2024.2.3 9:32
Olvasási idő 3:35
Kovács M. Dávid

Hová menjünk, miket nézzünk februárban? – 5 kiállítás, ami még a hónapok hétfőjét is elviselhetővé teszi

Hová menjünk, miket nézzünk februárban? – 5 kiállítás, ami még a hónapok hétfőjét is elviselhetővé teszi
Forrás Bács Levente
KULTÚRA FOTOGRÁFIA KÉPZŐMŰVÉSZET KIÁLLÍTÁS PROGRAMAJÁNLÓ STREET ART

Római vakáció helyett az olasz főváros mint kulturális zarándokhely, egy elfeledett életmű egy megújuló galériában, valamint a jazz és a hiphop aranykora Bad Boy Levi munkáin keresztül. Újra összeválogattunk nektek egy csokornyi izgalmas kiállítást.

Látás mozgásban: fiatalok lencséin keresztül a világ

Moholy-Nagy László egyik könyve után Látás mozgásban címmel nyílt meg a Deák17 Galéria legújabb kiállítása, amelyen az Újpesti Bródy Imre Gimnázium média és drámaművészeti képzésének jelenlegi és egykori diákjainak művei láthatók. A kiállítás anyaga a gimnázium 2023. évi médiaképzésének válogatása, a műveket a diákok egyik tehetséggondozó tanára és mentora, Trojkó Ildikó válogatta.

Vonyik Samu: Szögletes kerekerdő (Deák17 Galéria)
Vonyik Samu: Szögletes kerekerdő Forrás Deák17 Galéria

„Az alkotások egytől egyig gondolatkísérletek, útkeresések révén születtek; képekkel és technikai eszközökkel való kísérletezések. Kísérletezések, a szó legszebb értelmében, hiszen diákok és tanárok egyaránt a hétköznapi eszközhasználaton túli lehetőségekre kíváncsiak. Olyan fotós gyakorlatokból válogatnak, amelyek túlmutatnak a hétköznapi iskolai feladatokon“ – írja a galéria a kiállítás ajánlójában.

Látás mozgásban – BIG médiamunkák 2023
Deák17 Galéria; 1052 Budapest, Deák Ferenc utca 17. I. emelet
2024. január 19. – március 2.

Percz János: a magyar Giacometti életmű-kiállítása

Az Amikor Galéria eddig antik és vintage lakberendezési üzletként volt ismert, azonban különlegesnek ígérkező tárlata megnyitásával művészeti galériává avanzsál. A Határátlépés / Kiállítás Percz János (1920-2000) a magyar Giacometti életművéből című kiállítás egy kivételes, ám a nagyközönség által alig ismert művész átfogó bemutatása, amely csaknem száz szobrot, használati tárgyat, dísztárgyat, ékszert és kisplasztikát vonultat fel. A tárlaton a szobrász, ötvös és grafikus életművét olyan kortársak művei helyezik kontextusba, mint Vilt Tibor, Borsos Miklós, Ország Lili és Korniss Dezső.

A Percz-kiállítással Molnár Viktor galériatulajdonos régi álma válik valóra, aki már hosszú ideje gyűjti a művész alkotásait. A tárlatra egy egész életművet átfogó, a nagyközönség előtt eddig jórészt ismeretlen kollekciót állított össze.

Percz János eredetileg mozaikművésznek készült, csak később tanulta ki a fémművességet. Első korszakában bronz iparművészeti tárgyakat készített. Vázái, gyertyatartói, ékszerei táncoló alakokat, állatokat formáztak, térelválasztói, faldíszei nyilvános tereket – budapesti Gellért Szálló, debreceni vasútállomás váróterme – díszítettek. Az 1960-as években Stockholmban, Helsinkiben, Rómában és Londonban is voltak egyéni és csoportos kiállításai. A 70-es években szobrászata expresszívebbé vált, Giacometti nyúlánk, szorongó, egzisztencialista munkáit idézte, vasszögekkel kalapált munkái Günther Uecker hatásáról tanúskodtak.

A debreceni Nagyállomás, kultúrváróterem, a falon a Világtérkép című kompozíció (Percz János, 1961)
A debreceni Nagyállomás, kultúrváróterem, a falon a Világtérkép című kompozíció (Percz János, 1961) Forrás Bojár Sándor / Fortepan

Percz János utoljára 1979-ben, Szegeden mutatkozott be kiállítással, az 1980-as évektől haláláig visszavonultan élt, művészete részben feledésbe merült. Halála után műterme tizenöt évig érintetlenül állt, a lappangó életmű Molnár Viktor jóvoltából most kerül először nyilvánosság elé.

Határátlépés / Kiállítás Percz János (1920-2000) a magyar Giacometti életművéből
Amikor Galéria; 1137 Budapest, Pozsonyi út 6.
Megnyitó: 2024. február 22.; 18:00

Róma: a kultúra fellegvára, a művészet "Eldorádója"

Erős névsorral, többek között Aba-Novák Vilmos, Gulácsy Lajos, Keserü Ilona, Markó Károly, Patkó Károly, Reigl Judit és Vaszary János munkáival, illetve eddig jobbára ismeretlen remekművekkel várja látogatóit február második felétől a Virág Judit Galéria. A Róma-Budapest című tárlat klasszikus és kortárs alkotók művein keresztül kívánja bemutatni az olasz főváros kiemelkedő kulturális szerepét, illetve hatását a magyar festészetre, szobrászatra és építészetre.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 

Virág Judit Gallery (@viragjudit_gallery) által megosztott bejegyzés

„Itália festői tájai mindig is lenyűgözték az európai művészeket és írókat. Évszázadokon át Európa valamennyi fontosabb művészeti központjában az akadémiai képzés kiegészítő eleme volt az itáliai, mindenekelőtt a római tanulmányút. Festők, írók, gondolkodók százai töltöttek el hosszabb-rövidebb időt az antik, reneszánsz, majd később a barokk emlékek tanulmányozásával. A képzőművészeti emlékek kimeríthetetlen tárháza mellett Róma a korszak legfontosabb vallási centruma is. Így az utazások elsődleges célpontja a 18-19. század fordulóján az örök város volt.“ – írja a kiállítás ajánlójában a budapesti Virág Judit Galéria.

Róma-Budapest, 1800–1948. Képzőművészeti kapcsolatok a két város között
Virág Judit Galéria; 1055 Budapest, Falk Miksa utca 30.
2024. február 22. – március 28.

Füstszagú krimók, jaszkarik és habisztik Bad Boy Levivel

„A siker nem jön könnyen, dolgozni kell érte, de ha már elértük, akkor sokan a fejünket akarják, és le is vágják vidáman”– olvasható az Unmute Galéria Most young kings get thier head│cut off című kiállításának ismertetőjében. A kizárólag graffiti és street art szubkultúrára fókuszáló galéria újonnan debütáló művésze, Bács Levente február 23-án az első önálló kiállítását nyitja meg itt.

Bács Levente (Bad Boy Levi) "Most young kings get thier head│cut off" címmel nyitja meg első önálló kiállítását a budapesti Unmute Galériában.
Bács Levente (Bad Boy Levi) "Most young kings get thier head│cut off" címmel nyitja meg első önálló kiállítását a budapesti Unmute Galériában. Forrás Bács Levente

A hazai graffiti és street art szcénában Bad Boy Leviként ismert alkotó már a 2000-es években megmutatta magát az itthoni street wear kultúrában nagy sikert aratott ruhamárkájával, a Pumpcityvel. Míg napjainkban az egyik legnagyobb, magyar tulajdonú reklámügynökség (ACG) művészeti vezetőjeként is tevékenykedik.

A hivatalos sajtóanyagok szerint a tárlat a jazz és a hiphop aranykorába repít, miközben a modern világnak is görbe tükröt mutat. A kiállítás címével az alkotó Basquiat előtt hajt fejet, aki a Charles the First című munkáján szerepeltette ezt a sort. A kiállítás megnyitóján a Speiz zenekar is fellép, ami – idézem – „a képekre rezonáló beatekkel szólaltatja meg a vizualizált jazzt és a falra rakott hiphopot“.

Bács Levente aka Bad Boy Levi: Most young kings get thier head│cut off
Unmute Galéria; 1074 Budapest, Csengery utca 9.
Megnyitó: 2024. február 23.; 19:30

Art and Antique Budapest: művészet ötezer négyzetméteren

Február végén hatodik alkalommal nyitja meg kapuit Magyarország legnagyobb klasszikus és kortárs képzőművészeti vására, az Art and Antique Budapest, amelyen idén rekordszámú galéria képviselteti magát. A vásáron résztvevő 40 galéria a magyar műkereskedelem krémjét alkotja. A kiállítók standján festményeket, szobrokat, ékszereket, különleges szőnyegeket, bútorokat, antik könyveket tekinthetnek és vásárolhatnak meg az érdeklődők.

Rekordszámú galéria részvételével, több ezer műtárggyal érkezik az Art and Antique Budapest a Bálna épületében.
Rekordszámú galéria részvételével, több ezer műtárggyal érkezik az Art and Antique Budapest művészeti seregszemle a Bálna épületében. Forrás Art and Antique Budapest

2024-ben közel ötezer négyzetméteren rendezik meg a vásárt a Bálnában. Láthatunk művészeti szenzációkat a festészet legnagyobbjaitól, ám azok sem csalódnak, akik egy-egy megfizethető árú műtárggyal szeretnének hazatérni, vagy csak tartalmas kulturális barangolásra vágynak. „Az Art and Antikot minden évben hatalmas érdeklődés övezi. Ez az egyetlen monstre kortárs és klasszikus művészeti esemény Magyarországon, ahol a legnagyobb gyűjtők és az érdeklődő laikusok is megtalálják számításukat” – mondja Tausz Ádám szervező.

Art and Antique Budapest
Bálna Budapest; 1093 Budapest, Fővám tér 11-12.
2024. február 29. – március 3.

Kövessétek a REFRESHER-t, iratkozzatok fel közösségi csatornáinkra is, hogy ne maradjatok le a folyamatosan frissülő tartalmainkról: @refresherhu néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!