Cikkünk végén megtaláljátok a listát.
„A szabályok szabályok, ezeket be kell tartanunk“ – mondta a magyarországi Erasmus-helyzetről Iliana Ivanova, az Európai Bizottságban az oktatásért, kutatásért, innovációért, kultúráért és ifjúságügyért felelős biztosi poszt várományosa.
![](https://storage.refresher.hu/article/fa2cdc9878be8f97cffa.jpg?is=1200x2000&s=a53e01c2c719fc690316c417b8cf55246cfc58ad602980394a58459768829ac2)
A bolgár politikusnő válaszát Bocskor Andrea, kárpátaljai magyar képviselő kérdése előzte meg, aki azt kérdezte Ivanovnától, mit gondol arról, hogy a „magyar diákok, tanárok és kutatók számára diszkriminatív eljárás” kizárta a modellváltó egyetemeket. A Fidesz színeiben bejutott Bocskort biztosította, hogy maga is tisztában van azzal, hogy így számos diák és tanár eshet el ösztöndíjprogramoktól, azonban a szabályokat bizony mindenkinek be kell tartani. Elmondta, hogy elvégzik a megfelelő intézkedéseket és kötelezettségvállalásokat az üggyel kapcsolatban, bár erre nem tudnak még fix dátumot kijelölni, ezért minden amit tehetnek a folyamatos egyeztetés és párbeszéd. Viszont amit nem tud megígérni senkinek, az az, hogy „elvégezze azt, amit a magyar államnak kell megtennie”.
![REFRESHER-TESZT: Melyik ótvar diákmunka passzol igazán a személyiségedhez?](https://storage.refresher.hu/article/REFRESHER-TESZT-Melyik-otvar-diakmunka-passzol-igazan-a-szemelyisegedhez~97850723ca457d1bfa39.jpg?is=150x200c&ic=451x0x499x666&s=b3e6f72b350c97cb98c18741f0175046ad417e1b2a08beaf89d90ccf0764c0f7)
Sajnálatos, hogy az egész Erasmus-ügy idáig fajult, mindenesetre azért azzal tisztában kell lennie minden programra jelentkezőnek, hogy a nehézkes bürokratikus folyamatokon túl a pénzbeli támogatás, melyet egy-egy diák vagy tanár kap egy kiutazás alkalmával, rendkívül alacsony. Sőt, sok esetben kihangsúlyozzák, hogy bizonyos országok esetében elengedhetetlen az önerőből történő mellékes finanszírozás is. A modellváltott, alapítványi egyetemek esetében a döntés a 2022. december 15-e után elbírált pályázatokra vonatkozik.
Az alábbi modellváltó egyetemeket érint az Erasmus-döntés:
- a Budapesti Gazdasági Egyetem,
- a Debreceni Egyetem,
- a Budapesti Corvinus Egyetem,
- a Magyar Táncművészeti Egyetem,
- az Állatorvostudományi Egyetem,
- a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem,
- a Semmelweis Egyetem,
- a Pannon Egyetem,
- a Soproni Egyetem,
- a Szegedi Tudományegyetem,
- a Színház- és Filmművészeti Egyetem,
- a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem,
- a Miskolci Egyetem,
- a Dunaújvárosi Egyetem,
- a Debreceni Egyetem,
- a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem,
- a Neumann János Egyetem,
- a Nyíregyházi Egyetem,
- az Óbudai Egyetem,
- a Széchenyi István Egyetem,
- a Tokaj-Hegyalja Egyetem,
- a Pécsi Tudományegyetem.