Többféle módszer létezik, és mindnek megvannak a maga előnyei, illetve hátrányai. Most egy mentálhigiénés szakember segítségével mindet sorra vesszük.
Beülök egy szimpla kedd estén egy belpesti kocsmába, és szinte biztos, hogy valamelyik asztalnál vérre menő vita folyik arról, hogy az „átláthatósági” törvényjavaslat akkor most gumicsont-e vagy sem, a vitázók képben vannak, egymás után dobálják be az ügy legfrissebb fejleményeit. Elmegyek egy tüntetésre, ahol több tízezren – más források szerint ugyebár maximum pár százan – egy emberként fakadnak ki „És mi mégis Lánczit hordunk” vagy „Viktor a mi Kim-dzsongununk” táblákat tartva a tömegben. Aztán összeülök a barátaimmal társasozni, és az asztalnál van, aki azt mondja, hogy belépett a Tisza-pártba, miközben valaki más teljes hírbojkottot rendelt el saját magának, mert mára már minden Partizán-közvetítésen sírva fakad.
2025 Magyarországa tehát láthatóan nem engedi meg nekünk azt, hogy a politika ne befolyásolja az életünket és a cselekedeteinket valamilyen módon. Akár úgy, hogy belépünk egy pártba, annak ellenére, hogy korábban nem voltak hasonló ambícióink, akár úgy, hogy teljes mértékben kizárjuk a hazai eseményeket – hiába, hogy fontos számunkra a tájékozódás, az ép eszünk megőrzése azért még annál is nagyobb prioritást élvez. De az, hogy pontosan milyen módszer válik be a cél elérése érdekében, embere válogatja.
Erről beszélgettem Hennel Éva mentálhigiénés szakemberrel, aki egyetértett abban, hogy 2025-ben a magyar valóság kifejezetten nehezített terep. „A jelen politika és közélet légköre erősen terhelt, gyakran konfliktusos, érzelmileg túlfűtött – ez pedig komoly nyomást helyez a fiatalokra is, akik még csak keresik a társadalomban betöltött szerepüket és helyüket a világban.” Ezzel együtt elmondta, hogy a fiatalok politikához való viszonya sokféle formát ölthet, ami miatt már nemcsak társadalmi, hanem mentálhigiénés szempontból is árnyalt kérdésről beszélhetünk, különösen így, hogy ennyire gyorsan változó és polarizált a társadalmi-politikai környezet. Ezután pedig sorra vettük a leginkább jellemző túlélési stratégiákat, védekező mechanizmusokat.
Vannak, akik tudatosan tájékozódnak, hogy mindennel képben legyenek.
Valószínűleg ők alkotják a legszélesebb csoportot: azok a fiatalok, akik rendszeresen követik a közéleti eseményeket, elemzik az elérhető információkat, azaz egy kicsit tovább is gondolják mindazt, ami beérkezik hozzájuk és akár meg is vitatják azt a szociális közösségeikben. Éva szerint „ennek előnye egyértelműen a tájékozottság, a véleményformálás képessége és a felelős döntéshozatal. Ez a hozzáállás számukra önértékelést, a kompetencia megélését adhatja: azt az érzést, hogy »képben vagyok«, »nem lehet engem manipulálni«.”
Igen ám, de mentálhigiénés szempontból ez nem egyértelműen pozitív hozzáállás. „Fontos, hogy a fiatalok tudatosan szűrjék az információkat, megbízható forrásokból tájékozódjanak, és időről időre iktassanak be szüneteket a hírfogyasztásban. A kritikus gondolkodás fejlesztése segíthet abban, hogy képesek legyenek különbséget tenni tény és vélemény között.” És itt hozhatjuk be a doomscrolling fogalmát, amiről egy másik cikkben már leírtuk: a szorongáskeltő hírek kényszeres fogyasztását jelenti. Ez a gyakorlat nemcsak azért káros, mert a negatív hírek kontrollálatlan fogyasztása önmagában is megterhelő, hanem azért is, mert függőséget alakíthat ki, tovább rontva a mentális állapotot. Éva hozzátette, hogy erre különösen azok lehetnek érzékenyek, akik alapvetően hajlamosak a szorongásra.
„A folyamatos készenléti állapot, a krónikus stressz fizikai tünetekhez is vezethet, például alvászavarokhoz, emésztési problémákhoz, fejfájáshoz”
– figyelmeztet.
Az aktivizálódás
De egyelőre csak online. „Amennyiben a fiatalok túllépnek a puszta megfigyelésen, aktívan részt vehetnek a diskurzusban, kvázi-véleményvezérré válhatnak, és kifejezhetik álláspontjukat: posztolnak, kommentelnek, vitatkoznak, kampányolnak. Ez a fajta részvétel – különösen, ha közösségi élménnyel is társul – kezdetben erőt adhat, csökkenti a magányt és a tehetetlenség érzését, sőt, fejlesztheti a vitakészséget is.”
Itt persze nem szabad elfelejteni, hogy nem egy ideális világban élünk – oké, Magyarországon mondjuk elég gyakran emlékeztetnek minket erre –, hanem egy olyanban, ahol a közösségi média terei kíméletlenek. „Az ellenvéleményekkel való állandó konfrontáció, a kommentháborúk, a trollkodás és az online tér tempója könnyen mentális kimerüléshez vezethet.” Ezen csak tovább ront az, hogy az algoritmus folyamatosan igazodik az érdeklődésünkhöz, úgy keretezi az információkat, hogy egyfajta véleménybuborékban tartson minket. Ez vezet el az egyre durvább szélsőségekhez, és ahhoz, hogy a különböző politikai oldalak egyszerűen nem értik egymást, és kommunikálni is alig tudnak egymással.
„Szintén komoly mentális terhelést jelenthet a cyberbullying, a gyűlöletbeszéd és a negatív kommentek. Különösen azok számára lehet ez veszélyes, akik érzékenyebbek a visszajelzésekre, nehezebben viselik a konfliktust vagy még keresik a saját határaikat, ami leginkább jellemző a fiatal korosztályra.” Persze van módja annak is, hogy fenntartható legyen ez az út: meg kell tanulnunk kezelni a negatív visszajelzéseket, és képessé kell válnunk a digitális detoxra. Erre remek megoldás lehet az, ha használjuk azt az egyes közösségi oldalakba beépített funkciót, ami korlátozza a hírfolyamunkban a politikai jellegű posztokat. Ezt a Meta-appokban célzottan megtehetjük – bár igaz, hogy nem vonatkozik az általunk követett oldalakra, csak az ajánlott posztokra. A TikTokon pedig az algoritmus befolyásolásával érhetjük ezt el úgy, hogy vagy mindig továbbgörgetünk, és ezzel alakítjuk, mit dob fel, vagy mindig rányomunk a „nem érdekel” lehetőségre. De folyamatosan látunk példákat arra is, hogy nagy tömegek nem kizárólag online aktívak.
Az elmúlt hetekben-hónapokban egyre gyakrabban szerveződnek – civil és pártpolitikai kezdeményezésre egyaránt – különböző megmozdulások, demonstrációk, kisebb-nagyobb tüntetések. Elég csak Puzsérék Kossuth-téri tömegrendezvényére vagy Hadházyék hídfoglalós sorozatára gondolni. „Az ilyen típusú kollektív cselekvésnek fontos pszichológiai funkciója van: megadja a közösséghez tartozás érzését, az »együtt valamit mégis tehetünk« élményét, ami reményt adhat az egyébként sokszor kilátástalannak tűnő társadalmi közegben. A közös ügyért való kiállás erőt adhat és mentális rezilienciát építhet.”
Persze ennek is lehetnek hátrányai:
„Ha a részvétel nem jár kézzelfogható változással, ha sorra maradnak el az eredmények, az frusztrációt, kiábrándulást dühöt vagy akár kiégést is eredményezhet. Mentálisan fenntartható részvétel csak akkor képzelhető el, ha mindeközben a regeneráció lehetősége biztosított. Fontos, hogy a résztvevők képesek legyenek feldolgozni az esetleges kudarcokat, és megtalálják azokat a kis győzelmeket, amelyek fenntartják a motivációjukat. A támogató közösség ebben az esetben is kulcsfontosságú.”
Azok számára, akik még ezt sem érzik elegendőnek, még mindig nyitott a politikai aktivizmus lehetősége.
Akár civil kezdeményezéshez, akár egyenesen egy párthoz csatlakozik valaki, az mindenképpen komoly döntést jelent. „Ez a legmélyebb szintű elkötelezettség, ami hatalmas felelősséggel és nyomással jár. Ez egy különösen intenzív lelki út, mert nemcsak a társadalommal, hanem önmagával, a saját értékeivel, sérülékenységével is konfrontálódik az, aki ezt az utat választja. A magyar közélet jelen formájában sokszor zárt, támadó, bizalmatlan, ami fokozott pszichés védelmet kíván attól, aki benne szeretne maradni.”
REFRESHER-TESZT: Te melyik Muri Enikő-éra lennél?
3 nappal ezelőtt
És ez csak egyetlen aspektus. Ott van még az is, hogy egy ilyen lépésnek kétféle kimenetele lehet. Egyrészt „a kiégés kockázata rendkívül magas, hiszen a politikai munka gyakran jelentős időráfordítást, kompromisszumokat és személyes áldozatokat igényel. A csalódás is sokkal mélyebb lehet, ha az elvárt eredmények elmaradnak vagy ha az ember a politikai intrikák hálójába kerül. Lelkileg és mentálisan fel kell készülniük a konfliktusokra, kritikákra, csalódásokra, és a kitartó, hosszas munkára.” De ott van persze a másik út is, amit hosszú idő után már a mai fiatalok is megtapasztalhatnak Magyarországon: a sikerélmény, hogy van hatása a munkának, hogy látható eredmények születnek. Ezzel érezhetjük, hogy valóban hozzájárulunk a pozitív változáshoz, amire annyira régóta várunk, ami pedig hatalmas sikerélményt jelenthet és a mentális megtérülés is jelentős. De Éva megjegyzi, hogy az ilyen helyzetekben is a túléléshez elengedhetetlen az önismeret, az önreflexió és a támogató háttér.
A teljes elhatárolódás
Ritkább, hogy valakit egyszerűen nem érdekel a téma – de majd pár szót azért erről is szólok a cikk végén –, gyakoribb, hogy valaki teljesen telítődik és érzelmileg tökéletesen lemerül ilyen téren. „A fiatal, aki korábban posztolt, olvasott, részt vett – besokall. Elfárad. Megcsömörlik. Kiég. Vagy soha nem is próbálta, mert már gyerekkorából hozta a mintát: a politika csak megoszt, bánt, árt. Ilyenkor a tanult tehetetlenség érzése dominálhat, miszerint úgysincs ráhatásunk a dolgokra.”
A szakértő szerint ez a gyakorlat általában egyfajta védekezési mechanizmusként jelentkezik, hiszen ha a psziché már túl soknak éli meg a beáramló feszültséget, egyszerűen lezárja a kapukat. „Ez a »lelki immunrendszer« működése, ami rövid távon hasznos is lehet – például amikor valaki pihenőidőt ad magának, újratölt vagy terápiás úton próbálja újrarendezni a viszonyát a társadalmi kérdésekhez. Ez a fajta elkerülés rövid távon valóban hozhat mentális megkönnyebbülést, csökkentheti a szorongást és a stresszt, hiszen az ember nem szembesül folyamatosan a problémákkal.” Egy ilyen időszak tehát segíthet abban, hogy érzelmileg képesek legyünk regenerálódni, és általánosságban pozitívabban szemléljük az életet.
„Ugyanakkor, ha ez az elkerülés tartós passzivitássá vagy érdektelenséggé válik, az már problémás lehet: nemcsak a közösség szempontjából, hanem az egyén lelki egészsége szempontjából is, hiszen kiszorul a cselekvésből, a kapcsolódásból, a remény lehetőségéből” – mondja Éva, hozzátéve, hogy emiatt hosszú távon nem tud működőképes lenni ez a taktika. Így, amikor lezárunk egy ilyen időszakot, érdemes visszatérni a fent már részletezett tudatos információfogyasztáshoz.
„Fontos tehát felismerni, hogy nincs „jó” vagy „rossz” politikai viszonyulás. Léteznek működő és nem működő megküzdési stratégiák. A kérdés inkább az: meg tudom-e őrizni közben önmagamat? Felismerem-e, mikor elég? Mikor kell megállni és mikor érdemes újra kapcsolódni? Ha pedig már nem tudok megbirkózni a szorongással, ha elárasztanak az érzelmek, ha testi vagy lelki tüneteim jelentkeznek – van-e hova fordulnom segítségért?”
És ha már segítségkérésről van szó: fontos felismerni azokat a jeleket, amik arra utalnak, hogy már nem tudunk egyedül megbirkózni egy-egy helyzettel.
A szakértő elmondása szerint a tartós stressz és szorongás olyan súlyos mentális és fizikai tüneteket okozhat, mint például az alvászavar, a reménytelenség érzése, a depresszió, a koncentrációs nehézségek, sőt akár testi panaszok is jelentkezhetnek. „Sokaknál ez a túlterheltség szociális visszahúzódáshoz, apátiához és a mindennapi életminőség romlásához vezet.” Ha tehát ezeket tartósan tapasztaljuk magunkon, már érdemes pszichológussal vagy mentálhigiénés szakemberrel egyeztetni. Ők segíthetnek, hogy könnyebben felmérjük a helyzetünket, javasolhatnak megküzdési stratégiákat, de akár a háttérben álló pszichológiai problémák is felszínre kerülhetnek.
Amikor a szív maradna, de az ész diktál – Miért hagyja el az országot egyre több fiatal?
2025.6.4 11:57
Mindezek mellett persze biztosan vannak olyan tagjai a Z-generációnak vagy más korosztálynak, akiket egyszerűen nem foglalkoztat a politika és a közélet, ezért szimplán nem fogyasztanak ehhez kapcsolódó tartalmakat – így pedig segítségre sincs szükségük. Ugyanakkor nem lehet nem észrevenni, hogy az utóbbi években a politika már annyira szorosan beszőtte a hétköznapokat is – hiszen ott van, amikor bevásárolunk, amikor más nemzetiségekkel beszélgetünk, amikor a jövőnket tervezzük vagy amikor szeretünk –, hogy valószínűleg már nem létezik az országban olyan ember, akit ne érintene valamilyen módon, és akinek ne lenne véleménye az őt érő hatásokról. És ha már ilyen szinten hat ránk valami, akkor érdemes azt egy kicsit közelebbről is megismerni, amíg megtehetjük.
