Mi is elolvastuk a nemrég megjelent gyermekvédelmi jelentést, és a 200 oldalas dokumentumnak összeszedtük a legfontosabb állításait, amik egészen döbbenetes képet festenek a gyermekvédelemi rendszer valódi állapotáról.
Szeptember 12-én tartott sajtótájékoztatót Magyar Péter miniszterelnök Kátai-Németh Vilmos szociális és családügyi miniszter, illetve Gyurkó Szilvia gyermekjogi és gyermekvédelmi államtitkár társaságában a IX. kerületi Kossuth Lajos Gyermekotthoni Központ és Általános Iskolából, ahol a gyermekvédelem Fidesz-által megörökölt jelenlegi állapotáról adtak tájékoztatást.
A sajtótájékoztató egyik legfontosabb célja volt, hogy röviden bemutassák A gyermekvédelmi rendszer aktuális helyzetének diagnózisa című 200 oldalas dokumentumot. Ezen az elmúlt hónapokban dolgozott a minisztérium azzal a céllal, hogy feltárják az elmúlt 16 év gyermekvédelmi politikáját, és feltérképezzék a gyermekvédelmi rendszer jelenlegi állapotát. A jelentéshez, ami annak leírása szerint a gyermekvédelmi diagnózis első fázisa, közel 20 intézményt vizsgáltak meg, többszáz szakemberrel készítettek interjúkat, hogy felmérjék a rendszer valós állapotát.
A 200 oldalas jelentés bárki számára elérhető a kormány honlapján, ezért mi is elolvastuk és összeszedtük annak legfontosabb és legmegdöbbentőbb megállapításait. A dokumentumból egy olyan gyermekvédelmi rendszer képe bontakozik ki, ami nagyban átértékeli mindazt, amit a Fidesz hozzáállásáról is csak sejteni lehetett. Nem véletlen az sem, hogy az új kormány első körben egy 10 milliárdos gyermekvédelmi krízisprogramot indít, amit szakmai programokra, férőhelybővítésre és infrastrukturális fejlesztésekre költenek majd.
Milyen állapotot örökölt a Tisza-kormány?
A magyar gyermekvédelmi rendszer alapvetően egy alapellátásra és egy szakellátásra oszlik, és három szintje különíthető el. Az első a minden magyar gyermek (megközelítőleg 1,6 millió fő) számára elérhető szolgáltatásokat jelenti, illetve ezen a szinten működik egy jelzőrendszer is, aminek a feladata, hogy a gyermekek jólétével kapcsolatos kockázatokat időben felismerje és megelőzhesse.
A második a már veszélyeztetett illetve védelembe vett gyermekek szintje, akik célzott támogatásokat, anyagi és szakmai segítséget kapnak, vagy szükség esetén átmeneti gondozásban részesülnek. A veszélyeztetettség oka lehet bántalmazás, elhanyagolás, gyereknevelési problémák, lakhatási nehézségek vagy anyagi problémák.
A harmadik szintet a gyerekek helyettesítő védelme jelenti, itt olyanokról van szó, akiknek a biztonsága különböző okokból nem biztosítható saját családjukban, ezért nevelőszülői vagy gyermekotthoni keretek között igyekeznek ezt garantálni.
A dokumentum hosszan ír a gyermekvédelem rendszerszintű problémáiról, amelynek közös alapja a túlterheltség és a kapacitáshiány, a problémák jelentős része valójában ezekből alakul ki. A jelentés szerint ezzel a Fidesz és a gyermekvédelemért legutóbb felelős Belügyminisztérium is tökéletesen tisztában volt, mégsem tett semmit azért, hogy egy kicsit is javítsa a rendszer összállapotát, és tehermentesítse a szakembereket.
A gyermekvédelem krízise tehát nem a szakellátás szintjén kezdődik, hanem az alapellátásban, ahol nincs elég kapacitás a veszélyeztetettség vagy rosszabb esetben a családból való kiemelés megelőzésére, és sok esetben már csak a kialakult problémák vagy vészhelyzetek kezelésére van erőforrása a rendszerben dolgozóknak.
A rendszer nehézségit az is súlyosbította, hogy 2010 után a magyar állam kivonult a szociális szektorból, így a gyermekvédelemből is, és egyre nagyobb teret engedett az egyházaknak, ahogyan tette ezt az oktatási rendszerrel is.
Ez két szempontból okozott jelentős változásokat. Egyrészt az egyházak egészen egyszerűen több pénzt kaptak a gyermekvédelmi tevékenységükre, a gyerekeket ellátó intézmények és programok fenntartására, mint állami társaik, így az egyházi ellátás elszívta az állami rendszerben dolgozó tapasztalt kollégák jelentős részét a magasabb bérek és jobb körülmények miatt.
Másrészt, az egyházaknak az a privilégium is megadatott, hogy válogathatnak az ellátásra szoruló gyerekek között, nem kell mindenkit felvenniük. Ez azt eredményezte, hogy kevésbé problémás gyermekek kerülhetnek az egyházi rendszerbe, míg a megmaradt állami intézményekbe a nehezebben kezelhető, vagy éppen fogyatékkal élő gyerekek mennek, ahol nincs elég szakember a megfelelő ellátásukra.
Nincs, aki ellássa a gyerekeket
A legsúlyosabb hiány a gyermekfelügyelők, gyermeknevelők, gyermekszakpszichológusok és pszichiáterek tekintetében van, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy vannak olyan területek Magyarországon, ahol nincs szakember, aki ellássa a gyermekeket, hiába lenne rá óriási szükség.
A munkaerőhiánynál már csak a képzett munkaerő hiánya égetőbb, az elmúlt években egyre nagyobb számban áramlott be a rendszerbe a végzettséggel, szakmai tudással nem rendelkező munkaerő, miközben a szakemberek folyamatosan mondtak fel, elhagyva a gyermekvédelmi szférát.
Ugyanilyen problémát jelent az is, hogy a rendszerben dolgozó szakemberek életkora is folyamatosan növekszik, a fiatal szakemberek számára érthető okokból nem vonzó ez a pálya, aminek a leterheltség mellett a legnagyobb oka a rendszerszintű alulfinanszírozottság és nehezen kiszámítható jövedelem.
Ameddig a közoktatásban, a pedagógusoknak az alapbérét emelték, addig a szociális szférában az alapbér bruttó 370 ezer forint környékén mozog, és a kiegészítő pótlékok száma a túlórától függ, vagyis sokkal bizonytalanabb, hogy mekkora bevételre számíthat egy, a rendszerben dolgozó szakember.
Ezekből következik, hogy a gyermekvédelemben kevesebb, leterheltebb és idősebb szakemberek dolgoznak, és nekik kell egyre több gyermekeket ellátni, így sajnos kevesebb idejük egy-egy gyerek szakmai támogatására. A kisebb szakember létszám növeli a túlterheltséget, a túlterheltség pedig további távozásokhoz vezet, aminek eredményeként több csoportot vagy intézményt is be kell zárni.
Szintén komoly nehézséget okoz, hogy nemcsak a rendszerben dolgozó szakemberek száma csökken, hanem a nevelőszülőké, örökbefogadóké is. Egyre gyakrabban történik meg a jelentés szerint, hogy nevelőszülők visszaadják a gyerekeket, és csökken az örökbefogadási kérelmek száma is.
Súlyosbodik a gyerekek állapota is
A dokumentum kiemelt jelentőséget fordít arra is, hogy bemutassa, a gyermekvédelem folyamatos romlása hogyan befolyásolta a gyerekek helyzetét is, illetve, hogy ők milyen körülmények között élik az életüket.
A szakemberek, akiknek beszámolóiból összeállt a dokumentum, arról beszéltek, hogy az elmúlt öt–tíz évben alapvetően átalakult azoknak a gyerekeknek a probléma-profilja, akik kapcsolatba kerültek a gyermekvédelmi rendszerrel.
Emellett a gondozásba vett gyermekek egészségi állapotát tekintve gyakran előfordul lappangó, súlyos fertőző betegség (TBC, szifilisz, hepatitis B), amely veszélyezteti a többi gyerek és a szakdolgozók egészségét is.
A jelentés a szakemberekre támaszkodva kiemeli, ezeknek a gyűrűző tényezőknek köszönhetően egyre több olyan gyerek kerül a rendszerbe, aki már fiatalon komoly mentális és egészségügyi problémákkal küzd. Ahogyan az önsértés, az öngyilkossági gondolatok és öngyilkossági kísérletek is emelkedő tendenciát mutatnak. droghasználat már nem 16-17 éves korban, hanem a 11-12 éveseknél is jelentkezik, sok olyan fiatal kerül a rendszerbe, aki már ennyi idősen rendszeres szerhasználó.
A szakemberek viszont nem rendelkeznek olyan szakmai tudással, ami az ilyen súlyosan traumatizált gyerekek beilleszkedését segítene, a pszichológusi, pszichiátriai ellátásra hónapokat kell várni, ha egyáltalán van elérhető szakember, sőt, az állami intézmények egymásnak adogatják ezeket a nehezen kezelhető gyerekeket, így számukra sem alakulnak ki olyan közegek, ahol biztonságban érezhetik magukat.
Ennek következtében megnövekedett a szökések száma, amikor már tizenegy-tizenkét éves gyerekek is engedély nélkül távoznak az intézményből. Sokszor a családjukhoz térnek vissza, több esetben viszont ismeretlen marad a tartózkodási helyük.
A szökéseket az erőforráshiányos rendszer nem tudja megfelelően kezelni. Sokan hosszú ideig távol maradnak felügyelet nélkül, így nagyobb az esély arra, hogy bűnelkövetői körökbe kerülnek, szerhasználók lesznek vagy gyermekprostitúcióra kényszerítik őket, a jelentés szerint vannak olyan területek, ahol erre hálózat is kiépült.
A rendszer válságát a szökések száma is jól mutatja, egy évben átlagosan 17.000 gyerek szökik (döntő többségük gyermekvédelmi intézményekből), és 800 gyerek van szökésben. A gyerekek visszatértekor a szakemberek pedig olyan problémákkal szembesülnek, (drogfüggőség, nemi betegségek) aminek kezelésére nincsenek felkészítve.
Telezsúfolt, lerohadó intézmények
Az intézményi körülmények sem megfelelőek, amik szintén hozzájárulhatnak a szökésekhez. Vannak intézmények, amelynek ingatlanjai nagyon rossz műszaki állapotban vannak vagy egyenesen életveszélyesek, nincsenek megfelelően kialakítva, és a férőhelyhiány miatt sokkal több gyerek lakik együtt, mint amennyi jogszabály szerint lehetne.
A tanulmány kiemeli, jelenleg közel 2700 gyerek kénytelen olyan helyen élni, ami nem megfelelő a számára. Vagy egy veszélyeztető családi környezetben várja, hogy intézménybe kerülhessen vagy olyan gyermekotthonban él, aminek nem megfelelőek a körülményei.
Ennek következtében a gyerekek életkor, illetve szükséglet szerinti elhelyezése sem biztosítható, sok kisgyerek kerülhet kamaszokkal vagy 18 év feletti utógondozottakkal közös gyermekotthonba, és csoportba, sőt, a speciális szükségletű gyerekeket sokszor csak normál ellátást nyújtó intézmények tudják fogadni, ami szintén jelentős konfliktusokat szülhet a gyerekek és a korosztályok között.
Az ilyen összeférhetetlen helyzetek gyakran teret adnak a bántalmazásnak is, ami a gyerek-gyerek közti, illetve a gyerek és nevelő közti bántalmazásokat is magában foglalja. A jelentés szerint az állami gyermekvédelmi intézményekben a bántalmazási esetek száma 2024-ben összesen 1985, 2025-ben összesen 1964 volt, ebből gyermekbántalmazás 2024-ben 1959, 2025-ben 1684 alkalommal következett be.
Az utógondozásra, amelynek célja, hogy a 18 éven felüli, korábban gondozottak életkezdését segítse szintén egyre kevesebb kapacitás jut, így ezek a fiatalok gyakran felkészítés nélkül kerülnek ki az önálló életbe, ahol a lakhatási problémák mellett az is sújtja őket, hogy többen nem rendelkeznek megfelelő szakképesítéssel, és nincs, aki segítsen nekik a mindennapi ügyek intézésében.
