Démonok, sátánista rituálék, szexuális abúzus és gyilkosság – Szécsi Krisztián 7 világirodalmi klasszikust gyűjtött össze az év legijesztőbb időszakára.
Október vége mindig a borzalmak időszaka: siratjuk az átbulizott nyarunkat, a napok rövidülnek, órát állítunk, a boltok polcain megjelennek a fekete és narancssárga csomagolásba bújtatott csokoládék, s minden évben habzószájú vitákba keveredünk különböző közösségi médiás posztok alatt, hogy most Magyarországon megfér-e a Halloween a halottak napjával. Hogy megfér-e vagy sem, nem változtat a tényen, hogy az év ezen periódusa valamiképpen mindig a spiritualitás jegyében telik el, legyen az keresztényi vagy kapitalista.
A sárguló levelekhez meg a pumpkin spice lattehoz most a Refresher Magyarország újságírója, Szécsi Krisztián hozott nektek 7 olyan klasszikus művet, mellyel szépen ráhangolódhatunk az őszi mindennapokra, s melyek megmutatják, hogy a démonok, boszorkányok világa nem csupán egy modern intézmény, de már több évszázaddal korábban is erősen foglalkozott velük a világirodalom. A kiválasztott írások továbbá azt is megmutatják, hogy Halloween borzalma nem csupán az ördögben, de legfőképpen az emberi természetben, az emberi sorsokban keresendő.
Valerij Jakovlevics Brjuszov: A tüzes angyal
A mester és Margarita, but make it angyalokkal szexelős – akár így is összefoglalhatnánk az ezüstkori orosz irodalom egyik legnagyobb alakjának, Valerij Brjuszovnak regényét, A tüzes angyalt.
Kicsit adekvát is, meg nem is párhuzamot vonni Mihail Bulgakov opus magnumjaként számontartott Margaritájával. Mondjuk azért ildomos tisztázni, hogy Brjuszov műve circa 20 évvel előzte meg okkultista vetélytársát, meg nem is annyira társadalomkritikus, szatirikus alkotásról van szó, mintsem egy a transzcendetálissal játszó fikcióval.
A tüzes angyal remek betekintést ad a kor okkultista érdeklődésébe, és átnyálazván lapjait olyan más nagy klasszikusok juthatnak eszünkbe, mint Göethe Faustja, vagy akár Madách Imre Az ember tragédiája. Az ezüstkori orosz irodalom, vagyis a 20. század eleje, meg úgy en bloc a szimbolista orosz irodalom erősen merítkezett a transzcendens kérdésköréből. Megannyi remek regény tette főszereplőjévé a Sátánt, kezdett foglalkozni a gnoszticizmus (a kereszténység ezoterikus ága) és a Démiurgosz (a látható anyagi világ teremtője) filozófiai, vallásfilozófiai és irodalmi interpretációjával, szóval ha szórakoztató vonatkozásban kívánsz boszorkányokról és pokoli lényekről olvasni, A tüzes angyal mindenképpen jó halloweeni olvasmány lehet.
Fun fact: Az orosz zeneszerző, Szergej Prokofjev írt is belőle egy kaotikus, bár annál ikonikusabb operát ugyanezen a címen.
Joris-Karl Huysmans: Odaát
A francia regényíró, Joris-Karl Huysmans (ejtsd: Zsorisz-Kárl Üiszmansz) mindig is egy kicsit kívülálló volt a francia irodalom történetében, pont mint Gaál Peti a Carson Comából: egyszerre csendes, titokzatos, mégis silly-goofy, és hiánya mindenképpen érezhető lenne. Az eredetileg a naturalizmusból (az irodalom és a természettudományosság szerelemgyerekeként számontartott irodalmi irányzat) kiemelkedő, majd egyre inkább az ezotéria felé kacsintgató művész munkássága legutolsó éveiben már ki se tekintett a katolicizmus por (és vér) lepte vallási irataiból. Egyik igencsak izgalmas műve, az Odaát, mely a Durtal-trilógia egyik kötete, a 19. századi francia társadalom sátánista köreibe hívja olvasóját.
Bár Huymans regénye, meg a trilógia, melynek az Odaát is része, boszorkányos spiritualizmusával nem számít kiemelkedőnek a világ okkultista irodalmából, mégis remek korlenyomata egy olyan századnak, amikor a technikai fejlődés egybeolvadt a horoszkópimádattal, az emberek pedig lelküket a bibliai pokol tüzének melegében kívánták melengetni. Tudományosabb, leírós, mégis izgalmas olvasmány egy sötét őszi estére.
@arslanfromnarnia What does Hell look like in different religions? #history#eduction#religion#edutok#islam#hinduism#christianity#hell#underworld#god#karma#arslanfromnarnia♬ 13 Angels Standing Guard 'Round The Side Of Your Bed - Silver Mt. Zion
Émile Zola: Thérèse Raquin
Elérkeztünk első regényünkhöz, ami nem feltétlenül egy popkulturális értelemben vett kísértettörténet, mégis érdemes nagyobb olvasóközönség elé tárni remek történetmesélése és pazar pszichoanalízise miatt.
Szabad-e szeretni egy pedofil férfi érzéseiről szóló könyvet? – Ezért zseniális a Lolita
2024.3.23 9:44
Zola neve középiskolai tanulmányaink vége felé, körülbelül tizenegyedikben kerülhet elő olyan regények kapcsán, mint A patkányfogó, Nana vagy Germinal, pedig a francia író karrierjének alapköveit a hazánkban kevéssé dicsért, viszont annál királyabb Thérèse Raquin (ejtsd: Térez Ráken) című regényének köszönheti.
A történet a továbbiakban csak még abszurdabb lesz: vízihulla, sclerosis multiplex, féltékenykedések, hallucinációk. Bár maga a Thérèse Raquin valóban naturalista regény, Zola elképesztő művészi érzékkel képes egybemosni az emberi lelkiismeret természetfelettiségét mértani pontossággal bemutatott, oszlófélben lévő holttestekkel. Igen, pofátlanul alulértékelt regény, pedig talán nem kis túlzással az egyik legjobb, amit Zola valaha is írt.
Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya
Az eddig szemlézett regények egytől egyig a klasszikus irodalmi kánon részét képezik, ezért most érdemes egy kicsit lightosabb, popkulturális vizekre evezni. A 2020-as, s bár kevésbé sikeres Rebecca Netflix-adaptáció Daphne du Maurier brit írónő regényén alapszik, mely még további három filmfeldolgozást és egy magyar musicalt is inspirált maga feszült, szinte hitchcocki atmoszférájával (egyébként Hitchcock tényleg fel is dolgozta), A Manderley-ház asszonya nem véres történetmeséléssel, démoni lényekkel, kecskecsecset szopó sátánista rituálékkal ijesztgeti olvasóját, hanem egy olyan entitással, melynek jelenlétét csak érezzük a sorok között, de soha nem láthatjuk.
A Manderley-ház asszonya szinte már egy pszichodrámaszerű regény, mely lassú, részletes felépítettségével, egyes szám első személyben íródott cselekményességével rendkívül finoman helyezi az olvasót egy meg nem értett nő szerepébe. Átérezhetjük vele Én minden lelki kínlódását, és kísértő árnyakat, a gonoszt vélhetjük felfedezni minden sötét sarokban, recsegő-ropogó padlódeszkában.
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A szelíd teremtés
„Dostoevsky is the only d that can please me“ (Dosztojevszkij az egyetlen f*sz, ami ki tud engem elégíteni) – szokta volt mondani egy volt orosz szakos csoporttársam a 19. század egyik leghatalmasabb írógéniuszáról, Daddy D-ről, azaz Fjodor Dosztojevszkijről. Bár a művészt elsődlegesen olyan alkotásai miatt ismeri a világirodalom, s vele együtt az irodalomtudomány, mint a Bűn és bűnhődés, A félkegyelmű, Feljegyzések az egérlyukból és A Karamazov testvérek, nagy butaság lenne vakon tudomást sem venni pazar kisregényeiről, novelláiról. A szelíd teremtés, akárcsak du Maurier regénye, az emberi lélek törékenységével játszik.
A szelíd teremtés nemcsak szokatlan tematikájának köszönhetően lehet érdekes olvasmány, de benne megtalálhatjuk kvázi a teljes Dosztojevszkij-esszenciát. A narráció egyedi kidolgozottsága folyamatos kételyek között hagyja az olvasót: nem lehetünk biztosak, hogy egy bírósági tárgyaláson ülünk, netán egy belső monológot hallunk, vagy illetlenül valakinek a naplóját nyálazzuk-e át.
A könyvsorozat, amit lenyomott Rowling, pedig talán még jobb is, mint a Harry Potter – Ismerjétek meg Percy Jacksont
2024.3.17 10:29
Az elbeszélés azért is számít rendkívülinek, mert problematikája nem fizikai abúzuson alapszik, ellenben szépen bemutatja, hogyan is végződhetnek a rosszul funkcionáló emberi kapcsolatok: hogy mennyit is tűrhet egy emberi lélek; hogy milyen mindennapos lelki terror kell ahhoz, hogy egy fiatal lány az öngyilkosságot lássa végső megoldásnak; hogy az ártatlan élcelődés milyen mély sebeket ejthet az emberi szíven; hogy miképpen dolgozhatjuk fel a tényt, hogy érzelmi ronccsá tettük embertársunkat.
Móricz Zsigmond: Árvácska
Valóban csupán csontvázak, éhes vámpírok, oszladozó holttestek látványa, egy sötétben felcsillanó szempár lenne ijesztő? Halloween ünnepének esszenciája csak mitikus, természetfeletti lényekben és jelenésekben keresendő? És mi van akkor, ha minden csontváz, minden vámpír és hulla mögött az embert látnánk? Talán nincs is az a pokolbeli lény, ami kegyetlenebb lenne az embernél.
Oktalanság lenne nem szemlézni hazánk művészeinek munkáiból, s bár megannyi remek alkotást felvonultathatnánk kis listánkon, talán kevés annyira borzalmas írás született, mint Móricz Zsigmond Árvácska című regénye.
Bár nagyon sokan úgy hiszik, hogy Móricz Zsigmond regénye túlzó, s a végletességekkel játszik, mégis pontos képet fest arról a paraszti világról, amelyet társadalmunk olyannyira szeret túlromantizálni filmekben, könyvekben, az interneten. Ne feledjük, a realista prózairodalom egyik legnagyobb alakjáról beszélünk! A valóság mindig sokkal ridegebb és kiábrándítóbb, s nemigen kell mély kutatómunkát végeznünk ahhoz, hogy felocsúdjunk egy rendkívül félrevezető álomképből. Nemcsak a halloweeni borzongást, de ezt a feleszmélést is megkaphatjuk Csöre történetétől.
Anton Pavlovics Csehov: A menyasszony
Elérkeztünk utolsó klasszikus írásunkhoz, s bár Csehov elsődlegesen drámáiról ismeretes, az orosz író szintúgy nagyot alkotott a kispróza műfajaiban.
Telt, múlt az idő, Nágya érzelmei Szása iránt mit sem változtak: úgy dönt, meglátogatja Moszkvában. Ám sajnos a városba érvén azt kellett látnia, hogy a férfi állapota jelentősen romlott, érzelmei azonban még a régiek maradtak. Közben egy levélben családja arról biztosította a lányt, hogy nem haragszanak rá, és hogy látogassa meg őket, amint ideje engedi. Egy ilyen vizit alkalmával csapta meg Nágyát, az egykori menyasszonyt a rideg valóság: azzal, hogy felbontotta jegyességét Andrejjel, társadalmi és anyagi szegénységbe döntötte egész családját. A történet igazi csehovi befejezéssel zárul.
Csehov az a fajta író, aki egyszerű, könnyed stílusa, na meg a mindennapok abszurditásában rejlő történeteivel azonnal beszippantja az olvasót. A menyasszonyból hiányzik minden klasszikus horrorisztikus elem, ellenben mégsem mondhatni, hogy borzalomtól mentes. Csehovnak nem kell szétfröccsenő agyvelőkről írnia ahhoz, hogy olvasójának álmatlan éjszakákat okozzon, neki elég csupán görbetükröt mutatnia ahhoz, hogy a letargia atombiztos legyen. Nágya története olyan mély és filozofikus kérdéseket boncolgat, mint a predesztináció, hogy valóban többre vagyunk-e hivatottak az életben, tartozunk-e bárkinek bármivel, önös érdekek vezetnek-e minket, ha a lehető legtöbben kívánunk kihozni sorsunkból. Rövid elbeszélés, ami garantáltan megalapozza az évvégi depit.
