2025.5.30 11:11
Olvasási idő 4:20
Szabó Anna

Tényleg megoldja minden problémánkat, ha egyszerűen kizárjuk az életünkből a férfiakat (vagy a nőket)?

Tényleg megoldja minden problémánkat, ha egyszerűen kizárjuk az életünkből a férfiakat (vagy a nőket)?
Forrás GETTY IMAGES
TÁRSADALOM MAGÁNÉLET PÁRKAPCSOLAT PSZICHOLÓGIA

Kinek mi a preferenciája – a lényegen nem változtat.

Nagyjából 10 évvel ezelőtt bukkant fel a skót Jessie Gallan neve az interneten: akkor, 109 éves korában elárulta a Daily Mailnek, hogy miben áll a hosszú élet titka, és ezzel vírusként kezdett el terjedni, leginkább a Facebookon keresztül. (A millenniálok talán még emlékeznek.) Az idős asszony azt mondta: „A titkom az, hogy távol tartottam magam a férfiaktól. Csak baj van velük, nem éri meg.” Az persze már kimaradt a posztokból, hogy emellett rendszeresen mozgott és minden reggelt zabkásával indított, a legtöbben egy infóra akaszkodtak rá: arra, hogy soha nem házasodott meg.

Persze nem ő volt az egyetlen, aki megfogalmazta, hogy „mennyivel könnyebb lenne az élet, ha nem lennének férfiak” – vagy legalábbis nem körülöttük forogna a világunk. (A könnyebbség kedvéért a férfiakkal megyek tovább, de persze mindenki beillesztheti a saját irányultságának megfelelő kifejezést.) Ott volt Miranda a Szex és New York második évadának első részében, amikor kiakad, hogy miért nem tudnak a férfiakon kívül más témát találni, vagy Charlotte, aki egy csúnya megcsalós balhé után inkább a Power Lesbians-csapattal lóg, teljesen megfeledkezve a másik nemről. De mondjuk említhetnénk a Barbie-filmet vagy az Eat, Pray, Love-ot is, amelyekben a főhősök önmaguk keresését állítják a középpontba, miközben igyekeznek kizárni az olyan zavaró tényezőket, mint az ellenkező nem.
 

Forrás Warner Bros/ MATTEL

De az internet is szinte felrobbant a „decentring men”-mozgalom nyomán: több száz videó, esszé, tapasztalatokon alapuló blogbejegyzés hirdeti, hogy ha a női energiánkat nem a férfiakba öljük, hanem inkább a baráti kapcsolatainkra, a karrierünkre vagy egyszerűen az öngondoskodásra koncentrálunk, akkor valósággal felszabadulhatunk. Ez egészen extrémnek, és éppen ezért különösen vonzónak tűnhet mindazok számára, akik – hozzám hasonlóan – olyan patriarchális viszonyok között nőttek fel, ahol az alapvetés az, hogy „a nő jó feleség és jó anya” legyen. Ráadásul már egészen fiatal korunktól azt is elkezdték belénk nevelni – például a Disney-mesékkel –, hogy a férfiakban van valami különleges, ők a megmentők, a hősök. Így nem csoda, hogy a férfiakhoz kapcsolódó interakciók valamiért kezdetektől fogva felértékelődtek bennünk, azok sokkal izgalmasabbnak tűntek, jobban vágytunk a másik nem figyelmére és az elismerésére. (És ez talán még mindig így van.)

Logikusnak tehát logikus lehet a teljes kizárás mint megoldás, de vajon tényleg ennyi lenne az egész? Tényleg ez oldaná meg minden problémánkat?

Hogy egy kicsit a dolog mögé lássak, megkérdeztem Miller Gertrúd párkapcsolati és életvezetési tréner véleményét is erről az egészről. Először is arra tértünk ki, hogy egyáltalán miben gyökerezik ez a módszer – azonkívül persze, hogy tizenéves korunkban láttuk a Szex és New Yorkban Miranda kifakadását.

„Sokféle indok húzódhat a háttérben ilyenkor, például egy fájdalmas szakítás, hosszú éveken át hordozott komoly sérülések, az abszolút alulértékelt női szerepek, vagy egyszerűen az az érzés, hogy belefáradt már a rossz kapcsolatokba. Ezek sok szempontból érthetőek, jogosak, és gyakran szolgálnak kiindulópontként egy fontos belső átalakuláshoz.”

A kiábrándulás tehát teljesen jogos lehet egyéni szinten, hiszen a huszadik alkalom után, amikor valaki az első randi után ghostingol, érthető módon nincs kedved elmenni egy huszonegyedikre. De nem csak az egyén szintjén lehet ezt teljesen megérteni. Gondoljunk csak bele a nők helyzetébe világszinten: még mindig általános az elnyomás, az erőszak, nem véletlen a feminizmus hangsúlyosabbá válása és a szélesedő #metoo-mozgalom sem. Mindeközben pedig a férfiak és nők igényei folyamatosan távolodnak, hiszen míg a nőtársadalom érezhetően progresszívebbé válik, addig a férfiak egyre inkább vallanak konzervatívabb nézeteket. (Őket is meg lehet érteni mondjuk, ki akarna megváltoztatni egy hagyományon alapuló világrendet, amiben ők a nyerők?) A helyzet ezen állását elnézve a Dél-Koreából indult 4B-mozgalom is kevésbé tűnik radikálisnak – pedig ennek a lényege, hogy kizárják az életükből első lépésként a randizást, aztán a házasságot, majd a szexet és a gyerekvállalást is.

@sourinotsouri

gonna start posting more about how i’ve learned to decenter men and dating. don’t you worry !!

♬ original sound - lilia hope souri

Radikális megoldás? 

A gyakorlatnak viszont lehetnek hátulütői is. „Az elvonulás néha szükséges, de ha tartóssá válik, ha bezárjuk magunkat, és közben teljesen lekapcsolódunk a világról, az hosszú távon megboríthatja az érzelmi egyensúlyt – legyen ez társas vagy baráti kapcsolat” – mondja Gertrúd. Sőt, azt is hozzátette, hogy ha túl sok időt töltünk „cölibátusban”, az egy idő után a párkeresésnek is gátat szab, hiszen megszokjuk, hogy senkihez nem kell alkalmazkodnunk. „Ezért van ennyi szingli nő manapság.”

Kiemelt tartalom
Pontos személyiségteszt vagy felturbózott asztrológia? – Így működik az MBTI, azaz a 16 personalities teszt Pontos személyiségteszt vagy felturbózott asztrológia? – Így működik az MBTI, azaz a 16 personalities teszt tegnap 10:55 -kor

Itt arra is kitértünk, hogy nőként ez kifejezetten nehéz lehet, mivel biológiailag igényeljük az emberi kapcsolatokkal járó hormonális löketeket. „Az oxitocin, amit a szeretet által, egy ölelés vagy akár csak egy mély beszélgetés során termelünk, a nők számára kifejezetten fontos. A nők kötődés iránti vágya nem gyengeség, hanem szó szerint biológiai szükséglet. A kérdés az, hogyan tudjuk ezt jól működtetni.”

Forrás GETTY IMAGES

A válasz tehát nem egyértelműen fekete vagy fehér – a kizárásos módszer jót tehet, csak megfelelően kell alkalmaznunk.

„Tanácsadói munkám során sok nő dönt úgy – legtöbbször egy nehéz szakítás után –, hogy »most csak magamra koncentrálok«. Egy darabig ez felszabadító: nem kell alkalmazkodni, újra lehet tanulni a belső hangra figyelni, jó az, amikor a szabadság szele megcsapja az embert.
Azonban van egy pont, ahol elválik, hogy ez az időszak valóban gyógyulásra szolgált-e, vagy inkább egyfajta védekező elzárkózásba torkollik.”

A kérdés persze, hogyan tudunk inkább ez előbbi csoportba tartozni – szerencsére ez is kiderült: „Azok a nők, akik tudatosan, megfelelő célkitűzéssel, esetleg szakmai támogatással élik meg ezt az időt, sokszor valóban megerősödve térnek vissza. Mások viszont egyre mélyebbre süllyednek a bizalmatlanság, és a szorongás spiráljába. Ez nagyban függ attól is, hogy alapjáraton milyen beállítottságú az ember. Például egy társfüggőnél ez az egész férfimentes időszak alig tarthat tovább pár hétnél, és nem biztos, hogy meghozza a várt eredményt.

@tomysisterhood What Decentering Men REALLY means 👓 👨 EP: Decentering Men: How to Build a Life That Doesn't Revolve Around Romance #ToMySisters #ToMySisterhood #Podcast #Faith #Women #Productivity #Wellness #DecenteringMen #SoftLife ♬ original sound - To My Sisters, The Podcast

Gertrúd azt tanácsolta, hogy mielőtt belemennénk egy ilyen „kalandba”, tisztázzunk néhány kulcskérdést, hogy utána sikeresen léphessünk tovább:

  • Mi a célom ezzel az időszakkal?
  • Mi a terv, meddig szeretném tartani?
  • Hogyan tartom a kapcsolatot magammal? Mire fogom használni ezt az időt?
  • Tényleg teljes detox legyen, vagy csak tegyem máshová a fókuszt?

Sőt, adott egy kevésbé drasztikus alternatívát is, ami tökéletesen működhet, ha nem vágyunk többre annál, mint hogy egy kicsit közelebbi kapcsolatba kerüljünk magunkkal, vagy megerősítsük a baráti viszonyainkat, esetleg a munkánkra, a hobbinkra fordítsuk a figyelmünk nagy részét. „Sokszor elég egy rövid »érzelmi böjt«: egy időszakos határhúzás, szünet a randizásban, vagy tudatos fókuszváltás. A cél ilyenkor nem az elzárkózás, hanem az, hogy magaddal foglalkozz. Ismerd meg, mit szeretnél az életben, mit szeretnél magadtól és a másiktól.”

Kövessétek a REFRESHER-t, iratkozzatok fel közösségi csatornáinkra is, hogy ne maradjatok le a folyamatosan frissülő tartalmainkról: @refresherhu néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on, a Spotifyon és a Facebookon is!