Valóban rekordmennyiségről beszélhetünk, hiszen Sri Lanka történetében még soha nem buktak le 110 kilónyi kannabisszal, ráadásul buddhista szerzetesek.
Huszonkét buddhista szerzetest vettek őrizetbe Srí Lankán, miután a vámosok összesen 110 kilogramm kannabiszt találtak a poggyászukban elrejtve. A hatóságok szerint ez minden idők legnagyobb drogfogása a columbói Bandaranaike Nemzetközi Repülőtéren – írja a Guardian.
A csoport tagjai többségében fiatal, képzésben lévő szerzetesek voltak, akik Srí Lanka különböző templomaiból érkeztek, és akik a thai fővárosban, Bangkokban töltöttek négy napot előzőlegesen – onnan akartak hazatérni. A vámhatóság szóvivője szerint a kábítószert a bőröndök dupla falai mögé rejtették, egyenként körülbelül öt kilogrammos csomagokban.
A lefoglalt drog úgynevezett kush volt, amely a kannabisz erősebb hatású változatai közé tartozik. A hatóságok becslése szerint a szállítmány értéke elérheti az 1,1 milliárd srí lankai rúpiát, ami kicsivel több, mint 1 milliárd forint.
A helyi sajtó szerint az utazást egy szponzor finanszírozta, a lefoglalt telefonokban pedig olyan fotókat találtak, amelyeken a szerzetesek civil ruhában szórakoznak a thaiföldi nyaralásuk során. A buddhistákat április 26-án bíróság elé állították, az ügyben pedig további nyomozás indult. A rendőrség időközben egy huszonharmadik szerzetest is letartóztatott Colombo egyik külvárosában, akit az út megszervezésével gyanúsítanak. A hatóságok szerint ő azt mondta a többieknek, hogy a csomagok adományok, amelyeket később egy furgon fog elszállítani.