Erhardt Domonkos filmjének főhőse egy Ikarus busz hátsó ülésén mélázik el azon, hogy milyen romantikus kalandokat élhetne át a mellette ülő vadidegen lánnyal.
Erhardt Domonkos, a MOME végzős hallgatójának Szemem sarka című diplomafilmje azt a múlékony pillanatot ragadja meg, mikor összeakad valakivel a tekintetünk, és a Móricz Zsigmond körtér előtt egy sarokkal egy másik érzelmi univerzumba kerülünk.
A fiatal rendező filmje bekerült a 73. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál fiatalokról és fiatal közönségnek szóló Generations 14+ elnevezésű programjába, ahol külön dicséretben részesült a kategória ifjúsági zsűrijétől, akik a következő szöveggel indokolták a döntést:
Emlékszel arra a egyszeri és megismételhetetlen pillanatra azt életedből? Biztosan varázslatos volt, talán kissé túl heves... Ez a film ilyen pillanatokra emlékeztetett bennünket, és már az elején elrepített minket egy utazásra a valóság tükröződő rétegei mögé. A film harmonikus stílusa egyszerre volt inspiráló és elgondolkodtató. Végül a részletekre való odafigyelés és a megható találkozás győzött meg minket. Bepillantás egy lehetséges álomvilágba a szemünk sarkából.”
A rendezővel a film kapcsán készítettünk interjút.
Mit szóltál mikor kiderült, hogy bejutottál a Berlináléra?
Meglepődtem. Ezen a fesztiválon a filmem túlnyomórészt élőszereplős alkotásokkal szállt versenybe. Nem vagyok egy filmkritikus, de nekem nehéz lenne összehasonlítani a két műfajt. Mindenesetre szerintem az egész animációs szakmának célja, hogy a filmjeink kikerüljenek a gyerekfilmes skatulyából, és ez most itt abszolút megtörtént. Nekem maga a tény, hogy bejutott a filmem, már hatalmas siker.
Mióta tudod, hogy ezzel szeretnél foglalkozni? Már gyerekkorodban is rajzolgatós voltál?
Nyilván az óvodában mindenki rajzolgat, aztán én általános iskolában is, utána meg a gimiben az órai jegyzetelés helyett a füzetembe képregényeket meg dinoszauruszokat rajzolgattam. Ezt természetesen eleinte sem a tanáraim, se a szüleim nem vették jó néven. De amikor azt vették észre, hogy semmi más nem érdekel, csak a rajzolás, akkor ők is elkezdtek támogatni, elküldtek különböző rajzórákra. Az sem volt igazán az én világom, egészen addig, míg meg nem ismerkedtem a képregényes közeggel, aminek még ma is aktív tagja és alkotója vagyok. Innen egyenes út vezetett az animációhoz, amiben végül igazán magamra találtam. A MOME BA-ra egyébként csak harmadik próbálkozásra vettek fel, ami nem csoda, mert az első két alkalommal nem igazán készültem. Az egyetem után pedig az osztálytársaimmal megalapítottuk a Piros nevű animációs stúdiónkat.
Emlékszel a pillanatra, amikor eldöntötted, hogy egy buszozás áll majd a történeted középpontjában?
Igen. Én sokat szoktam buszozni, meg este hazamenni, különösen tetszik ez az elmélázós bámuldozás, amikor a szemem sarkából megfigyelem az embereket. Animációsként a karaktertervezésnél szeretek a hétköznapokból meríteni, átlagembereket megfigyelni. Megfogott ez a jelenség, hogy én kifelé nézek az ablakon, viszont miután kint sötét van, bent meg világos, ezért az ellenkező oldalt látom, mint egy tükörben. Volt egy ilyen időszakom, amikor így figyelgettem az embereket, és azt gondoltam, hogy ez tud kiindulópontja lenni ennek a történetnek. Ezt helyeztem bele egy olyan kapcsolati dinamikáról szóló filmbe, ami nagyon is jellemző a mi generációnkra. Sokakkal beszélgettem, akik a húszas éveikben már hosszú kapcsolatban élnek, és elég gyakori, hogy már régóta együtt vannak valakivel, akit szeretnek, de elgondolkodnak azon, hogy biztosan működik-e kapcsolat, vagy hogy milyen lenne az életük, hogyha mással lennének.
Ezeknél a karaktereknél is átlagemberek inspiráltak?
A karaktereknél nekem a legfontosabb az volt, hogy az aktuális vizuális világom megjelenjen. Azt szerettem volna, hogyha ezek egy kicsit semlegesebb karakterek lennének, főleg amiatt, hogy könnyen lehessen velük azonosulni. Azt már megkaptam, hogy a fiú és a lány nagyon hasonlít egymásra. Ebben is volt tudatosság, hiszen tulajdonképpen nem fontos, hogy a lány kicsoda. Azt akartam, hogy a fiú képzelete legyen ez a lány, a vágyainak fizikai kivetülése.
Sok retró tárgy tűnik fel a filmben: discman, Nokia telefon, és a busz sem egy mai darab. Mikor játszódik a film?
Kicsit összevissza kevertem a korszakokat. Például a buszmegállótábla vagy a jegy inkább a 70-es évekből van. Viszont azt szerettem volna, hogy a lány discmanje vagány újdonságnak hasson. Szóval az meg inkább a '90-es évek vége, 2000-es évek eleje.
A filmben nagyon hangsúlyos a zene, amit a Middlemist Red (a zenekar éppen a napokban jelentette be, hogy határozatlan ideig szünetel) gitáros-énekese, Nóvé Soma készített, kifejezetten neked. Hogyan alakult ez az együttműködés?
Az animációnál érdekes nehézség, hogy szinte végig süketen dolgozunk. Csak a fejemben hallom, hogy a karakternek milyen zörejei vannak. Így már az is boldog pillanat volt, amikor bekerültek ezek a hangok, és meghallottam, hogy milyen, amikor lép, milyen, amikor szuszog vagy a ruhája súrlódik. Hirtelen megtelt élettel a film. Abban már az elejétől biztos voltam, hogy szeretnék zenét.
Nóvé Somával már az egyetemen elválaszthatatlanul jó barátok lettünk, és most is együtt dolgozunk az animációs stúdiónkban. Az évek alatt nagyon hatott rám a zenei ízlése, és egyértelmű volt, hogy őt szeretném megkérni, hogy készítse el ezt a dalt. Sokat beszélgettünk a filmről, az érzésekről. Mutattam neki néhány zenei példát, de aztán rábíztam, hogy olyan dalt írjon, ami közel áll hozzá.
Ez lett az első olyan saját szerzeménye, ami teljesen magyar nyelven íródott. Mindketten izgultunk amikor először megmutatta a kész dalt, de mikor meghallgattam, majdnem elsírtam magam, annyira passzolt a filmhez.
Min dolgozol most? Mi lesz a következő projekted?
Egyelőre sok minden van a fejemben. Mostanában viszonylag kevés képregényt készítettem, és emiatt nagy kedvem lenne azzal is foglalkozni. De ilyenkor mindig dilemma, hogy ha van egy ötletem, akkor azt miért ne valósítsam meg mozgásban.
Az egyik ilyen ötlet pont Nóvé Soma apukájának kutyájáról szól. Én nagyon szeretem a vizslákat, és ez kicsit drámai, meg egy kicsit szomorú, de nagyon szép és romantizálható sztori.
Emellett érlelődik bennem egy adaptáció ötlete is. Móra Ferenc Csilicsali Csalavári Csalavér tündöklése és bukása című műve gyerekkorom egyik legmeghatározóbb meséje volt, rengetegszer hallgattam a hangjátékot kazettán. Szívesen csinálnék belőle egy feldolgozást. Egy róka a főszereplője, és arról szól, hogy a különböző gonoszságaival vagy a rafináltságaival hogyan jut előre az erdei társadalmi ranglétrán, és a végén hogyan nyeri el a méltó jutalmát.
Szerző: Frank Barbara
