2023.12.20 9:37
Olvasási idő 0:49
Kovács M. Dávid

Újabb mérföldkőhöz ér a Szépművészeti Renoir-kiállítása, rendkívüli nyitvatartás várja a látogatókat az ünnepek alatt

KULTÚRA FESTŐK KÉPZŐMŰVÉSZET KIÁLLÍTÁS SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM

Már közel annyian látták a tárlatot, mint ahányan az ország második legnagyobb városában, Debrecenben élnek.

Szeptember végi megnyitása óta csaknem kétszázezren látogattak el a Szépművészeti Múzeum Renoir-kiállítására, közölte a múzeum az MTI-vel kedden.

Ahogy a Refresher is beszámolt róla, az intézmény egy hónappal ezelőtt, november második felében még 120 ezer látogatóról adott ki tájékoztatást.

A nagy érdeklődésre való tekintettel a múzeum karácsony másnapján, a két ünnep között és az újév első napján is nyitva tart, és egy órával korábban, már 9 órakor megnyitja kapuit a látogatók előtt.

A január elejéig nyitva tartó, A festő és modelljei című tárlaton Pierre-Auguste Renoir csaknem 70 alkotásával találkozhat a közönség, köztük olyan főművekkel mint A hinta, a Vidéki tánc vagy a Claude Renoir bohócjelmezben című alkotások. A festőnek szentelt első magyarországi kiállításon a Szépművészetiben őrzött csaknem harminc Renoir-alkotás is kiemelt szerepet kap.

Renoir "Vidéki tánc" című festménye a Szépművészeti Múzeum kiállításán.
Renoir "Vidéki tánc" című festménye a Szépművészeti Múzeum kiállításán. Forrás Hegedüs Róbert / MTI

A tárlaton első alkalommal állították ki együtt Renoir Fekvő női akt (Gabrielle) című alkotásának mindhárom, 1903 és 1907 között készült változatát, amelyek közül az elsőként megfestett remekmű 2019-ben került a Szépművészeti tulajdonába.

A festő és modelljei című kiállítás Renoir emberábrázolásait állítja a középpontba és a párizsi Musée d'Orsay-vel, valamint a Musée de l'Orangerie-vel együttműködésben valósult meg, a tárlaton több mint húsz külföldi közgyűjteményből kölcsönzött műtárgy is szerepel.

A Szépművészeti Renoir-kiállításáról a szeptemberi kiállításajánlónkban is írtunk, az aktuális, novemberi ajánlatainkat pedig ebben a cikkünkben találod:

Kiemelt tartalom
Hová menjünk, miket nézzünk decemberben? – művészeti szenzációk és kiállítások az ünnepi roham elé Hová menjünk, miket nézzünk decemberben? – művészeti szenzációk és kiállítások az ünnepi roham elé 2023.12.2 9:25