Szécsi Krisztián véleménycikke az internetes gyermekvédelem nélküli gyermekvédelemről.
A mai Magyarországon úgy tűnik, nem is a ciszheteró, középkorú fehér férfiaknak, hanem a gyerekeknek áll a világ. Országunk jövőjének reménységeit mindennél jobban óvjuk mindentől is, s mindent is csupán az ő érdekükben teszünk azért, hogy kiváló, munkaképes, adózó felnőttekké válhassanak. Ezt a cinikus hangvételt most bőven tovább terjeszthetném, hogy mi verve, könnygázt eregetve, kérdéses gyermekvédelmi rendelkezéseket előállítva, omladozó oktatási rendszerbe kapaszkodva, áhítatosan szeretjük társadalmunk legfiatalabb tagjait, ám ezeket a kérdéseket inkább meghagynám a nálam politikailag tájékozottabb újságírókollegáimnak.
Amúgy kicsit olyan ez most, mintha vizes villával konnektorba nyúlnék, de minimum mintha a facebookos anyukák békeszigeteként számon tartott Asszonysutyorgóba azt írnám, hogy a mosipelus sz*r (egyébként nem az). Mindenesetre hölgyeim, vállalom a kockázatot. Hiszen mégis: ki vagyok én ahhoz, hogy fiatal és pláne gyermektelen férfiként merjem osztani az észt gyereknevelésről? Költői kérdés, de egyébként a válasz is egyértelmű: egy fiatal, pláne gyermektelen férfi. Egy férfi, aki nem érti, hogy még mindig miért pakoljuk teli az internetet gyermekeink fotóival a 2020-as években megannyi párbeszéd, statisztikai adatok és szakvélemény után. Egy férfi, aki tényleg képtelen felfogni, hogy két #gyermekvédelem poszt alatt miért kell, hogy végignézze Facebook-liveban, ahogy Ágika az őzike csoportból milyen szépen szavalja az anyák napi műsoron Benedek Elek versét. „Ha nem tetszik, nem kell nézni. Tovább lehet görgetni“ – szól a kertvárosi fotelinfluenszer-mondás, ám ez mégis meddig elfogadható válasz kérdésemre?
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A közösségi médiának hála több forrásból is táplálkozhatunk. Például a Hintalovon Gyermekvédelmi Alapítvány a fentebbi Instagram-posztjában elég korrektül, ellenben mégiscsak jogi szempontból beszélt arról, hogyan is védhetjük gyermekünket a metatérben, s kvázi vehetjük fel a harcot a sharenting jelenséggel szemben.
Az olyan magától értetődő tanácsoktól, mint hogy nem ildomos meztelen, félmeztelen tartalmakat megosztani gyermekünkről, egészen odáig, hogy más beleegyezése nélkül szintén ne történjen meg egy adott tartalom feltöltése, a szervezet bejegyzései gyakorlatilag a sharenting minden kérdésére választ nyújtanak. S félre ne értsen senki, nem a szervezet munkásságát kívánom bírálni, sőt, bíráskodni sincs kedvem. Ám a nap végén mégiscsak az a tapasztalat, hogy sok esetben az ész győzedelmeskedik a szív felett, miközben a kettőnek kéz a kézben, egyazon utat járva kellene a cél felé haladniuk. Ezenfelül a hasonló tartalmak – gyakran a félreértelmezés miatt – csak indokot szolgáltathatnak arra, hogy felmentsük magunkat.
Magyarán: csak egy kicsit gondolkozzunk logikusan arról, hogy miért ne árasszuk el a világhálót gyermekeink fotóival.
Genderfelvágott
2020 tényleg nagyot ment. Egy nemzet süllyedt az otthoni látens alkoholizmusba, a családon belüli erőszak rátája minimum 20 százalékkal emelkedett itthon s külföldön egyaránt (ATV), Varga Irénke live-okat néztünk, mindenki kenyérkovászt készített, Dúró Dóra könyvkötőnek állt, a kormányunk pedig betiltotta a születési név és nem változtatásának jogát, hiszen nyilván nincs fontosabb egy pandémia közepén, mint hogy Gábor ne lehessen Gabriella.
Egyébként ha már Gábor, szintén az első körös #maradjotthon-időszak nyarán született ítélet Kaleta Gábor, egykori perui magyar nagykövet ügyében is. Ő még megvan? Tudjátok, ez a mélyen vallásos, keresztényi férfi volt az, aki a saját számítógépén (terminus technicus-szal élve céges laptop) közel 19 ezer (!) gyermekpornográf felvételt tárolt. A mennyiség – több mint valószínű – évek kitartó és állhatatos munkájának eredménye. Egy év felfüggesztett börtönbüntetésre, illetve 540 ezer forint pénzbüntetés megfizetésére ítélték.
Az indulatok azonnal és jogosan a tetőfokára hágtak. S ki tudja, hogy társadalmi nyomásra-e vagy a Kaleta-ügy miatt érzett politikai szégyennek köszönhetően, de mégis így eshetett meg hát, hogy egy évvel később megszületett az úgynevezett pedofiltörvény, ami azonnal elindította a magyar gyermekvédelmiség mint politikai műfaj eszmeiségét. A törvény, ami egyrészt megbélyegezte a hazai szexuális kisebbségeket, másrészt a nemi identitás és a szexuális orientáció kérdéseit kvázi összemosta a szexuális bűncselekménynek számító pedofíliával. Magyarán: a gyermekek politikai UNO reverse-kártyák lettek.
Ezen a ponton a magyar társadalmi ok-okozatiság egy féreglyukon keresztül teljességében összekuszálódott a genderideológiai téridő-kontinuumban, szóval csak vázlatpontosan: mindenki szivárványosra cserélte a Facebook-profilképét; soha nem látott tömeg jelent meg a Budapest Pride-on Dua Lipát énekelve; noÁr Falusi Mariannal közösen megírta a világ legkrindzsebb szeretethimnuszát; Novák Előd szivárványos zászlókat kezdett gyűjteni; Szájer József ereszcsatornán lépett volna le egy meleg orgiából; a négy éves Kovács Gergő nem operáltathatja át magát Patriciává a pillangó csoport homokozójában; az ég kék, az RTL Klub, az apa apa, a nő anya, a család meg család.
Évek óta egy rossz, első adagos AstraZeneca-lázálomban élünk, zsíros szájjal buzizunk, gyerekeket védünk, csak erről éppen ők nem tudnak, a gyerekek.
A bajai kisfiú, a kék bicikli és a spanyolországi pedofilhálózat – Till Tamás rejtélyes eltűnésének története
2023.5.7 9:55
#gyermekvédelem
Manapság egyre menőbb társadalmi kérdésekben állást foglalni. Egyszerűen az. Gyárthatod a kontenteket, oszthatod Instagram-sztorikban a TASZ, a NANE, meg a Háttér Társaság bejegyzéseit, tüntetésekről jelentkezhetsz be élőzve, könnygázt mosva szemedből, követőid meg nyálcsorgatva nézhetik, mint vágod ketté az alföldi Jeanne d'Arc képében a kommentszekciókban portyázó politikai trollokat egy-egy szellemes, de annál pikírtebb szóösszetétellel. A nap végén senki nem kérdi meg, hogy mennyire is vagy elkötelezett az adott kérdéssel kapcsolatban. Azonban az állásfoglalás, kiállás, felszólalás egymagunkban nem sokat ér, hiszen hogy minél hitelesebbnek tűnjünk, jó azt a közeget felhasználni, netán velük mutatkozni, akit annyira védelmünkben szeretnénk tudni. A gyermekvédelem sincs másképp.
Így váltak a gyerekek közösségi médiás Fila-táskákká, gyakorlatilag kiegészítőkké.
De hát valahol érthető is ez. Csak gondoljunk bele, hiszen elég gáz, amikor egy ország vezetősége próbálja megfogalmazni, hogy mi is számít családnak. Mert, ha egy azonos nemű pár fogad örökbe gyereket, az már nem család. Ha egyedülállóként éled meg a szülőséget, az szintén nem család. Ha meddő vagy, szóba se állnak veled, de ha teliszülöd a bolygót „kis pocaklakókkal“, akkor te vagy a legfaszább ember a világon. Hát nyilván meg szeretnénk mutatni, fel szeretnénk szólalni, képekkel akarjuk bizonyítani és meggyőzni a szkeptikusokat vagy bárkit, aki másképp gondolja, hogy a család fogalma – tetszik vagy sem – igen tág. Nyaralós, ovis, ballagós képek kerülnek megosztásra, boldog pillanatokkal szórjuk tele a metaverzumot és gyakoratilag a társadalmi harc első sorába toljuk ezzel be a gyerekeket, akiket nem igazán véd egy arcot eltakaró emoji.
Miért is rossz ez? Ez – népszerű leszek-e vagy sem – gyermekvédelem nélküli gyermekvédelem. Ahogy azt a statisztikák is mutatják, a pedofil bűnözők a világhálón könnyebben szereznek be és osztanak meg szexuális tartalmú képeket vagy videókat. Nem csupán ingyen kínálja minden „A családok éve“ és szivárvány zászlós Facebook-profilmatricás anyuka és apuka a kontentet az internetes bűnözők számára, de gyakorlatilag simán beazonosíthatóvá teszik gyermekeiket. Mert hát mindent is megosztunk: a gyerekszobát, az udvart, hogy milyen játszóteret preferálunk, hova jár a gyerek iskolába, éppen most milyen a haja, extrém esetekben pedig még a nyári kánikulában a Tescóban kapható kék kagylóalakú lavorban pancsolós képeket is. A legveszélyeztetettebb a 9-12 éves korosztály.
Ez is egy polarizált helyzet, mivel mindenki egymást hibáztatja, ujjal mutogat a másikra: te buzi vagy, te meg konzervatív.
Te azért osztod meg napi hétszáz sztoriban a pár hetes csecsemődet, amint a mellkasodon alszik (mert mi mást is tudna egy csecsemő csinálni?) Kaliforniában, mert valaki szerint nem alkottok teljesértékű családot, te pedig a kormányzati családideológiát követve pakolod fel az aradi vértanúk napi ünnepségről készült felvételeket, ahol egyébként Nikike harmadszorra se tudta kimondani Gróf Leiningen-Westerburg Károly nevét, de legalább mindenki láthatja, milyen szépen befontad kislányod haját. Az egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz. Kérdem én: így védenénk mi a gyerekeket?
Női princípiumok
Ha netán a múlt századi szüfrazsetteket arról kérdezték volna, hogy milyen lenne szerintük a világ száz év múlva, talán olyan válaszokat kapnánk, mint nemi egyenlőség, a férfiak megtanulnak magukra főzni-mosni-takarítani, de minimum nem húgycseppeket hagyni a WC-ülőkén. Ezenfelül szabad karrierépítés, álmok megvalósítása két szoptatás között, a gyerekszobán túl is. Hát nagyot néznének mi megy 2023-ban Magyarországon.
A munkahelyi kiégésre a válasz: slow living
2024.10.17 10:51
A már fentebb említett sharenting kifejezést, bár sokszor feminin viselkedésmintának tekintik, ugyanúgy igaz lehet az apukákra is – többek között erről is ír dr. Gál Emese jogász, aki a szülők gyermektartalmakkal kapcsolatos motivációikat kutatta.
„A szülők motivációi a posztolásra mind természetes, emberi szükségletekből erednek. A jelenség főleg anyukákra jellemző, de az apákat is érintheti. Az egyik leggyakoribb mozgatója a támogatás igénye – a kisgyermeket nevelő szülők társas kapcsolatai általában lecsökkennek, és egyedül maradnak a gyerekneveléssel járó problémákkal“ – írja Gál a Családi Jog folyóiratban. Magyarán a nóta még mindig ugyanaz: a gyereknevelés a párkapcsolatban élő szülők számára közös feladat, nem ugyanazon a szinten kezelendő, mint a mosogatás.
Ezenfelül pedig, ha csupán a büszkeség a háttérben meghúzódó posztok motivációja a pozitív visszacsatolásért, az megint csak azt erősíti, hogy a 21. századi nő még mindig elhiszi, hogy amint anya lett, minden más minőségében megszűnik. Ő gyereket nevel, korrepetálásra viszi a kis Tibit matematikából, meg hegedű órára a Franciskát – az életének eme keretek között kell kiteljesednie. Ha a gyereke valami kézzelfogható eredményt ér el, ő megkapja a visszacsatolást a környezetétől. A szülő azonban nem igazán.
„Majd a gyerek eldönti“
Számomra az egyik legfrusztrálóbb kifogás azzal kapcsolatban, amikor már nem lehet a szexuális bűnözés eshetőségével ráhatni a szülők józan ítélőképességére, amikor azt próbálják elhitetni másokkal, hogy a gyerek „engedélyt adott nekik“. Mármint mire pontosan? Hogy lefotózhassák és levideózhassák őket? Rendkívül érdekes, remélhetőleg más fajsúlyos kérdésekben is ugyanennyire adnak a szülők legféltettebb kincsük döntéshozatalára, bár ez is csak azt mutatja, hogy hazánkban éppen igen tudatos és erős fiatal nemzedéket készülünk kinevelni.
7 vad testközpontú Insta-fiók, ami keveri a szexualitást a művészettel
2024.9.5 18:00
A gyerek mindig a szülő, a felnőttek elismerésére fog apellálni, mert azáltal is csupán azt érzi, hogy szeretik. Ha pedig anyuka vagy apuka elmondja Annának és Dávidnak, hogy énekelje el már megint a Bogyó és Babóca betétdalát, mert fel akarja rakni az internetre, hogy sok like és szívecske menjen rá, nyilván nem ütközik ellenállásba.
Egyrészt ez azért sem jó, mert hosszútávon azt eredményezi, hogy a gyerek önértékelését mások elismeréséhez fogja kötni, másrészt pedig attól, hogy jogi értelemben te vagy felelős gyermekedért még nem azt jelenti, hogy bazári majmot kell belőle csinálnod – instaszülők, ez főként nektek szól.
Ám ha mindenképpen valakinek az a célja, hogy kétlábon járó reklámtáblát neveljen, végülis minden joga megvan hozzá. Csak a posztszöveg végéről ne feledd hashtaggel kiírni a vezetékneveteket, lehetőleg többesszámban, mert ti ilyen brand-féleség vagytok.
Konklúzió?
Nem akarok én lenni a fekete seggű huszonéves, aki éppen egy májusi délutánon újrahuzalozza a gyereknevelés alapjait, ám azt mindenképpen szeretném, ha a szülők többsége átértékelné, amit eddig a gyermeke internetes lábnyomáról gondolt. 2023 van, és még mindig ugyanazokat a köröket futjuk, semmi nem változik. S bár nagyon jó kezdeményezés a YouTube részéről, hogy azok alá a videók alá már nem lehet kommentelni, melyekben kiskorúak jelennek meg, először mindig lokálisan kell gondolkoznunk.
Mi azzal a baj, ha hétköznapi emberek életét éljük? – Bemutatjuk Connor Hubbardot és a „Normalize the norm” jelenségét
2024.8.31 8:37
Igen, valóban mindenki maga döntheti el, hogy mit és hogyan szeretne megosztani gyermekéről. Ám talán arra érdemes gondolni, hogy baromi kínos lesz, amikor tíz-tizenöt év múlva a vasárnapi rántott hús-krumplipüré kombó felett gyermeked, akit mindennél jobban szeretsz, s akit a széltől is, de minimum a genderideológiától óvnál, csúnyán számon fog kérni a róla megosztott tartalmak miatt. A gyermeki felelősségre vonásra neked pedig válaszod annyi lesz, hogy „Én csak jó anya/ apa próbáltam lenni.“ Hidd el, ez nem igazán fogja meghatni, a remek szülőség pedig nem a fogócskázós, fürdőzős videókban és képekben mérettetik.
Soha ne feledjük: gyereket nevelni jól nem lehet. Csak minél kevésbé sz*rul.
