A Nobel-díjas magyar író az olasz la Repubblica újságnak adott interjút, melyben a Nobel-díjról és a magyar nyelvről, identitásról is beszélt.
A barcelonai Kortárs Kulturális Központ vendége volt Krasznahorkai László, a Nobel-díjas magyar íróval a la Repubblica című olasz lap készített interjút, amelyet a HVG szemlézett.
Az interjút készítő újságíró arról beszélt, sok olvasót zavarba hoznak Krasznahorkai könyvei, aki erre azt válaszolta, arról próbálja meg meggyőzni az embereket, hogy ne olvassák el az írásait, ő ugyanis nem kínál reményt, de nem is veszi el azt.
„Az én könyveim nyilvánvalóan nem receptkönyvek. Nem lehet belőlük jó ételt főzni. Olyanok, mint egy paella, amit egyszer készítettem. Rosszul sikerült, minden hozzávaló megvolt, de az eredmény nem sikerült, még rosszul is lettem tőle. De ha valaki ennek ellenére úgy dönt, hogy elolvassa a könyveimet, azt tanácsolom, hogy ne higgyen el semmit abból, amit róluk mondanak. Hogy nehezen olvashatók. Igaz, hogy szokatlanul hosszú mondatokat használok. De olyan ez, mint amikor sokáig őrzünk egy titkot, majd hirtelen eláruljuk. (…) A pont használata lehetetlen, mert a történet iránti szenvedélyem ösztönöz az írásra.”
Tarr Béla felboncolta a lelkünket, és mi imádtuk őt érte – Ebben a sorrendben nézd meg a filmjeit
2026.1.7 13:01
Könyvei hatásáról azt mondta, „a fontos az, hogy az olvasó felismerje önmagát, megértse, mennyire törékeny a méltósága. Hogy rájöjjön, a méltóság az utolsó dolog, amit el lehet venni tőle, de el lehet venni.“ Az író szerint ebben ő és egykori barátja, a januárban elhunyt Tarr Béla különböztek, a rendező ugyanis úgy vélte, a méltóságot nem lehet elvenni az embertől.
Az interjúban több gondolatot is elmondott a magyarságához fűződő viszonyáról.
„Magyarnak születtem, az anyanyelvem a magyar. De magyarnak lenni – ez ellen minden erőmmel küzdök. Miért cserélném el a világpolgárságot arra, hogy csak magyar legyek? A viszonyom a magyarságomhoz olyan, mint az embernek egy folyóparton fekvő kőhöz. Nem tudom, miért nem albánnak vagy szlováknak születtem.“
A HVG szemléje szerint Krasznahorkai nem akarja ideologizálni azt a tényt, hogy egy nemzethez tartozik, különösen Magyarországhoz, szerinte a származásnak nincs sok köze semmihez. Szereti a magyar nyelvet, és szerencsésnek érzi magát, hogy az anyanyelve képes ilyen finom árnyalatokat kifejezni, de más nyelveket ugyanúgy tisztel.
A riporter azon gondolatára, miszerint az írót nem nagyon érdeklik a huszárok, az Esterházyk vagy a kardok, Karsznahorkai úgy felelt:
„A huszárokról, a hazáról kérdez, én pedig folyamatosan a nyelvről beszélek. Ez nem véletlen. Az én Magyarországom a nyelvé, nem a huszároké. Messzire kerültem a magyar világtól, a butaságtól szennyezett magyar létezés fogalmától. Minden populizmusnak kitett államban szörnyű dolgok történnek, de semmi sem hasonlítható intenzitásában és brutalitásában ahhoz, ami Magyarországon történik. Ez a manipulációs képesség fertőző. Magyarország már nem egy ország, hanem egy elmegyógyintézet, ahonnan az orvosok már elmentek, és ahol a betegek hétfőn, szerdán és pénteken orvososdit játszanak”
– mondta a mai Magyarországról.
A Nobel-díjas író arról is beszélt, hogy Magyarország mindig a rossz utat választja. Egy korábbi interjúban arról beszélt, nem érti, miért büszék a magyarok a csatáikra, amiket mindig elvesztenek, ezért pedig már a magyar szélsőjobboldal is megtámadta. Úgy véli, nincs értelme vitatkozni, mert még az intelligensnek tűnő emberek is az ideológia foglyai.
„Két nagyon különböző malomban őrölünk, és a lisztjükből soha nem lesz kenyér. Ez pedig egy beteg társadalmat hozott létre.”
Az író a Nobel-díj megnyeréséről, illetve a hír váratlanságáról is beszélt. Elmondása szerint még mindig nem tudja, mit kezdjen az érdemmel.
„Ez olyan, mintha oxigén nélküli magasságba repítene, és a tüdőmnek oxigénre van szüksége. De nagy megtiszteltetés számomra. Bátor döntés volt, hogy engem választottak, mert a könyveimben mindig kudarcokról írtam.”
