán, és támogass egy jó ügyet!
3 nappal ezelőtt
„Nemcsak a budapestiek körében, de a nyolcadik kerületet említve egy vidéki embernek is lesznek képzetei, véleménye a város ezen részéről, akkor is, ha egyszer sem járt erre. A budapesti fiatalok értelmiségi körének talán a folyamatosan nyíló romkocsmák lehetnek az első asszociációi, de nagy számban lesznek olyan gondolatok is, melyek kapcsolódnak a magyarországi cigánysághoz. És persze nem jó értelemben” – mondja keserű mosollyal az aktivista, és azonnal el is oszlatja a sokakban akaratlanul is élő sztereotípiát a nyolcat illetően.
„A sztereotípia szerint a kerület szegregátum és »cigánylakta« terület, melynek a népszámlálási adatok, illetve több szociológus munkája is ellentmondott már. A budapesti kerületeket és annak lakóinak etnikai megosztását elemezve láthatjuk, hogy nem ebben a kerületben lakik a legnagyobb cigány közösség” – magyarázza Horváth Norbi.
Az adatok ellenére úgy tűnt, hogy Józsefvárosra ráégett a „rossz környék” stigma, ám mára méltán feltételezhetjük, hogy a kerület már most is tartó újradefiniáláson megy keresztül, amely megszabadítja a gettó címkétől, és amolyan szerethetően trashy, pezsgő, a budapesti fiatalság életének fontos színtereként születik újjá – kérdés, hogy kívánatos-e ez a generációk óta itt élő romáknak és nem romáknak.
„A dzsentrifikációs folyamatok egyik velejárója, hogy a kiskereskedők és a magánkézben lévő üzletek nagy része lassan kiszorul a területről. A Népszínház utcában szerencsére még láthatunk kiskereskedőket, de sajnos haldoklófélben vannak ezek az üzletek, és kevés esélyt látok arra, hogy képesek lesznek megmaradni a mai gazdasági helyzetben.”
Horváth Norbit arról is kérdeztem, hogy a dzsentrifikálódás erősödése, meg úgy egyáltalán a magyarországi szocializálódás – romák és nem romák esetében egyaránt – milyen módon hat a roma kisebbség helyzetére a fővárosban, kendőzetlen őszinteségéért pedig kifejezetten hálás vagyok, ugyanis úgy gondolom, hogy a romák élethelyzete, megítélése és a többségi társadalomhoz való viszony erősen tabusított témák, amelyekről csak alig-alig beszélünk, annak ellenére, hogy ez mindannyiunk érdekében állna.
Egyrészről a kerületről elhíresült sztereotípiák és rasszista képek, másrészről pedig a találkozási pontok hiánya semmilyen szinten nem segítenek a kisebbségek és a többségi társadalom viszonyrendszerében. A problémák ott kezdődnek, hogy a közoktatásban nem vagyunk megemlítve, nincsenek találkozási pontok. A rasszizmus legfőbb mozgatóeleme pedig a tudatlanság, az ismeretlentől való félelemérzet. Cigányként én megtanulhattam és a saját formámra szabhattam a saját magyar identitásomat, viszont a cigányság történelmének, kulturális hátterének oktatásának hiánya eredményeként én magam cigányként sem ismerhettem meg ezt az identitásomat, és a nem romák sem kaptak lehetőséget arra, hogy megismerjék a cigányságot.
„A lakosságcserének áldozatai voltak cigányok is természetesen, ezért elszenvedői a dzsentrifikációs folyamatoknak. A roma kisebbség helyzetét tovább fokozza, hogy habár a nyolcadik kerületben mind a 13 nemzeti kisebbség helyet kap önkormányzati szinten, illetve hiába a roma kisebbség lélekszáma a legmagasabb, nem kapunk olyan tereket, amelyek elősegítenék bármilyen színtéren is a helyzetünket. Nincsenek állandó kiállításaink, kulturális műsoraink, de még csak egy múzeumunk sem, ami bemutatná a cigányság történelmét például a magyarországi kontextusban. Ameddig még mindig integrációról beszélgetünk – hiába is az évtizedeken átívelő kudarcok sorozata –, és nem inkluzióról, én nem látok nagy esélyt társadalmi változásokra.”
A probléma tehát mind globális, mind hazai vonatkozásban sokrétű. Nemcsak arról van szó, hogy a társadalom módosabb osztálya a belépésével akarva-akaratlanul kiszorítja a helyi, alacsonyabb osztályt a térből, hanem az etnikai-kulturális erőviszonyok is szerepet játszanak ebben a folyamatban. A kiszoruló réteg sok esetben kisebbségi, akinek sajátos helyzetét és igényeit nem mindig látja vagy akarja látni a többségi társadalom. Nem mentegetve ugyan, de a dzsentrifikáció másik oldalán állók sem feltétlen tudatosan ártanak – az az ismerős vagy családtag, aki lakást vesz, vagy üzletet nyit a nyolcban, nem biztos, hogy tudja, hogy ezzel árthat a helyi közösségnek, vagy éppen hozzájárul egy csoport lassú kiszorításához. Az mindenesetre lehet tanulság, hogy ahogy minden mást is, ezt is érdemes kritikusan szemlélni.
